Mohács, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-07 / 1. szám

1906 január 7. X képben, hanem még nyelvünkben is ott hagyta bélyegét, aminek a kigyomlálása maga is elég munkába és időbe fog kerülni. Egy nemzet öntudatos fejlődése csak akkor figyelemre méltó, ha önmagából, nem­zeti jellegéből tud meríteni, vagy olyan nemzeti forrásokat teremteni, ami kútfejévé válhat szellemi életének. Minden más élet csak vegatáció, a kultúra nagy asztaláról lehulott morzsák szedegetése. A legmagasabb kultúra is értéktelen, ha ugyanazt megta­láljuk más nemzetnél is, ha nincs egyéni sajátsága, ami rányomja a bélyeget s hir­deti, hogy a miénk. X. Az anyaság kultusza. Az anyaság kultusza nem ennek a kor­nak az erénye. A megélhetés súlyos prob­lémái uralkodnak az elméken és sem a szívek vágya, sem a lelkek öröme nem tudja ellensúlyozni a gazdasági tekintetek túlsúlyát. A nő nem a gyermekszobában keresi örömét és boldogságát. A férfi pedig az anyaság kultuszában csak a háztartási költségek emelkedését látja. Az anyaság nem élethivatás. A társadalom széles rétege valósággal irtózik tőle. Sokszor nemcsak a jövedelmek elégtelensége, a vagyon fel­­aprózásától való félelem miatt, hanem hiú­ságból, a fizikai következményektől való tartózkodás miatt is. A népesség­­szaporo­­dásának már nincsenek természetes arányai, hanem a gazdasági és a hiúsági tekintetek lesznek a szabályozói. Az anyaság épp azért megszűnt az a szentség lenni, amely a nőt élete legfenségesebb korszakában a tisztelet és a hódolat oly sok megnyilvánu­lásához juttatta és mert a népesség nagy tömegében a legridegebb gazdasági problé­mává sülyed, nem is tudja azt a nagy kul­tuszt ébren tartani, amellyel a nőt miatta körülvették. Nem a romantikusok voltak azok, akik az anyaságtól való irtózás ellen harcot kezdtek. Sem a színpad, sem az irányregény nem lázadt fel a szerelem elüzletesítése el­len és azt a rideg felfogást, amely a gyer­mektől való tartózkodás rendszerének ter­jesztésével valósággal kiszorította a családi tűzhely köréből a szívek összeforrasztó melegségét és a gyermekáldás felderítő bá­ját, nem a szivek problémáinak rajzolói és kutatói kezdték. Az állam veszélyeztetett érdekei, a gazdasági fejlődés szükségletei támadtak először ellene. Az állam, amely a népesség fogyásától és a gazdasági élet, amely a fogyasztás csökkenésétől félt. Franciaország törvényt alkotott a szaporo­dás előmozdítására és amit az egyesek és a társadalom a saját gazdasági életének szempontjából szükségesnek tartott, azt az állam az összesség gazdasági ér­dekében megszüntetni iparkodott. A pré­mium-rendszer, amely jutalmat, államdíjat ad az anyának minden születendő gyer­mekéért, az anyaság kultuszát egészen a­­nyagi üggyé tette. Csodálatos, hogy a femi­nisták, akik a leglehetetlenebb és legtermé­szetellenesebb változásokat szeretnék a társadalomban a nőket illetőleg keresztül­hajtani, az anyaság kultuszának süllyedésé­­vel alig foglalkoznak. Pedig, mivel az anyaság még akkor is csak a nő hivatása lehet, ha a legszélesebb körű­ választói jog birtokába is jut, a feminizmusnak elvégre is első­sorban ezzel a kérdéssel kellene foglalkoznia. „ Parisban a nők egy jelentékenyebb tár­sasága vállalkozott arra,­­hogy ezt a mu­lasztást pótolja. Még­pedig gyakorlatilag. Gazdasági szempontok ne állják útját az anyaságnak. Ez a jelszavuk. Vegyük le az anya válláról a megélhetés gondjait. Örül­jünk, hogy hivatásának él, hogy anya lett és segítsünk neki, hogy anyasága ne legyen rá nézve elviselhetetlen. Alakítsunk ottho­nokat, ahol szoptatós anyák ingyen étkez­nek. Alakítottak is. Kezdetben egyet, kettőt. Most már Páris több részében van ilyen otthon, ahol minden anya, aki csecsemőjé­vel megjelenik, minden igazolás nélkül kap ebédet, vacsorát. A párisi nők társasá­ga így akarja az anyaság kultuszát szol­gálni és a jótékonyságnak ezzel a formá­jával akar a nőn és a társadalmon is se­gíteni. Nem tökéletes forma és egymagában bizonyára nem is elegendő annak a nagy célnak az elérésére, amelyre törekszik. De valamit mindenesetre jelent és habár egé­szen bizonyos, hogy a szoptatás időszaká­ban való ingyenes eltartás tudata a törvény­telen gyermekek számának elszaporodására fog vezetni, ez mindenesetre csak formai hátrány lesz. A mozgalom arra törekszik, hogy az anyaságtól való irtózás intenzivi­­tását csökkentse és hogy ennek következ­ményeként az anyaság kultuszát emelje. Annyiban fog célhoz jutni, mint minden más jótékony mozgalom. Itt-ott segít, de a bajt gyökerében nem orvosolhatja. Ezek a gyökerek nagyon mélyre nyúlnak és a tár­sadalmi és gazdasági viszonyok talajának nagy felásására van szükség, hogy valamely reform elérje őket. 0—ss ) — Én vagyok, Sulyokné. Özvegy Sulyokné, a negyven tavaszt lá­tott magányos nő volt Csobánka barátunk háziasszonya. Boldog új­ évet akart kívánni Csobánkának. Ellenben Csobánka megrémült. Hát Su­lyokné?! Ez legyen az a nő, akit e nagy jelentőségteljes napon először megpillant? Nem, inkább a halál! És szinte gorombán kiálltott ki: — Boldog uj évet, nagysád ! Nem lehet bejönni. — Ja igen , még nem tetszett fölöltöz­ködni. Majd később bejövök. — Később sem lehet, — hallatszott ki a szobából. — De már hogyne lehetne, fortyant fel Sulyokné. Az én szobám, az én lakásom, akkor jövök megyek, amikor nekem tetszik­— Mégsem lehet. — Hallja maga Csobánka úr! Hogy be­szél maga velem ? Micsoda titkot őrizget az én szobámban? Micsoda bűnt? Azért is bemegyek. És döngetni kezdte az ajtót. — Nyissa ki, mert betöröm! — Nem nyitom — felelt dacosan Cso­bánka. — Nem nyitja ? Nohát tudja meg az úr, hogy két hét múlva mehet. Felmondok magának. Most pedig nyissa ki az ajtót, mert rendőrt hívok. Tudni akarok mindent, látni akarom, kit rejteget maga az én tiszta házamban. A nagy lármára összegyűlt a ház népe Sulyokné lakása előtt. S beszólt Fütykös Bálint, a gondorkahangú cipészmester is, aki Sulyokné mellett lakott: — Majd hozok egy baltát kérem, azzal betöröm az ajtót. Csobánka belátta, hogy nincs vesztegetni való idő. És semhogy Sulyoknét lássa meg újév napján elsőnek, inkább kiugrott az ablakon. A gallérját az utcán gombolta be, a kalapját a nagy szekrényben otthon felejtette, a cipőjét pedig megfordítva vette föl. S a megfordított cipők keservesen nyomták Csobánka barátunk tyúkszemeit. Csobánka a városház felé rontott. Ott lakott barátja, a rendőrkapitány, aki szin­tén legényember volt. De Csobánka tervezi . Az első utcasaroknál szembejött vele a szomszéd szatócs szurtos cselédje. Cso­bánka visszafordult és szembe találta ma­gát Csipinszky Klotild kisasszonnyal, a világ egyik legfullánkosabb nyelvű vén leányával. A kisasszony mosolyra nyitotta száját, billentett a fejével, üdvözölni akar­ván Csobánka urat. És Csobánka mint a sebzett bika, bőszülten rohant át az utca túlsó oldalára. Ezt megkeserülöd,—sziszegte Csipinsz­ky kisaszony. És már másnap tele volt a város azzal hírrel, hogy az én Csobánka barátom meg­őrült, kalap nélkül, rendezetlen ruházatban szaladgált az ucákon. De ne vágjunk elébe az eseményeknek. A városház előtt Csobánka Péter találkozott legjobb barátjának feleségével, a szép Ciróki­­néval, akihez az uj esztendei ebédre is hivatalos volt.Gorombán kikerülte s a szép asszony sértődötten kiáltotta utána: — Aki az utcán nem ismer, azt házam­nál sem akarom ismerni. — Végem van,—nyögött a szerencsétlen Csobánka, aki köré időközben egész tekin­télyes tömeg verődött össze. S Csobánka tovább rohant, a kiváncsi utcai nép utána. A véletlen úgy akar­ta, hogy csupa öreg, csúf nő jöjjön vele szembe és Csobánka mindegyik elől rémül­ten menekült, így száguldott keresztül kasul a városon, végre is sikerült őt elcsípni az önkéntes mentőknek, akik az én szegény Csobánka barátomat elvitték a kórházba. SÁRDY KÁLMÁN: Mohács Hírek. Uj hadnagyok. A cs. és kir. közös had­sereg tartalékában az újévi előléptetések alkalmával a mohácsiakat is érdeklő két kinevezés történt, amennyiben Popper Manó dr. és Radó Jenő hadnagyokká lettek az 52. gyalogezredben. Fljöffyzés: Hokm­ann Elek mohácsi posta és táviró segédtiszt eljegyezte Toldy Aranka kisasszonyt, Toldy Ignác leányát. 3.

Next