Mohács és Vidéke, 1915 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-03 / 1. szám

XXXIV. évfolyam. Kiadóhivatal : Rosenthal Márk és Fia könyvnyomdája Mohácson. A lapmegrendelések és hirdetések ide küldendők. Hirdetések díjszabás szerint. Nyitt­ér petit sora 60 fillér. Telefon 59 szám i ! i i — —au— ....... i ■.■■■in i. i ni ii ■ ■■■■■ ....... ■ a. POLIITKAI ÉS TÁRSADALMI HETLAP. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAPON Előfizetési díj : Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Negyedévre 2­50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Ú­jabi Szerkesztőség: Mohács, Kossuth Lajos­ utca 82/74. szám alatt. A lap szellemi részét illető közlemények ide küldendők. Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza. Telefon­szám 12. ?/P& , r. .­­ • ***. •* • ^-16 . ___ 1. szám. %lérf Mohács, 1915. januárius 1. OLVASÓINKHOZ. A XXXIV-ik évfolyam küszöbén teljes bizalommal fordulunk t. olvasóinkhoz, hogy előfizetésüket megújítani szíveskedjenek. Bi­zalommal tesszük ezt a múltért, mert la­punk immár XXX//1. éven át szolgálta a közügyet, s a jövőért, melyben ismét híven akar a közügy érdekében munkálkodni. Feladatunk az lesz ezután is, ami volt eddig: istápolni és gyámolítani minden oly törekvést, mely városunknak, vidékünk és vármegyénk javát igyekszik előmozdítani. Ennek a feladatnak betöltésében pedig az a gondolat lelkesít, hogy ha csak szűk körnek teszünk is szolgálatot, édes magyar hazánk javát szolgáljuk mégis. És ha csak egy por­szemmel járulunk is hazánk nagyságának előmozdításához, mégis legalább hozzájá­rulunk. Ennek a feladatnak teljesítéséhez az erőt abból a támogatásból merítjük, melyet tisztelt olvasóink nyújtanak. Azért kérjük őket teljes bizalommal az előfizetés meg­újítására. Az előfizetési pénzeket szíveskedjenek egyenesen a kiadóhivatalnak megküldeni. A „Mohács és Vidéke“ szer­kesz­tője, 1914. A rémület, a vérontás és pusz­tulás küszöbéről nézünk vissza az 1­914-ik esztendőre. Naptárilag el van határolva, mint minden más esztendő ; de ez kibukkanva az idők folyamá­ból, mintha önmagában álló külön egyéniség volna. Vért habzsoló és ve­lőt sorvasztó rém, mely magával visz százezernyi emberéleteket, mint a ve­tésekben gázoló szörnyeteg ledönteni kész országhatárokat, síneiből kifor­gatta a haladást, földöntötte a régi bálványokat, megnyomorította a ter­mészetet és ínség, gond és pusztulás járt minden napja nyomában. Még egy ilyen esztendő — de hát a sors haragja az elmúltban még nem dühöngte magát egészen, jut be­lőle az új esztendőben is. Kényszere­dett nyugalommal próbálunk vissza­tekinteni rá , de rendszert, megértést nem tudunk belemagyarázni, éppen­­ csak egy fogalomba kapaszkodunk: ez történelem. — íme egy Európa, amilyen 1914. előtt nem volt; ime jelenségek, melyek után bizonyos dol­gokról nem gondolkodhatunk többé úgy, mint annak előtte. A nemzetközi helyzetről sokat beszéltünk azelőtt, de nem hittünk benne. S íme benne vagyunk olyan­­ világháborúban, amilyent a történelem i **V • , eddig nem ismert. Íme egy per folyik most, arról, hogy az orosz cár nyomorult gyilkos parasztok szenve­délyének, fölizgatásának révén akart magának utat készíteni Magyarország felé. Milyen kevésbé vettünk annak idején ilyen mozgalmat. Éveken át allig fegyverben állottunk és fenékig a zsebünkben vájkálva, az európai hatalmak két csoportja egymással szemben csinált gigászi hadgyakorla­tokat, amelyeket egy ideig csak azért fújtak le, mert egyik sem tudta ma­gát egészen erősnek a másikkal szem­ben. A népek testvérisége frázis, de a népek egyetemessége a katasztró­fákban, a háború lázának szolidaritása bebizonyult félelmetesen, mint a jár­vány. Most már egészen bizonyos, hogy nincs elszigeteltség s a nemze­tek nem élhetnek magukban. Bismark­­nak Hekuba volt a Balkán, de most « * 1 1 i. „ . '""Vl, • » _ \. vy IViwiw Aliik} j­­*1 Jui­»i iVwi i » i *.* A »/A..! ».*»*’* kuba Németország. De nem tekintve az 1914. év vé-­­ rés eseményeit, a háború iszonyatait: " a történelmi kifejlődéssel meg kellett ismernünk, hogy semmiféle szolid produkciónak nincs sehol szolid bá­zisa. Értéktelen minden előrelátás, mihelyt megindul alattunk a fele, vagy megindulnak a föld népei egymás ellen. A háború roppant károkat okoz. Pénz­hiány, munkahiány és munkáshiány összevisszaságba gabalodik: azt se tudjuk, mi segít az egyiken, mi a másikon. De egy világító sugár hat a há­ború borzalmainak sötét viharfelhőjén keresztül: a még egy év előtt párt­viszályban élő magyar nemzetnek lel­kes egyetértése és összetartása. A ve­szély egy táborba gyűjtötte a nemzet fiait. Az összetartozandóság lelkes érzete, katonáink hősies bátorsága s a véres csaták eddigi eredménye azt a biztató reményt táplálják mibennünk, hogyha ma még dúl is nagy világ­háború, ezt az új esztendőben győzel­mesen fogjuk végigküzdeni és meg­szerezzük nemzetünknek egy hosszú béke áldásait. Reményünket a magyar nemzetnek az isteni gondviselés által ráruházott történeti hivatásából, életre­valóságából és abból a történeti tény­ből merítjük, hogy ez a nemzet oly nagy megrázkódtatásokat és kataszt­rófákat is átélt, melyekről azt hihette mindenki, hogy utánuk csak a vég­pusztulás következhetik. Adja a Magyarok Istene, hogy az ő jóságába és irgalmasságába va­lamint a magyar katona hűségébe ve­tett ez a reményünk teljesedjék ez uj esztendőben. A háború fejleményei. A szent karácsony ünnepe nem hozott szünetet fegyvereinknek, noha a római pápa közbenjárt a hadviselő felek kormányainál, hogy nyugodjanak a fegyverek a »békesség« ünnepein. Németország és az osztrák-magyar monarkia hajlott is a szent­atya szavára, de Franciaország, az ottomán birodalom keresz­tény népeinek még nem régen protektora (!) és szövetséges társai ridegen visszautasítot­ták a pápa közbenjárását. A karácsony ün­nepe tehát véres csatákban találta a hadsere­gek millióit. Lengyelországban és Galíciában, Flandriában s Észak-Franciaországban nem­csak megszakítás nélkül, de sőt fokozott hevességgel folytak az ütközetek. De sem a németeknek, sem nekünk nincs okunk az ünnepnapokon reánk kényszerített harcokat megbánni. Mert ellenségeink mind a nyugati, mind a keleti s észak-keleti harctéren ki­kaptak — büntetésül az ünnepsértésért. A részletekre áttérve a következőkben össze­sítjük Invitál : adatok alapján hét há­borús eseményeit. A balkáni harctérről nincs sok mon­dani­valónk. Ott csak határszéli őrseregek csapnak össze. A legnevezetesebb esemény, hogy a szerbek a zimonyi nemzetközi vas­úti Száva-hidat fölrobbantották. Közben pe­dig megtörténik déli hadseregünk új fölvo­nulása, kiegészítése, az új terv megállapítása, amit nemsokára annak megvalósítása fog követni. A keleti s északkeleti harctéren heve­sen folyik limanovai győzelmünk után az oroszok által újra megindított offenzíva. Megemlítve, hogy a Nagyág és Latorca vi­dékén súlyos veszteséget szenvedtek az oro­szok, akiket Uzsoknál is kivertünk a Kárpá­tokból, megállapítjuk, hogy Galíciában még egyre hullámzik a harc, az ellenséges had­erők folyton változtatják hadállásaikat. Itt az oroszok kiegészítésekkel és friss hadosz­lopaikkal annyira megerősödtek, hogy Krasznó és Jászló völgyét át kellett enged­nünk, majd pedig célszerűnek látszott csa­patainkat a Kárpátok irányában a szoros­magaslatokra s a Gorlica körüli területre visszavonni. Ez a visszavonulás azonban nem fontos, mert a döntés nem Galíciában, ha­nem Nyugat-Lengyelországban lesz. Viszont Tomasov környékén Lodztól délkeletre, va­lamint a Vida mentén az orosz támadáso­kat visszavertük. A németeknek a Visztula balpartján megindult támadása fejlődésben van. Az Inowlodztól délre ellenük intézett orosz támadásokat visszaverték. Az oroszok­nak ez előretörései nem egyebek mint hát­védharcok, melyek aszerint amint sikerül nekik nagyobb erőket csoportosítani, hosz­­szabb ideig elhúzódhatnak, de csak ideig­­óráig tarthatják vissza a szövetségesek ül­dözését. Galíciában a legutolsó táviratok szerint máris kedvezőbbre fordult a helyzet s a Kárpátokból is már kivonulnak az­ oroszok.

Next