Mohács, 1901 (1. évfolyam, 1-51. szám)

1901-01-06 / 1. szám

1901. január 6. sokszorozó termelő képessége stb. újra két nagy csoportra tagozzák az em­beriséget. A rendiség kiváltságos osz­tályainak utódjává veszedelmesebb ha­talmi eszközökkel mindinkább a tőkés vergődik; a 20-ik század jobbágya a munkás. A tőke és munka ütközésének zaja tölti be a megindult századot. Harczaik morajló zúgása már jó ideje hallik. A veszett erővel tülekedő felek vezérlő eszméje: a tulajdon. Milyen lesz a harcz menete? — Békésen találják-e meg a kibontakozás módját? — erőszakos rázkódtatások útján-e? — és mi lesz azután? — arra feleljenek a prófétai lelkek vissói. Mindenesetre megadja a feleletet a jelen század. És az új év, a megindult század nyitánya milyen lesz? Folytatása az elmúltnak. A szilveszteri éjfél mes­­gyéjén vele együtt átsuhantak bajaink és gondjaink, szeretetünk és gyülöl­­ségünk, eszméink és eszményeink, a buzgalom, törekvés, lelkesülő tetterő, áz az önzés, irigység, visszavonás, féktelenség démonai és áz a biztató jelszó: „Küzdj és bízva bízzál!“ Mezey Lajos. Hírek. „Mi újság?“ A legfrissebb ott van a kezekben, tisztelt olvasók. A „Mo­hács“ az. Szem nem látta, kéz nem fogta e napig. És nemcsak a legújabb, de eredeti is. Előbb tudtunk róla, mint akár a „Havas“ vagy „Reuter“, akár a világ bármely nagyhírű távirati iro­dája. Kiváló gondunk volt rá, hogy mindenekelőtt a mi olvasóink tudják meg. Önök. Nem veszik kérem észre, mint simul ujjaikhoz? És a betűig hivogatólag ingerüli a szemsugarakat. Lám csak, milyen bizalommal kelleti magát. Rajta ugyan semmi disz tán, de arra már elővigyázó gonddal őr­ködünk, hogy a köntöse legalább ren­des és kissé takaros legyen. Tudjuk ugyan, hogy tisztelt olvasóink a súlyt a tartalomra helyezik, a­mi helyes is, de mert nincs tartalom, mely formán kívül jelenhetnék meg, hogy ez tet­szetős legyen, arra majd mindig gon­dot fordítunk. A­mi pedig a tartalmat illeti, e tekintetben mai számunkra és különösen a bemutatóinkra hívjuk fel nagybecsű figyelmüket. Hogy termett, mint termett olyan hirtelen a „Mohács“? Ki tudná azt megmondani? Váratlanul toppant be, akár a meleg nyári zápor. Elég az hozzá, hogy megvan. A husza­dik század hajnalhasadásakor született. Nem hoz magával semmi ósdi mázt egy lezajlott századból. Tetőtől-talpig, fej­­től-bokáig az új század gyermeke és nagyon jól tudja azt, hogy mennyi nemes érzés, talpraesett gondolat fakad a szívekben és agyakban, melyek a­nélkül fecsérlődnek el, hogy tágabb körben érvényesítenék termékenyítő befolyásukat. Ezeket óhajtja össze­gyűjteni. Minden érték becses. A taka­rékpénztárak ma már a fillérekből is javakat termelő tőkéket halmoznak össze. Miért menjenek veszendőbe a szellemi morzsák? És a „Mohács“ nagy kamattal fizet. A „kamat-maxi­mum“ reá nem­­k­ütsző. A­ki egy jó gondolatot, eszmét, tanulságos ese­ményt, érdekes hírt közöl vele, azt sok hasonlóval viszonozza. Fogjunk hát serényen a gyűjtéshez. A jubileumi év szokásos szép ünne­­pélylyel záródott be. Decz. 31-én délután 5 órakor Keserics Ferencz esperes-plébános szent beszédet tartott, fejtegetvén a jubilemi év jelentőségét, utána pedig következett a hálaadó isteni­ tisztelet. Valamint e jubileumi év kezdetén, úgy végével is éjféli­ mise volt, a­mely ajtatosságok alatt mindig zsúfolásig megtöltötte a hivő közönség a templomot. Szükségesnek tartjuk olvasóink­kal tudatni, hogy Rosenthal Márk könyvárus csak ideiglenesen szerepel lapunk felelős szerkesztője gyanánt. Mohácsi szerkesztését és irányítását, a mohácsi áll.­polg. iskola egyik ismert tollú tanára vállalta magára, a­kinek rokonszenves személye és részrehajlást nem ismerő írói tevékenysége, bizo­nyára meg fogja nyerni közönségünk sympathiáját. Hó és fagy. Az új század az ártatlan­ság fehér leplébe burkolta a természetet. Szilveszter éjjelén hült a levegő a fagypont alá s azóta országszerte hullanak a finom pihék. Az állóvizek mozgékony cseppjei, a korcsolyázók nagy­ örömére, tükörsima táb­lákká merevedtek s készen várják a testet és kedélyt felpezsdítő téli sport kedvelőit. A változás helyenként igen rohamos volt. Nagy­váradról pl. újév napján azt jelentették, hogy a langyos tavaszi időben a rózsák virítanak és erősen bimbóznak, a rákövetkező napon már akkora hófúvásról szólt a hír, hogy még a város utczáin is megakadt a közlekedés. Néhány nap óta nálunk is fagy és havazik s már több apró kellemetlenségről értesültünk, melyet a járó­kelők a síkos járdának kö­szönhetnek. Elsősorban a háztulajdonosok figyelmébe ajánljuk azt a legtöbb helyütt már meghonosított jó szokást, hogy kiki a háza előtti gyalogjárót hamuval, homok-, v. fű­részporral hinti be. E nagyon bevált rend­szer mellett igen csekély fáradsággal a gyalog­járónak csak kicsi részét gondozza, cserébe pedig baleset nélkül bátran söh­öghet-foroghat az egész városban mindennapi teendői után. Új megyei tisztifőorvos, Baranyavár­­megye főispánja a nyugalomba vonult sok­érdemű dr. Mende Lajos megyei tiszti fő­orvos helyébe dr. Johann Béla tb. főorvost nevezte ki megyei tisztifőorvossá. Dr Johann"­ az ember sürgős dolgát, különösen becsü­löm, mert maga belátó .. . — Bizony én belátó vagyok szom­széd, csak vegyünk . .. Búcsút, ugy­e drága jó szomszéd. No, Isten áldja meg az egész háza népével. Tisz­telem szépen a szomszédasszonyt. .. — Áh, nem búcsút szomszéd úr, ha­nem időt vegyünk magunknak. Megbizonyí­­tom magának, hogy belátó vagyok, csak vegyünk magunknak időt, tudja szomszéd, hiszen azért jöttem, mert belátó voltam, a kerítés lyukán beláttam, hogy a kakasa — no de erre még ráérünk, most beszéljen csak nekem arról a Saturnus istenről . . . De lelkem szomszéd, én nagyon sie­tek a Casinóba, hiszen már mondtam, nekem „Tárcza“ kell .. . — Pénz kell, szomszéd... hahaha! Rettenetes ember? Ha nem jó, én el­mondom magának a Saturnus dolgát, de jól nyissa ki a füleit, mert úgy, de úgy elberre­gem magának, hogy a „vekker-óra“ — is­meri ? — serkentő rrrrrrrrr-jét andalgónak nézi. Na hallgassa: Saturnus, római isten, a görögöktől lop ... kölcsönözték, az aranykor istene, idejében az emberek boldogok voltak . .. hernyók, rágták a jóféle paradicsom leve­leit, gyermekeit megette, őt meg a fia — nem ette meg, de lelökte a trónusról; fiúi szeretetnek ez is elég; emlékezetére saturná­liákat, évforduló ünnepeket rendeztek, urak szolgáltak, szolgák uralkodtak — ez nem is ment ki egészen a divatból — előkelők rózsakoszorúkat raktak homlokukra, aján­dékokat adtak cselédeknek, szakácsnéknak, szobalányoknak, pesztráknak, pinczéreknek, levélhordóknak, picolóknak, kéményseprő­legényeknek és ki tudná azt, még kinek; de nemnemnemnem, az nem akkor volt, az most van, akkor egymásnak adtak; 3 napig tartott a világfelfordulás. Tiberius császár ezreket gyilkoltatott le, de az ünnepet egy nappal megtoldotta: nagy császár volt. Cali­gulának még gyorsabb volt a gyilka és ő is csak egy nappal toldotta meg. Volt czir­­kuszverseny, gladiátorjáték, alakos felvonu­lás — stb — stb — tudja szomszéd! — alászolgája! Tyűh! — de neki melegedtem . . . Le­galább a felét útban a „Casinó“ felé... Az ám, ni ... Hiszen itt egy sátor van ... Ilyet még nem láttunk. Ez bizonyo­san Saturnus sátora. Jól ismerem ezt az elefánt „Papá“-t, meg elefánt „Pubi“-t. A honvágy ott ragyog papírmaché ormányu­kon. Hát nagyon jól ismerem őket. Csak azzal nem vagyok tisztában, ázsiaiak vagy afrikanderek-e? Olyan hunczutúl hamis a szemek villanása, hogy nem tudom kieszelni, melyik világtáj felé keresik a hazájokat. A sátor sarkában meg egy bűvös tü­kör. Belenéztem, mielőtt kitombolázták volna. Nézek, nézek egy ... két. . . háromnegyed­óráig .. . egy . .. két óra hosszat s az em­beráradat csak vonul .. . vonul.. . Mi ez ? Megelevenedtek a régmúlt idők? Egy barátságos láb a tyúkszememre hágott. — Mit csinálsz, ember? Pajtás, visszatért az aranykor. Nézd a századfordulást üdvözlő emb­eri tömeget. Már két órája zajlik .. . Ebben a pillanatban a tengelye körül forgó kis tükör gyalulatlan hátlapját mu­tatta. A kép eltűnt . .. Úgy jártam mint egy barátom a „ringl­­spiel “-lel. Csillagos nyári éjjelen virágos kedv­ben mentünk hazafelé s a népszerű masina még akkor is pörgettyűzte a ... negyedik rendet. Barátom megállj s igy szól: pajtás, megszámlálom üket. És úgy tett. Számlálta hűségesen. 236-nál megingott. Kétségbeesve kiáltott fel: te, a félvilág kering ezen a ma­sinán; nem érem én ennek a végét, de most már eleje sincs . .. Szentséges egek! — én még a „Tár­­czá“-ról egészen megfeledkezem. De hát ez meg mi ? — Úgy látszik, én vagyok az a lovon ülő huszár, a­ki a lovát keresi ... Ej, jó éjszakát! Krix: „Mohács“ 3

Next