Modellezés, 1980 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1980. január / 1. szám
4 VB-TAPASZTALATOK AZ FI STARTHELYEN A motoros hajómodellek világbajnoksága volt tulajdonképpen az első nagy verseny, ahol a sebességi kategóriákban 1979. január 1-vel bevezetett 80 dB hangnyomás hatása a kategória fejlődésére, illetve alakulására mérhetővé vált. Hazai tapasztalataink szerint ez nagyobb gondot okozott, mint az FSR-kategóriánál, mivel itt a mérési távolság lényegesen kisebb, 12,5 m. Azt hiszem, a probléma megoldása többeknek gondot okozott, mivel a világbajnokságon az egyes kategóriákban lényegesen kevesebb volt az indulók száma, mint két éve Kijevben az Európa-bajnokságon. A verseny tapasztalatai alapján azonban megállapítható, hogy a 80 dB hangnyomás tartása mellett az eredmények nem estek vissza, mindhárom sebességi kategóriában a világbajnokság helyezettjei jobb eredményt értek el, mint akijevi érmesek. A robbanómotoros sebességi kategóriákra jellemző volt, hogy a hajók teljesen burkoltak voltak, elsősorban a zajszint csökkentése érdekében. A teljesen burkolt hajótesten külön nyílásokat képeztek ki mind a motor hűtése, mind pedig a karburátorhoz szükséges levegő biztosítása érdekében. Ez leginkább a P. Ingloff hajóján figyelhető meg. A tökéletes hangszigetelés érdekében a motorteret lezáró fedél belső oldala hangelnyelő anyaggal van burkolva és a fedél rögzítése is rugalmas anyagú felületen történik. A kipufogó hangjának csökkentése érdekében a rezonátor végére szerelt, igen hosszú, nagy térfogatú csövet alkalmaztak. Néhány versenyző a 2,5 cpm-es kategóriában a hangtompítás sajátos formáját választotta. A rezonátorcső a hajótestbe került beépítésre, hangtompító rész nélkül. A kipufogó gáz egy szilikoncső csatlakozó közbeiktatásával a hajótest végébe, hangelnyelő anyagba beépített tartályba áramlik, ahonnan a hajótest tükörfalán kivezetett csövön keresztül távozik (1. ábra). A motorok gumibakra történő felfüggesztése általánossá vált. A sebességi kategóriákra is jellemző volt a fém hajócsavar használata, formája az FSR hajóknál használtakkal azonos. Az aránylag nagy nyílású szivótorkok használata miatt a megfelelő üzemanyag-ellátás érdekében a versenyzők többsége rezonátornyomású tartályokat alkalmazott. Az FIV 2,5 kategóriában a versenyzők által használt hajótestek igen változatos képet mutattak. A hajótestek hossza 50 és 80 cm, szélessége 20—27 cm között váltakozott. Egyaránt megtalálható volt a lapos és közepesen mély hajófenékforma. A használt motorok szinte kizárólag Rossi 15, normál és ABC változatban. A fogaskerék használata általános — az áttétel aránya 1:2-höz. Egyedüli megoldást alkalmazott az ezüstérmes szovjet Kuznyecov. Flexibilis tengellyel vízszintes meghajtást alkalmazott. Az FIV 5 ccm-es kategóriában több versenyző a 3,5 ccm-es FSR hajójával versenyzett, ebben a kategóriában közvetlen meghajtást és a fogaskerékkel történő meghajtást is egyaránt használtak a versenyzők. MAKETTKIÁLLÍTÁS DEBRECENBEN Az MHSZ Debrecen Városi Modellező Klub keretén belül egy éve alakult meg a Makettező Szakosztály. A szakosztály létrehozásának célja az volt, hogy szervezetbe gyűjtse mindazokat a felnőtteket és fiatalokat, akik a repülés iránt érdeklődnek és szívesen foglalkoznak makettek készítésével. A szakosztály megalakulása óta eltelt időszak munkájának bemutatására Debrecen város felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére Repüléstörténeti és Makettkiállítást rendezett a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban. A kiállítás a magyar repülés kezdeti szakaszától napjainkig mutatta be a fejlődés útját, korabeli fotók, repüléssel kapcsolatos tárgyak, valamint a szakosztály tagjai által készített makettek kiállításán keresztül. A kiállítás ideje alatt Winkler László előadást tartott a Művelődési Központ konferenciatermében a magyar repülés történetéről. A kiállítás 12 napon keresztül volt nyitva, ez idő alatt több ezer érdeklődő tekintette meg. S. I.