Modellezés, 1981 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1981. január / 1. szám

A KÖZGYŰLÉS A XVI. KERÜLETBEN 1980. november 29-én tartotta idei közgyűlését Budapest második leg­nagyobb klubja. Az ünnepélyen megjelent Kakuk Jenő, a kerületi MHSZ képviselője. A klubtitkár — Pinkert György — beszámolt az elmúlt évről. 1980-ban 110 volt a klubtagok száma, ebből 80 fő leigazolt versenyző és 43 fő minősített. Szeptemberben 110 új jelentkező volt. Tavaly az iskolaév kezdetén 130-an jelentkeztek és eb­ből 10 maradt, sőt minősítést is sze­reztek. A számoknál maradva a klubtit­kár elmondta, hogy az MHSZ-től és a kerületi tanácstól lényegesen ke­vesebb támogatást kapott a klub. Felmerül a kérdés, hogy ilyen kö­rülmények között lehet-e tartani a szintet?! Ennek következménye az is, hogy a jövő évben kevesebb ver­senyen és kisebb létszámmal vesz­nek részt, mert az utóbbi időben a nevezési költségek és szállásköltsé­gek a csillagokig emelkedtek, no és természetesen az üzemanyagköltség sem az utolsó kerékkötője az utazá­soknak. „Evezzünk vidámabb vizekre”, mondja a mindenki Gyuri bácsija. A nehézségek ellenére megpróbá­lunk előbbre lépni. Először az új ka­tegóriát a huzalos műrepülőt emlí­ti, amit a Váci Úttörőházzal közö­sen készítenek és ’81 nyarán tábort szerveznek a közös gyakorlásra. Az F3B kategóriában az elkövetkező évben szeretnének a versenyeken jobb eredményeket elérni és az in­dulók létszámát is emelni. F1B­ C kategóriát több fiatallal kellene (tervezik) megszerettetni. No, most már az autósok sem mostoha gye­rekek. RC 8-ban a tavalyi két ver­senyző helyett az idén 4-en indul­tak, és a legfiatalabb a Budapest­­bajnokság harmadik helyét­­szerezte meg. Végül, de nem utoljára, a leg­kisebbek, az RC 12 E autós kategó­riáról is néhány szót, most már 9 induló volt és bajnokot, sőt több­szörös győztest(eseket) ünnepelhetett a klub. „Csak az a baj, hogy ebből minősítést nem lehet szerezni.” A hozzászólások után a „Fülöp Sándor” hat fordulós kupaverseny díjai kerültek végső gazdáikhoz. Itt a győri modellezők remekeltek. Hat díjat vihettek haza. Érdemes volt Budapestre jönni, még ha esett is a hó. K. A. BTSH-JUTALMAK Az 1980. évben is sor került Bu­dapest legeredményesebb modellező sportolóinak és kiváló teljesítményt nyújtó társadalmi aktivistáinak elis­merésére. Hangulatos összejövete­len — amelynek a XVI. VH adott otthont —, a BMSZ elnöke a követ­kezőknek adott át jutalmakat: repü­lésben Lerf Lehel—Zaják Sándor, Godela Ferenc; hajóban Tóth István és Lennert Zsolt; autóban Szepes Attila és Szilágyi Zoltán; társadalmi aktivisták: Sági János, Szabó Béla, Woller Sándor, Ágh Attila és Rúzsa József. —i—a— Az év legutolsó modellező versenyének lehettünk részesei, 1980. december 11-én, a Tiszakömlő utcai Iskola tornatermében. Nagy az izgalom, ugyanis a kategória — RC 12 E — első igazi érmes Buda­­pest-bajnokságára készültek (19 verseny­ző) az ifjú pilóták és nem kevésbé a mechanikusok. Egy óra edzéslehetőség volt biztosítva, természetesen mindenki a pályán volt. Egy nagy csattanás. Követ­kezmény: a legesélyesebb versenyző au­tójának kereke aggyal együtt kiszakadt. Nagy szomorúság következett. A mechanikusok nem maradtak tétlenek, mindenki segített valamivel és a végén a balsaküllőknek és a leleménynek meg volt az eredménye, a kocsi beállhatott a starthelyre. És? Győzött! A közmondás 's azt tartja,­ hogy „Minden jó, ha a vé­­ge jól”. Egy-két kisebb eltéréssel megis­métlődött a két héttel ezelőtti FMW-ver­­seny eredménye. Meg kell említeni, hogy a rendezőség nagyon ügyes körszámláló ötletet talált ki. A lényege az, hogy két ember akár­hány autónak tudja a köreit számolni, ha hárman végzik ezt a feladatot, ak­kor kontroll is van. EREDMÉNYEK: Serdülő: 1. ifj. Pinkert György (XVI. CH); 2. Mihalkó András (XVI. VH); 3. Molnár Zoltán (Bp. MK). Ifjúsági: 1. Szilágyi Zoltán (Bp. MK); 2. Lennert Zsolt (FMV); 3. Gasparik La­jos (XVI. VH). Ha most a kedves olvasó azt hiszi, hogy vége volt ennek a rendezvénynek, az nagyon téved. Ugyanis „vérszerződés” következett, hogy a jövőben minden ilyen verseny után helycsere fog következni és a mechanikusok — öreg fiúk — lesz­nek a pilóták. Első alkalommal ez már meg is történt, azt hiszem, hogy az iz­galom még magasabbra hágott. Minden kis pilóta izgult és féltette kocsiját. In­dulás előtt jó tanácsokkal látták el a fel­nőtteket. Ezt a hangulatot és légkört visszaadni, azt hiszem, csak filmen le­hetne. Másoknak is ajánljuk ezt az ötle­tet. Az OLD BOY verseny győztese Szilá­gyi Imre, második Wild Ferenc, harmadik Sütő István. A jutalom — díj —, meleg kézfogás. Mégis mindenki boldogan tá­vozott. KŐHALMI ÉVA NEMCSAK GYEREKEK, ÖREG FIÚK IS?! A depóban Pályakarbantartás

Next