Szabadság, 1903. január (12. évfolyam, 1-5. szám)

1903-01-03 / 1. szám

Miskolcz, 1903. XII. évfolyam 1. sz. Szombat, január 3. SZABADSÁG «» A MISKOLCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS NEGYVENNYOLCZAS PÁRT KÖZLÖNYE. SZERMESZTŐDÉS ÉS KIADÓHIVATAL Széch­enyi-arcza 84-ik szám. SZELÉNTE és TÁRSA nyomdája. A lajó megjelen minden szerdán és szombaton. Felelős szerkesztő: Dr. NEUMANN BERTALAN. Társszerkesztő : BUDAI JÓZSEF. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Negyedévre 20 50 kor Egyes szám ára 14 fill. Olvasóközönségünkhöz! A „Szabadság“ ideiglenes szerkeszté­sére vállalt megbízatásom letelvén, nem mulaszthatom el, hogy szives olvasóimtól e helyütt búcsút vegyek. Sohasem voltam hivatásos hírlapíró, ámde e rövid idő, melyet most e téren eltöltöttem, meggyőztek engem arról, hogy a szerkesztő és olvasó között egy oly láthatatlan, de kellemes viszony ke­letkezik, a­mely a szerkesztő lelküle­­téből maradandó nyomok nélkül ki nem mosódik. Másnemű elfoglaltságom zárja ki annak lehetőségét, hogy ezen velem szellemileg összeforrott lap vezetésénél megmarad­jak — és a­mikor ezt teszem, meg­­ragadom egyúttal az alkalmat arra is, hogy jeles munkatársaimnak legbensőbb köszönetemet fejezzem ki azon odaadó fáradozásukért, a melylyel engem fel­adatom megvalósításában támogatni szí­vesek voltak. Miskolcz, 1902. decz. 31. Hazafias üdvözlettel Dr. Kurcz Jakab. * A „Szabadság“ szerkesztésében utóbbi időkben előfordult válság végleges meg­oldása gyanánt e lap alapítói, pártunk vezetőségével egyetértően akként hatá­roztak, hogy a mai naptól kezdve a „Szabadság“ felelős szerkesztője legyek. Meghajlottam a kitüntető megbízatás előtt és a midőn átveszem a tollat, melylyel a „Szabadság“ irányítása és vezetésére felelős szerkesztői minőség­ben vállalkoztam, kettős czélt vélek el­érni. Szolgálni kívánom a közérdeket nemcsak a nagy politikai élet tág me­zején, hanem szolgálni kívánom azt szű­­kebb hazánk, szeretett városunk és Bor­­sod vármegye mindennapi életében is. De büszkeségemet találom abban is, hogy társul szegődhetem azon lelkes csoporthoz, a mely a sajtó munkásai­nak egyetemét képezi, tagja kívánok lenni a hírlapírók azon lelkes csoport­jának, kik becsületes, tiszta fegyverüket az 1848. évi márcziusi nagy napok ese­ményeihez fűzik és eme­ nagy esemé­nyek diadalaiból merítik az erőt a kö­vetkezmények kivívásához. Hírlapírói, szerkesztői minőségemben­­ a közérdeket helyezem mindenek fölé, ámde ez korántsem zárja­ azt ki, hogy a közérdek rovására netán megsértett jogos magánérdek meg ne védessék. Ismerem az életet, jól tudom azt, hogy a félre­magyarázott közérdek szem­pontjából nem ritkán a jogos magán­érdek szokott áldozatul odadobatni. Nem hiszem tehát, hogy egyedül állok, midőn ezt helytelenítem, épen ezért e lapok hasábjai pajzsul fognak szolgálni a jog­talanul megtámadottnak. E lapot politikai pártom vezetői ala­pították. Ismerem elveiket, magam is ez elvek szerény harcrosa vagyok, termé­szetes tehát, hogy amaz elvek és érdekek terjesztése és támogatása első rendű hiva­tásomat fogja képezni, viszont azonban kijelenthetem azt is, hogy helyi kérdé­sekben kizárólag pártpolitikai szempon­­­­tok által nem vezettetem magamat. Ezen­­ kérdésekben a saját meggyőződésem sze­rinti üdvösét és hasznosat fogom kö­vetni és támogatni annál könnyebben, mert legkevésbbé sincs okom attól tar­tani, hogy nézeteim kifejezésre juttatá­sánál bárki, de különösen politikai pár­tom helyi vezetői részéről legtávolabb­ról is korlátoltassam. . A helyi sajtóhoz való viszonyban nem­csak a kollegialitás, de a férfias hig­gadtság is szolgál vezérelveimül. Tárgyi­lagos bírálat nem sértheti a közélet emberét, személyes torzsalkodásokat pe­­­dig a sajtó hasábjain megengedhetetle­­neknek tartok. Hogy mennyire fog sikerülni ez el­határozásaimnak megvalósítása, az erőm és tehetségemen kívül szíves olvasóim jóindulatú támogatásától is függ ; ezt tiszteletteljesen kérve vagyok hazafias üdvözlettel Dr. Neumann Bertalan, a „Szabadság“ felelős szerkesztője. A komédia vége. Az évek óta tartó kiegyezési komédiá­nak valahára vége szakadt. Széll Kál­mánnak sikerült a „monarchia“ nagy­hatalmi állását megmenteni­e Magyar­­ország érdekeinek feladásával és elalku­­v­ásával. Igen, feladásával és elalkuvásával, mert hiszen a Bánffy és Badeni közt 1898-ban megkötött kiegyezésen történt a módosítás. A Széll alkujában kezdet­től fogva a végéig, sohasem volt szó arról, hogy a kiegyezés" a magyarokra hátrányos, hogy minket a szó szoros értelmében az osztrákok már a Bánffy­­féle alkuban becsaptak. Ellenkezőleg, mióta Széli az alkudozás fonalát Körber­­rel felvette, mindig és állandóan csak az úgynevezett osztrák sérelmek repará­lása volt napirenden. A kiegyezésben tehát másodszor is le vagyunk főzve. Széli elfogadta az újabb feltételeket, tehát rontott a Bánffy-féle silány ki­egyezésen is. Hanem azért a monarchia nagyhatalmi állása meg van mentve s ez a fődolog. A király ráparancsolt Széll és Körber urakra, hogy a kiegyezésnek meg kell lenni s mi természete­sebb, hogy a király szava mellett Magyarország érdekeinek el kellett némulni ezúttal is. Ha az osztrákjai ott túl veszekednek s össze­­békíteni őket nem tudják, odadobják koncznak a mi érdekeinket, hogy ezen kibéküljenek. Azt a pár hónapi békes­séget, melyet az osztrákok a kiegyezés idejére megkötnek, a mi évtizedre szóló anyagi érdekeink megrontásával kell megfizetnünk. Így kellene annak történni, hogy magyar államférfi felfogásában ha al­kudozik az osztrákkal, legelől a magyar érdekek védelme szerepel s csak azután jöhetnének a közösök. Ám ez nem így van. A mostani kiegyezés is megmutatta, hogy az alkudozások mérlegének a ser­penyőjét nem az igazság billenti jobbra­­balra, hanem az erő. Macht geht vor Beeilt, mondotta Bismark. Odaát az osztrák közvélemény mint egy ember AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER. f

Next