Mohács és Vidéke, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

XVIII évfolyam. Szerkesztőség : Hová a lap szellemi renzát illető közlemények küldendők . Kossuth utca 82/ . Kéziratok vissza nem küldetnek. 174 Kiadóhivatal: Hová a lapmegrendelések és hirdetések küldendők*, K­landl János könyvnyomdájában. Usadalmi hetilap. rm­.Irod.31L ^ra,sáb­r­a,p. Előfizeté­i: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 fit. Egyes szám 0 kr. Egyes példányok K­landl Jáns könyvnyomdájában kapható. Hirdetések ára. . ... . Egy 3 hasábos petit, sor egyszeri megjelenéséért 3 kr., há­romszori 4 kr., tizszeriért 3 kr. fizetendő. Bélyegdij külön 30 kr. A nyilttér egy petit, sof* 101kr. Kérelem olvasóinkhoz! A jelen számm­al lapunk XVIII ik évfolya­mába lép. Miiből az alkalomból kérjük előfize­tőinket, hogy ez uj évvel kezdődő negyedévre előfizetésüket mielőbb megújítani szívesked­je­nek. Hátralékos előfizetőinket pedig kérjük a hátralékos összegek mihamarább való be­küldésére. Tisztelettel A „1101BICS és VIDÉKE“ kiadóhivatala. Fordulónál. Peregnek az évek, mint gyöngyszemek az emlékezet olvasóján, melyet száraz ujjai között mélázva morzsol le a sírjához közelgő földi vándor. Az új év csak az ifju kebel­nek boldog remények megnyíló­­küszöbe; a fáradt aggnak a értföldkő az, melynek pi­henőjéről még egyszer visszatekint a meg­tett útra. A tapasztalat súlyos általvető, melylyel az élet terheli azokat, kiket a vi­lágba küld. Az emberi élet örömeinek szi­várványszine ha egyszer elkopik, felfoszlik, nem hagy maga után egyebet vigasztalan sötétnél s a végső állomás szellős magasla­táról körültekintve a múlt közbe vont lát­határán, nincs az életnek jobb morálja, mint megvetni az életet, egykedvűen omlani a feledésbe. De nemcsak az egy­ei élet körfutásának nyomjelzője előtt, álltunk meg az imént el­mélkedve. A láthatatlan kéz, mely a népek sorsát intézi, utolsó évébe fordította­­m a jelen század rúdját is, s mint a lejtőn le­ballagó fuvaros aláköti gördülő kerekét, mi is visszatartjuk a rohan idő iramlását, hogy gondolataink súlyával­­üssük le azt, ami múló, ami illanó. Ismét egy év,­­ egy kis lépés csak a nemzetek életében. De ez a lépés, legyen bár még oly kicsiny is, irányt jelöl. A tör­ténelem szelleme szű­mtlen ujjáalkotja és befejezi önmagát. Uj­j­ondolatok, új világ­­néz­etek bélyegét nyomja rá minden gene­ráció a maga századára. Arra a fehér lapna mehet a lezajló múlt forgatagába vet bele az új század hajnala, vájjon mit ír majd a jövő kor magyar történetírója? Tekintsünk szét: a magyar társadalom száz sebből vérzik. Ke­ressü­k az erős közszellemet, és szemeink nem találják sehol. Hol az ideális törekvés, mely egyesítse a széthúzódó érdekeket ? Hol a nagy nemzeti öntudat melynek tüszében összeforrjon a zilált társadalom ? Hol Szé­chenyi nemzete c . ... Az*« Tranídír sovinizmus népámitása, ott az opportunizmus halvány kiéltsége, mely eszmélet nélkül dobja magát egy sivár filozofa karjai közé. És ebben a kórképletben nem az uralkodó ha­talom veszélye a fenyegetőbb. A hatalom, mondhatnék egy paradoxonnál, arra való, hogy visszaéljenek vele. Az uralkodó áram­latok túlkapásai mindig megtalálják, erkölcsi indokolásukat kivételes helyzetükben. fia egy felszínre került párt túllépi jogai törvénye­sen biztosított körét, helytelenül, de termé­szete szerint cselekszik. De ha egy kisebb­ség elhagyja veszni lába alól az idealizmus talaját, melyre aspirációi állították, termé­­szetellenes bűnt követ el önmaga ellen. Mert abban a küzdelemben, mely a parlamentiz­­mus cége alatt foly, a szebb, a nemesebb, az eszményibb szerep nem az aktív poli­tikáé; nem azoké, kik egy fönálló rendszert megteremtettek, hanem azoké, kiknek fel­adata ellenőrzést gyakorolni fölötte. A tett embereinek szabad tévedni­; akik a kritika jogát követelik maguknak, azoknak soha sem szabad. Nincs rossz kormány, mely följogosíthatná a kisebbség erőszakoskodásait. Tetteinek minden erkölcsileg lehető indoko­lásai közt a legsilányabb moral­itású ,az, mely mások gyarlóságaival menti, saját ki­hágásainkat. . .1 - ( l). S ha mégis lenne az elnyomott osztá­lyoknak egy ultima rációja, ha egy állitó­• ligi/i''ici ui’egmoig ic­o/írtett liszti­k­a elpattantaná a leigázott népszenvedélyfékét.?... Legyen! De ugyan ne beszéljünk Magyar­­országon forradalomról. Nevetséges erre­ gon­­dolni is . . .* • , • i­­ -v .*.£ I n1 A modern Magyarország megérett a T Á R 0 A. Szilveszter estéjén. Megint csak újra elmereng a lélek, Hogy eljövél vidám Szilveszter-est. Öreg barátom, biz’ most mi közöttünk A békezászlót ne igen keresd! Bezzeg manapság nem fehér a zászló, Miként a vér, ha foly, olyan piros. Bár nem hallatszik kardok suhogása, Ó, de suhog a sző, a papiros! És ha!Iszik zsongva milliók danája: Jövő zenéje, mely jogot kíván; S a négy folyó, három halom hazája Meg-meg indulni látszik az imán. És forrva forr, mint délszakon a vulkán, Jövő évszázad vérpiros hada, S talán kitör mindaz zúgó robajjal, Mit az erőszak el nem nyomhata. Beteg a kor, fásult a régi erkölcs, Mi hajdanán oly kristályfényü volt. Minden, mi jó, a bűnbe omladozva, Minden, mi szép, igaz, ma durva folt. Vájjon hová vezet e nagy hanyatlás ! Beszélj öreg, jó Szilveszter apó! Nyugtass meg minket: lesz idöje arra, Hogy tiszta földre hull a szűzi hót ________ Vonlán Manó. Bal a tea-uzsonnáról. Terpsid­ore­s Eros Segítsetek nekem, Hogy szívből fakadó Legyen az énekem! » Énekelni szépet, Énekelni jókat, Magasztalni étig Táncra indulókat. De kezdjük a ,Sík'-on, Ki szépen dalolta, Hogy búg a vidgalamb Erdőbe’, vadorba’. S folytassuk a,Szűcsu-on, Ki szavalatával, Nem volt elismerő Tapsnak a hi­val. Br­and­ot is lleti Feltétlen a párna, Váljék is valóra Szive minden Urna! Hát még a Sz­amoss­a­, Mit is mondjunk róla? többet mondot az a Síró-zenge nóta ! Hálás csodálatai Nézték is a párok, Fiatal legényei, Fiatal leányok De sokan is voltak, Se szeri, se száma! Ott volt minden bájos, Minden ifjú dáma. Kivonult, kivonult Az ifjabb lánygárda, Táncosát sokáig Biz’ egyik sem várta. S ment a pas de quatre, Ment a gráciára, S palotásat húzott Gyula cigány rája. De r Mim ............— " ' --------------Ifi-----JHUf Nem Hevem ilyen tánc A kár mely, bokorban,!, No de már a négyes Nem ment olyan verdbe’, Hiszen alig féltünk, (Ida a terembe. Egy fekete sávos, Fehér ruhás kis­lány, Volt a galyibának Igaz oka is tan., Huncut riporterhez került legyezője,... Chine des d­ames-ban ezért Nem, is ment, elepe. Megrovást kaland Érje e hibáért! Mert ennek dacára Ő vigyásztu­ ráért. Szemben állott véle A­­járevics lánya, De nagy bámulattal Néztem is reája.­ Megbüvölt a szeme Ragyogó, vanát­g, Édes, bájos, arcát Néztem egyrermásra. Csak egy a hibája, — Az is csak parányi —• Nem tud, áhítattal ,, Karonfogva járni. No meg, hogy a csárdást Nem szereti, nagyon, Pedig hát reája Ambitusa.. vagyon !" A többi szép kis­lány Bocsásson meg nekem/

Next