Modern Filológiai Közlemények, 2000 (2. évfolyam, 1. szám)
Irodalomtudomány - Sándorfi Edina: A történelem írás-szövetének retorikus újragombolyítása (Theodor Fontane és Günther Grass)
Sándorfi Edina sei vagyunk, az olvasó is egy világnézet, egyfajta időbeliség és történetiség, a fontanei causeurség nyelvének kioltódása ellen munkálkodik. Az olvasásidézés dinamizmusában a nyelvben a halállal és a (nyelv) saját halálával szembeni érzés, emlékezés, múlt idézés történik meg: a XIX. századi „Gründerjahre” megjelenése a XX. századi német újraegyesítés képeiben, szövegeiben, melyek határán pedig ott áll Fonty a maga kettős létével. Fonty-Grass a szövegben nemcsak Fontanét kelti újra életre, de a szechlini időbeliség-történetiség allegóriája is tovább bomlik, szinte a Fontaneszöveg íródik tovább. A stechlini örökéletű nem más, mint a Grass-szövegbeli Fonty nagy elődje, a Halhatatlan, akivel a vörös kakas által elindított allegóriasort felváltó búbosvöcsök-elv (Haubentaubhprinzip) is összekapcsolja. Az állatkertbeli búbosvöcsök/ Haubentaucher fontos pozíciót tölt be Wuttke-Fonty életében, a Halhatatlan szövegei mellett a madárnak sikerül egyedül lekötnie figyelmét. A Haubentaucher örök fel-le mozgása, alámerülése és felbukkanása a Fonty által megélt szövegbeli mozgások retorikai figurája. Ez a mozgás pedig maga a lét, az időbeliség és a történelem allegóriája, hiszen Grass regényében mindenből, így az archívumbeliek narrációjából is a szöveggé vált, szövegként, idézetként megjelenő idő bomlik ki a maga ontologikusságában. Fonty a szövegekben létezik, elveszettnek tűnik, ha valami miatt ki kell lépnie a szövegeken kívüli, ezeken túli valóságba (ha létezik ilyen egyáltalán), „és oly elhagyatottan ült ott a látogatóinknak szánt karosszékben, vagyis inkább úgy, mintha kiesett volna a szövegből” (a kiemelés tőlem - S.E) (Grass 1997: 644., Sándorfi Edina fordítása). Fonty állandóan szöveget mond, cseveg, dialogizál, mint a Halhatatlan figurái, akiket utolsó nagy fellépésén megidéz, s akikről az archívumbeliek feljegyzik: „Mindannyian szöveget beszéltek” (Grass 1997: 753). Fonty tehát „még akkor is folytatta a beszélgetést, amikor egyedül ült” (Grass 1997: 122). Wuttke-Fonty beszél, szavakat gyűjt, „lebonyolít”, feladata a szöveg-gombolyítás, az „abwickeln” szócsaládjának összegyűjtése és lejegyzése. Szövegbeli mozgásainak, s így időben létezésének még egy további képére is rábukkanunk a regényben, ez pedig a Haubentaubher-elvhez hasonló funkciót betöltő páternoszter. Fonty munkájából adódóan napjai legnagyobb idejét ennek végtelenített fel-le mozgásában tölti, az akták cipelése mellett itt írja ún. páternoszter-episztoláit is. A páternoszter a Vagyonügynökség épületének elengedhetetlenül fontos része, amelynek saját története van, korábban például a birodalmi légierők minisztériuma székelt itt. A páternoszter híres történelmi személyiségeket szállított az évtizedek során, így a Grass-szövegben az ismétlésből adódó történetiség, az örök visszatérés, a német történelem helye, amely végül Fonty előadása közben a fikcióvá táguló valóság helyévé válik. Mint fent már említettük, Fonty az, aki eggyé olvassa és írja a száz évvel korábban történteket a jelen eseményeivel: sajátos, egyéni történetté, törté