Mohácsi Hirlap, 1927 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1927-07-17 / 29. szám
1927. július 17. MOHÁCSI HÍRLAP — Tizenhatezer holdat vert ki a jég. A gazdasági felügyelőséghez beérkezett jelentések szerint a jégverés — amely nemrég környékünkön volt — mintegy 16.000 kát. hold földet ért. A kár 30- 100%, átlagban 60%. A legtöbb jégkár ellen nem volt biztosítva. A szőllők a magas díjtételek miatt sehol sem voltak biztosítva. — Tanulmányi kirándulás fiuméba. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara augusztus 6 tól 31- ig Fiuméban tartandó árumintavásár megtekintése céljából 3—4 napra terjedő társas tanulmányi kirándulás rendezését vette tervbe, melynek előkészítése céljából a kamara igazgatósága a napokban fog tárgyalásokat kezdeni a Budapesten székelő Olasz-Magyar Kereskedelmi Kamarával. Érdeklődők forduljanak felvilágosításért az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamarához, Kaposvár, Deák tér 1. szám, telefon 370. — Kabátlopás Szederkényben. Jakabffy Imre ny. pécsi gazdasági főfelügyelő, aki Ferenc József út 13. szám alatt lakik, feljelentést tett a szederkényi csendőrörsön ismeretlen tolvaj ellen, aki 124 pengő értékben meglopta. A feljelentés elmondja, hogy Jakabffy Imre részt vett a szederkényi leventeversenyen, ahol a verseny tartamára a sátorban letette kalapját, kabátját és sétabotját. A verseny végén, amikor magához akarta venni dolgait, meglepetten vette észre, hogy azok eltűntek. Az ellopott dolgok leírása és értéke a következő: egy zöld Lóden kabát 100 pengő, egy pár barna bőrkertyű, egy szürke kalap 10 pengő, egy meggyfabot 4 pengő. Az ismeretlen tolvaj után a csendőrség megindította a nyomozást. A Párisi Magyar Diák Egyesület ezúton értesíti a hozzátartozókat, hogy a július hó 2-án indult tanulmányút szerencsésen megérkezett Párisba. Egyben kérjük a július hó 14 iki párisi és londoni tanulmányutunkra jelentkezetteket, hogy útleveleiket minél előbb hozzák be irodánkba. A további utak augusztus hó 2., 14 én és szeptember hó 2-án indulnak 15 és 30 napos tartammal. A résztvételi díj a 15 napos utaknál egyetemi hallgatónak 236 P, kísérőnek pedig 296 P, a 30 napos útnál pedig 308 P, illetve 368 P. Érdeklődni lehet irodánkban* (IX., Ferenc körút 38.) d. e. 11—1 és d. u. 3—5 óra között. Telefon: József 455—31. szám. — Babszem nagyságú búza is termett az idén. A tőzsdén babszem nagyságú búzát mutattak be az idei termésből, amelynek csodájára járt az egész tőzsde. Az országos hírek jó búzatermésről szólnak, Mohácson és környékén azonban nem dicsekednek a gazdák, sőt panaszokat is hallottunk. Általában környékünkön közepes termésről lehet beszélni. Baján hat órakor zárnak az üzletek. A Bajai Kereskedő Ifjak Egyesületének mozgalma a hat órai zárásért Baján sikerrel járt. A divat-, rőfös-, vas- és rokonszakmák tulajdonosai közös megegyezés alapján este 6 órakor zárnak. Vasárnap nagy kerti mulatság lesz Sátorhelyen. A 35§ Sátorhelyen, a főhercegi uradalom jelenlegi központjában nemrég szentelte fel az újonnan épült kápolnát Virág Ferenc megyéspüspök. Most a templom oltáralapja javára nagyszerűnek ígérkező kerti mulatságot rendeznek vasárnap, 17-én délután 3 órai kezdettel. A kerti mulatságon páratlan élvezetekben lesz része a közönségnek, lesz tenniszverseny, tombola, körhinta, kugliverseny, konfetticsata, hajóhinta, kacsavadászat stb. stb. Kitűnő halpaprikás várja olcsó pénzért a vendégeket, melyet villányi főhercegi borokkal lehet majd öblögetni. Ott lesz a pécsi 8. honvéd gyalogezred zenekara és cigánybanda is. Mohácsról igen sokan fognak kimenni az ünnepélyre, melynek belépődíja személyenként felnőtteknek 1 pengő, gyermekeknek 50 fillér. A mohácsi közönség részére Mohácsról a főhercegi uradalmi vasútállomásról délután 2-kor és 4-kor vonat indul Sátorhelyre, valamint este fél 10-kor és fél 1-kor s esetleg később, Sátorhelyről Mohácsra. A kerti mulatságon résztvevők számára a vasúton való utazás Sátorhelyre és vissza Mohácsra díjtalan s az ezen utazásra jogosító jegyek, melyek egyúttal belépőjegyül is szolgálnak, az uradalmi vasútállomás épületében váltandók. Ezen kívül a Korona-szállótól délután fél 3 tói, ameddig lesz elegendő közönség, autóbuszjárat lesz Sátorhelyre, melynek szállítási díja személyenként 1. A tenniszversenyre vonatkozólag, melynek nevezési díja személyenként 4 pengő, bővebb felvilágosítás Fridrich Oszkárnál nyerhető. — Elcsuszott és kitört a hüvelykujja, özv. Pauer Ferencné csütörtökön, 14-én este az udvarán elcsúszott és oly szerencsétlenül esett el, hogy a balkezén a hüvelykujja kitörött. A szerencsétlenül járt asszonynak nyitott sebe keletkezett s nagy fájdalmai voltak s rövidesen nagy tömeg gyűlt a cukrászdája elé. Egy előkerített autóval kivitték a kórházba, ahol azonnal kezelés alá vették. — Talált tárgyak. Találtak Mohácsnál a Dunán egy csónakot, egy 4 méter hosszú gömbölyű faoszlopot és egy arany női fülbevalót. Igazolt tulajdonosai átvehetik a rendőrkapitányságon. — Kioszk épül a parkban. Vesztergombi György engedélyt kapott a várostól, illetőleg a pénzügyigazgatóságtól a Szepessy-parkban egy kioszk építésére. Vesztergombi az építkezést rövidesen megkezdi és augusztus 1-re a kioszk már valószínűleg meg is nyílik. — Villámcsapás a Cigányzátonyon. Pénteken, f. hó 15-én délután az érkező vihar elől Nagy István és neje a Cigányzátonyon egy fa alá menekültek. A fába azonban a villám beütött és a két ember égési sebeket szenvedett, amelyek azonban nem súlyosak. A mentőautó szállította be őket röviddel a szerencsétlenség után a László-kórházba. — Öngyilkossági kísérlet. Henczler Ilona 23 éves mohácsi leány kedden, 12 én korán reggel aspirinnal megmérgezte magát. Beszállították a kórházba, ahol már a javulás útján van. Tettét állítólag szerelmi bánatában követte el. — Felakasztotta magát egy dunaszekcsői cigány. Dunaszekcsőn a szigeten levő füzesben felakasztotta magát egy fűzfára Kalányos István cigány. Az öngyilkos hozzátartozóinak előadása szerint Kalányos István néhány héttel ezelőtt elméjében megzavarodott és igy valószínű, hogy tettét is nem beszámítható állapotban követte el. Az ügyészség a temetési engedélyt kiadta. — A Kereskedelmi Akadémia Tanfolyam Budapesten, VIll., Vas-utca 9. sz. — amelyet Budapest Székesfőváros tart fenn, az 1927/28. iskolaévre szóló előjegyzések folyamatban vannak. A szaktanfolyam célja az, hogy olyan férfiaknak és nőknek, akik a középiskolai érettségi vizsgálatot letették, vagy a katonai tisztképző, vagy tanítóképző intézetet végeztek, egy év alatt lehetőleg alapos kereskedelmi szakképzést nyújtson, amellyel kereskedelmi gyakorlati kenyérkereseti pályára léphetnek. Az előjegyzést a szaktanfolyam igazgatóságához címzett folyamodványban kérni, amelyhez a születési és érettségi bizonyítvány csatolandó. A beiratkozások 1. évi szeptember 12-én délelőtt 11 órakor lesznek. A fizetendő díjak: Beiratási díj 56 pengő, félévi tandíj 110 pengő. Köztisztviselők, hadirokkantak, vagy özvegyek gyermekei e díjak felét fizetik. Szegénysorsú tanulók tandíjmentességért, valamint tanszer- és könyvsegélyért folyamodnak. Bővebb felvilágosítást a tanfolyam tájékozója nyújt, amely Budapest, VIII., Vas utca 9—11. szám alatt a kapusnál kapható, vagy postán való elküldése is kérhető. Az amerikai rendszerű „D E L MA“ a legélvezetesebb alkoholmentes üdítő ital. Kapható mindenütt! Kapható mindenütt! Megrendelhető a mohácsi főelárusítónál: HOFFMANN ÉS TÁRSA cégnél, Mohács. Telefon 36.1 ő — XIX. országos katolikus nagygyűlés. Az Országos Katolikus nagygyűléseket előkészítő bizottság Zichy János gróf elnöklésével az Országos Katolikus Szövetség helyiségében ülést tartott, amelyen Zsembéry István de. előadása alapján elhatározták, hogy a XIX. Országos Katolikus nagygyűlést 1927. évi október hó 16., 17. és 18. napjain Budapesten tartják. — Ajánlott levélforgalom a külfölddel. A kereskedelemügyi minisztérium közli, hogy az utánvételes ajánlott küldemények forgalma Ausztria, Belgium, Németország, Svájc, Svédország, Csehország, Norvégia, Franciaország és más államokkal az előírt korlátozások mellett megkezdődött. Villámcsapás Vizslakpusztán. Stettner Pálné a sátorhelyi főhercegi uradalom jószágigazgatójának felesége, Jäger Miklós orvostanhallgató és még két vendégük csütörtökön délután fürödni akartak menni a Dunára. Közben utolérte őket a vihar s ezért bementek mind a négyen Vizslakpusztára. Szerencsétlenségükre itt a villám beütött a telefonvezetékbe s a villámcsapás szele őket is érintette Az egyik vendéglány komolyabb sérüléseket is szenvedett s kocsin Sátorhelyre szállították, a többieknek azonban szerencsére az ijedtségen kívül semmi bajuk sem történt. Minden nagyközségben, városban kötelező lesz a rádió. A földmivelésügyi minisztérium új törvényjavaslatokon dolgozik, amelyek között ügyeimet érdemel az, amely elrendeli, hogy minden nagyközségben, városban a község, illetve e város rádiót tartozik felszerelni, amely a gazdaközönséget s általában a közönséget érdeklő híreket felveszi és közhírré teszi megfelelő formában. Ezen hírek közzé az időprognózis, a terményárak, termelési tudnivalók stb. fognak tartozni. Ez a javaslat hamarosan tető alá kerül. Eddig főleg az tartotta vissza a befejezését, mert a posta vezérigazgatóságnak az a célja, hogy a cseppek leadóállomást annyira megerősíti, hogy a jelentései az egész csonka-magyarországon egyszerű kristálydetektoros készülékkel lesznek felvehetők. — Anyakönyvi bejegyzések szerint 1927. évi július hó 8- től július 15-ig. Születések: Schön István, Lipokatits János Lajos, Belvárácz Mária, Bak István József Házasságkötés: Nem volt. Halálozások: Bartos József 68 éves, Czillich Anna 40 éves, özv. Húsz Andrásné 66 éves, Ambach Mihály 73 éves Ujváry Mihályné 57 éves. Szerkesztői üzenetek: H. J szemethóly. Ha a fuvarossal az volt a megállapodásuk, hogy visszafelé 28 P-t fizet, ha más fuvara is akad és ezt bizonyítani tudja majd, úgy nyugodtan várhatja a pert Fontos, hogy megállapodását bizonyítani is tudja. Esetleg azon a címen, hogy nem várta meg még ebből is lealkudhat valamit Felelős szerkesztő: ZSUZSITS ANDRÁS. Laptulajdonos és kiadó : FRIDRICH OSZKÁR