Modern Nyelvoktatás, 2014 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Tanulmányok - Kontráné Hegybíró Edit: Négyen, akik siketeket tanítani
4 Kontráné Hegybíró Edit órákra (Kontráné Hegybíró 2010). Az is igaz azonban, hogy a siketek körében rendkívül elterjedt az idegen nyelvek tanulása alól való felmentés, különösen azoknál a gyerekeknél, akik a hallók iskoláiban úgynevezett integrált oktatásban vesznek részt. Míg a hallássérültek intézményeiben a legtöbb tanulónak hasonló problémái vannak, és a tanárnak nemcsak lehetősége, de feladata is, hogy a tanulók képességeihez igazítsa a tananyagot és a tempót (EMMI 2012), addig az integrációban egészen más a helyzet. Ott a hallók tanterve szerint folyik az oktatás, amivel a hallássérült tanulók még segítséggel is csak ritkán tudnak lépést tartani. Pedig a siketek túlnyomó többsége tisztában van az idegen nyelvek, s különösen az angol fontosságával a mai világban (Csizér- Kontráné Hegybíró-Sáfár 2008). Sokan felnőttként döbbennek rá, hogy az idegennyelvtanulásból való kimaradás tartós hátrányhoz vezethet a továbbtanulásban, az elhelyezkedésben és a magánéletben is (Gúti-Szépe 2006; Szabó 2003; Vasák 2005). A siketek idegennyelv-tanulási problémái mélyen gyökereznek, egészen az első nyelv elsajátításának a kérdéséhez vezethetők vissza. A kisgyerek kommunikatív interakció során sajátítja el az őt körülvevő nyelvet, azt a nyelvet, amelyet maga körül hall vagy lát (erről részletesen lásd Góly 2005: 240-306). A siket szülők siket gyermekei jelnyelvi környezetben nőnek fel, szüleiktől az első perctől fogva anyanyelvi szintű jelnyelvi inputot kapnak. A jelnyelvek valódi, természetes nyelvek (Gósy 2005; Stokoe 1960), tökéletesen alkalmasak arra, hogy betöltsék az anyanyelv/első nyelv szerepét (Grosjean 1999; Skutnable-Kangas 2008). A siket családban nevelkedő gyerekeknél 8-10 hónapos korukra megjelennek az első jelek, akárcsak a hasonló korú gyerekeknél az első szavak. Egy 34 siket kisgyerek nyelvi fejlődését követő longitudinális kutatás során amerikai szakemberek azt tapasztalták, hogy 18-23 hónapos korára a jelnyelvi környezetben nevelkedő siket gyermek átlagosan 149 jelet sajátít el. Ez az átlag természetesen igen nagy egyéni változatosságot takar: a legalacsonyabb jelszám ebben a mintában 39, a legmagasabb viszont 348 volt (Harris 2010). Ezek a gyerekek megtanulnak jelnyelven kommunikálni a környezetükkel, nyelvi tudatosságuk és értelmi fejlődésük a hallókéhoz hasonló tempóban, az életkoruknak megfelelően halad (Gallaway 1998; Marschalk 1993, 1998; Szabó 1998). Gondot okoz azonban, hogy a siket gyerekeknek csak az 5-10 százaléka születik siket családba. A többi 90-95 százalék halló szülők gyermeke. Ez oda vezet, hogy a siket gyerekek túlnyomó többségének nyelvszegény környezetben indul meg a fejlődése, hiszen gyenge hallásmaradványukkal a hallók beszédét nem vagy csak alig érzékelik, a környezetükben folyó társalgást követni, abban részt venni nem tudnak, a hangzó nyelvet természetes úton magukba szívni nem képesek (Bombolya é. n.3. Gósy 2005). Anyanyelvi siket jelöléssel pedig többnyire csak akkor találkoznak, ami 2 A 32/2012-es rendelet 2. sz. melléklet 4.6.2.1. a következőket mondja ki: „A NAT-ban rögzített tananyaghoz képest a helyi tanterv szintjén a tanulók nyelvi állapotához, fejlettségi szintjéhez szükséges differenciálni, redukálni, helyettesíteni az ismeretanyagot” (3446). 3 Bombolya Monika (é. n.): „A hallássérült gyermekek [beszélt nyelvi] szókincse szűk, irányítottan alakul ki, mentális lexikonuk feltöltődése tanítás eredménye. Míg a halló gyermekek szókincsének jelentős része automatikus, nem tudatos tanulás eredménye, a hallássérültek - főként a siketek - az ehhez szükséges stratégiák alkalmazására egyáltalán nem vagy alig képesek. Ennek következménye az, hogy szókincsük kevesebb lexémát tartalmaz, a szavak, kifejezések jelentését nem a mindennapi verbális kommunikációs kontextusban sajátítják el” (1).