Modellezés, 1984 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1984. január / 1. szám

Gombócz István, Vas József ezredes, főtitkárhelyettes, dr. Beck Rezső A főelőadók egy csoportja a tanácskozáson Főelőadók tanácskozása Az MHSZ Budapesti Vezetőségének gödi bázisa adott ott­hont a modellezési főelőadók szokásos évi tanácskozásának. A megnyitón megjelent Vas Lajos ezredes, az MHSZ főtitkárhe­lyettese. Dr. Beck Rezső, az MHSZ OK Modellezési Osztályának vezetője a bevezetőben bemutatta Török Lászlót, aki a nyug­díjba vonult Frigyes Ernőtől vette át a főelőadói teendőket. Új főelőadója van Heves megyének is Kiss László személyében, míg Szabolcs-Szatmár megye új függetlenített klubtitkára, Tóth Sándor. Ezt követően dr. Beck Rezső tájékoztatta a megjelenteket a jelenlegi ötéves tervidőszak alatt elért eredményekről, ismer­tette a hátralevő feladatokat. A technikai oktatás során szerzett első tapasztalatok alapján tudomásul kell venni, hogy megyénként, iskolánként más a helyzet. Más a pedagógusok felkészültsége, más a gyerekek előképzése. Hiba, ha húsz óra alatt nem készül el a modell. Rossz, ha félkészen elviszik a gyerekek , majd otthon befe­jezik felkiáltással! És több gondot kell fordítani a modellek beállítására! Csak így lesz teljes a gyerekek sikerélménye. Az 1984. évi világbajnokságokkal kapcsolatban repülőink szá­mára nincs jó hír. Helyszínek: Japán, Ausztrália, Új-Zéland, Olaszország és USA . . . Mindezek ellenére körrepülő sebesség is csapatunk 3 versenyzővel és egy csapatvezetővel részt vesz az amerikai világbajnokságon!!! Hajósaink FIA vb-jének színhelye Nagykanizsa lesz! To­vábbi versenyek Ausztriában, Hollandiában, a Szovjetunióban. Autósaink legközelebbi világbajnokságának színhelye Auszt­rália . . . Nagy érdeklődés kísérte Orsovai Dezső tájékoztatóját, hiszen a főváros ad otthont az 1984. évi összevont országos bajnok­ságoknak! (Autó-, hajó-, repülőmodellezés.) A jelenlegi terv: — június 8.: beérkezés Csillebércre, — június 9.: 10.00 h, megnyitó és modellbemutató Budaörsön — június 10—12.: versenyek: Szabadonrepülők Dunakeszin, RC repülők Gödöllőn, körrepülők Budaörsön (vagy az új kőbá­nyai pályán), hajók: Városligetben, Omszki tavon, Szilas víztárolón, autók: Budaörsön, míg az RC autók helyszíne vitatott. Dr. Beck Rezső külön hangsúlyozta, hogy nagy figyelmet fognak fordítani a megyénkénti teljes létszám megjelenésére és az alkalomhoz méltó öltözetekre. A versenysorozat kezdetét megelőzően nyitják meg a magyar modellezés 75 esztendeje c. kiállítást, majd díszünnepségen em­lékeznek meg a háromnegyed évszázad eseményeiről. A Medicina Könyvkiadó Sportszerkesztősége jóvoltából reális remény van arra, hogy májusra megjelenik a Magyar modelle­zés története c. könyv is, mely 1909-től 1983 (!) végéig nyomon kíséri a történelmi eseményeket, a magyar m­odellezősport eredményeit. A gödi tanácskozáson Bács-Kiskun, Nógrád, Zala vezetői ad­tak tájékoztatást megyéik modellezőéletéről, majd a napi mun­kához szükséges feladatokat tárgyalták meg — különös tekin­tettel az 1984. évi anyagellátásra. A főelőadók tanácskozásán külön napirendi pontként szere­pelt az 1984. évi versenynaptár, mivel az 1983. évi naptárba betervezett városi, járási versenyekkel kapcsolatos tapasztala­tok azt jelzik, hogy helyenként többet vállaltak és kevesebbet teljesítettek. Pedig az olcsóbb helyi versenyek jelentősége megnőtt! — prohászka — Budapest legjobbjai A Budapesti Modellező Szövetség 1983 decemberében az eredményesen közreműködött aktivisták részvételé­vel kibővített elnökségi ülést tartott az MHSZ Buda­pesti Vezetőség Székházában. Az elnöki asztalnál Gyi­­mesi Zoltán, a BMSZ elnöke, Kerpen Miklós, a BTSH munkatársa és Orsovai Dezső, a BMSZ főtitkára fog­laltak helyet. A BTSH munkatársának köszöntése után a Budapes­ti Modellező Szövetség elnöke összefoglaló tájékoztatót adott az évi sportmunkáról, s köszönetet mondott a sportbíróknak közreműködésükért. A továbbiakban az elismerések és díjak átadására került sor. Az 1983. évi versenyeredményeik alapján az alábbi sportolók nyerték el a Budapest legeredményesebb modellezői címet, s a hozzá járó serleget, úttörő­ kategóriában: Guttman András, Blahmka László, Szüts Gábor. Ifjúsági kategó­riáiban: ifj. Vellai Tibor, Stamm Viktor, ifj. Gasparik Lajos. Felnőttkategóriában: Masznyik Gábor, Tóth Ist­ván, Szepes Attila. Eredményességi jutalomban része­sültek: Krassóné Bosnyák Ibolya, Bettsik Endre, d­r. Reé András, Cziffra Lajos, Ágh Attila, Pinkert György kiváló, K­up István eredményes társadalmi munkáért kapott emlékplakettet. A jutalmak átadása után jó hangulatú, kötetlen be­szélgetés kezdődött, amelyen mindenki felvethette prob­lémáit, javaslatait a további munkával kapcsolatosan. R. A.

Next