Mohács és Vidéke, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-04 / 1. szám
X. évfolyam. ZW I. szán. Mohács, 1891. január 4-én. II J 1 / . ' V Társat lai n ? he tál an. (7 pécsi I V * ' i 1 I fclvil Levélél | Megjelen minősén vasárnap. ' ' IL Szei kosztospg : . H.'vA H l«ji szellemi részét illető közlemények küldendők német-ntr» 8*/ . Kéziratok vissz« nem küldetnek / 74 Kiálló hivatal : Hová a lapmegremleléank éa l.ii detének küldendők: «landl ________________János könyvnyom dójában. Kor4flZ 4v Előfizess ; fél^v re i'ed^vi H 1 fi t «RAM 1() | r# O^ryHH példányok I :i«i d/moA «'.nyvir m.h!m j*U»ui kaphatok Hirdetések ára : k’gry M liHHtihoH petit sor egyszeri megjelenéséért 10 kr., három azori 4, tizezeriért 3 Ur. fizetendő, Hélyegidij Idilon 30 Ur. A nyilttér egy petit sora 10 kr. Felhívás előfizetésre. E számmal lapunk tizedik évfolyamát kezdi meg. Megnyugvással tekintünk vissza kilencéves pályafutásunkra, mert jó lelkiismerettel állíthatjuk, hogy ezen idő alatt soha sem tévesztettük el szemeink elől, mivel tartozunk közönségünknek. A kötelesség útjáról soha sem tértünk le; soha se szolgáltunk más ügyet, mint amelyet igazságosnak ismertünk ; soha se engedtünk érvényre jutni mást, mint a tiszta meggyőződést. És midőn ma pályafutásunk tizedik évfolyamába lépünk, azt ígérjük, hogy a jövőben is azok leszünk, akik voltunk eddig: akarjuk a „közjót“ s ebben kiválólag vármegyénk, városunk és környékünk javát — őszintén, egyenes uton, törhetetlen buzgalommal. Munkálkodásunkban mellőzzük magánérdek istápolását. Kerüljük mindenkor és mindenben a személyes harcot, megtartva folybér- zül" tiztességes ’ ségot. Január 7 i ke i.evesropnak az évfordulója. Harminc évelőtt ezen a napon tartotta meg damnyavi, ,,gy. az abszolutizmus tizenégy év tug . uralmának bukása után » [», , két ön • restaurációját. E restau ic 5 - e fiinv » január 7-ike — reánk nézve »rég azért is nevezetes, mert bármin-, esztendő előtte ezen a restauráción lazíd. .», LajoS járásunk jelen!«,« fős -.i.igabb-tíját megyei aljegyzővé. Harminc éve au na. hogy Sey Lajos mint még ifjú vm..i ... szolgálatába lépett, s egy v. nv . detemteljes, titkos ; OV OllPK lit/. * VHií VHilO l Tömet vagy ; vagy bal zeset'Csfd, i (• • ., lyugtalanítá-TX) t , V'] ^ 01 • - ■ - ti ^ i i,- VT ”Jíivj i iy\ ■* pen -1 i«VO M kétestéu ■ gfal útjába gördült) nehézségeket, övéitől szeretettel körülölelve, polgár....Autól a rajongásig szeretve —s becsülve — megnyugvással tekinthet vissza ,s szigorú kötelességteljesitéssel betöltött szép érd indus harminc éves múltjára. Lehetetlen, hogy t.íszi gabiránk ezen 30 éves multival, melyet vármegyénk szolgálatában töltött el, közelebb, és ne foglalkozzunk; annál inkább kötelességünk ez nekünk, mint a nyilvánosság orgánumának, mert egyrészt Szy Laos e 3*’ évből 18 at töltött el közöttünk mint járásunk főszolgabirája; másrészt — nézetünk szerint túlságos — szerénységénél fogva a leghatározottabban ellene van a város és járás polgársága által ez alkalomból tervezett ovációknak. És pedig foglalkozunk az ő egyéniségével, működési körében elfoglalt, álláspontjával és követett vezéreszméivel, melyektől soha el nem távozott. A magánember udvariassága és előzékenysége karöltve jár benne a kellemes, de mindig szigorúan határozott jellemű tisztviselővel. Egyéniségének e két különböző kinyomata, mely ritka egyénnel fér össze, a legteljesebb összhangban van nála, azért, mert amint a magánember soha sem érzi nála a hivatallal járó kellemetlenségeket, úgy a köztisztviselő nem viszi át hivatalos érintkezéseinek előnyeit, esetleg keserűségeit a társadalmi térre s azok nem szolgálhattak nála alapul soha semmiféle, akár kellemes, akár kellemetlen érzetek ébresztésére. E vik legfőbb vonása a legtisztább igazságérzet, melynek érvényesítésénél páratlan rend -és pontosság, szigorú akarat, erély s a kötelesség teljesítése egész mérvben képezik a legfőbb segédeszközeit. a mohácsi járás főszolgabírói állása üresedésbe jött és Trixler Károly mellett Sey Lajos is pályázott, ezen állásra, Sey a mohácsi járásból alig kapott szavazatot és midőn dacára ennek a vármegye bizottságának többsége mégis őt választotta meg főszolgabíróvá, eleinte nem kerülhette el a 6 .szúró töviseket, az alattomos szunyogcsípéseket, de minél jobban domborodott ki egyéniségének szigorú karaktere, itteni 18 éves hivatalos működésének kezdetén már úgy a nagy közönség irányában, mint a vezetésére bízott hivatal kezelése körül s •V* »V a mint a m tans nem érvnek • az orvosolta-Egy szóval, imádunk jövőre is azok, ami a voltunk : lankadatlan napszámosai a közügynek. De hogy a közjóért sikeres munkálkodhassunk, városunk és környékünk érdekeiért a győzelem biztató reményével szállhassunk síkra, szükségünk van a közönség szellemi és anyagi támogatására. Miért is kérjük mindazokat, kik szellemi műveltségüknél fogva a tollforgatáshoz értenek, keressék fel lapunkat közérdekű dolgozataikkal ; eddigi előfizetőinket pedig az előfizetés megújítására és lapunk terjesztésére kérjük. Lapunk előfizetési ára marad a régi, egész évre 4 írt, félévre 2 frt, negyedévre 1 írt. TÁBOR. Ezer év. Innen-onnan ezer éve, Hogy mienk lett ez a lon. Ezer évre vissza nézve, Keljen dal a húrokon. Nem a gyásznak, lemondásnak, Csüggedésnek bús dala, Büszke hittel várlak, áldlak, Új ezer év hajnala. Ha a múltat áttekintem, Mennyi árnyék, mennyi fény, Itt sugárzik, csillog minden, Ott gyász borong, feketén Itt dicsőség, ott gyalázat, Itt enyhület, ott vihar, E vészből gyászból újra támad, Büszkén, bátran a magyar. Mesgyéjén az ezer évnek, Szivem büszkén feldobog. Áldva legyen az a végzet, Mely magyarnak alkotott! B mig a múlton elmerengek, Lelkemen kigyúl a hév, B büszke hittel im köszöntlek, Te dicső, uj ezer év. Inczédi László. A virágnak megtiltani ut*n lehet... Hogy mily kellemes '-iss/..u.lékezni a múlt időkre, azokra a régi 10 iv .e. olvasóim közül bizonyára mindenki fogja tudni, ha ezen visszaemlékezés mlégcsak néhán év terjedne is ki. — Mert már az ember természetében van az, hogy a sivár jelen gondjainak terhe alatt nyögve, szívesen pillant vissza az simult gyönyörökre s kellemes pillanatokra, minthogy mintegy ösztönszerüleg irtózik vagy legalább is aggódik a rejtelmes jövendőnek tatyolát fellebbenteni s annak titkaiba hatolni. Csak egy kivételt engedek meg, csak egy faja a boldogtalan emberiségnek oly szerencsés, mely nem törölve a múltnak gyönyöreivel, nem aggódva a jövendő esélyei miatt, egyedül a jelennek él s csupán annak gyönyöreit élvezi, t. i. a mézes hetek, vagyis sokkal inkább a mézes napok mámorától elkapott újdonsült házasok De hogy ott sem tart soká ez a boldog állapot, hanem hogy azok is csakhamar a múltnak, azoknak a régi jó időknek gyönyöreit s élvezeteit kezdik emlegetni, azok fogak legjobban tudni, kik ezt már megpróbálták. S minthogy különben is sem én, sem olvasóim nagyobb része nem tartoznak azon boldog újdonsült házasok közé, mi mindig örömmel emlékszünk vissza a régi jobb időkre s azért bizonyára nem fogják rossz néven venni, ha felelevenítek egy régi történetkét, mely az én régi jó illőmnek legboldogabb korszakában, t. i. deák koránban történt. Volt nekem a sok rész közötti egy jó öreg tanárom is, aki — mellesleg legyen mondva — már ezüst mennyegzőjét is megjubilálhatta volna kedves Profisszorata asszonyságával, mert már vagy 25 esztendeig csöpögtette a nagyreményű ifjúság fogékony kebleibe a rómaiak, görögök s nem tudom még miféle hősnépeknek tanulságos történetét. Arról a jó öreg ur nem tehetett, hogy nem látott már jól, mert régi igazság az, hogyha az embernek a szeme mindig csak ugyanazt látja s nézi, pláne közelről, hát végre is csak elkopik s igy gyöngül is ; már pedig az öreg úr 26 hosszú éven át mindig csak a noteszébe pingált szekundákat látta s nézte, mert másféle kalkulus a fehér hollók közé tartozott, s igy egész természetes, hogy gyöngült a szeme. Minthogy tehát rövidlátó volt s ő arról nem tehetett, tehát arról még kevésbé lehetett, hogy a nagyreményű fiatalság mindig kibetűzte a leckéjét, persze nem a sejtés előtt, hanem csakis ép a felmondás alkalmával. De mindamellett volt a jó öregnek egy gyöngéje, mert kinek ne volnának gyöngéi? Az egyik’ földész, gyümölcsész, szőlész s nem tudom még miféle rész, az én jó öregem pedig régész volt, vagy érthetőbben ócskász. És pedig annnyira, hogy minden dolgot csak régisége szerint becsült s a mi uj volt, s nem dicsekedhetett legalább néhány századdal, annak előtte nem is volt becse. Azért csak kopott kabátban járt, csizmája minduntalan emlékeztette a teremtett dolgok múlandóságára, szobája pedig diszlett az ócska fazekaktól, rézpénzektől s mindattól, ami már egy régésznek kedvenc tárgya. Ami a bort illeti, nem tagadom ugyan, hogy nem lettünk volna a jó öreg tanárnak leglelkesebb hívei, de ami a szép nemet illeti, ott a jó öreg tanával homlokegyenest ellenkező véleménynek hódoltunk. Nem csoda