Mohács és Vidéke, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-01 / 1. szám
XVIII évfolyam. Szerkesztőség : Hová a lap szellemi renzát illető közlemények küldendők . Kossuth utca 82/ . Kéziratok vissza nem küldetnek. 174 Kiadóhivatal: Hová a lapmegrendelések és hirdetések küldendők*, Klandl János könyvnyomdájában. Usadalmi hetilap. rm.Irod.31L ^ra,sábra,p. Előfizetéi: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 fit. Egyes szám 0 kr. Egyes példányok Klandl Jáns könyvnyomdájában kapható. Hirdetések ára. . ... . Egy 3 hasábos petit, sor egyszeri megjelenéséért 3 kr., háromszori 4 kr., tizszeriért 3 kr. fizetendő. Bélyegdij külön 30 kr. A nyilttér egy petit, sof* 101kr. Kérelem olvasóinkhoz! A jelen számmal lapunk XVIII ik évfolyamába lép. Miiből az alkalomból kérjük előfizetőinket, hogy ez uj évvel kezdődő negyedévre előfizetésüket mielőbb megújítani szíveskedjenek. Hátralékos előfizetőinket pedig kérjük a hátralékos összegek mihamarább való beküldésére. Tisztelettel A „1101BICS és VIDÉKE“ kiadóhivatala. Fordulónál. Peregnek az évek, mint gyöngyszemek az emlékezet olvasóján, melyet száraz ujjai között mélázva morzsol le a sírjához közelgő földi vándor. Az új év csak az ifju kebelnek boldog remények megnyílóküszöbe; a fáradt aggnak a értföldkő az, melynek pihenőjéről még egyszer visszatekint a megtett útra. A tapasztalat súlyos általvető, melylyel az élet terheli azokat, kiket a világba küld. Az emberi élet örömeinek szivárványszine ha egyszer elkopik, felfoszlik, nem hagy maga után egyebet vigasztalan sötétnél s a végső állomás szellős magaslatáról körültekintve a múlt közbe vont láthatárán, nincs az életnek jobb morálja, mint megvetni az életet, egykedvűen omlani a feledésbe. De nemcsak az egyei élet körfutásának nyomjelzője előtt, álltunk meg az imént elmélkedve. A láthatatlan kéz, mely a népek sorsát intézi, utolsó évébe fordítottam a jelen század rúdját is, s mint a lejtőn leballagó fuvaros aláköti gördülő kerekét, mi is visszatartjuk a rohan idő iramlását, hogy gondolataink súlyávalüssük le azt, ami múló, ami illanó. Ismét egy év, egy kis lépés csak a nemzetek életében. De ez a lépés, legyen bár még oly kicsiny is, irányt jelöl. A történelem szelleme szűmtlen ujjáalkotja és befejezi önmagát. Ujjondolatok, új világnézetek bélyegét nyomja rá minden generáció a maga századára. Arra a fehér lapna mehet a lezajló múlt forgatagába vet bele az új század hajnala, vájjon mit ír majd a jövő kor magyar történetírója? Tekintsünk szét: a magyar társadalom száz sebből vérzik. Keressük az erős közszellemet, és szemeink nem találják sehol. Hol az ideális törekvés, mely egyesítse a széthúzódó érdekeket ? Hol a nagy nemzeti öntudat melynek tüszében összeforrjon a zilált társadalom ? Hol Széchenyi nemzete c . ... Az*« Tranídír sovinizmus népámitása, ott az opportunizmus halvány kiéltsége, mely eszmélet nélkül dobja magát egy sivár filozofa karjai közé. És ebben a kórképletben nem az uralkodó hatalom veszélye a fenyegetőbb. A hatalom, mondhatnék egy paradoxonnál, arra való, hogy visszaéljenek vele. Az uralkodó áramlatok túlkapásai mindig megtalálják, erkölcsi indokolásukat kivételes helyzetükben. fia egy felszínre került párt túllépi jogai törvényesen biztosított körét, helytelenül, de természete szerint cselekszik. De ha egy kisebbség elhagyja veszni lába alól az idealizmus talaját, melyre aspirációi állították, természetellenes bűnt követ el önmaga ellen. Mert abban a küzdelemben, mely a parlamentizmus cége alatt foly, a szebb, a nemesebb, az eszményibb szerep nem az aktív politikáé; nem azoké, kik egy fönálló rendszert megteremtettek, hanem azoké, kiknek feladata ellenőrzést gyakorolni fölötte. A tett embereinek szabad tévedni; akik a kritika jogát követelik maguknak, azoknak soha sem szabad. Nincs rossz kormány, mely följogosíthatná a kisebbség erőszakoskodásait. Tetteinek minden erkölcsileg lehető indokolásai közt a legsilányabb moralitású ,az, mely mások gyarlóságaival menti, saját kihágásainkat. . .1 - ( l). S ha mégis lenne az elnyomott osztályoknak egy ultima rációja, ha egy állitó• ligi/i''ici ui’egmoig ico/írtett lisztika elpattantaná a leigázott népszenvedélyfékét.?... Legyen! De ugyan ne beszéljünk Magyarországon forradalomról. Nevetséges erre gondolni is . . .* • , • i -v .*.£ I n1 A modern Magyarország megérett a T Á R 0 A. Szilveszter estéjén. Megint csak újra elmereng a lélek, Hogy eljövél vidám Szilveszter-est. Öreg barátom, biz’ most mi közöttünk A békezászlót ne igen keresd! Bezzeg manapság nem fehér a zászló, Miként a vér, ha foly, olyan piros. Bár nem hallatszik kardok suhogása, Ó, de suhog a sző, a papiros! És ha!Iszik zsongva milliók danája: Jövő zenéje, mely jogot kíván; S a négy folyó, három halom hazája Meg-meg indulni látszik az imán. És forrva forr, mint délszakon a vulkán, Jövő évszázad vérpiros hada, S talán kitör mindaz zúgó robajjal, Mit az erőszak el nem nyomhata. Beteg a kor, fásult a régi erkölcs, Mi hajdanán oly kristályfényü volt. Minden, mi jó, a bűnbe omladozva, Minden, mi szép, igaz, ma durva folt. Vájjon hová vezet e nagy hanyatlás ! Beszélj öreg, jó Szilveszter apó! Nyugtass meg minket: lesz idöje arra, Hogy tiszta földre hull a szűzi hót ________ Vonlán Manó. Bal a tea-uzsonnáról. Terpsidores Eros Segítsetek nekem, Hogy szívből fakadó Legyen az énekem! » Énekelni szépet, Énekelni jókat, Magasztalni étig Táncra indulókat. De kezdjük a ,Sík'-on, Ki szépen dalolta, Hogy búg a vidgalamb Erdőbe’, vadorba’. S folytassuk a,Szűcsu-on, Ki szavalatával, Nem volt elismerő Tapsnak a hival. Brandot is lleti Feltétlen a párna, Váljék is valóra Szive minden Urna! Hát még a Szamossa, Mit is mondjunk róla? többet mondot az a Síró-zenge nóta ! Hálás csodálatai Nézték is a párok, Fiatal legényei, Fiatal leányok De sokan is voltak, Se szeri, se száma! Ott volt minden bájos, Minden ifjú dáma. Kivonult, kivonult Az ifjabb lánygárda, Táncosát sokáig Biz’ egyik sem várta. S ment a pas de quatre, Ment a gráciára, S palotásat húzott Gyula cigány rája. De r Mim ............— " ' --------------Ifi-----JHUf Nem Hevem ilyen tánc A kár mely, bokorban,!, No de már a négyes Nem ment olyan verdbe’, Hiszen alig féltünk, (Ida a terembe. Egy fekete sávos, Fehér ruhás kislány, Volt a galyibának Igaz oka is tan., Huncut riporterhez került legyezője,... Chine des dames-ban ezért Nem, is ment, elepe. Megrovást kaland Érje e hibáért! Mert ennek dacára Ő vigyásztu ráért. Szemben állott véle Ajárevics lánya, De nagy bámulattal Néztem is reája. Megbüvölt a szeme Ragyogó, vanátg, Édes, bájos, arcát Néztem egyrermásra. Csak egy a hibája, — Az is csak parányi —• Nem tud, áhítattal ,, Karonfogva járni. No meg, hogy a csárdást Nem szereti, nagyon, Pedig hát reája Ambitusa.. vagyon !" A többi szép kislány Bocsásson meg nekem/