Mohács, 1908 (8. évfolyam, 2-13. szám)

1908-01-12 / 2. szám

Farsang, Mohács, január 11. (F. É.) A hőmérő fagypont alá szállott s Karnevál herceg diszes kí­séretével, hófúvással, fagygyal zúzma­rával megtartotta ünnepélyes bevonu­lását birodalmába. De mintha vala­mivel szegényesebb, kopottabb, lezü­­löttebb lett volna az idén Karnevál herceg udvara, mintha kevesebb öröm­mel, kisebb vigsággal fogadták vol­na a fenségét, a mulatni vágyó em­berek. Talán kihalt az emberekből a mu­latni vágyás ingere, nem vonta már Terspsichore táncos múzsája az ifjú­ságot? Avagy más okokban keresen­dő az idei farsang szegénysége, ko­mor hangulata?! Kérdések, melyekre felelni könnyű s a mellett szerfelett neh­éz. Az emberek nem unták még meg a vigságot. Terpsid­orenak sem ok­vetlenül szükséges, hogy gyászsályolt borítson aranyszínű fürteire. A felelet könnyű, ha azt válaszoljuk,hogy nagy­részben Karnevál kopottságát az általá­nos gazdasági pangásnak köszönheti,ha ugyan talál köszönni valót benne. Mert ugyan kinek tellenék kedve a rette­netes drágaság közepette, olyan ki­adásokba keveredni, amelyek nem ok­vetlenül szükségesek- s ki fogja amúgy is túlterhelt háztartási költségvetését, még egy mulatság, nem is csekély költségtöbbletével túlterhelni? Mert bálba menni nagy szó csalá­dos embernek. Hetek, hónapok ke­resménye mehet rá s esetleg mulat­ság helyett csupán boszuságot oko­zott résztvevőiknek. Mert itt termé­szetesen leányos családokat kell ér­tenünk a bálba, mulatságba járók alatt. S ezeknél a jó mulatáshoz a túlcsapongó kedélynél, még sok egyéb fontos kellék is szükséges, melyeket esetleg olcsó pénzen be sem lehet szerezni. Tehát a gazdasági pangás, noha nagy része van az idő­farsang komor s kellemetlen hangulatának előidézé­sében, mégsem tekinthető az egyet­len oknak, mely ebben közreműkö­dik. Számos­­ egyéb körülmények játszottak közre az idők folyamán, hogy a farsang, de különösen a nagy farsangi mulatságok elvesztették je­lentőségüket s lesülyedtek arra az alacsony fokozatra, amelyen most a költészet, az idealizmus s a leány­álmok legnagyobb keserve sínylődnek. Az első bál! O, mi volt ez déd­anyáink s talán még nagyszüleink ko­rában. A szivek beléremegtek, az or­­czák kipirultak az első bálé­ izgal­maitól a még később is, mikor az idő mindent elmosó patinája, lassan­­lassan ezt a gyönyörű álmot is mind jobban s jobban elhomályositá, még akkor is a lélek mélyén ott csi­lám­­lott az első éjszaka s rendesen az első ideál képe, varázslatosan, üdén, mint soha el nem múló édes vissza­emlékezés. Hová tűntek e szép álmok, hová e csillogó képzetek? ! A modern­­élet praktikus intézményei, elsöpörték az első bálok, az első ideálok csillogó, káprázatos világát. Helyébe lépett az intim, bensőséges mulatságok, a zsú­­rok, kuglizók s házi estélyek korsza­ka, hol a meghívottak egy szorosabb, szűkebb kört képezve, egymást vala­mennyien ismerve, esetleg jobban ér­zik magukat, ha kisebb helyen is. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as ÚJSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal Király­ utca 781. szám alatt. Kéziratokat vissza nem adunk. Felelős szerkesztő : Dr. RÓNA GYULA ügyvéd. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : egész 8., fél 4., negyed évre 2 korona. — Egyes szám ára 16 fillér. Hogyan tartanak titkot a férfiak ? Irta: Sas Ede. A „Mohács“ eredeti tárcája. Zsigray számtanácsosné és bűntársai — egy csomó szép fiatal asszony — elhatá­rozták, hogy a Margitszigeten fényes mulat­ságot rendeznek. Csak a jótékony céllal nem voltak tisztában. A közönség ugyanis a jó­tékony célok közt sem szereti a régi kopott cégeket. Valami új kell neki. Ezért hát Zsigrayné nem titkolható örömmel olvasta egy reggel az újságban, hogy Tátra-Dobróc községe porrá égett és a lakosság koldus­botra jutott. Másnap már megjelent az összes lapokban a jótékonycélú mulatság reklámja a Tátra­ dobróci tűzkárosultak javára , két hét múlva pedig a margitszigeti vendéglő nagytermében csak nagy ügygyel-bajjal tud­tak maguknak utat törni a keringéső párok a sűrű sokaság közepette.­­ Zsigrayné Boda Gáborral táncolt legtöb­bet, aki ezen a viharos, forró éjszakán talán tizedszer bolondult bele újra a gyönyörű barna asszonykába. A fiatal nyugalmazott főispán, akit azért mondattak le, mert mél­tóságához nem illő, vidám, legényes életet folytatott: már vagy tíz sikertelen hadjárat után felbőszülve hagyta ott a szép táncos­nőt. A könnyebben bevehető váraknál kere­sett vigasztalást és talált is eleget. Legalább így beszéltek a klubban, a szalonokban , mert a Boda Gábor hódításairól sokat be­széltek, mint ahogy az úgynevezett nőhódí­­tók szerencséjéről egyáltalán sokat, de igen sokat szoktak beszélni . . . De ez a vigasztalás, úgy látszik, nem kárpótolta a gavallért, mert most, mikor Várnay egy édes, divatos keringője közben karjai közt érezte a fiatal­asszony formás, sugár derekát, megesküdött, hogy ezt a bűbájos teremtést, törik szakad, meg kell hódítania. Reménye nőtt, amikor a barna fejecske egy-egy lágyabb ütem alatt vállára hanyatlott s a szive diadalmasan kezdett dobogni, mikor Zsigrayné a szupér csárdás után sétát ajánlott neki. Messze elsétáltak a tánc helyétől. A fák édesen aludtak a muzsika szó mellett, mely csak igen halkan szivárgott oda. A Szent János bogárkák zöldes fényben röpködtek bokorról—bokorra, mint a liget éjjeli őrei. — Nina, az Istenért, miért kínoz tovább ? ragadta meg a fiatal ember egyszerre, min­den bevezetés nélkül a tanácsosné kezét. Hiszen már csaknem bevallotta, hogy szeret. S ha nem vallotta volna be, akkor is tud­nám, mert elárulta ezerszer. Akkor hát mire való ez a kegyetlenség ? Talán a ha­lálba akar űzni ? — Milyen boldog Ön, kedves barátom, nevetett az asszony. Harminchat esztendős — mert van annyi, ugy­e bár ? és mégis képes ilyen diákos felhevülésre ! Talán bizony itt ugrik a szemem láttára a vízbe ? Azzal ugyan nem fog nekem imponálni. Tudom, hogy háromszor nyert díjat az úszó versenyen. — Jó, csak csúfolódjék, de én komolyan megfogadom, hogy nem nyugszom addig . . — Lám lám ! Micsoda vakmerő fogadás ! Pedig azt hihetné az ember, hogy a legutóbbi kalandja elvette egy kissé, a kedvét a ha­sonló fogadásoktól . . . — Csöppet sem. — Pedig az öreg őrnagy ugyancsak hely­ben hagyta. Két hétig feküdt, és ezen felül egy hónapig járt fölkötött karral ugy­e­bár ? — Sajnált ? — Ő legkevésbbé sem. Maga kereste. Mondják, hogy a legmeghittebb barátai előtt egy pár diszkrét célzást ejtett az őrnagyné barátságáról ... A meghitt barátai elmond­ták a férjének . . . — Nina ! Maga engem indiszkrécióval vádol. Azt hiszi, nem szánom-bánom én, hogy akkor, véletlen mámoros fővel egy pár vigyázatlan szót ejtettem el ? De ki hitte volna, hogy a legjobb barátaim tovább ad­ják ? . . . S maga most már azt hiszi, hogy én nem is tudnék megőrizni egy drága, egy szent titkot ? Azt hiszi, hogy nem vagyok gavallér ?

Next