Szabadság, 1901 (10. évfolyam, 1-105. szám)

1901-08-21 / 67. szám

Először a Pallas hadnagy inasa került sorra. — Na, Gyuri, szólt Pallas hadnagy, menj el a Pannonia-kávéházba és nézd meg, ott van-e a hadnagy úr, Pallas. Ha nincs ott, keresd érte végig az összes kávéházakat s mond meg neki, hogy azonnal siessen ide. — Igen is hadnagy úr, felelt a legény s azzal kemény szalutálás után elsietett. Beletelt egy óra, mig visszatért, úgy pihegett, mint egy tizlóerejü lokomobil s szine tajtékzott róla az izzadtság. — Hadnagy urnak jelentem alásan, szólt glédába vágva magát, nem találtam meg sehol a Pallas hadnagy urat, pedig végig kerestem érte az összes kávéházakat. — Hát te szamár, melyik Pallas hadnagyot kerested ? — Magát a hadnagy urat. — Hát nem láttad, hogy én vagyok a Pallas hadnagy ? — Láttam biz én. — Hát mért kerestél akkor mindenfelé ? — Azért, hogy megmondjam, hogy azonnal jöjjön ide. — Hisz itt voltam, te marha! — Az igaz, de hát nem tudhattam, hogy mire én a Pannóniába érek, nem lesz-e már akkorra a hadnagy úr is . . . — Jaj, de ostoba ficzkó, szólt a zsűri egyhangúlag. Előáll ekkor Didó hadnagy is a maga handikapjával. — No, Móricz, itt van egy hatos, hozz ezért sajtot, itt van egy másik hatos, ezért meg hozz szivart a trafikból, de siess. El is rugtatott erre a Móricz nagy gyorsan. Azonban két óra is belejött, mire viszszakerült. — No, Móricz, hol a sajt ? — Nem hoztam. — Hát a szivar? — Azt sem hoztam. — Hát mért nem hoztál ? — Bocsánat hadnagy úr, de összekeveredett a két hatos a kezembe, s most már nem tudom, hogy melyikért kell szivart hozni s melyik marad a sajtra. Falrengető kaczagás keletkezett erre a logikára. — Kolosszális ostobaság, kiáltott Mars főhadnagy, ennél már csak az én szolgám lehet ostobább. — Az nem lehet, szólt Didó főhadnagy. — Nem lehet? Na, hát mindjárt bebizonyítom én az uraknak, hogy lehet. Tiszti szavunkra mondom, hogy az én szolgám olyan ostoba, hogy még azt is készpénznek venné, amit Bessenyei képviselő tréfaképen mondana neki, ha ugyan valaha összehozná őket a sors . . . CSARNOK. Emlékkönyvbe. Szép leányka megbocsásson, Hogyha nem lesz dalolásom Tán eléggé sikerült! . . . Hogy a fűzfák alatt ültem, Száz vadvirág nyilt körültem S a czifraság kikerült. Pel felzug a fűzfa lombja, Egy kis madár dalát mondja A lomb között odafenn . . . Mint a madár, legyen vidám És az élet keskeny hidján Meg ne csuszszak sohasem ! szabadság 1901. augusztus 21. A mi nélkül drága ékünk, Nem lehetne a szív nékünk, Az élet meg szép regény — Szeretetnek szószólója (Nem tehetek pedig róla !) Voltam, vagyok s leszek én Égjen szive tiszta lánggal, Oh, mert akkor fennen szárnyal Valónk is a rög felett! Mire a szív mindig vágyott, keresi a boldogságot ? Csak az boldog, ki szeret ! A mért sok szem ki van sírva, De hiába! nincs gyógyírja, S a szív jajjal van tele ! . . . Sohase legyen a nótája: „Lehullott a rezgő nyárfa Ezüstszinü levele !“ . . . Nagy Ferenc«. Móriczot besorozták. — Irta: Gutius. — A vádlott. . . . Mikor pedig odaálltam a sorozó bizottság elé s egész ruházatomat egy pár lyukas harisnya képezte, majdhogy ki nem égett az arczom a szégyentől. Hogy is ne. Egy pár lyukas harisnya és semmi más! Félve néztem körül, hogy nincsenek-e a szobában asszonyok, akik majd kinevetnek, ha ilyen hiányos öltözetben látnak. Szerencsére egy asszony sem volt jelen. A hosszú bajszú őrmester odadörgölődzött hozzám és a fülembe súgta: — Be a hasat, nyavalyás ! Meg sem mozdultam, mert — tetszik tudni — elhatároztam, hogy süket leszek. Az orvos odajött hozzám, végig nézett rajtam s láttam, hogy tetszem neki. Oda is szólt a századoshoz : — Igazi athléta! Milyen mell! Milyen izmok ! S össze-vissza tapogatott elől is, hátul is. Elkezdtem nevetni. — Jaj instálom alásan ! Az őrmester kegyetlenül oldalba lökött s mosolygó pofával súgta ismét a fülembe : — Ne röhögj te rongyos, mert tüstént ketté hasitlak. De bizony csak nevettem tovább. Ha befogtam a számat, az orromon tört ki a nevetés borzasztó erővel s ha az orromat fogtam be, szabadjára volt eresztve a torkom s még hangosabban nevettem. A százados úr mosolyogva közelített felém. — Hát szeretnél e katona lenni, Móricz öcsém ? Egy kukk nem sok, de annyit sem válaszoltam. — Hányiskolát végeztél ? Kezdtem a fülemet hegyezni és a lehető legostobább képpel igyekeztem megértetni, hogy süket vagyok. Az őrmester a fülembe ordított. — Nem hallja, hogy kérdezik ? Talán bizony süket? — Kérdezni tetszet valamit ? — Süket az úr, vagy mi ? — Igenis, megyek. És indultam kifelé. Az orvos elém állt és merően a szemembe nézett. Farkasszemet néztem vele olyan buta képpel, hogy szinte zavarba jött. Elkezdett kiabálni ! — Mi baja fülének? Illőnek tartottam, hogy válaszoljak — Nagyváradon 1874 ben. Az orvos erre még közelebb hajolt hozzám és ordításra fogta a dolgot. — Nem azt kérdeztem, hogy hol született, hanem várjon süket-e? — Köszönöm szépen ! — Beszélhet annak doktor az ítéletnapig. Nem hall az egy kukkot sem ! — Tetteti magát a gazember! Szól közbe az őrmester, akinek csak a bajuszát szerettem volna kitépni. Ott álltam rendületlenül s bután, az őrmesterre rá se néztem, magamban azonban azonban mohó kívánsággal néztem a pillanatot, amikor kimondják rám, hogy „untauglich“. Közben azonban lecsapott a menydörgős menykö s az kihozott szerepemből. Valaki ugyanis a hátam mögött halkan megjegyezte: Ne méltóztassanak neki hinni. Nagyon jól ismerem a hunczutot. Egyike a legügyesebb zsebtolvajoknak. Csak a múlt hónapban került ki Illaváról. — Önkénytelenül is hátra tekintettem, megnézni, hogy ki beszél, s ezzel elárultam magam. — Az a valaki pedig Goldstein Simi volt, az én vetélytársam. Egy leánynak kurizálunk. A nyomorult ott állt az ajtó mellett, várva még rákerül a sor. Borzasztóan vigyorgott. Elfutott a méreg. — Százados úr, — mondok — beismerem, hogy szimuláltam, hanem kénytelen vagyok azt is kijelenteni, hogy világ életemben sose loptam. Ez az ur hazudik. Nem folytathattam. Besoroztak s kiröpitettek a szobából. Nagy busán felöltöztem s oda hagytam a kaszárnyát. Az Üllői-út s a körút sarkán azonban várakozó állást foglaltam el : Goldsteinre lestem. Egy kis félóra múlva észrevettem őt, amint kilép a kaszárnya kapuján, óvatosan körültekint s megy lefelé az Üllői-uton. Utána ! . . . Ezt a tréfát nem viszed el szárazon, Simikém. A gyógyszertár előtt elértem. Torkon ragadtam s nehogy baja essék, csak a fejét ütöttem ; a bajuszát azonban megkímélni akarván, a haját tépegettem ki. Ha ki nem ragadják a kezeim közül, ma már por, hamu és semmi más . . . — Elmondtam mindent. A törvényszék Mittwoch Móriczot súlyos testi sértés büntette miatt 8 hónapi börtönre ítélte. Az ügyész : Fölebbezek a vádlott terhére. A vádlott (daczosan): Én is fölebbezek.: az ügyész ur terhére. Hirdetmény. A cs. és kir. miskolczi állomás parancsnokság f. évi 16. sz. a. kelt értesítése folytán köztudomásra hozzuk, hogy a Sajó vizében a közvágóhíd mellett felállított és berendezet katonai úszó iskola folyó év augusztus hó 6-án megnyittatott és hogy a fürdésre és az úszás tanulására az alább közölt feltételek mellett a polgári közönség és pedig mindennap délelőtt 8 és fél órától 11 óráig a nők, és 11 órától délután 1 és fél óráig a férfiak rendelkezésére áll. Fürdő-jegy egy személy részére ruhával 24 fillér. Bérlet-jegy egy hónapra ruhával 4 kor. 20 fillér. Bérlet-jegy egy hónapra 3 korona. Az úszás tanítás díja 2 kor. Jegyek az úszó iskolában kaphatók. Az úszó iskolában jegy nélkül tartózkodni nem engedtetik meg. Minden fürdőjegy egy külön öltöző zárka, egy lepedő és egy úszónadrág használatára jogosít. Miskolcz, 1901. aug. 16 án. A városi tanács. Pallaghy s. k. polgármester helyettes..