Modellezés, 1977 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1977. január / 1. szám

Az MHSZ Győr Városi Modellező Klub ünnepi közgyűlése sokáig em­lékezetes marad a résztvevők szá­mára. Az alkalomhoz méltóan fel­díszített terem és az előtérben ren­dezett kiállítás — ahol az öt év si­kereit bizonyító díjakon túl a klub munkáját bemutató modellek voltak láthatók —, már a megérkezéskor érezhetővé tette, hogy Bathge Ká­roly, modellezési főelőadó és Pintér József klubtitkár szívügyének tekin­tette ezt a rangos eseményt. Az el­nökségben foglalt helyet Harányi György ezredes, szövetségünk főtit­kár-helyettese, Marton János, a Textilipari Vállalat vezérigazgatója, a megye országgyűlési képviselőcso­portjának vezetője, dr. Kóbor Lász­ló, az MSZMP megyei PB képvise­letében, és Botond Gábor alezredes, az MHSZ megyei titkára. A meghí­vott vendégeket, pártolótagokat és a teljes létszámmal jelenlevő klubta­gokat kellemes meglepetésként érte az alkalomhoz illő, hangulatos kul­túrműsor, melyet követően Pintér József klubtitkár számolt be az el­múlt öt év sikerekben gazdag mun­kájáról, majd azt követően ismer­tette a jövő feladatait. A klubtanács nevében elmondott beszámoló ki­emelkedő része volt amikor ismer­tette, hogy a klub minden tagja je­lentős társadalmi munkát végzett, melynek kézzelfogható eredménye a szépen és jól berendezett klub. Pin­­tér József szólt arról, hogy mind­ezek ellenére nem tudtak volna a képzésben és a versenysportban ilyen eredményekről beszámolni, ha a megye politikai, társadalmi és gaz­dasági vezetőitől nem kaptak volna olyan messzemenő erkölcsi és anya­gi támogatást, mint amilyet élvez­nek. Külön köszönetet mondott a Textilipari Vállalatnak és a Gra­­boplaszt Műbőrgyárnak. A jövőben a klub által patronált négy általános iskolán túl még nagyobb gondot kí­vánnak fordítani az iskoláskorú fiatalok nevelésére. E tervük megva­lósítása érdekében 28 megyei iskola pedagógusának tartottak bemutató foglalkozást. A klubtitkár beszámolójából ki­tűnt, hogy az elmúlt öt év során a taglétszám 25-ről 70 főre növekedett. Amíg 1972-ben 93, addig 1976-ban 391 alkalommal indultak versenye­ken. Az Európa-bajnoki aranyérem mellett 8 DB győzelmet is magának mondhat a klub. öt év alatt 88 klubtag 252 érmet szerzett különbö­ző versenyeken. A sportsikerek mel­lett külön figyelmet érdemel, hogy 10 nagy sikerű kiállítást rendeztek önállóan, és 31 bemutatón vettek részt. A fenti eredmények alapján aligha meglepő, hogy az MHSZ OK Modellezési Osztálya által meghirde­tett klubok közti országos verseny­ben 1974-ben az ötödik helyet, míg 1975-ben már az előkelő második he­lyet szerezték meg. Az 1976-os ered­ményeik alapján minden reményük megvan rá, hogy e rangos klubok közti országos vetélkedőn megint előkelő helyezést fognak elérni. A klubtitkár beszámolóját követő­en hozzászóltak és a jövőbeni még jobb munka érdekében értékes ja­vaslatokat tettek: Kreiser József, id. Danku Sándor, Erdélyi József, Ivá­­nyi Gábor és Boros István. Marton János országgyűlési képvi­selő, a klub pártoló tagja hozzászó­lásában elmondotta, hogy örülnek a klub sikereinek és külön büszkék rá, hogy jó munkát végeznek, a fiatalok Pintér József tartja a beszámolót A kiállít­ás egy részlettt A klubtagság

Next