Mohács és Vidéke, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-06 / 1. szám

III. évfolyam. I. szám. lm Pécsi Állami Levéltár Mohács, 1884. január 6-án. MOHÁCS ÉS VIDÉKE. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. ^­évi Szerkesztőségi és kiadó hivatal. Hová a lap szellemi részét illető közlemények úgy a lap­­megrendelések és hirdetések is küldendők: német­ utca 44. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetés Egész évre 4. félévre 2. negyedévig■ 1 fit. Egyes szélit 10 lej­. Egyes példányok Kiljvull János kön­yvnyomd­á­ja.h­m kaphatók. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 5 kr., három szeri 4, fészszeriért 3 kr., fizetendő. Bélyegdij külön 30 kr. A nyíl­ttér egy petit sora 10 kr. Mohács, japilár hó 5-én. A községi restauráció megtartatott. Van három évre uj elöljáróságunk. A ki komolyan megfontolja, hogy a községi ön­­k­ormányzatnak mai napság mily fontos szerep jut az állam'­igazgatás keretében, az kellő tudatává­ bir annak is, mily nagy horülerőveel bir egy község elöljáróságának megválasztása ; arra nézve nem egykedvű dolog, hogy ki áll három éven át a községi ügyek élén és kicsodák ebben segédei. Ha ez á.'t általában a községekre nézve, úgy még inkább el kell ezt mondanunk váro­sunkra nézve, mely lakosainak számát, te­rületének terjedelmét és szükségleteinek sokféleségét tekintve egyike az ország leg­nagyobb községeinek. E szempontnál fogva, mai viszonyaink közt ugyan sokkal célszerűebben intézhetnek önkormányzati ügyeinket, ha városunk élén egy a törvé­nyes kvalifikációval bíró egyénekből ala­kított rendezett tanács állana, vagyis ha Mohács megszűnnék község lenni és ren­dezett tanácsosak,­­­ssi­ó várossá válnék, de mivel ez mai na még csak jámbor óhaj — ámbár sokak óhaja —, melynek telje­sülése talán még csak egy távol jövőben várható , ugyanazért községi elöljáróságunk választásánál mindig arra kell kiváló figye­lemmel lennünk, hogy oly egyének állít­tassanak városunk élére, kiknek képessége ha talán nem is valósítaná meg teljesen egy jó és minden tekintetben kifogástalan községi önkormányzat minden kellékét, de kiknek jó akarata, becsületessége és jellem­­szilárdsága elég garancia arra nézve, hogy a törvény által az önkormányzat elé tűzött célok megközelíttessenek. És itt azon kérdést kell fölvetnünk, váljon a most megválasztott elöljáróság mess fo£f-e felelni az e tekintetben h­ozzá­­­k fűzött várakozásnak ? Midőn e kérdésre megfelelni kivárniuk,­­ csak a biró és ennek helyettese a vice­­biró személyei lebegte­k szemeink előtt, e kettőnek állása levéli az elöljár-.vágban a legfontosabb. Mert valamint a nagy gépe­zetben egy kis csavar vagy szeg hiányoz­ván, megakasztja az egész gép működését, úgy ha egy­ községi biró nem teljesíti kel­lőleg kötelességét, a közigazgatás minden ága megérzi s a tétlenség és mulasztás visszahatása érezhető lesz még a kormány­zók körében is ; az egész helységben a rend, erkölcs, hivatalos ügyek, iskolák, egyház, utak, folyók stb. aszerint válnak a népség javára vagy kárára, a­milyen a bírája. Mi most már a megválasztott bírót illeti, ezt ismerjük ; az elmúlt három éven át is ő állott mint bíró önkormányzatunk élén. Már azon körülméni, hogy a három év lefolytával újra jön egyhangúlag meg­választva, — mi pedig a községrendezési törvény­ek tbe­ lép­tét csikóul nálunk most először történt —, a polgártársak bizalmá­nak ilyetén nyilvánulása már maga elég bizonyíték arra, hogy a választás érdemes férfiúra esett, hogy a közönség az ő eddigi hivatalos működésével meg van elégedve és megnyugvással bízza rá a város köz­ügyeit a következő három évre is. Mi csak azt óhajtjuk, hogy polgártársainak ezen fényes bizalma legyen a bíró vezércsillaga; ez vezérelje őt hivatalos működésében, ve­zérelje különösen akkor, ha közpályájának egyes utain talán több tövis teremne, mint­sem remélte volna ; e bizalom erősítse meg elméjét és akaratát, ez serkentse őt az Tilos. Öngyilkos. Lépked az ifjú, arca sötétül Épp a boruló alkonyt fény . Bánat emészti ifjú kedélyét, Mardos a búnak férge szivén. Jár-kell magában, mindent elűzve: lágy­ szenvedélyt és egykori fényt, Mix,den fugalmat annak hiszen, hogy i­­erg meg űzi fúriaként. Zsarnok a végzet, s tönkretevőd az . Hotelen lett és — fuccs a remény ! Szánalom? — oh, csak lassít emésztő. Mostoha sorsú, ifjú legény. »Szon veled hát egykori éden!“ S messze, de messze elmenekül ; Távoli erdő melyike futván, Borzadályt keltő tettre hevül. Gyilkos az eszköz, most mit ő láttat: Mar a kakasai nézegeti, „Bumm !“ Leterü­l? Nem. Illa borek fut, Hél, hogy ez önmag még megüti. Ifj­ú József,­ ­ Álom és való. — Visszaemlékezések. — Huszonkét éves volt. Ifjú kedélyének ü­de­­ségét még nem hervasztotta el a blazirtság masz­­lagos lehelete, mint sok vele egykorú társáét. Szeretett , hevesen dobogó, nemes szivének egész mélyéből szeretett egy kékszemü, finom­ arcú, szép kis szőke leányt. Nem úgy mint mostani ifjaink szoktak, kik a szerelem virágos és édes kifejezéseit ajkaikon hordják ugyan, de abbél blazirtságukban eltompult, szép és nemes eszmék befogadására képtelen sziveik mit sem éreznek és a gyengéd nőket csak arra valóknak tartják, hogy a velük való érintkezés által unalmukban ideig-óráig tartó szórakozást keresve, később mint valami letépett virágot maguktól lelketlenül eldobják, a kimond­atlanul, lángolón és híven szerette szive választottját, csak azt az egyet óhajtva, hogy — ha majdan jogi tanulmányainak befejezése után független állást vivott ki­­magá­nak — forró szerelme kedves tárgyának isten oltára előtt is elmondhassa a „holtomiglan-holto­­diglan“-t. És a kedves, nemes szivű­ kis teremtés ép oly hévvel viszonozta az ifjú hit szerelmét. Mint dobogott az ifjú szive, ha naponta többször a szeretett leány lakásának ablaka előtt elsétálva, annak mosolygó arcát láthatta, vagy a nap fáradalmai után őt meglátogatva mellette ülhetett, boldogságtól sugárzó őszinte szemeibe tekinthetett és néha — amúgy észre­vétlenül — kezeit szorongathatta ! Kimondhatlan boldogság árasztotta el epedő szivét, ha a jogászbálon vagy — majálison a útjába gördülő akadályok elhárítására. Ha e bizalmat kellően megbecsülni tudja és az­­ ezen bizalom­ szü­lte várakozásnak megfelelni törekszik , működése nem leend sikertelen és városi ügyeink hasznára fog válni. A vicebirói állásnak városunk gazdasági viszonyainál fogva fontos szerepköre van. Ennek kellő betöltése tehát mindenekfölött ügybuzgó és kiváló becsületességü férfiút igényel. A megválasztott új vice­biró még nem volt elöljáró s így mint ilyenről nem mondhatunk már most róla ítéletet. De is­meri őt a város közönsége községi képvi­selői minőségben tanúsított működéséről , ismeri független gondolkozás­módját. Ellen­ségei sem tagadhatják meg tőle annak el­ismerését­, hogy bármit beszélt vagy tett is, szavainak és tetteinek soha sem volt piszkos önérdek a rugója, hanem egyedül a közjó irányozta azokat. Miért is hiszszük, hogy városunk benne szorgalmas és lelki­­ismeretes elöljárót nyert, ki becsülettel fogja megállani helyét. De engedje meg az új vice-biró, hogy új elöljárói pályájára neki egy jó tanácscsal szolgáljunk. Óva­kodjék a szenvedélyességtől , hanem buz­galmával egyesítse mindig a józan mérsék­letet. Eddigi nyilvános működésében is azért volt, gyakran megtámadásoknak ki­téve és a közügy előmozdítására irányuló szavaival sok esetben csak azért nem ért célt, mert azok nélkülözték a kellő mér­sékletet. Higgye el, hogy józan mérsék­lettel a jó ügynek csak használ, míg a szenvedélyesség a legigazabb ügyet is meg­döntheti.­­ És most engedje meg az elöljáróság, hogy egy kérést intézzünk hozzá. A sajtó egyik főhivatása, figyelemmel kisérni az elöljárók, hatóságok tevékenységét, ellen­kedves lény derekát átfonva a sima padolaton vagy zöld pázsiton vele tova lejthetett, avagy holdvilágos estéken a kies tetyei szőlőhegyről a társaság élén vele karöltve haza felé menve cseveghetett szerelmének nagyságáról, igaz­i hű voltáról és ama boldogságról, melyet az alkotandó közös otthonban mint szerető házaspár élvezni fognak. Ki ne tudná azon közmondást, „hogy a mit az elme ébren forgat, avval játszik álom-idétt is.“ Mi természetes, tehát­, hogy az ifjú, ki sza­bad idejében mindig csak szerelméről ábrándo­zott, sokszor álmában is el volt vele foglalva. Egy ízben azonban nagyon szomorú álma volt. A szeretett kis leány veszélyesen megbete­gedett. Szülei, testvérei és barátnői siránkozva állták körül a beteg ágyát, hol az eszméletlenül feküdt ; az orvos lemondott a felgyógyulás remé­nyéről. Néhány kínos óra múlt el így a leg­­aggasztóbb várakozásban. Végül kiszenvedett ; az ártatlan lélek elhagyta a gyengéd porhüvelyt és­­felszállóit az angyalokhoz. Leirhatlanok vol­tak az ifjú fájdalmai ; szíve a kétségbeeséssel küzdött, mely küzdelem tetőpontját érte el, midőn a drága porhüvelyt a temetőbe kisérve, az nagy robaj közt a sírba sebocsáttatott. Egy­szerre — mintha a nagy fájdalom­ szülte kétség­­beesés elvette volna eszméletét — a halottas közönség elszörnyüködésére bele­ugrott a ko­porsó után a sírgödörbe, emberfölötti erővel le­tépte annak födelét és térdre ereszkedve a leg­­gyengédebb hangon nevénél hívogatta a Holt leányt, majd pedig csókjaival halmozta el annak szederjes, hideg ajkait. Es ime az isten, mintegy megsajnálva a kesergő ifjút s megelégelve

Next