Mohácsi Hirlap, 1913 (3. évfolyam, 1-103. szám)
1913-01-01 / 1. szám
Előfizetés. Egy évre.................10.— kor. Félévre .................5.— Negyedévre .... 2.50 » FELELŐS SZERKE J : DR. BECK ALaOS III. évfolyam 1. szám. Szerda. ■I BÁCSI HÍRLAP A MOHÁCSI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48^1 PÁRT HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kossuth Lajos utca. Telefon 100. Kiadóhivatal: Kardos Kálmán u. 148. Telefon 67. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Száma : 10 fülé. Hirdetések árszabás szerint. Nyilttérnek petitsora 60 f. Előfizetési felhívás. Az igazi függetlenségi politika jegyéül született meg, közel ötfertály esztendővel ezelőtt a „Mohácsi Hírlap“ a azóta a függetlenségi hírlapok elsejei, az igaz magyar hazafiak legjobbjai közzé küzdötte fel magát. Nem hosszú az út, amelyet a lap ennállása óta megfutott, de ki tagadhatná, mennyi göröngye volt eddig. Simulnak □ár e göröngyök, mert Mohács város és Baranya vármegye jó érzésű, hazafias köönsége mellénk állott és szeretettel segítt nekünk a nehéz munkában. Amidőn ennek a közönségnek a sető munkáért köszönetet mondunk és akkor továbbra is kérjük támogatását, ■yben megígérjük újból az igaz, magyar gyetlenségi politikának becsületes és idizhetetlen szolgálását is. A lap előfizetési árai a lap fején mshatók. Hazafias üdvözlettel: A Mohácsi Hírlap szerkesztősége és kiadóhivatala. TÁR CZ A. Az újévi malac. Irta: Magyar Gyula. Honnét vette eredetét, ma már alig lean tudni, csakhogy régi szokás, hogy ujiidő napján piros ropogósra sült, gyönge le kerül minden valamire való magyar úr asztalára. Azt tartja ugyanis a néphit, a malac még sült állapotában is szerentelem. Annál a tulajdonságánál fogva, hogy életében előre túr mindenféle s-féle állat és sohasem hátrafelé, hát az rendes malachagyomány szintén előre törekvésre inti az időméretnek uj szóban az emberiséget. Ha már most valak házba újév reggelén először egy szurgánygyerek, azután meg kormos kéményköszönt be s délben ott pirul a fehértes asztalon az illatos malacpecsenye m ikor a falusi kalendáriumcsinálók szerint a eshetőségnél bizonyosabb, hogy abba esztendő folyamán beüt a nagy szerencse, adóleány van, az ahhoz megy férjhez, az a zúzája vonzza, ha házasulandó baz gazdagon feleségesedik. A tehenek tporodnak s a lovak táltosokat hoznakrá. Búza annyi lesz, hogy annak az, a bor meg annyi, hogy annak a pince szűk és elégtelen. De ne adja a Gondhogy újesztendő reggelén valami öregféle, Panna néni, Kata néni, vagy Lucza néni tegye át először a küszöbön a lábát. Akkor minden bal felül, szerencsétlenül üt ki. A leányzó párjában marad, a legényt kikosarazzák. A tehén, sertés és a kanca mind idétlent ellik. A hazavetést elveri a jég, megeszi a rozsda, a bortermő szőlőt pedig a késői fagy teszi halálosan tönkre. Már ilyen a világsora némelyütt faluhelyen, már tudniillik ott, ahol a boszorkányrontásokban hisznek. Ez alkalommal azonban nem a fenti dolgokról, hanem csupán az újévi malacról, még pedig csupán egy újévi malackáról le-szen szó. Ez az egy apró kis sertés rövid háromhetes kora dacára kivált társai közül. Először is szép lehajló, úgynevezett konyitó, vagy ritka fülei valának. Másodszor nem volt szőke malac, hanem fehér és feketetarka, olyan, aminek a bibliabéli Jákob báránykái valának. Harmadszor a szeme nagy és ragyogó volt, sőt az alvégi Panna néni meg is esküdött rá, hogy ezek a szemek úgy ragyognak, mint v. piros, tűzben égő karbunkulus, sőt még éji éjszakáján világítanak is. Aztán meg visítani, hogy tudott? Nos hát olyan visítást még nem hallottak hét falu, hét puszta határában sem. Ez a nevezetes kis röfögő állat úgy kivágta a magas C-ét, hogy még a leghíresebb talián tenorista sem különben. Történt ugyanis, hogy az özvegy molnárné, Kerekes Pálné asszony — aki csakon egy hónap elött veszítette el a hites férje urát — üreskendő előtt két nappal látogatást tett tisztemfis uréknál s ott keserves ártalmakat zokogott el özvegyi állapotáról. Hogy öt gyerekkel maradt, öt neveletlen l árvácskává .** kik már auig hervadoznak, mint az őszi virágszál. Hogy a szegény özvegyet, árvát még az ág is hozza. Az őszi nagy vizáradás összetörte a nagy, alulcsapó kereket s most meg befagyott a patak s ha volna mit, még akkor sem lehetne őrölni. Bizony, hogy éhen ne halljanak, a szükség rávette, hogy még az utolsó magdisznaját is el kellett adni a múlt hónapi palotai vásáron. — Bizony annyira vagyok, tiszteletes uram és tiszteletesné asszonyom — zokogott keservesen a molnárné — hogy most már ujesztendei malacot sem tudok vágni. Oh, mi ,eszmeiem, mi lesz öt neveletlen árváimmal ! . . . — Ekkor már kiértek e belső házból a szépen kikövezett, üveges ambitusra. És ekkor történt az is, hogy a csudamalac, a tarka malac, a rubintos, világító szemű malac rettenetes sivitással előretörtetett valamelyik sarokból. — Oh, de gyönyörű malac! — csodálkozik a molnár özvegye. — Oh de szép kis állat. Ha ilyet adna nekünk a jó Isten ujesztendőre, hát a lelke is repesne az öt neveletlen, apátián árvámnak. Somogyi Ádám tiszteletes uram és felesége, a tiszteletesné asszony összenéztek. És ez összenézés alatt a szemeik beszéltek valami nagyon szép, épületes angyali dolgot, úgy,hogy a tiszteletesné asszony selyempillái alól még ragyogó, szép gyémántgyöngyök, könyek is gördültek elő. A tiszteletes ur pedig megszólalt azon a szép, mélységes hangján, melylyel nagy ünnepeken megzokogta hiveit: — Tudja mit, molnárné asszonyság kérem. Ne vesse meg a szivünk jó szándékát Ú Szilveszter éjszakája. Változatlanul röpül el az idő fejünk felett, hiába állítunk határfonalakat ebben a magunk vigasztalására. Csak addig tart az Ó esztendő nyomoríts. Iga, mondja a mindig reménykedő ember — míg eljön a várva-várt újév és akkor minden megváltozik : öröm, szerencse váltja fel a bajt, bánatot. De még azok is, akik már nem hisznek az újév varázsos erejében, felhasználják Szent Szilveszter éjszakáját — egy kis lámbolásra. Nagyon elkeseredett hazafi az, aki éjfél előtt fekszik le ezen az éjszakán. Teli vannak a kávéházak és a nagyobb vendéglők, minden ember izgatottan lesi azt a pillanatot, mikor tizenkettőt üt az óra s az újév mosolygó angyala elröpül az ablak e ott. Kialszanak , vmaiius lámpák, a férfiak éljeneznek, az asszonyok visítanak, végre újra kigyulladnak a villamos lámpák, kigyullad az újévi fény s az emberek sietnek egymásnak szerencsés és boldog újévet kivárni. Azután pedig a gazdagabb osztálynál nagyokat durrannak a pezsgős palackok, megtelnek a kristálypoharak, a szegényebb osztálybelieknél pedig megtelnek a poharak idei savanyu nedűvel s a társaság vidám lelkesedéssel üdvözli az uj esztendőt. Felszabadul az eddigi feszült hangulat, vadidegenek egymás nyakába borulnak, kiabálás, ujjongás váltja fel a csendet, az embereket részegítő mámorba ejti a kitörő öröm, pedig még tulajdonképpen nem is ittak, csak most kezdik istenigazában a murit. Vér helyett aludttej folyik annak a magyarnak az ereiben, aki ezen az éjszakán nem mutatja meg, hogy mi az igazi virtus. Csörömpölnek a poharak, a cigány rázendít valami jóhangú mulató nótára, táncra perdül a fiatalság, az öregek meg borba fojtják a bánatukat, mert hát régen volt az, mikor még ők is fiatalok voltak. Hej de más idők voltak akkor. A magyar nem marta egymást úgy, mint most. Ha bajban volt, összetartott. A törvénytelen Ciiiükülött.-ket ijöiüi ..iii le, hi-nem irgalom nélkül keresztül ment azon, aki törvénytelenségeket mert elkövetni. Milyen más világ van most. Mennyire megváltoztak az emberek. És lassanként — minél többet öntözik torkukat — hazafias lelkesedés váltja fel az imént még vidám hangulatot, hej, nem jól van ez így! Soha sincs jól — jobb lesz-e valaha? Dehogy lesz jobb, mindig rosszabb.