Szabadság, 1901 (10. évfolyam, 1-105. szám)
1901-05-18 / 40. szám
1901. május 18. SZABADSÁG gatlász, hogy csak egyszer szabaduljon ki innen, ide többé el nem jön. Mondhatta már ezt, ha egyszer kifizette a belépési díjat. Az esteli előadás semmit sem ért. Csakúgy kutyafuttában csináltak mindent. A jeles társaság már az előadás elején harczolkodni kezdett. Amint megcsináltak egy produkciót, az ahhoz tartozó eszközöket azonnal, ott a közönség szeme láttára nagy kalapálás mellett szétszedték és vitték a vasúthoz. A közönség bosszankodott. De ezzel Bailey itt nem sokat törődött. A hatvanezer korona már a zsebében volt és ment vele tovább. Hej, az a hatvanezer korona! Próbálna csak valaki valami nagy nemzeti czélra hatvanezer koronát kérni a miskolczi közönségtől. Már csak a gondolatáért is kórházba küldenék. De Barnum elvitte egyetlenegy nap ! Nők a vonal fölött. Régimódi hírlapírói megkülömböztetés : a vonal fölött és alatt. Ez a bizonyos vonal választja el — közhit szerint — a politika és tudomány területét az érzelmek világától. A vonal fölött a számító hideg ész, a vonal alatt az érző szív világa van a zsurnaliszta nyelven. Nos hát, most eljött az ideje annak, hogy a nők is odakerülnek a vonal fölé. * Hát várjon nem voltak-e eddig is ott? Igen, ott voltak ! Nem abban az értelemben, amit az ész körülhatárol, hanem abban, ahol a szellem érintkezik a szívvel és viszont. Avagy lehet-e tagadni, ha az ember végigtekint a történelem meséin és tanulságain is egyszersmind, hogy a férfiak hadverő csatáinak, politikai furfangjainak, — alkotásainak és rombolásainak, bűneinek és erényeinek, melyek világokat mozgattak ki sarkaikból, — édes, fényes vagy átkos hátterében mindig ott volt az asszony. Krisztus azért volt megváltó, mert Mária volt az anyja. XIV. Lajos azért olyan puha, mert Pompadour volt a szeretője. Napoleon elhagyta akit szeretett s ez bukása van egy egész világuralomnak. Rabszolgái vagyunk ma is valamennyien a nőuralomnak, mely tetteinket, vágyainkat, gondolkozásmódunkat rejtett rugóként kormányozza és irányítja. Sokszor nemtelen az érzelem, mely bűnre csábít, sokszor nemes, mely a gyermekből egy pillanat alatt férfit teremt; sokszor édes bűnökre vagyunk képesek, sokszor kegyetlen erényekre — az asszonyért, az asszony által. A férfi, az imádó, ki vágyait, óhajtásait még el nem érte, epedéssel várja a dorgáló vagy kényszerítő szócskákat annak ajkáról, akit szeret, s rohan egy hajszálért akár a tisztitó tűzbe! A férfi, a férj, ki hazatér családi tűzhelyéhez s ott egy szerelemmel reátapadó szempár köszönti, melynek fénye megsokszorozódik gyermekei tekintetében : egy villanására, egy szemrehányó vagy biztató pillantására e szemeknek, ha férfi, mindenre képes lesz! A férfi, az agg, ki élete kenyerének maradékán majszol csupán, gyönyörrel legelteti fogyó mécsesként pislánkoló szemeit az üde, hamvas fiatal leányokon s ezer tapasztalatban gazdagon bár, képesnek érzi magát, mig a köszvény nem rikkant bele rokkant lábaiba, bármily őrültségre, ügy van, úgy! A nők a vonal fölött voltak és maradnak örökre, mig a világ és a természet örök törvénye áll. És ha pusztító vízözön vagytüzes gyehenna száll alá a világra, akkor is az, aki megmarad a pusztulásból: egy asszony lesz. Megmenti, saját életét eldobva az a férfi, aki szereti! * A mi jeles közoktatásügyi miniszterünk egy korszakos reformot léptetett életbe. A nőket az egyetemre bocsátotta. Pár félév múlva lesznek hát nők, akik gyógyszerészek, bölcsészettudorok és orvosok. A szerelmes nő ugyan antipyrin helyett belladonnát tesz az orvosságos üvegbe, ha vetélytársa nevét olvassa a recepten, — a bölcsészettudor ugyan egy keretes disszertáczió helyett tíz kötetet fog a maga szapora tollával (szinte azt mondom, hogy nyelvével) betölteni, — a doktorkisasszony pedig, ha üres fejű fiatal poétához hívják, akinek a feje fáj, nagyhirtelen otthagyja a haldokló, aggastyán államférfit, kitől országok sorsa függ. Férje pedig,ha akad vakmerő, aki egy tudornőt elvegyen) otthon foltozza a fehérneműt és mosogatja a pelenkákat * Azonban! . . . * Mindeme tagadhatlanul bekövetkező viszszásságok daczára (melyeket talán kissé túl erősen színeztünk), örömmel és megelégedéssel üdvözöltük kultuszminiszterünk nagyszabású kezdeményezését (kinek a hurik Allahja növelje nagyra a szakállát) és pedig két okból. Az egyik : nemzetünké és fajunké általában. Megmutatjuk ez után is azt, hogy mégsem vagyok barbár nemzet, hanem oly kérdések megoldásában járunk elől, miket nálunknál sokkal hatalmasabb és műveltebb népek, még az irodalom terén is, alig mertek érinteni, azért az előtételért, mely, úgy látszik, a régi rómaiaktól maradt korunkra az asszonyok hivatását és képességét illetőleg. A másik ok a leghatalmasabb : maguk az asszonyok. Bár az expensiv női emanezipácziónak teljességgel nem vagyunk barátai, nem zárkózhatunk el azon szomorú tény elől, hogy a férfiak megélhetési viszonyai hovatovább nehezebbé teszik a nők megélhetési viszonyait. A statisztika soha sem hazudik s az azt mutatja, hogy a népesség szaporodásával a házasságok száma nem hogy arányban állana, hanem ijesztő módon — csökkenőben van. Hová lesz, mivé lesz a nagy kontingens női teremtmény, akit sorsa asszonynak te-Az irodalom terén egy nagyérdemű újságíró, a néhai Brainne Károly és az élők közül a Roueni Újdondász kitűnő igazgatója, Lapierre Károly ... és még sokan mások, ritkán mások ... Végig mentünk egy hosszú, kissé sejtős utczán, amelyet egyik végétől a másikig perzselt a júniusi nap, kényszerítve a lakókat bevonulni lakásaikba. Egyszerre csak az utcza túlsó végén egy alak tűnt föl, egy botorkázó részeg ember. Lehorgasztott fejjel, lelógó karokkal, ingatag lábakkal közelgett, időnkint három, hat, vagy tíz gyors lépést téve, mire mindig egy kis pihenés következett. Mikor rövid, erélyes nekiiramodással az utcza közepére került, egyszere megállott és egyensúlyozta magát a lábain, ingadozván az elesés, vagy újabb, erélyes előretörés között. Aztán hirtelen újra nekiindult valamely irányban és éppen egy házba volt ütközendő, amelyhez odaragadni látszott, mintha bele akart volna menni a falon keresztül. Majd egy lökéssel megfordult, maga elé bámulva, nyitott szájjal, szemeit hunyorgatva a verőfénytől, s aztán csípőjének egy lökésével elválasztván magát a faltól, újra elindult. Egy kis sárga kutya, egy kiéhezett mopszli, követte őt ugatva, megállva, mikor ő meg-s állt s utána menve, ha ő megindult. — Nézd csak, mondá Marambot, ime a Husson asszony rózsafiuja. Nagyon meglepődtem s kérdem : — Husson asszony rózsafiuja? Mit akarsz ezzel mondani ? Az orvos nevetett. — Oh ! Erre mifelénk így nevezik a részegeket. Egy régi történetből ered ez, amely most már a legendák közé tartozik, jóllehet minden részében igaz történet. — Mulatságos ez a történet ? — Nagyon mulatságos. — Mondd el hát. — Igen szívesen. — Élt egykor ezen városban egy idős úrnő, nagyon erényes és pártfogója az erénynek, Husson asszony volt a neve. Tudod, neked a valódi neveket mondom és nem költött neveket. Husson asszony különösen a jótékonyság műveivel foglalkozott, a szegényeket fölsegélvén, az érdemeseket buzdítván. Kicsi, apró, tipegő léptekkel, fején fekete selyem parókával, szertartásos, udvarias volt, nagyon jó lábon állott a jó Istennel, akit Malou tisztelendő atya képviselt, a mély iszonyattal, veleszületett borzalommal viseltetett a bűn iránt és még azon vétek iránt is, amit az egyház fajtalanságnak nevez. A férjhez menetel előtt való más állapotba esés egészen kihozta a sodrából és kétségbeejtette anynyira, hogy még szelíd jelleméből is kiforgatta. Ez volt ugyanis az az időszak, mikor Páris környékén rózsalányokat koszorúztak meg és Husson asszonynak az az eszméje támadt, hogy Gisors-ban is kellene egy rózsalány. Közölte ezt Malou tisztelendővel, aki hamarosan elkészítette a jelöltek névsorát. Hanem volt Husson asszonynak egy cselédje, egy Francziska nevű öreg gazdasszonya, a ki épp olyan csökönyös volt, mint úrnője. Ahogy a pap elment, az úrnő behívta a gazdasszonyt, és ezt mondta neki : —■ Nézd csak, Francziska, ime azok a leányok, a kiket a plébános úr javaslatba hozott az erénydíjra; igyekezzél megtudni, miként vélekednek ezekről a környékben. És Francziska kirándult a környékre. Összegyűjtött minden titkot, minden történetet, minden pletykát, minden gyanút. Hogy ne feledjen el semmit, felírta azokat a kiadásaival együtt a konyhakönyvében, és ezt .