Mohács és Vidéke, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

XXI. évfolyam. Zao 1.­ szám.1­3 Mohács, 1902. januárius 5. MOHÁCS ÉS VIDÉKE. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség: Kossuth­ utca 82/74. szám alatt. A lap szellemi részét illető köz­emények ide küldendők. Kéziratok nem küldetnek vissza. ____________________---------------------------gr rí. 7~rr MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési di.,: Egész évre 8 korona. Fél évre 4 koron­a. Negyed évre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Kiadóhivatal: Brandl János könyvnyomdája Mohácson. A lapmegrendelések és hirdetések ide küldendők. Egyes példányok itt kaphatók. Hirdetések ára: Egész oldal 12 korona. Fél oldal 7 korona. Negyed oldal 4 korona. — Nyilttér petit sora 20 fillér. Levél a szerkesztőhöz. Mohács, 1902. januárius 1. Kedves barátom ! A gőz és villamosság­­ korát éljük. S a midőn nap-nap után csodá­lattal tekintünk a kiaknázhatatlan természet és a véges emberi elme újabb és újabb alkotá­saira: megcáfolhatatlan bizonyságát látjuk annak, hogy a­míg a természetben nem létezik ugrás, másrészt az emberiségnek a létért való állandó­­ és örök küzdelmében tétlen megállapodás nincs. Gőz- és villamos erővel halad minden­t előre. Hivatott és nem hivatott próféták hosszú­­­­ évszázadok mulasztásait, hibáit rövid évek alatt akarták helyrehozni, javítani. Ma — többnyire — mindenki élni siet ,­ aki érez magában tehetséget, alkotó erőt, lázas, sőt nem ritkán észbontó sietséggel tör­­előre, alkot és pusztít, mert a tudás és láng­elme nem kikoldult protekció vagy nagy úri konnexiók kivártsága. Vagy tévedés­ volna hinni azonban, hogy az emberiség gőz- és villamos erőtől űzve, hajtva, sebes rohanással több és nagyobb rom­bolás, mint­ alkotás mellett haladhatna csupán előre. Lassú, de céltudatos és kitartó munka ha­­ nem is mindenkor, de rendszerint sikert bizt­­­tont. Csöppenként a magasból aláhullott, arany­­lap csekély mennyiségű víz átfúrja a legkemé­nyebb terméskövet is. Barátom, húsz éve múlt, hogy a „Áto­­siács és Vidéken szerény útjára megindult. Húsz év! Valamely nemzet történetében , a legtöbbször csak egy röpke pillanat, mely semmi nyomot nem hagyott. Egy ember éle­tében már számít és jaj annak, akinél minden nyom nélkül múlik el. A­­Mohács és V­i­­d­éke­-nek húsz éves pályafutása pedig egy ember­öltő szívós munkássá­gát ölelte föl. Emlékezet-e barátom az 1881. évi Szil­­veszter-est éjféli órájára, mi ion kaszinónk nagy termében a „Mohács és vidé­ke“ első pél­dányának megszületését az egész szerkesztőség pezsgődurrogással üdvözölte és a szellemi új­szülöttet habzó pezsgőben i­resztette meg? H­ú­s­z é­v e­l­ő­tt t­ö­­r­t­é­n­t. Még előttem áll a kép. Ifjúi lelkesedést­­ ünnepeltük a szel­lemi keresztelőt. S ma hányan vagyunk azok közül, akik örvendezve állt­ok körül és túláradó szívvel köszöntöttük a nekünkk kedves csecsemőt? Éppen felére fogyott ; gárda. Pedig csak hatan voltunk. Lapunk első száma 1882. év januárius hó 1-én jelent meg dr. Serli Sándor fe­-i.br- -sZi-í Vezetése .UHÚ, aki l­ládéi évi rövid, de buzgó serény működés után -- ,a szerkesztő­­bizotság hozzájárulása mellett — a lap ko­ ho- .­y­zytését n­eked engedte át. Neked, aki 1883 évi juli­­e ! -tól fogva a mai n­pig kitarti bátorsággá és lankadó erővel­­ lapunkat ama tisztességes nívón föntartani, amelyet annak megalapításakor a szerkesztő bizottság vezér­eszméül maga elé tűzött, s amelyet Mohács és vidéke, a mi legszűkebb hazánk értelmes kö­zönsége egy szerény hetilap irányító vezetésé­ben becsületes megnyugvással köszönthet. A „Mohács és Vidékeiben fölvetett politikai és társadalmi irányeszmék ha gőz- és villamos erővel nem is hato­ttak, a lassú, de céltudatos és kitartó munka a siker eredményé­vel annál mélyebb és maradandóbb termékeny barázdákat vágott húsz év előtti közéletünk sivár talajában. A lapod szelleméből aláhulla­tott szikrázó vízcseppek pedig a sziklakővé je­­gesedett közéleti rideg közönyt át- és átfúrva morzsolták szét és a társadalom kebelében szunnyadó erők fölébresztése által teremtettek olyan közszellemet, amely városunk, vidékünk és vármegyénk szellemi és anyagi haladásának előmozdításában a maradiak meggyőzésével a legnemesebb harcot küzdötte meg. Politikai hitvallásod a 67-es alapon föl­épült szabadelvűség. S ebbeli irányod helyes­ségét igazolta az ország közvéleménye a Szék­­­féle tiszta választások alkalmából. A Hit, Remény és Szeretet jelszavát írtad a zászlóra. Arra a zászlóra, amelyet becsülettel lobogtatni esküt tevés lelked nemes fölhevülésé­­ben. Mert jól tudtad, hogy a társadalom bol­dogulását csak e három keresztényi főerény gyakorlása biztosítja. Hit az összekötő kapocs. A mindent fönntartó erő. Hit az alapja minden tudásnak s ebben nyilatkozott meg a te mun­kálkodásod legfőbb ereje. Reménynyel tápláltad a társadalom fogyatkozó erejét és oszlattad el a hamis ködfátyolképeket, amelyek egészebb jövőbe vetett hitünk elé rajzolódtak. És végre nem kevesebb meggyőződéssel, lelkesedéssel hirdetted azt, hogy a közügyért való áldozat­­készség csak akkor sarjazhatik föl, ha szeretet csatol ama kicsiny körhöz, melyhez a társada­lomban tartozunk. A ÉÁ'i-Zászlótartó voltál ez alatt a húsz esztendő­ ­ - A ' 'f T A R C A. V­örösm­arty-ünnep. — A „Mohács és Vidéke“ eredeti tárcája. A Parnasszus hegyén lakó múzsák összeültek tanácskozni. Tanácskozásuknak az volt a tárgya, hogy írt szép Magyarországon egy költő, „a múzsa ihletett gyermeke,“ Vörösmarty Mihály, ki úgy kezelte líráját, hogy „így még nem zenge magyar lant!“ A múzsák elhatározták tehát, hogy ha fiuk születésének 100-ik évfordulóját megünnepeltetik, hogy az ily magasztos pillanatok közepette elhangzó beszédekből, méltatásukból tanulhassa meg a gyenge utókor, minő nagy férfia volt a magyar nemzetnek a „Zalán futása“ dicső szerzője. S tervüket keresztül vitték­ . Észrevétlenül belopództak a hálás nemzedék szivét, a nemzet fiaiba bele­öntötték a lelkesedés mely hullámzott a Kárpátoktól Adriáig, magával egadta a honfi kehieket s mindenütt, de mindenütt ünnepeltek a négy folyam vidékén. Alig van a város, mely kivonta volna magát a hatás alól. A mi városunk is lelkesedett, ünnepi hangulatot öltött, mikor tegnap a Vörösmarty-ün­nepet megtartotta. Nagy szabású volt az ünnep s csak emelte a­­ ,IP?’ k°fjy azon a napon, a mikor az igazi költő emlékének áldoztunk, a múzsák megtiszteltek ben­nünket megjelenésükkel, itt voltak többen közülök, — itt láttuk őket, itt bizony Kalliopét, Eratót, Melipomenét, Kliót, Tháliát. De haladjunk csak sorban! Azt mindenki tudta, hogy a magasztos, ha­zafias ünnep akkora közönséget fog vonzani, hogy azt befogadni a kaszinó aránylag szűk helyisége alig lesz képes. És ez beteljesedett! Azt a teret, mely a te­remből a színpad fölállítása után megmaradt, meg­töltötte városunk értelmiségének, a szép és nemes iránt érdeklődő közönségének színe, java. Ember, ember hátán nyüzsgött, az ülőhelyek zsúfolva vol­tak, állóhelyeken szorongtak . . . igen, mert nekünk mohácsiaknak még mindig nincs egy olyan díszes tágas helyiségünk, hol az ilyen alkalmakkor ké­nyelmesen élvezhetné az ember az Ízléssel össze­válogatott műsort. Mert a mi ünnepünk pontjai igazán páratlan jó ízléssel voltak összeállítva. A mi a kaszinó vi­galmi bizottságának érdeme, melynek élére egy fáradhatatlan buzgóságú, előkelő modorú elnököt állított a választmány, Szinkovich Károly, a mi kedves félszolgabiránk személyében, ki szer­vezett, elnökölt,­­­ fáradott, tanácskozott s mind­ezek eredményeképp megteremtette azokat a szép jeleneteket, melyekben tegnap részünk volt s melyekben mindjárt elsőnek elragadó szónoklatával magas röptű, hatásos megnyitó beszédével ő maga aratta a diadalt. A ki a szép beszédet követő viharos éljen­zések lecsillapulta után a fölolvasó asztalhoz ült, dr. Réder Károly, igazán titáni munkát vállalt ma­gára ! Vörösmartynk költészetét és korára való ha­tását összefoglalni rövid egészszé egy fölolvasás keretében, valóban nem kis föladat. S a fölolvasás mily szépen vágta ketté a gordiusi csomót. Azt az óriási anyaghalmazt, mely költőnknek úgy epikai, mint Urai és drámai sokoldalú tevékenységének gyümölcse, mily művészileg tömörítette kerekded egészszé! S mily ügyesen szerkesztette össze az essayt! Igazán rászolgált azon elismerésre, mely osztályrészül jutott a jeles fölolvasónak. S a­mi eredeti, valóban ötletszerű volt: azok a fölolvasás közben előadott remekmű szemelvények. Ezek közül első „Szép Ilonka“ volt. Kelle­mesebb megjelenésű, kedvesebb hangú szép Ilon­kát nehezen lehetett volna találni, mint a milyen Szendrey Ilonka k. a. volt. Hanghordozása meglepő, mozdulatai bájosak, előadása határozottan szép volt s mindeme hatásokat mennyire fokozta Brand, Ede általunk már jól ismert művészies zongora kisérete az ő diskrét játékával. Mit mondjunk Tálas Jenő szavalatáról, me­lyet szemben a bájos Laurával (Kugyerny Terus k. a.) oly pátoszszal s mégis oly finoman mondott el ? Tálasnak szavalatai mind pompásak voltak, a miket csak hallottunk tőle diák korában. A­mit tegnap este produkált, azért csak hálát adhat an­nak a kedves női alaknak, ki a kétes messzeségbe és a bizonytalan jövőbe tévelygő, lebilincselő te­kintetével oda hatott, hogy szavalata tökéletesebb legyen. Kiváló sikerrel deklamált dr. Philipp Fe­renc is azon jelenet alkalmával, mely a Fóthon tartott szüretet volt hivatva elénk varázsolni. Bel kár, hogy oly rövid ideig gyönyörködhettünk a szép képben! Szerettünk volna mi is részt venni a szüreten, enyelegni a szép szemű menyecskékkel, tréfálni a mosolygó ajkú hajadonokkal, kik termé-

Next