Szabadság, 1901 (10. évfolyam, 1-105. szám)

1901-05-18 / 40. szám

1901. május 18. SZABADSÁG gatlász, hogy csak egyszer szabaduljon ki innen, ide többé el nem jön. Mondhatta már ezt, ha egyszer kifi­zette a belépési díjat. Az esteli előadás semmit sem ért. Csakúgy kutyafuttában csináltak mindent. A jeles társaság már az előadás elején harczolkodni kezdett. A­mint megcsináltak egy produkc­iót, az ahhoz tartozó eszközöket azonnal, ott a közönség szeme láttára nagy kalapálás mellett szétszedték és vitték a vasúthoz. A közönség bosszankodott. De ezzel Bailey itt nem sokat törődött. A hatvanezer korona már a­ zsebében volt és ment vele tovább. Hej, az a hatvanezer korona! Próbálna csak valaki valami nagy nemzeti czélra hatvanezer koronát kérni a miskolczi közönségtől. Már csak a gondolatáért is kórházba küldenék. De Barnum elvitte egyetlenegy nap ! Nők a vonal fölött. Régimódi hírlapírói megkülömböztetés : a vonal fölött és alatt. Ez a bizonyos vonal választja el — közhit szerint — a politika és tudomány területét az érzelmek világától. A vonal fölött a számító hideg ész, a vonal alatt az érző szív világa van a zsurnaliszta nyelven. Nos hát, most eljött az ideje annak, hogy a nők is odakerülnek a vonal fölé. * Hát várjon nem voltak-e eddig is ott? Igen, ott voltak ! Nem abban az értelemben, amit az ész körülhatárol, hanem abban, ahol a szellem érintkezik a szívvel és viszont. Avagy lehet-e tagadni, ha az ember végig­tekint a történelem meséin és tanulságain is egyszersmind, hogy a férfiak hadverő csatái­nak, politikai furfangjainak, — alkotásainak és rombolásainak, bűneinek és erényeinek, melyek világokat mozgattak ki sarkaikból, — édes, fényes vagy átkos hátterében mindig ott volt az asszony. Krisztus azért volt megváltó, mert Mária volt az anyja. XIV. Lajos azért olyan puha, mert Pompadour volt a szeretője. Napoleon elhagyta akit szeretett s ez bu­kása van egy egész világuralomnak. Rabszolgái vagyunk ma is valamennyien a nőuralomnak, mely tetteinket, vágyainkat, gondolkozásmódunkat rejtett rugóként kor­mányozza és irányítja. Sokszor nemtelen az érzelem, mely bűnre csábít, sokszor nemes, mely a gyermekből egy pillanat alatt férfit teremt; sokszor édes bűnökre vagyunk ké­pesek, sokszor kegyetlen erényekre — az asszonyért, az asszony által. A férfi, az imádó, ki vágyait, óhajtásait még el nem érte, epedéssel várja a dorgáló vagy kényszerítő szócskákat annak ajkáról, akit szeret, s rohan egy hajszálért akár a tisztitó tűzbe! A férfi, a férj, ki hazatér családi tűzhe­lyéhez s ott egy szerelemmel reátapadó szem­pár köszönti, melynek fénye megsokszorozó­dik gyermekei tekintetében : egy villanására, egy szemrehányó vagy biztató pillantására e szemeknek, ha férfi, mindenre képes lesz! A férfi, az agg, ki élete kenyerének ma­radékán majszol csupán, gyönyörrel legelteti fogyó mécsesként pislánkoló szemeit az üde, hamvas fiatal leányokon s ezer tapasztalatban gazdagon bár, képesnek érzi magát, mig a köszvény nem rikkant bele rokkant lábaiba, bármily őrültségre, ügy van, úgy! A nők a vonal fölött vol­tak és maradnak örökre, mig a világ és a természet örök törvénye áll. És ha pusztító vízözön vagy­­tüzes gye­henna száll alá a világra, akkor is az, aki megmarad a pusztulásból: egy asszony lesz. Megmenti, saját életét eldobva az a férfi, aki szereti! * A mi jeles közoktatásügyi miniszterünk egy korszakos reformot léptetett életbe. A nőket az egyetemre bocsátotta. Pár félév múlva lesznek hát nők, akik gyógyszerészek, bölcsészettudorok és orvosok. A szerelmes nő ugyan antipyrin helyett belladonnát tesz az orvosságos üvegbe, ha vetélytársa nevét olvassa a rec­epten, — a bölcsészettudor ugyan egy keretes disszer­­táczió helyett tíz kötetet fog a maga sza­pora tollával (szinte azt mondom, hogy nyel­vével) betölteni, — a doktorkisasszony pe­dig, ha üres fejű fiatal poétához hívják, a­kinek a feje fáj, nagyhirtelen otthagyja a haldokló, aggastyán államférfit, kitől orszá­gok sorsa függ. Férje pedig,­­ha akad vakmerő, a­ki egy tudornőt elvegyen) otthon foltozza a fehér­neműt és mosogatja a pelenkákat * Azonban! . . . * Mindeme tagadhatlanul bekövetkező visz­­szásságok daczára (melyeket talán kissé túl erősen színeztünk), örömmel és megelé­gedéssel üdvözöltük kultuszminiszterünk nagy­szabású kezdeményezését (kinek a hurik Allahja növelje nagyra a szakállát) és pedig két okból. Az egyik : nemzetünké és fajunké általá­ban. Megmutatjuk ez után is azt, hogy még­sem vagyok barbár nemzet, hanem oly kér­dések megoldásában járunk elől, miket ná­lunknál sokkal hatalmasabb és műveltebb népek, még az irodalom terén is, alig mer­tek érinteni, azért az előtételért, mely, úgy látszik, a régi rómaiaktól maradt korunkra az asszonyok hivatását és képességét ille­tőleg. A másik ok a leghatalmasabb : maguk az asszonyok. Bár az expensiv női emanezipá­­cziónak teljességgel nem vagyunk barátai, nem zárkózhatunk el azon szomorú tény elől, hogy a férfiak megélhetési viszonyai hova­tovább nehezebbé teszik a nők megélhetési viszonyait. A statisztika soha sem hazudik s az azt mutatja, hogy a népesség szaporodásával a házasságok száma nem hogy arányban ál­lana, hanem ijesztő módon — csökkenőben van. Hová lesz, mivé lesz a nagy kontingens női teremtmény, akit sorsa asszonynak te-Az irodalom terén egy nagyérdemű újságíró, a néhai Brainne Károly és az élők közül a Roueni Újdondász kitűnő igazgatója, Lapi­­erre Károly ... és még sokan mások, rit­kán mások ... Végig mentünk egy hosszú, kissé sejtős utczán, a­melyet egyik végétől a másikig perzselt a júniusi nap, kényszerítve a lakó­kat bevonulni lakásaikba. Egyszerre csak az utcza túlsó végén egy alak tűnt föl, egy botorkázó részeg ember. Lehorgasztott fejjel, lelógó karokkal, in­gatag lábakkal közelgett, időnkint három, hat, vagy tíz gyors lépést téve, mire mindig egy kis pihenés következett. Mikor rövid, erélyes nekiiramodással az utcza közepére került, egyszere megállott és egyensúlyozta magát a lábain, ingadozván az elesés, vagy újabb, erélyes előretörés között. Aztán hir­telen újra nekiindult valamely irányban és éppen egy házba volt ütközendő, a­mely­hez odaragadni látszott, mintha bele akart volna menni a falon keresztül. Majd egy lökéssel megfordult, maga elé bámulva, nyi­tott szájjal, szemeit hunyorgatva a verőfény­től, s aztán csípőjének egy lökésével elvá­lasztván magát a faltól, újra elindult. Egy kis sárga kutya, egy kiéhezett mopszli, követte őt ugatva, megállva, mikor ő meg-­s állt s utána menve, ha ő megindult. — Nézd csak, mondá Marambot, ime a Husson asszony rózsafiuja. Nagyon meglepődtem s kérdem : — Husson asszony rózsafiuja? Mit akarsz ezzel mondani ? Az orvos nevetett. — Oh ! Erre mifelénk így nevezik a ré­szegeket. Egy régi történetből ered ez, a­mely most már a legendák közé tartozik, jóllehet minden részében igaz történet. — Mulatságos ez a történet ? — Nagyon mulatságos. — Mondd el hát. — Igen szívesen. — Élt egykor ezen városban egy idős úrnő, nagyon erényes és pártfogója az erénynek, Husson asszony volt a neve. Tudod, neked a valódi neve­ket mondom és nem költött neveket. Husson asszony különösen a jótékonyság műveivel foglalkozott, a szegényeket fölsegélvén, az érdemeseket buzdítván. Kicsi, apró, tipegő léptekkel, fején fekete selyem parókával, szertartásos, udvarias volt, nagyon jó lábon állott a jó Istennel, a­kit Malou tisztelendő atya képviselt, a mély iszonyattal, vele­született borzalommal viseltetett a bűn iránt és még azon vétek iránt is, a­mit az egy­ház fajtalanságnak nevez. A férjhez mene­tel előtt való más állapotba esés egészen kihozta a sodrából és k­étségbeejtette any­­nyira, hogy még szelíd jelleméből is ki­forgatta. Ez volt ugyanis az az időszak, mikor Páris környékén rózsalányokat koszorúztak meg és Husson asszonynak az az eszméje támadt, hogy Gisors-ban is kellene egy rózsalány. Közölte ezt Malou tisztelendővel, a­ki ha­marosan elkészítette a jelöltek névsorát. Hanem volt Husson asszonynak egy cselédje, egy Francziska nevű öreg gazd­asszonya, a ki épp olyan csökönyös volt, mint úrnője. A­hogy a pap elment, az úrnő behívta a gazdasszonyt, és ezt mondta neki : —■ Nézd csak, Francziska, ime azok a leányok, a kiket a plébános úr javaslatba hozott az erénydíjra; igyekezzél megtudni, miként vélekednek ezekről a környékben. És Francziska kirándult a környékre. Összegyűjtött minden titkot, minden törté­netet, minden pletykát, minden gyanút. Hogy ne feledjen el semmit, felírta azokat a kia­dásaival együtt a konyhakönyvében, és ezt .

Next