Mohács és Vidéke, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-06 / 1. szám

XXVI. évfolyam. ZOO 1. szám. Mohács,­­ 10/ ju­tVatal IUS u* Pécsi Állami Levünk­ POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. ------------------------------------------------T----­---Szerkesztőség: Mohács, Kossuth Lajos-utca 82/74. szám alatt. A lap szellemi részét illető közlemények ide küldendők. Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza. MEGJELEN MINDEN VASARNAP. £­, * -----­Előfizetési dij: Egész évre 8 korona. Fél évre 4 korona. Negyed évre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Kiadóhivatal: Brandl János könyvnyomdája Mohácson. A lapmegrendelések és hirdetések ide küldendők. Egyes példányok itt kaphatók. Hirdetései­ díjszabás szerint számíttatnak. Nyílttér petit sora 20 fillér. Mindannyian együttesen. A miniszterelnök, midőn a koalíciós pár­tok újév napján nála tisztelegtek, az üdvözlő beszédre adott válaszát avval a fölhívással fejezte be, hogy a napirenden levő kérdéseket mindannyian és együttesen a nemzet egész erejének latbavetésével igyekezzünk sikeresen megoldásra juttatni. Erre az együttműködésre, erre az egyet­értésre tényleg nagy szüksége van a magyar nemzetnek. Íme alig gyűlt egybe az újév első napjaiban a magyar székes­fővárosban az osz­trák delegáció, már szidják a magyart itthon saját füle hallatára, amiért követelni meri, hogy mint független nemzet, mint önálló állam létezhes­sen. Midőn az osztrák parlament urakháza a császár akaratának ellenére mit sem akart tudni az általános szavazati jog törvénnyé emelésé­ről, az osztrák miniszterelnöknek elég volt csak egy szóval Magyarországra utalni, s az osztrák urak házának feudális urai legott le­mondottak az ellenzékieskedésről. A velünk szemben ellenséges érzelmű osztrákok egyet­értése ellen tehát az egész magyarságnak is pártkülönbség nélkül össz­e kell tartania. Meg vagyunk győződve, hogy egy hazafias érzésű magyar e.. .r sem fog elmaradni a küzdőtér­ré­­ve •.azt.itíh't én'ett'i' kuzoeh'm­oor;. még ni min is tartozik a koalíciós pártok valamelyi­kéhez. De ezenkívül is elég van reá, hogy az egész magyarság politikai és társadalmi össze­tartásának szükségességét lángolan hirdessük. A nemzetiségek növekedő mozgalma behatóan int egyetértésre. A veszély talán nem olyan nagy, de mégis létezik. A csehek már arra a vakmerőségre vetemednek, hogy nyilvánosan adományokat gyűjtenek a magyarok által el­nyomott (!) tótok részére s a magyar királyi posta továbbítja a hazátlanságnak ezt a tudás­­diját rendeltetése helyére. Nem szabad addig várnunk, mire ez a mozgalom annyira terjed, hogy a legközelebbi választások alkalmával egy valóban cselekvőképes nemzetiségi ellenzék jusson a parlamentbe. Ily jelenségekkel szemben hazafiatlanul cselekszik az, aki a magyart a magyartól el­választja. Aki ezt teszi, az többre becsüli a pártérdeket, mint a haza érdekét. A változott viszonyok már lerombolták a pártok közti válaszfalakat. Hatvanhetesek és függetlenségiek együtt ülnek a kormányban, együtt szavaznak a parlamentben És ez egy­hamar nem is fog megváltozni. Ne is változ­zék meg. Elég volt a közjogi harcokból. Ideje, hogy a politikusok és pártok együttesen mű­ködjenek a haza és a nemzet boldogítására Az új esztendőben újult erővel munkál­kodjanak a magyar nemzeti állam kiépíté­sén. Ápolják a nemzet gondolkodásában nemcsak az összetartás konzervatív ösztö­nét, de azt az előretörő és hódító érzést is, amely első föltétele a továbbfejlődésnek, a nemzeti nagyságnak és hatalomnak. Ne csak politikailag idgyen ez ország Magyarország, de egyúttal magyar világ is legyen itt abba­ a a bélese v* teni ne­me­sebb érteleinken, cuuut az. M ' ar n p leli Ilidli'NíUá' -U\ • \ i j iti-L L*. i múltba, amelyben z a te­ázása szer. bol­­­­dogságn­ál a ragyogásnál ■■ :"Ak­i antehberű, mint a történ­et múzsája is hirdeti: igazán nagy és hatalmas van a magyar. A kormány és a parlament irányozza gondolkozását és figyelmét a szeretet egész melegével a magyar népre, amely szeretet azt is ehhez a földhöz csatolja, akinek e földből nem jutott több hely, mint egy sírgödör. A kis emberek apró ügyét-baját is szolgálni szük­séges — abban a fölemelő tudatban, hogy a legnagyobb és legigazibb nemzeti politikát szolgáljuk. Erősítve és védve a magyar népet, köveket kell hordani ahhoz a széles alaphoz, amelyen a magyar nemzeti állam épülete, mint évezredekre szóló piramis fog fölemelkedni. Az állam építsen minél több iskolát, hogy a börtönök üresek legyenek. Arra kell töre­kedni, hogy a nép ősei földjén munkát tálaljon és ne legyen kénytelen koldustarisznyát akasztva nyakába, idegen földre bujdosni és ott elpusz­tulni s helyét idehaza elfoglalják azok, kiknek e föld nem hazájuk, s a nemzet nem édes anyjuk. Igyekezni kell és mindent elkövetni, hogy a magyar érzés és a magyar szó eljus­son az országban mindenüvé , ott hirdetője legyen a hazaszeretetnek s a nemzethez való ragaszkodásnak. A munkálkodásnak egyik tö­rekvése kell­­ hogy legyen ez is: a magyar közélet erkölcsi újjászületését eszközölni. A nemzetek nagysága, anyagai s erkölcsi jóléte nem csodás véletlenek vagy nagy fel­buzdulások pillanatnyi sikerének eredményei voltak, hanem megjutalmazása a kitartó, nehéz munkának. A nemzeti állam hatalmas épüle­tének más tere mindenütt vérből, köny­­ből volt keverve. Ezeréves törrténelmünk fo­lyamán ve­rt tenger a támadtak, de ezt a nemzeti nagyság ér­­tő anyagává csak jövendő mu.abisM-'mnk jö/Ut* . • lmmt. v.,regékünk alakithatja át. Mind ehh,‘.1 ped.g wimdrVaiut* ’.iták i o . j I ou T A R C A. Kabaré-est a Kaszinóban. —­ A „Mohács és Vidéke“ eredeti tárcája. — A barna meghívó ugyan egyszerűen csak Szilveszter-estről szólott, valójában pedig kabaré­­est volt az, amiben az év utolsó estéjén ré­szünk volt. Kabaré, kabaré (franciásan liva cabaret) sokat halljuk az utóbbi időben ezt a szót s mivel­hogy olvasóink között bizonyára akadnak olyanok is, akik a francia nyelvtudományban kevésbbé járatosak, röviden megmagyarázzuk e szó igazi értelmén s fogalommá vedlésének történetét. Te­hát cabaret tulajdonképpen korcsmát, csap­­széket jelent cabaratér pedig nem egyéb, mint korcsmáros, cabaretier pedig a hímnemű, cabarttére ellenben a nőnemű korcsmárost jelenti. E kis nyelvtani bevezetés után nézzük már most, hogy „A reflektor“ című képes variété heti­lap az­­első kabaré, a „Chat-noir“ (fekete macska) születésének történetét miként adja elő. A kabaré 1881 november 18-án született. A megteremtője Salis Rudolf festő volt. A bohém­­sereg, melyet kiűztek odújából a Quartier Latin­ból, otthont keresett. Lalis Rudolf pedig a Roche­­cuart-Boulevard egy házában csapszéket nyitott Ez vol a „Chat noir“, melyben péntek este össze­­gyűltek, ittak, játszottak, énekeltek és táncoltak. A „Chat noir“ csakhamar népszerű lett. A vendé­gek serege annyira megszaporodott, hogy nem­sokára éjjel-nappal folyt a cécó. Belépődijat nem­­szedtek, de annál többet a fogyasztott ételek­ és italokért. A Montmartre söpredéknépe, az apah­e­­teség azonban ellenséges szemmel nézte ezt a vendégjárást s egy szép napon óriási ostromot in­tézett a Chat noir ellen, úgy hogy Salis indíttatva érezte magát, hogy kabaréjával a Rue de Laval egyik házába költözködjék. Salis halála után a „Chat noir“ dobra került. Ez volna röviden a kabaré története, innen indult útnak a kedélyes kabaré s igy jutott el fővárosunk révén a Kaszinó szerény hajlékába, ahová oly szép számú publikumot varázsolt, hogy hasoló számú közönségre a vén Kaszinó falai alig emlékeznek. A kabaré-est egy sikerült prológgal vette kezdetét, melyet Telekes Sándor interpretált a jó­kedvű közönségnek sok rátermettséggel és eleven temperamentummal. Rövid szünet után Kovács Károlyné úrnő lépett a dobogóra és Miskolczy Sándorné úrnő zongorakisérete mellett oly kellemesen csengő hangon s oly perfekt ru­tinnal énekelte a „Dalt a szalmakalapról“ és a „Víg özvegy operette“ Villa dalát, hogy az ennek nyomában felhangzott tapsot bármely­ik vérbeli pri­madonna méltán megirigyelhette volna A közönség nem tudott betelni a két dallal és zúgó tapsvihar közepett felhangzott a temérdek „hogy volt“, ám a műkedvelő művésznőt újabb fellépésre nem lehe­tett kapacitálni. Az ének után rövid vázlatra zene követ­kezett. A zenekedvelők egy töredéke Razek „Bé­­kakvartettjét“ adta elő preciz betanulással, fegyel­mezett játékkal, élén a mesterrel Hergerth­­ Józseffel. A különös melódiákat igaz élvezettel hallgatta a közönség s a zenekedvelőket derekasan megtapsolta. Majd ezután Telekes Jenő lépet a dobogóra és leheletszerű cigányzene kiséret mellett Fráter Loránd, Farkas Imre és Szabolcska Mihály egy­­egy gyönyörű versét szavalta el annyi lendülettel s oly megrázó hatással, hogy szinte vele búsultunk a búsulóval és vele vigadtunk a vigadóval viszont, amikor a végén a friss csárdás után a „Sohse ha­lunk meg“ szállóigét hangoztatta. Minthogy pedig az év utolsó napját ünne­peltük, illő dolog volt és rendkívül sikerült ide­ának mondhatjuk, hogy a Telekes testvérpár az év történetének dióhéjban és ékes rigmusokban való elmondására vállalkozott. Persze a mi társadalmi életünk történetéről, vagyis városunk történetéről szólott a rege, melyben szigorú igazságokat tréfás módon tárgyaltak s a közönség mindvégig derült hangulatban hallgatta ezeket a komoly igazságokat, de meg is tapsolta a sokoldalú előadókat. Most pedig bevonult a humor a maga puritán egyszerűségében s a dobogó elé állított két olaj­­festmény előre hirdette, hogy most még a betegnek is kacagnia kell. A „Káposzta Sári“ szomorúan víg, vagy vígan szomorú tragikomédiáját adta elő Eötvös Gusztáv óriási derültség mellett. A kezében tartott pálcával magyarázta nagy komolyan az olaj­festmények egyes részleteit, amelyek a szegény Káposzta Sára tragédiáját örökítették meg mulat­ságos ecsetvonásokban. Hosszantartó tapssal jutal­mazták az ügyes előadót. Ezek után aztán a hosszú asztalon elhelye­zett különböző fajú és értékű nyereménytárgyak kisorsolása következett s még e különben hossza­dalmas műveletnek is akadtak derűs mozzanatai, amikor például a felnőtt if­jakkal biró apa egy csinos kis viaszbabát kapott Fortuna kegye folytán, avagy amikor a legeredetibb és hiteles helyről ér­kezett „abronicát“ juttatta a sors a sudártermetű hatalmas szál legénynek. A sorsolás befejezése után a zenkedvelők ismét elfoglalták a dobogót, hogy Wollstett „Auto­mata egyvelegjével“ köszöntsék a küszöbön álló Pusztuló református véreink. — Két közlemény. — Irta: dr. Margitai Valér. I. Mivelt nemzetek, amelyek jövő fönmaradásuk kérdését vizsgálják, világszerte nagy gonddal fog­lalkoznak fajtájuk termékenységével, a természetes népszaporodás időnkénti alakulásaival, a születé­

Next