Modellezés, 1982 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1982. február / 2. szám

z­ zá kell venni az FIB és FIC kategória mintegy 20—30 versenyzőjét is.) Általá­ban a nagyobb versenyekre szinte lasz­­szóval kell összeszedni a „megfelelő’* számú sportbírót. Ennek egyenes követ­kezménye az egy starthelyre beosztott 7—8, esetleg 10 versenyző a szerencsére egyre kevesebbszer alkalmazott megkö­tött köröztetési idő (pl. 3—5 perc!) és a rendezők legújabb „találmánya”, a röpke fél óra alatt kiképzett, modellező­versenyt még soha nem látott gimna­zista bírópárosok. Ők azután becsülete­sen mérnek zsinóron kiköröztetett 3 per­ceket, 3—4-szeri ismétléseket (ezt a ru­tinosabbak ki is használják), vagy ha nincs szerencsénk, egyből lenullázzák, ha összeakad a modell és leköröz a zsi­nórral. Talán jobban meg kellene be­csülni anyagilag, erkölcsileg a sportbí­rókat, akik hidegben, szélben, esőben végzik egész nap tartó felelősségteljes munkájukat és elsősorban rajtuk múlik a versenyek „tisztasága” és gördülé­­kenysége. Ha egy versenyt 9 órára ír­tak ki, akkor egy főrendezőnek nem fo­ll órakor kell elindítani a startokat (ki­vétel, ha az időjárás rossz), hanem az előírt időpontban. Természetesen ez ma­gas fokú szervezőkészséget, a verseny­zők pozitív hozzáállását (gyors sorako­­zás a megnyitóra) igényli, és nem az általános, verseny előtti kapkodást. Az­után egy rendezői gárda, vagy főren­dező legyen annyira rugalmas és ta­pasztalt, hogy maximálisan a verseny­zők érdekeit tartja szem előtt. Így egy­ből, már a versenyzők figyelmeztetése előtt áthelyezi a starthelyeket, ha meg­fordul és állandósul a szélirány és hosz­­szabbít a startidőn az időjárás miatt, ha úgy kívánják az indulók. Erre sok jó példát fel lehetne sorolni. (Pl. OB 1980, Dunakeszi), de sajnos, akadnak nagy malőrök is (pl. ifi OB 1981, Hajdúszo­boszló, ahol a tomboló szél a starthe­lyektől 150—200 méterre levő város felé fordult a harmadik startra, és így sze­gény ifjú FIA versenyző töprenghetett, hogy egy 180 mp, vagy­ egy modell ér-e többet). Felvetődik a kérdés, hogy mi lenne a megoldás. Egy csapásra nem oldódik meg semmi, de azon lehetne gondolkodni, hogy a legnagyobb, 8—10 versenyt a szabadon repülő kategóriák­ban legtapasztaltabb és nagy szervező­­készséggel rendelkező sportbírókból köz­pontilag alakított főrendezői gárda ve­zesse le. Ez az 5—6 főből álló csoport, amelynek tagjai, felosztva maguk között a különböző versenyek főrendezői tisz­tét, begyakorlottságával nagy garancia teh­etne a versenyek színvonalának eme­lésére. Természetesen ennek a csoport­nak a kiválasztásánál messzemenően fi­gyelembe kell venni a versenyzők és klubvezetők véleményét is. A versenyek színvonalának másik lé­nyeges meghatározó eleme a versenyzők minősége és mennyisége. Hogy mit je­lent ez? A mennyiség az adott. Persze, jobb, látványosabb lenne, ha 60—80 he­lyett 150—200 induló volna, de a rende­zőség már így is gondban van. (Nem úgy más, igencsak technikai és pénzigé­nyes kategóriáknál, amelyet központilag is erősen támogatnak, mégis egy ke­zünkön meg lehet számolni az induló­kat.) A minőség az, amelyen kellene változ­tatni. Van, aki erre meglepve kapja fel a fejét, hiszen a versenyek tele vannak döntősökkel, néha a rendezők nem tud­nak annyi stoppert, sportbírót össze­szedni, ami a „fly-off” lebonyolításához szükséges. A statisztika szerint renge­teg az első osztályú. Igen ám, csak el kellene azon is gondolkodni, hogy mit ér ez az első osztály, ha egy verseny­ző egy nemzetközi versenyen indulna el. Nem sokat, az biztos! Első osztályú­nak nevezhető-e az a 30—40 versenyző, aki teljesítette a kétszer 1260-at? Nem. Erre ékes bizonyíték az 1981-es Szentes Kupa, ahol egy erősebb szél hatására az elindult, kb. 100 emberből már az első start alatt „elvérzett” mintegy 40 fő, az eredményjegyzéket böngészve pedig nem sok 1000 mp feletti eredményt lehetett találni. Pedig itt „csak” szél fújt, nem volt eső, és a terep hatalmas, tehát min­den ideálisnak mondható. Meg kellene változtatni a minősítési szinteket, hogy az élversenyzők ne csak a papíron legyenek élversenyzők, ha­nem a felhúzózsinór mellett is. Ezt a szint emelésével (többszöri teljesítés), vagy egy más sportágakban is alkalma­zott nemzetközi szintű minősítés létre­hozásával lehetne megvalósítani. A szint emelése nemcsak az első osztályra, ha­nem az alacsonyabb minősítésekre is vonatkozik, ahol szintén legyen követel­mény a többszöri teljesítés. A jelenlegi minősített létszámmal csak a statisztikát lehet kikozmetikázni, a minőségi munkát, amelyet a nemzetkö­zi mezőnyhöz kell mérni, nem. A válogatott keretbe kerülés jelent­sen nagyobb rangot a versenyzők kö­zött, és ezt a központi vezetés anyagi és erkölcsi támogatásával is fejezze ki. Kö­rültekintőbb kiválasztással meg lehetne előzni, hogy ne legyenek olyan tagok a keretben, akik csak a létszámot töltik ki, és nem kapnak bizonyítási lehetősé­get. Lehet, hogy sok a kilenc fő? Biz­tosítani kellene a válogatott több nem­zetközi versenyen szerepeltetését, amely megalapozhatná a jobb eredményeket a külföldi utakon. (A Szoc. felkészítő er­re kevés.) Ennek­ bizonyára a mai szű­kös anyagi lehetőségek gátat szabnak, főleg dollárviszonylatban, de esetleg belső anyagi átcsoportosítással, szemlé­letváltoztatással talán megoldható. A szocialista országokba viszont könnyeb­ben lehetne megszervezni a versenyez­tetést, amelynek anyagi terheit a ver­senyző klubjával (ha tehetősebb) meg­osztaná az Országos Központ. A na­gyobb támogatás a versenyzőktől is na­gyobb szorgalmat, kitartást követelne, és ösztönzően hatna az eredményesebb versenyzésre, rendszeres edzésre, mint a mai állapotok. Bizonyára sokan csodálkoznak azon, hogy pont ezt a legnagyobb létszámú, legkiegyensúlyozottabb mezőnyű kategó­riát nézte a cikkíró negatív oldaláról (pedig más háza táján sokkal nagyobb gondok vannak), de ez az a kategória, ahol nem kellenek drága, 200—300 dollá­ros motorok, rádiók, csak a modellező kézügyessége, fizikai állóképessége (na­gyon fontos!) és rengeteg gyakorlás, így aránylag kis anyagi befektetéssel is előre lehetne lépni a nemzetközi poron­don, létrehozni egy sikerkategóriát. Eh­hez megvannak a jó képességű ver­senyzőink, csak jobb menedzselés, a ha­tékony központi felkészítés és nem utolsósorban az ösztönzés hiányzik. Végül egy új verseny alapítását sze­retnénk közreadni a XVI. ker. MOD. KLUB rendezésében. Ennek különleges­sége az lenne, hogy az év nagy verse­nyein­­kb. 8—10 kiválasztott verseny, amit tájékoztatásul meg fogunk adni) legjobban szerepelt 20 felnőtt és I. o. ifjúsági versenyzőt hívnánk meg. Ezeket a versenyzőket egy ranglista szerint vá­lasztanánk ki, amelynek lényege, hogy a helyezetteket felnőtteknél 1—20-ig, ifiknél 1—10 pontig pontoznánk. (Az el­ső helyezett 20, a huszadik 1 pontot, il­letve ifiknél az első 10 pontot, az utol­só 1 pontot kap.) A verseny kb. október közepén a Szentes Kupa után kerülne megrendezésre (amikor már ismert a Szentes Kupa eredménye) Apajpusztán vagy Dunakeszin, ahol kétnapos rende­zéssel 10 vagy 14 startra kerülne sor. Versenyünkön díjaznánk a pontverseny legjobbjait és a verseny helyezettjeit. Ezzel a versennyel is szeretnénk hozzá­járulni a kategória fejlődéséhez és segít­séget nyújtani a válogatott keret jobb kialakításához. Kérjük az ezzel kapcso­latos észrevételeket, hozzászólásokat a lapban közzétenni, vagy klubunk címé­re megírni. (Cím: XVI., Úttörőház MHSZ Modellező Klub, Budapest, Veres Péter u. 157., 1165.) MÉSZÁROS LÁSZLÓ (A SZERZŐT FŰTI AZ ALAPKATE­GÓRIA JELENÉÉRT ÉS JÖVŐJÉÉRT VALÓ AGGODALOM. HA NEM IS EL­FOGADHATÓ, DE ESETENKÉNT ÉRT­HETŐ FEL-FELLOBBANÓ SZUBJEKTI­VITÁSA. VISZONT EGY BIZTOS: A VITAINDÍTÓNAK SZÁNT SOROK OLYAN GONDOK­AT-PROBLÉMÁK­AT FESZEGETNEK, AMELYEKRŐL JELEN HELYZETÜNKBEN BESZÉLNI KELL. A GAZDASÁGI KÉRDÉSEK ÉS AZ FSA ALAPKATEGÓRIA JÖVŐJE, HOGYAN TOVÁBBJA terítéken levő téma. ÉRDEKLŐDÉSSEL VÁRJUK, HOGY KI SZÓL HOZZÁ A CIKKHEZ? A LEGÉR­DEKESEBB ÍRÁSOKAT KÖZÖLJÜK LA­PUNK HASÁBJAIN. A SZERK. MEGJ.) •5

Next