Modern Nyelvoktatás, 2013 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Csűry István: Emlékezés Petőfi S. Jánosra (1931-2013)

4 Csűry István Ez az attitűd mélyről, abból a tartásból fakadt, mely életének és munkásságának minden területén bizonyosan meghatározó volt. Tőle magától ismerhetjük meg leg­pontosabban ennek a gyökereit. Egy tervezett könyvsorozat meg nem valósult köteté­hez írott szinopszisát egy másik visszaemlékező tette közzé.­ A könyvben tudomány és világnézet kapcsolatáról szóló gondolatait, személyes vallomását olvashattuk volna. A szinopszisban világnézetének forrásaira világít rá, az alapvető értékek és értékori­entációk fogalomkörét vizsgálva, s ezzel összefüggésben föltéve azt az alapkérdést, hogy „életünkkel hagyunk-e nyomot a világban, és ha igen, hogyan és milyet”. Idézem, kiemelve Petőfi válaszát: 1.1. A tények 1931-ben születtem Miskolcon. Alig múltam négyéves, amikor apám meghalt, jófor­mán nem is emlékszem rá. Özvegy anyámmal, mostoha nagyanyámmal és a nálam nyolc évvel idősebb nővéremmel laktunk együtt egyetlen, korábban mosókonyhának használt kis helyiségben, amely fáskamrákkal, disznóólakkal és tyúkólakkal körül­véve a ház középső udvarában volt található. Ez az udvar volt a birodalmam, a benne található tárgyak a játékszereim, élőlények a játszótársaim. Abban az udvarban nagyon jól éreztem magam. Nem csoda, mert számomra rendkívüli dolgok történtek ott velem. A baromfiudvar két fércéjével igen hamar barátságot kötöttem, el is neveztem őket, az egyiknek a tyukk­a, a másik­nak a kontyuk­ nevet adtam. Ezek a tércék a szó legteljesebb értelmében tudtak ját­szani. Úgy játszottak, mint a kutyák: ha eldobtam egy kis faágat, visszahozták nekem a csőrükben. De más vonatkozásban is úgy viselkedtek, mintha kutyák lennének. Ha nem voltam otthon, vártak. Megérezték, hogy közeledem a kapuhoz, és sajátos, szinte a földet érintő alacsony repüléssel jöttek elém. 1.2. A következtetések Az előzőekben felsorolt tényekből az következik, hogy ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat, nincs szükségünk objektíve is rendkívülinek minősíthető dolgokra, ese­ményekre. Egyetlen dolog fontos: az, hogy azt, ami tényként elénk tárul, kielégítő válaszként foghassuk fel a belső elvárásainkat meghatározó értékorientációinkra. Ha ennek bekövetkeztét kifejezésre is tudjuk juttatni, életünkkel ez­által hagyunk nyomot a világban, éspedig mások számára is meggyőzőt. A szinopszis és a belőle idézett e néhány bekezdés alapján azonban nemcsak Petőfi S. János emberi alapállásáról próbálhatunk képet alkotni, hanem ráismerünk bennük munkásságának, műveinek néhány meghatározó sajátosságára is. Az éleslátó, a lényeg megragadását lehetővé tevő analitikus készségre, az empíria és az absztrakció precíz összekapcsolásának igényére és képességére, a szigorúan következetes módszeresség­re, a gondolatok világosan, szemléletesen tagolt megformálására s arra a törekvésre, hogy a jelenségek leírását, értelmezését s a belőlük levont következtetéseket egységes logikai rendbe foglalja, formalizálja, és ennek megfelelően modellt alkosson. Fogal­mazásmódját a kifejtettség, a kifogástalan pontosságot és teljességet biztosító expli­­citség jellemezte. Ha a kifejtendők koherenciája úgy kívánta, nem riadt vissza az is­métléstől, a redundanciától sem, gondosan vezetve végig olvasóját a tények, összefüggések és következtetések láncolatán. Békési Imre szerint „magyar nyelven is

Next