Modellezés, 1970 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1970. január / 1. szám

T „VI­­KUP REPUBUKE" A Zágrábi Aero Klub immáron hatodszor rendezi a ju­goszláv felszabadulási évforduló tiszteletére a hagyományos nemzetközi szabadonrepülő-modellek versenyét. A tavaly öt ország 148 versenyzője jelent meg XI. hó 22-én a technikai vizsgán. A Budapesti Klubot baráti meghívásra, magánalapon, lét­számban szerény kis csapat — Fischer Károly és Purgai La­jos — képviselte. A verseny rendezése körül jugoszláv bará­taink egy-két meglepetést tartogattak. A legfrappánsabb volt: tekintettel arra, hogy verseny után sok a szomorú em­ber, a bankettet előző este tartották meg, ahol president Csurics Cseda örömmel nyugtázta a versenyről versenyre növekvő létszámot, s a kialakult komoly sportbarátságot! Másnap , 23-án, a Lucskó­i repülőtéren úgy nézett ki, kitűnő idő fogadja az indulókat. A látszat néha csal, így most is, hisz az 1. startokból mindössze 3 sikerült totálra — s a modelltöréseket is csak 12-ig számoltam! —, ami alaposan ráijesztett az indulókra. A mezőny kiegyensúlyozottan haladt előre, egy-egy esetleges „totál” komoly előrelépést jelen­tett ... Ezen belül a magyarok igen balszerencsésen versenyeztek. Purgainak két gumis gépe is törött, de ennek ellenére 1012 mp-cel a 9. lett, a Fischer 6 starttal az A/2-ben (mire meg­került az elrepült gép, már nem volt idő a 7. startra). 988 mp­­cel a 12. helyen végzett. Ez az eredmény akkor mond sokat, ha a három kategória alapján győztes olasz csapat átlag­­eredményét látjuk, ami 1002 mp volt, szemben a mi 1000 mp átlagunkkal!!! így jogos a rendezőknek az a reménye, ha legközelebb mindhárom kategóriában képviseltetjük ma­gunkat, megnyerhetjük a díszes trófeát. Figyelemre méltó volt, hogy rangos és népes mezőny in­dult, s a gumis, valamint mechanikus modellek törzse szinte kivétel nélkül­ szétszerelhető volt. A, 2-ben a szépen és las­san vitorlázó modellek domináltak s értek el jó eredményt. . A hangulatos és jól sikerült verseny után a riporter csak azt kívánhatja: a rendező jugoszláv klub a folyó évi ver­senyre időben küldje meg a Magyar Modellező Szövetségnek a hivatalos meghívást s akkor aligha lesz akadálya egy tel­jes és hivatalos magyar csapat részvételének ezen a rangos nemzetközi évadzáró versenyen! Részletes eredmények: A/2 I. Atanaszov, jugoszláv 1123; II. Saave Pauló, olasz 1109; III. Kruhovics, jugoszláv 1098. Gumis kát.: I. Juszuf Basics, jugoszláv 1253; II. Licen Áldó, olasz 1174; III. Bali­­bán Markó, jugoszláv 1173. Mechanikus kát.: I. Keinroth Hans, Ausztria 1260 + 225; II. Buradsics Drevad, jugoszláv 1260 + 205; III. Parovel Augusztino, olasz 1253. Csapat: I. Olaszország; II. Jugoszlávia; III. Ausztria. Szerencsétlen találkozás ... Jugoszláv barátaink Fischer és Purgai duója, előtérben „Dzsáni”, az olaszok népszerű versenyzője A húsz starthely egyike .

Next