Mohács és Vidéke, 1893 (12. évfolyam, 2-52. szám)

1893-01-08 / 2. szám

H­ir­lap rtztillemni részét illető közlemények küldendőn német-utoH 8*/ . Kéziratok vissza nem küldetnek. / 74 Kiadó hivatal : Hová r­endelések és hirdetések küldendők: Islandi _________ János könyvnyomdájában. * Előfizetés EjjAmz évre 4, félévre S, negyedévre 1 irt Egyes szám »0 kr. Egyes példányok Klandl János köny­vn­y­omdájában kaptiat­ök k­ára : Egy H ti am áh ori petit sor egyszeri megjelenéséért 1e kr., három szeri 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő, Bélyegdij külön 30 kr. A nyilttér egy petit sora 10 kr. 2. szám. XII. évfolyam. Mohács, 1893. január 8-án. MOHÁCS ÉS VIDÉKE. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. fgüirdetésif Szerkesztőség . ne A községi tisztujitás után. Városunk polgársága e­lse 5-én válasz­totta meg elöljáróit három évre. A községek életében az általános tiszt­ujitás mindig nagyon fontos. Hiszen a jegyző s a választandó elöljáróság — ki­vált pedig a bíró — együtt véve a leg­utolsó fokban végrehajtói a törvények és rendeleteknek, végrehajtói a községi önkor­mányzat funkcióit teljesítő képviselőtestület határozatainak, és nagyon sok függ attól, mily módon s mily értelmiséggel hajtják azokat végre. A község jólétét nagyon sok­szor a bíró tapintatos, vagy tapintatlan el­járása befolyásolja. Ez nemcsak a községi vagyonra nézve áll, hanem részben minden egyéb községi ügyre nézve is. Az elöljáró­ság élén álló biró erélyétől és eszélyessé­­gétől sokban függ az adóügy rendes me­­n­te, a közegészségügyi törvények pontos végrehajtása, a köztisztaság megóvása, az utak jó karban tartása, a vagyon- és személybiztonság, a nyilvános erkölcs és rend, stb. Mindez áll még fokozottabb mértékben várom­ra kíz­ nézve, uot, elmondhatjuk, hogy tekintve városunk terjedelmét, lakosságának számát, közlekedési és forgalmi viszonyait, élénk kereskedelmét és ebből folyólag szü­k­ség­leteinek mennyiségét, és különféleségét, alig képes önkormányzati hivatását a j­e­len­legi községi szervezet, szűk keretén belü­l úgy teljesíteni, a­hogy azt a korszellem, a valódi haladás megkö­veteli. E szempont lebegett járásunk főszolga­­bírája előtt, midőn oly férfiakat, jelölt ki a bírói állásra, kik elegendő jóakarattal, kellő belátással és becsületes tiszta jellem­mel bírnak a bírói állásnak az adott viszo­nyok között való hit betöltésére. E tulajdonságokon kívül meg­van az új bíróban még a községi ügyek kezelésé­ben való jártasság is, melyet mint régi községi képviselő sok é­n gyakorlat által szerzett; ha hozzáteszszik még, hogy mint jó és józan gazda is­m­­etes, úgy bátran fejezhetjük ki azt a reményü­nket, hogy működése a már fent jelzett, viszonyok kö­zött is hasznos lesz. Ebben a reményben és avval az óhaj­tással, hogy jelszava legyen : munka és becsület, oly becsület, mely nem elégszik meg pusztán az öntudattal, hanem oda tö­rekszik, hogy még a gyanú árnyéka se férhessen hozzá: — üdvözöljük az uj bírót és vele elöljáró társait. Még egy fontos mozzanatáról kell meg­­­emlékeznünk, mely a tisztujitás alkalmával merült fel. Midőn ugyanis a tisztujítást ve­zető főszolgabíró az uj elöljáróság feleske­tése után beszédet, inté ette hozzá, a többi között ami is buzdította, hogy indítsa meg a mozgalmat, a rendezett tanács meg­alakítása iránt. Kétségtelen, hogy Mohács jelenlegi köz­ségi szervezete akadályozza városunk hala­dását,­ hogy az nem felel eg városunk emel­kedésének s az ez által támasztott jogos igé­nyeknek, és hogy nálunk a községi szervezet hibái és hátrányai orvoslást, és átalakítást követelnek. Éppen azért Mohács nagyközségnek ren­dezett tanácsú várossá való változását kí­vánatosnak és szükségesnek tartjuk. Csak helyeselni tudjuk tehát,, hogy járásunk de­rék főszolgabírája ezt az eszmét már most a tisztújítás alkalmával vetette fel, és he­lyeslünk minden oly mozgalmat, a­mely ezt, az eszmét a megérteléshez közelebb vi­szi. Dolgozzunk, teremtsünk hangulatot a rendezett tanács érdekében. Kövessünk el mindent, hogy e kérdés megvalósítása a köz­vélemény előtt népszerűvé legyen; hogy lássa be népünk, mily szükséges r­álunk a rendezett tanács; hogy a nép maga is kí­vánja, hogy Mohács valahára szűnjék meg Dobokával vagy Udvarral egy rangú falu lenni; hogy ne csak magunk nevezzük köz­ségünket városnak, hanem legyen az való­sággal „város“. TÁBOR. Az én szórakozottságom. (Elbeszéli egy szerencsétlen flótás.) Irta: Márton­ffy Imre. Uraim ! Mielőtt magamról beszélnék, előre bocsátom, hogy mily káros következményeket vonhat maga után, ha az ember mind az öt ér­zékének nincs tudatában s igen könnyen a szó­rakozottság sajnálatra méltó áldozatává válik. Szerencsétlenségemre én is szórakozott va­gyok s bár sokszor meglakoltam e hibámért, de kigyógyulni még­sem bírok belőle. Néhány ilyen végzetes esetet mondok el önöknek, és meg vagyok róla győződve, hogy saj­nálkozni fognak rajtam. Tegnap este történt. A kerepesi utón halad­tam és betettem egy vendéglőbe, hogy egy fél liter vörös bon­­gyana meg. Ugyanazon asztal­nál egy elegáns úr ült, ki érmelléki bakatort ivott vacsorájához. Midőn bizonyos okoknál fogva az úri­ember felkelt és kiment,­­ én szórakozott­ságomban kiittam a borát. Képzelhetik azt az arcot, mit az az ur vá­gott, midőn visszajött és palackját üresen ta­lálta. Bocsánatot kértem és hozattam részére egy palack érmellékit. Az úri ember megelégedett és a dolog ki volt részünkről egyenlítve. Ezzel felkeltem, köszöntem és távozni akar­tam. A vendéglős azonban utamat állta és fel­szólított, hogy fizessek. Az érmellékiért 1 fo­rintot, a vörös borért 40 krt, összesen 1 forint 40 krt. Zsebembe nyúltam — képzelhetik helyzete­met — szórakozottságomban minden pénzemet otthon felejtettem. Hogy a vendéglőst kielégítsem, kértem, en­gedje meg, hogy felsőkabátomat zálogba hagy­hassam hátra. Ez ellen nem tett kifogást. Ezzel a fogashoz nyúltam, levettem a felső kabátot és a vendéglősnek nyújtottam át, de erre egy úr pattant fel helyéről és kikapta kezemből a kabátot, mondván, hogy az az övé. Bocsánatot kértem, s kerestem a kabátok közt a magamét, de nem találtam. Végre eszembe jutott hogy nem is hoztam magammal jélöltöt, mert már tegnapelőtt becsap­tam zálogba. A vendégek gyanúsan mérlegeltek végig bo­­szos szempillantásaikkal és a vendéglős, nehogy botrány legyen, felkért, hogy távozzam szép sze­rével a helyiségből és abba többé lábamat be ne tegyem. Vettem kalapomat és szó nélkül távoztam. Az után találkozom egyik barátommal, ki avval fogadott, hogy honnan vettem a fejemen levő legújabb divatu kalapot. Lekaptam fejemről, jól megnéztem s ekkor láttam csak, hogy szó­rakozottságomban az ócska, zsiros puha kalapom helyett egy új, elegáns kalapot vittem el. Vissza akartam menni a vendéglőbe, hogy kicseréljem, de nem tehettem, mert a vendéglős megtiltotta, hogy küszöbét átlépjem. Mit volt mit tennem, megtartottam az elcserélt kalapot, mely kitűnően állt. Mután szórakozottságomban órák hosszáig bolyongtam az utcákon, végre megtaláltam az utat lakásomhoz. Éjfél volt, mire haza­értem. Csöngettem. A házmester kinyitotta a kaput, de köve­telőleg nyújta kezét a rendes tíz krajcár után. Egy pillanatra engedelmet kértem, hogy vár­jon alant, míg szobámba megyek pénzemért, melyet ott hagytam az asztalon. Tapogatózva mentem fel a lépcsőn, aztán zsebembe nyúltam a kulcsért — de óh­­atom, szórakozottságomban ezt is az ajtóba felejtettem. Szerencsémre az ajtó nem volt bezárva, kinyitottam és beléptem. Ismét tapogatózva kerestem az ágyamat, de képzelhetik olvasóim a rémületet, midőn ágyam­hoz érek s ebben egy jókora orrot és torzonborz vastag bajuszt fogtak meg ujjaim. — Tolvajok ! Segítség ! — kiáltám, a­mint torkomon kifért, de a bajuszos se volt rest, ha­nem kiugrott az ágyból és kiáltá: — Segítség ! Gyilkosok ! Torkon ragadtam a gazembert, de ő is meg­kapott és igy tartottuk egymás torkát, mig a főbérlő elő nem jött a szomszéd szobából égő gyertyával. — Hol vannak itt a gyilkosok, meg a tél- Tisztújító szék Mohácson. a) Alakulás és kijelölés. Január hó 4-én délután volt a járási főszol­gabíró elnöklete alatt a múlt évi november hó 24-én megejtett választások által kiegészített köz­ségi képviselő testület alakuló közgyűlése, me­lyen az elöljárói állásokra — a bírói állás kivé­telével — a kijelölés is megtörtént. Trigler Károly főszolgabíró délután 3 órakor a gyűlést megnyitván felolvasta a f. évi január hó 1-től kezdve mandátummal bíró közsé­gi képviselők következő névsorát: Atyim Milutin, Auber István,Balázs András,Beck András, Bencsik József, Böröcz János, Brand János, Bükös Ist­ván, Cselinácz Pál, Csöngő Mihály, Freund Mór, Frommer Miksa, Fabritzky József, Hinka László (mint dr. Dulánszky Nándor, megyés püspök meghatalmazottja), Jagits József, Jahoda Ede (mint Jahoda Gábor Nádasdon lakó virilista meg­tilalmazottja), Kálmán Péter, Kantz Adolf Jr., Kersits György, Keseríts Ferenc, Margitai Pé­ter, Mirkovits Mitráld, Miskolczi Ármin, Német Lipót, Pécsi János, Rosenfeld Simon, Roheim Ferenc, Sepacz Elek, Simonkovits Mátyás, Stá­­jevits János, Stájevits Sándor, Stajevits Pál, Steiner Adoit, Szabó András, Toldy József, Vá­­szits Mladen, Visy Lajos, Weisz Jakab, Wolf Zsigmond. A névsor felolvasása után J­a­n­i­t­s József kérdést intézett az iránt, várjon az újonnan vá­lasztott képviselők, és azok is, kik mint legtöbb adót fizetők bírnak mandátummal a képviselő testületben, értesittettek-e megválasztásukról, il­letve a virilisták lajstromába történt felvételük­­­­ről, mert nézete szerint, ha erről nem értesittet­­t­­ek — a­mint úgy tudja, hogy nem értesittet­­­­tek —, úgy a mai alakulás nem szabályszerű. Az elnöklő főszolgabíró azt a felvilágosítást adta, hogy a törvény sehol sem rendeli, hogy az il­lető akár választott, akár virilista községi kép­viselőket megválaszásukról, vagy a legtöbb adót fizető képviselők névlajstromába való felvételük-

Next