Mohács, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-07 / 1. szám
1906 január 7. X képben, hanem még nyelvünkben is ott hagyta bélyegét, aminek a kigyomlálása maga is elég munkába és időbe fog kerülni. Egy nemzet öntudatos fejlődése csak akkor figyelemre méltó, ha önmagából, nemzeti jellegéből tud meríteni, vagy olyan nemzeti forrásokat teremteni, ami kútfejévé válhat szellemi életének. Minden más élet csak vegatáció, a kultúra nagy asztaláról lehulott morzsák szedegetése. A legmagasabb kultúra is értéktelen, ha ugyanazt megtaláljuk más nemzetnél is, ha nincs egyéni sajátsága, ami rányomja a bélyeget s hirdeti, hogy a miénk. X. Az anyaság kultusza. Az anyaság kultusza nem ennek a kornak az erénye. A megélhetés súlyos problémái uralkodnak az elméken és sem a szívek vágya, sem a lelkek öröme nem tudja ellensúlyozni a gazdasági tekintetek túlsúlyát. A nő nem a gyermekszobában keresi örömét és boldogságát. A férfi pedig az anyaság kultuszában csak a háztartási költségek emelkedését látja. Az anyaság nem élethivatás. A társadalom széles rétege valósággal irtózik tőle. Sokszor nemcsak a jövedelmek elégtelensége, a vagyon felaprózásától való félelem miatt, hanem hiúságból, a fizikai következményektől való tartózkodás miatt is. A népességszaporodásának már nincsenek természetes arányai, hanem a gazdasági és a hiúsági tekintetek lesznek a szabályozói. Az anyaság épp azért megszűnt az a szentség lenni, amely a nőt élete legfenségesebb korszakában a tisztelet és a hódolat oly sok megnyilvánulásához juttatta és mert a népesség nagy tömegében a legridegebb gazdasági problémává sülyed, nem is tudja azt a nagy kultuszt ébren tartani, amellyel a nőt miatta körülvették. Nem a romantikusok voltak azok, akik az anyaságtól való irtózás ellen harcot kezdtek. Sem a színpad, sem az irányregény nem lázadt fel a szerelem elüzletesítése ellen és azt a rideg felfogást, amely a gyermektől való tartózkodás rendszerének terjesztésével valósággal kiszorította a családi tűzhely köréből a szívek összeforrasztó melegségét és a gyermekáldás felderítő báját, nem a szivek problémáinak rajzolói és kutatói kezdték. Az állam veszélyeztetett érdekei, a gazdasági fejlődés szükségletei támadtak először ellene. Az állam, amely a népesség fogyásától és a gazdasági élet, amely a fogyasztás csökkenésétől félt. Franciaország törvényt alkotott a szaporodás előmozdítására és amit az egyesek és a társadalom a saját gazdasági életének szempontjából szükségesnek tartott, azt az állam az összesség gazdasági érdekében megszüntetni iparkodott. A prémium-rendszer, amely jutalmat, államdíjat ad az anyának minden születendő gyermekéért, az anyaság kultuszát egészen anyagi üggyé tette. Csodálatos, hogy a feministák, akik a leglehetetlenebb és legtermészetellenesebb változásokat szeretnék a társadalomban a nőket illetőleg keresztülhajtani, az anyaság kultuszának süllyedésével alig foglalkoznak. Pedig, mivel az anyaság még akkor is csak a nő hivatása lehet, ha a legszélesebb körű választói jog birtokába is jut, a feminizmusnak elvégre is elsősorban ezzel a kérdéssel kellene foglalkoznia. „ Parisban a nők egy jelentékenyebb társasága vállalkozott arra,hogy ezt a mulasztást pótolja. Mégpedig gyakorlatilag. Gazdasági szempontok ne állják útját az anyaságnak. Ez a jelszavuk. Vegyük le az anya válláról a megélhetés gondjait. Örüljünk, hogy hivatásának él, hogy anya lett és segítsünk neki, hogy anyasága ne legyen rá nézve elviselhetetlen. Alakítsunk otthonokat, ahol szoptatós anyák ingyen étkeznek. Alakítottak is. Kezdetben egyet, kettőt. Most már Páris több részében van ilyen otthon, ahol minden anya, aki csecsemőjével megjelenik, minden igazolás nélkül kap ebédet, vacsorát. A párisi nők társasága így akarja az anyaság kultuszát szolgálni és a jótékonyságnak ezzel a formájával akar a nőn és a társadalmon is segíteni. Nem tökéletes forma és egymagában bizonyára nem is elegendő annak a nagy célnak az elérésére, amelyre törekszik. De valamit mindenesetre jelent és habár egészen bizonyos, hogy a szoptatás időszakában való ingyenes eltartás tudata a törvénytelen gyermekek számának elszaporodására fog vezetni, ez mindenesetre csak formai hátrány lesz. A mozgalom arra törekszik, hogy az anyaságtól való irtózás intenzivitását csökkentse és hogy ennek következményeként az anyaság kultuszát emelje. Annyiban fog célhoz jutni, mint minden más jótékony mozgalom. Itt-ott segít, de a bajt gyökerében nem orvosolhatja. Ezek a gyökerek nagyon mélyre nyúlnak és a társadalmi és gazdasági viszonyok talajának nagy felásására van szükség, hogy valamely reform elérje őket. 0—ss ) — Én vagyok, Sulyokné. Özvegy Sulyokné, a negyven tavaszt látott magányos nő volt Csobánka barátunk háziasszonya. Boldog új évet akart kívánni Csobánkának. Ellenben Csobánka megrémült. Hát Sulyokné?! Ez legyen az a nő, akit e nagy jelentőségteljes napon először megpillant? Nem, inkább a halál! És szinte gorombán kiálltott ki: — Boldog uj évet, nagysád ! Nem lehet bejönni. — Ja igen , még nem tetszett fölöltözködni. Majd később bejövök. — Később sem lehet, — hallatszott ki a szobából. — De már hogyne lehetne, fortyant fel Sulyokné. Az én szobám, az én lakásom, akkor jövök megyek, amikor nekem tetszik— Mégsem lehet. — Hallja maga Csobánka úr! Hogy beszél maga velem ? Micsoda titkot őrizget az én szobámban? Micsoda bűnt? Azért is bemegyek. És döngetni kezdte az ajtót. — Nyissa ki, mert betöröm! — Nem nyitom — felelt dacosan Csobánka. — Nem nyitja ? Nohát tudja meg az úr, hogy két hét múlva mehet. Felmondok magának. Most pedig nyissa ki az ajtót, mert rendőrt hívok. Tudni akarok mindent, látni akarom, kit rejteget maga az én tiszta házamban. A nagy lármára összegyűlt a ház népe Sulyokné lakása előtt. S beszólt Fütykös Bálint, a gondorkahangú cipészmester is, aki Sulyokné mellett lakott: — Majd hozok egy baltát kérem, azzal betöröm az ajtót. Csobánka belátta, hogy nincs vesztegetni való idő. És semhogy Sulyoknét lássa meg újév napján elsőnek, inkább kiugrott az ablakon. A gallérját az utcán gombolta be, a kalapját a nagy szekrényben otthon felejtette, a cipőjét pedig megfordítva vette föl. S a megfordított cipők keservesen nyomták Csobánka barátunk tyúkszemeit. Csobánka a városház felé rontott. Ott lakott barátja, a rendőrkapitány, aki szintén legényember volt. De Csobánka tervezi . Az első utcasaroknál szembejött vele a szomszéd szatócs szurtos cselédje. Csobánka visszafordult és szembe találta magát Csipinszky Klotild kisasszonnyal, a világ egyik legfullánkosabb nyelvű vén leányával. A kisasszony mosolyra nyitotta száját, billentett a fejével, üdvözölni akarván Csobánka urat. És Csobánka mint a sebzett bika, bőszülten rohant át az utca túlsó oldalára. Ezt megkeserülöd,—sziszegte Csipinszky kisaszony. És már másnap tele volt a város azzal hírrel, hogy az én Csobánka barátom megőrült, kalap nélkül, rendezetlen ruházatban szaladgált az ucákon. De ne vágjunk elébe az eseményeknek. A városház előtt Csobánka Péter találkozott legjobb barátjának feleségével, a szép Cirókinéval, akihez az uj esztendei ebédre is hivatalos volt.Gorombán kikerülte s a szép asszony sértődötten kiáltotta utána: — Aki az utcán nem ismer, azt házamnál sem akarom ismerni. — Végem van,—nyögött a szerencsétlen Csobánka, aki köré időközben egész tekintélyes tömeg verődött össze. S Csobánka tovább rohant, a kiváncsi utcai nép utána. A véletlen úgy akarta, hogy csupa öreg, csúf nő jöjjön vele szembe és Csobánka mindegyik elől rémülten menekült, így száguldott keresztül kasul a városon, végre is sikerült őt elcsípni az önkéntes mentőknek, akik az én szegény Csobánka barátomat elvitték a kórházba. SÁRDY KÁLMÁN: Mohács Hírek. Uj hadnagyok. A cs. és kir. közös hadsereg tartalékában az újévi előléptetések alkalmával a mohácsiakat is érdeklő két kinevezés történt, amennyiben Popper Manó dr. és Radó Jenő hadnagyokká lettek az 52. gyalogezredben. Fljöffyzés: Hokmann Elek mohácsi posta és táviró segédtiszt eljegyezte Toldy Aranka kisasszonyt, Toldy Ignác leányát. 3.