Modellezés, 1982 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1982. február / 2. szám
z zá kell venni az FIB és FIC kategória mintegy 20—30 versenyzőjét is.) Általában a nagyobb versenyekre szinte laszszóval kell összeszedni a „megfelelő’* számú sportbírót. Ennek egyenes következménye az egy starthelyre beosztott 7—8, esetleg 10 versenyző a szerencsére egyre kevesebbszer alkalmazott megkötött köröztetési idő (pl. 3—5 perc!) és a rendezők legújabb „találmánya”, a röpke fél óra alatt kiképzett, modellezőversenyt még soha nem látott gimnazista bírópárosok. Ők azután becsületesen mérnek zsinóron kiköröztetett 3 perceket, 3—4-szeri ismétléseket (ezt a rutinosabbak ki is használják), vagy ha nincs szerencsénk, egyből lenullázzák, ha összeakad a modell és leköröz a zsinórral. Talán jobban meg kellene becsülni anyagilag, erkölcsileg a sportbírókat, akik hidegben, szélben, esőben végzik egész nap tartó felelősségteljes munkájukat és elsősorban rajtuk múlik a versenyek „tisztasága” és gördülékenysége. Ha egy versenyt 9 órára írtak ki, akkor egy főrendezőnek nem foll órakor kell elindítani a startokat (kivétel, ha az időjárás rossz), hanem az előírt időpontban. Természetesen ez magas fokú szervezőkészséget, a versenyzők pozitív hozzáállását (gyors sorakozás a megnyitóra) igényli, és nem az általános, verseny előtti kapkodást. Azután egy rendezői gárda, vagy főrendező legyen annyira rugalmas és tapasztalt, hogy maximálisan a versenyzők érdekeit tartja szem előtt. Így egyből, már a versenyzők figyelmeztetése előtt áthelyezi a starthelyeket, ha megfordul és állandósul a szélirány és hoszszabbít a startidőn az időjárás miatt, ha úgy kívánják az indulók. Erre sok jó példát fel lehetne sorolni. (Pl. OB 1980, Dunakeszi), de sajnos, akadnak nagy malőrök is (pl. ifi OB 1981, Hajdúszoboszló, ahol a tomboló szél a starthelyektől 150—200 méterre levő város felé fordult a harmadik startra, és így szegény ifjú FIA versenyző töprenghetett, hogy egy 180 mp, vagy egy modell ér-e többet). Felvetődik a kérdés, hogy mi lenne a megoldás. Egy csapásra nem oldódik meg semmi, de azon lehetne gondolkodni, hogy a legnagyobb, 8—10 versenyt a szabadon repülő kategóriákban legtapasztaltabb és nagy szervezőkészséggel rendelkező sportbírókból központilag alakított főrendezői gárda vezesse le. Ez az 5—6 főből álló csoport, amelynek tagjai, felosztva maguk között a különböző versenyek főrendezői tisztét, begyakorlottságával nagy garancia tehetne a versenyek színvonalának emelésére. Természetesen ennek a csoportnak a kiválasztásánál messzemenően figyelembe kell venni a versenyzők és klubvezetők véleményét is. A versenyek színvonalának másik lényeges meghatározó eleme a versenyzők minősége és mennyisége. Hogy mit jelent ez? A mennyiség az adott. Persze, jobb, látványosabb lenne, ha 60—80 helyett 150—200 induló volna, de a rendezőség már így is gondban van. (Nem úgy más, igencsak technikai és pénzigényes kategóriáknál, amelyet központilag is erősen támogatnak, mégis egy kezünkön meg lehet számolni az indulókat.) A minőség az, amelyen kellene változtatni. Van, aki erre meglepve kapja fel a fejét, hiszen a versenyek tele vannak döntősökkel, néha a rendezők nem tudnak annyi stoppert, sportbírót összeszedni, ami a „fly-off” lebonyolításához szükséges. A statisztika szerint rengeteg az első osztályú. Igen ám, csak el kellene azon is gondolkodni, hogy mit ér ez az első osztály, ha egy versenyző egy nemzetközi versenyen indulna el. Nem sokat, az biztos! Első osztályúnak nevezhető-e az a 30—40 versenyző, aki teljesítette a kétszer 1260-at? Nem. Erre ékes bizonyíték az 1981-es Szentes Kupa, ahol egy erősebb szél hatására az elindult, kb. 100 emberből már az első start alatt „elvérzett” mintegy 40 fő, az eredményjegyzéket böngészve pedig nem sok 1000 mp feletti eredményt lehetett találni. Pedig itt „csak” szél fújt, nem volt eső, és a terep hatalmas, tehát minden ideálisnak mondható. Meg kellene változtatni a minősítési szinteket, hogy az élversenyzők ne csak a papíron legyenek élversenyzők, hanem a felhúzózsinór mellett is. Ezt a szint emelésével (többszöri teljesítés), vagy egy más sportágakban is alkalmazott nemzetközi szintű minősítés létrehozásával lehetne megvalósítani. A szint emelése nemcsak az első osztályra, hanem az alacsonyabb minősítésekre is vonatkozik, ahol szintén legyen követelmény a többszöri teljesítés. A jelenlegi minősített létszámmal csak a statisztikát lehet kikozmetikázni, a minőségi munkát, amelyet a nemzetközi mezőnyhöz kell mérni, nem. A válogatott keretbe kerülés jelentsen nagyobb rangot a versenyzők között, és ezt a központi vezetés anyagi és erkölcsi támogatásával is fejezze ki. Körültekintőbb kiválasztással meg lehetne előzni, hogy ne legyenek olyan tagok a keretben, akik csak a létszámot töltik ki, és nem kapnak bizonyítási lehetőséget. Lehet, hogy sok a kilenc fő? Biztosítani kellene a válogatott több nemzetközi versenyen szerepeltetését, amely megalapozhatná a jobb eredményeket a külföldi utakon. (A Szoc. felkészítő erre kevés.) Ennek bizonyára a mai szűkös anyagi lehetőségek gátat szabnak, főleg dollárviszonylatban, de esetleg belső anyagi átcsoportosítással, szemléletváltoztatással talán megoldható. A szocialista országokba viszont könnyebben lehetne megszervezni a versenyeztetést, amelynek anyagi terheit a versenyző klubjával (ha tehetősebb) megosztaná az Országos Központ. A nagyobb támogatás a versenyzőktől is nagyobb szorgalmat, kitartást követelne, és ösztönzően hatna az eredményesebb versenyzésre, rendszeres edzésre, mint a mai állapotok. Bizonyára sokan csodálkoznak azon, hogy pont ezt a legnagyobb létszámú, legkiegyensúlyozottabb mezőnyű kategóriát nézte a cikkíró negatív oldaláról (pedig más háza táján sokkal nagyobb gondok vannak), de ez az a kategória, ahol nem kellenek drága, 200—300 dolláros motorok, rádiók, csak a modellező kézügyessége, fizikai állóképessége (nagyon fontos!) és rengeteg gyakorlás, így aránylag kis anyagi befektetéssel is előre lehetne lépni a nemzetközi porondon, létrehozni egy sikerkategóriát. Ehhez megvannak a jó képességű versenyzőink, csak jobb menedzselés, a hatékony központi felkészítés és nem utolsósorban az ösztönzés hiányzik. Végül egy új verseny alapítását szeretnénk közreadni a XVI. ker. MOD. KLUB rendezésében. Ennek különlegessége az lenne, hogy az év nagy versenyeinkb. 8—10 kiválasztott verseny, amit tájékoztatásul meg fogunk adni) legjobban szerepelt 20 felnőtt és I. o. ifjúsági versenyzőt hívnánk meg. Ezeket a versenyzőket egy ranglista szerint választanánk ki, amelynek lényege, hogy a helyezetteket felnőtteknél 1—20-ig, ifiknél 1—10 pontig pontoznánk. (Az első helyezett 20, a huszadik 1 pontot, illetve ifiknél az első 10 pontot, az utolsó 1 pontot kap.) A verseny kb. október közepén a Szentes Kupa után kerülne megrendezésre (amikor már ismert a Szentes Kupa eredménye) Apajpusztán vagy Dunakeszin, ahol kétnapos rendezéssel 10 vagy 14 startra kerülne sor. Versenyünkön díjaznánk a pontverseny legjobbjait és a verseny helyezettjeit. Ezzel a versennyel is szeretnénk hozzájárulni a kategória fejlődéséhez és segítséget nyújtani a válogatott keret jobb kialakításához. Kérjük az ezzel kapcsolatos észrevételeket, hozzászólásokat a lapban közzétenni, vagy klubunk címére megírni. (Cím: XVI., Úttörőház MHSZ Modellező Klub, Budapest, Veres Péter u. 157., 1165.) MÉSZÁROS LÁSZLÓ (A SZERZŐT FŰTI AZ ALAPKATEGÓRIA JELENÉÉRT ÉS JÖVŐJÉÉRT VALÓ AGGODALOM. HA NEM IS ELFOGADHATÓ, DE ESETENKÉNT ÉRTHETŐ FEL-FELLOBBANÓ SZUBJEKTIVITÁSA. VISZONT EGY BIZTOS: A VITAINDÍTÓNAK SZÁNT SOROK OLYAN GONDOKAT-PROBLÉMÁKAT FESZEGETNEK, AMELYEKRŐL JELEN HELYZETÜNKBEN BESZÉLNI KELL. A GAZDASÁGI KÉRDÉSEK ÉS AZ FSA ALAPKATEGÓRIA JÖVŐJE, HOGYAN TOVÁBBJA terítéken levő téma. ÉRDEKLŐDÉSSEL VÁRJUK, HOGY KI SZÓL HOZZÁ A CIKKHEZ? A LEGÉRDEKESEBB ÍRÁSOKAT KÖZÖLJÜK LAPUNK HASÁBJAIN. A SZERK. MEGJ.) •5