Modellezés, 1983 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1983. július / 7. szám

8­ ­ /­­ A D-betűsök bajnoksága A D osztályú vitorláshaj­ó-model­­lek országos bajnokságát Győrött, a munkásnegyed szélén húzódó Nép utca végén található kavicsbánya­tavon rendezték meg. A rendezésről és a bajnokság színvonaláról Gara Lászlótól, az MHSZ OK Modellezési osztályának hajós sza­kágvezetőjétől kaptunk ér­tékelést . — A Magyar Honvédelmi Szövet­ség Győr-Sopron megyei Vezetősé­ge és a kisalföldi modellezőik szak­­szövetsége jól előkészített pályán, bárki számára azonos, kiváló felté­teleket biztosítva rendezte meg az önjáró vitorláshaj­ó­­ modellek 1983. évi országos bajnokságát ismerve a győriek szakembergárdáját, hozzáér­tését és vendégszeretetét már az OB rendezési jogának odaítélésekor nyugodtak voltunk. Tudtuk: a Bäthge Károly irányította rendezők sportemberek, miattuk óvás bizto­san nem lesz. A színvonal már a nevezéskor ad­va volt. Tizenhat megye és a fő­város adta le előzetes nevezését. A négy hajóosztályban mindazok in­dultak, akik e sportágban valaki­nek is számítanak. Már az ifjúsági­ak lendülete, eredményessége meg­adta az alaphangot. Az ifi bajnok teljesítette a felnőtt első osztályú szintet. A felnőtteknél általában, a keresztbeverések ellenére érvénye­sült a papírforma. Az ifjúságiak DX jelű hajókate­góriájában országos bajnok: Danku Valéria (Győr-Sopron megye) maxi­mális 108 ponttal és a felnőtt első osztályú minősítéssel. 2. Nagy Jó­zsef (Győr-Sopron) 102, 3. ifj. Ere­­dics István (Vas) 90, 4. Takács Ist­ván (Hajdú-Bihar) 90, 5. Bán Fe­renc (Tolna) 90, 6. Forrai Csaba (Pest) 70. A felnőttek DX kategória jelű hajóosztályában országos bajnok: Vömnöcziky András (Baranya) maxi­mális, 108 pontos teljesítménnyel, 2. Csóka László (Baranya) 90, 3. Pá­kozdy Mihály (Nógrád) 66, 4. Szuper Róbert (Vas) 66, 5. Danku Sándor (Győr-Sopron) 54, 6. Forrai István (Pest) 48 ponttal. A D—10-es kategóriában országos bajnok: Kiss Miklós (Baranya) 96, 2. Vönöczky András (Baranya) 90, 3. Pákozdy Mihály (Nógrád) 78, 4. Forrai Csaba (Pest, mint legjobb ifjúsági versenyző, oklevéllel jutal­mazva) 60, 5. Kiss Oszikárné (He­ves) 57, 6. Teigler Gábor (Komá­rom m.) 24 ponttal. Ebben a kate­góriában forgolódó szembeszélben indították az első két futamot, és ez meg is látszott az eredményte­lenségen : a mezőny harminc százalé­ka nullás lett. A harmadik előfu­tamban DNY-is szélforduló és start­helycsere­­után, 4,5 m/sec erejű Szél tombolt. Ezt kihasználva, Kiss Miklós néhány centivel megelőzte Vönöczkyt... A hajrában, az utolsó verseny­­szám alatt már egyenletesre állítot­ta adagolóját a természetfelelős, vagyis a legolcsóbb „üzemanyag”, a szél is megemberelte magát. A DM-kategóriába­n így alakult a ranglista: országos bajnok lett Pá­kozdy Mihály (Nógrád) 90, 2. Vö­nöczky András (Baranya) 78, 3. Dr. Kisss György (Zala) 66, 4. Nagy Ist­ván (Győr-Sopron) szintén 66, 5. ifj. Eredics István (Vas megyei fi­úcska, mint legjobb ifjúsági ver­senyző, szétdobás után oklevelet ka­pott) 54, 6. Zsenák Csaba (Győr- Sopron) 54 ponttal. VÉGH FERENC A rádióirányítású vitorláshajó­­modellek ez évi Dunántúl-bajnoksá­­gát 1983. április 15—17-én rendezte meg az MHSZ Tolna megyei Veze­tősége és Paksi Atomerőmű Vállalat Honvédelmi Klubja. A színhely a holt Duna-ág volt a Fadd-Dombor­i üdülőtelep mellett. A versenyen há­rom megyéből hat szakosztály vett részt. Minősítésszerzés céljából eljöt­tek a Bács megyei versenyzők is és így összesen 18 versenyző állt rajt­hoz a három hajóosztályban. A rendezést Vári Lászlóné és Lan­dauer Géza végezte, a bíráskodást Tóbiás Zoltán balatoni versenybíró látta el. Az időjárás az M és 10-es versenyen alapos próbára tette az indulókat. Állandó 4-es erősségű, időnként 5—6-os befújásokkal „tar­kított” szél, erősen hullámos víz és a hideg, az időnként leszakadó bóják nehezítették a versenyzést. Az X osztályban már az időjárás megja­­vulása miatt lényegesen kelleme­sebb volt a résztvevők helyzete. A versenyre még mindig rányom­ta a bélyegét a szabályismeret hiá­nyossága, mind a rendezés, mind a versenyzés szempontjából. A hajó­kon még sok szabálytalanság volt tapasztalható, amelyeket az Orszá­gos Bajnokságig a versenyzőknek feltétlenül meg kell szüntetniük. Ennek ellenére a rendezvény min­den nagyobb zökkenő nélkül befeje­ződött. A színhely és különösen az elszállásolási lehetőségek nagyon jók. A PREV képviseletében régi neves modellezőnk, Gyarmati László adta át a szép díjakat a verseny győzte­seinek és helyezettjeinek és a meg­jelentek jó hangulatban, a követke­ző évi paksi viszontlátást emlegetve váltak el egymástól. EREDMÉNYEK „M”: 1. Forrai István (Százhalombatta) 3,5 pont; 2. Vári László (Paksi AEV) 4,75; 3. Sosztarich Tamás (Soproni VMK) 5,75. „10”: 1. Strenner János (Száz­halombatta) 2,25; 2. Forrai István (Százhalombatta) 4,75; 3. Szabó László (Mosonmagyaróvár MK) 13,0. „X”: 1. Strenner János Százhalom­batta) 3,5; 2. Forrai István (Százha­lombatta) 4,75; 3. Garai József (Sop­roni AFITA MK) 11,0. SOSZTARICH ANDRÁS RC VITORLÁS DB Kiss Miklós si/ Danku Valéria

Next