Mohácsi Hirlap, 1922 (12. évfolyam, 1-55. szám)

1922-01-01 / 1. szám

Mohács, 1922.­ — Pécs XII. évfolyam 1. szám.­­ Megjelenik minden vasárnap. Száma: 3 korona. Hirdetések árszabás szerint. TÁRSADALMI HETILAP. Felel­ős szerkesztő: INKEI JÓZSEF Szerkesztőségi telefonsz. 5. Kiadóhivatali telefonszám 67. Előfizetési ára: Egy évre........................150 korona. Félévre.............................75 „ Negyedévre ...................38 „ Vasárnap. A XII-ik évfolyam. A 12-ik órában, a 12-ik évfo­lyamhoz — hogy úgy mondjuk !— beharangozni, idő és alkalomszerűnek találjuk. Nem mintha a régi siablonos előfizetési felhívás elégséges nem volna, de szükségét érezzük annak, hogy a­mikor az új évvel lapunk XII-ik évfolyamára előfizetést nyitunk, valamivel többet foglalkozzunk lapunk­kal, mint azt más években tettük. A XI-ik évfolyam utolsó évne­gyedében zajlottak le a megszállás alól felszabadult baranyai területeken is a nemzetgyűlési választások, melyek oly arányokban ajzották fel a szenvedel­meket, minő arányokban azt a múlt választásoknál soha nem tapasztaltuk. Ez az epés, indulatos pártgyűlölet an­nál érthetetlenebb volt, mert hisz’ a felvonuló pártok programmjai között ,alig voltak elvi eltérések. Ha vissza­emlékezünk a régi képviselőválasztá­sokra, a­melyekben a kormánypárt a 48-as függetlenségi párttal mérte össze fegyvereit, melyek között óriási, áthi­dalhatatlan űr tátongott, mert az egyik az évszázados gyűlöletben fogamzott és naggyá nevelt dualismus, a másik Kossuth Lajos félszázados tradícióinak megszentelt rajongásában vélte a nem­zet nagyságát, boldogulását elérhetni, soha sem láttuk a pártokat annyi el­keseredettséggel törni egymás ellen,­­ mint a legutóbbi választásoknál, a mi- s kor pedig tulajdonképen elmosódtak­­ volna a különféle megnevezések alatt sorompóba lépett pártok határai, mert a világháború egyetlen pozitív ered­ményeként eloszlott az a veszedelem, mely bennünket Ausztria részéről fe­nyegetett s a különféle pártok egyek lettek abban, hogy a csonka Magyar­­országot első­sorban területi épségében, aztán nemzeti és keresztény jellegében kell önállóvá, függetlenné, naggyá, sza­baddá és gazdaggá tenni. Tiszta és világos dolog, hogy ezek szerint az egymás ellen fenekedő hangulatot a legutóbbi választás­­nál nem a haza sorsán aggódó világfájda­lom, nem is a pártérdek hegyezte ki, hanem tisztán egyéni vonatkozásokban jelentkeztek meg azok a rugók, me­lyek az egymással Szer­bién álló pártok akcióinak a lökéseket adták. Mindenesetre sajnálatos, hogy egy választási Campagne akkor, a­midőn a cél ugyanaz: a haza boldogítása, a politikai jogok higgadt, objektív gya­korlata helyett, pusztán személyi okok­ból diagonális irányú utakra csúsztatja a pártokat, de hála a Gondviselésnek, hogy nemzeti érdek nem esett a tor­zsalkodásnak áldozatául. Az ilyen küzdelemben azonban az egyetlen helyi lapnak lehetetlen el­kerülnie azt, hogy az ellentétek ütköző­pontjába ne sodortassék. Nem politi­kép, kisérve lágy gyermekdalokkal, mind­mind igen alkalmas volt a pásztorjátékot előkészítő hangulat felkeltésére. Csupity Annuska: «Betlehemi pásztorok» című pro­lógus szerű megnyitója, Verbán Mária sza­valata (Pósa Lajos: «Aranka imája»), Sza­­bolcska: «Karácsony»-a előadva a kis Ker­­sity Magdolna által, úgy festettek a tulaj­­donképeni előadás, a pásztorjáték körül, mint az aranyveretes keret egy gyönyörű tájkép körül. P. Vazul nagy munkát végzett a szö­veg betanításával, méltó partnere volt azon­ban Schneider Lajos tanító, ki a zenei ré­szét vállalta a dolognak és becsülettel meg­­ is felelt neki. A kis leányok nem csak éne­keltek, hanem határozottan szépen énekel­tek, mert Schneider nem csak melódiákat tanított be velük, de az éneklés techniká­jába is bevezette őket, ennek tudható be, hogy a hellyel-közzel oly nehéz dalrészle­teket is oly precizitással, orgonaszerű hang­folytonossággal énekelték, hogy a műértő­ket is meglepték vele. Ezekhez az impresz­­sziókhoz aztán nem kellett egyéb, mint Petrovics művészete, hogy a szeraphi han­gok gyönyöréhez a szemek káprázatos kéje zártunk, erre jogunk sem volt, okunk sem volt, hisz’ mi hirdettük minden alkalommal, hogy a pártprogrammok közt lényegbe vágó elvi eltéréseket nem ismerünk, csak az események regisz­trálására szorítkoztunk, hogy ez talán az egyéni szimpátiából néha szint ka­pott, az már az ember természetrajzá­ból folyik, hisz’ végtére mi is válasz­tók voltunk és választani kellett; de hogy ez a személyi kultuszcsinálásig ment volna, azt csak a pártszenvedel­mekben elvakult féltékenység foghatja reánk. Mi köteles tiszteletet éreztünk em­bereknek a megszálló ellenség részéről elszenvedett bántalmaztatásaik­, meg­hurcoltatásaikkal szemben, köteles tisz­teletet, mert ők mindnyájunkért, ma­gyar államiságunkért szenvedtek. Ha ezért nem jár ki kötelezőleg a tiszte­let, akkor ne tanítsák iskoláinkban a Zrínyiek, a Jurisicsok, a Szondyak példáit. Nem azt akarjuk ezzel mon­dani, mintha a Mikes Kelemenek bú­jára akciót akarnánk kisajátítani a val­­jevói internáltak számára, csak nem engedtük lekicsinyelni azok érdemét, mely lekicsinylés végtére is az „üdü­lésiig degradálta azok szenvedéseit. Ennyit, és csak ennyit a múltak eseményeiből, ennyit is csak azért, hogy igazoljuk elhatározásunkat, hogy a midőn két egyenlően értékes, nem­zeti és keresztény programm között is kapcsolódjék. Nem tudtunk egy cseppet sem csodálkozni, hogy a hatás oly intenzív és annyira frappáns volt, hogy a mellettünk álló sokac anyóka minden tablónál megha­jolt, keresztet vetett és a mellét verte. Hiába figyelmeztette a szomszédja, hogy m ahol, az a Cherubin a ke’ unokája . .. dehogy hitte el, a változó szinü bengáli tűzfény hatása átszellemítette az anyát, ő csak a menny­országot látta összes angyalaival. Ilyen előzmények vezették be a «Bet­lehemi Bakter»-t, mely 3 felvonáson át ked­ves szórakozást nyújtott a közönségnek. Jánity Mariska (Katica) kellemes, szép szó­­­­lója az első jelenetben mindjárt visszhangra talált a lelkekben s későbbi kettőse Csupity Annuskával (Böske), majd az exotikus tán­cuk, melyben mint két virágos mezőbe té­vedt najád kavézták a kis színpadot körül, nagy hatást keltett. Zombori Ilona Gyur­kája, Ránics Kati (Tamás), id. Bárácz Kata (pásztorgazda), ifj. Bárácz Kata (angyal) hi­bátlanul s otthonosan adták szerepüket, alakításuk persze Petrovics hozzáértését di­csérte.­­ Verbán Kati (Szűz Mária) és Laczkó Ilona (Szent József) kicsi szerepeik­ben csak epizód-alakokká törpültek, de an- T Á R C Z A. A Betlehemi Bakter. (A »Mohácsi Hírlap, eredeti tárcája.) Kedves, naiv, kacaj és áhítattal vegyes hangulatból szőtt volt az az est, melyet Karácsony másnapján a külvárosi iskolák sokac ajkú növendékeivel produkált P. Va­zul szent Ferencz rendi atya, hitoktató. Igazi fehér műsor, mely után már ered az ember lelke a sok léhaság után, melyet az enervált idegzetű s megcsömörlött ízlésű emberiség kedvéért színpadra visznek. Merész vállalkozás volt, de hasznos, mert a magyarosításnak simább útját nem találhatta volna meg P. Vazul, mint e tün­dérest rendezésével, melynek folyamán gyö­nyörködve hallgatták a szülők a mi zeng­­zetes, szép magyar nyelvünket gyermekeik ajkáról csengeni, viszont a szereplők ez est emlékét lelkeikben fogják hordani a késő aggkor szürke egyhangúságáig s akkor is szeretettel fognak reá emlékezni. A rendezés ügyes és tapintatos volt, egy pár szép szavalat, egy-egy hatásos élő­

Next