Mohácsi Hirlap, 1930 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1930-01-05 / 1. szám
Városi Szakkönyvtár XX. évfolyam. 1. szám.A MOHÁCSI HÍRLAP POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. előfizetési ára: Negyedévre 1 pengő 60 fillér. Száma: 16 fillér. Szerkesztőségi 88, kiadóhivatali telefonsz. 67. Mohács, 1930. január 5. Vasárap Gazdasági gondolkodás. cflocfiociOQcCQcflQtfficQ: eOacfficflQcfficOQeOaiZflGOacflacflocoocoocflocfl^capi^aCfiGOa aQaapacOacQa Mit hoz az újév Mohács város közönségének? Kérdés, amelyre nehéz felelni. — Problémák, amelyek megoldásához a jóakaraton kívül még pénz is kellene. Világszerte megállapított tény, hogy a világháború előtti és az utáni gondolkodás és maga az ember is más. Az ember határozottan anyagiasabb lett. Sokat veszített a régi idealizmusából, egészen más nézőpontból látja a világot s ez a nézőpont a legtöbbször a pénz, amely mindennek alapja lett. Erkölcsi szempontból sokat lehetne kifogásolni, de gazdasági szempontból viszont, ha ez a nézőpont megtartja erkölcsi egyensúlyát, csak helyeselni lehet, hogy így változott meg a világ. A saját magunk dolgait vizsgálva emlékezzünk csak .".Nózd, hogy Hülye, messze kerültünk azoktól az országot mozgató eszméktől, lelkesedésektől, kitörésektől, amelyek például az önálló vámtarifa, a magyar nemzeti hadsereg, a Bécs felé kandikáló politika s más tisztán csak politikai kérdések körül fellángoltak és szinte dúltak az országban. Érdekes lesz megállapítani azt is, hogy például akkor az önálló vám- tarifa ügye is, amely tulajdonképen tiszta gazdasági kérdés, mint politikum szerepelt a köztudatban. Ma pedig, ha vámtarifáról beszélünk, ebben politikát senki sem keres. Viszont az is igaz, hogy nálunk a gazdasági gondolkodás még nem terjedt el abban a mértékben, amilyenben kívánatos lenne, vagy ahol elterjedt nem az, amely hivatva lenne egy elszegényedett ország fellendülését előmozdítani. Akár az országos, akár a helyi politikát is tekintjük, azt látjuk, hogy bár egyes pártok elvi alapon helyezkedtek el, a kérdések, amelyeket a tömegek közé dobnak, amelyeket tárgyalnak s amelyekkel a nép bizalmát megnyerni akarják, tisztán gazdasági kérdések. Jellemző viszont az is, hogy amikor a választási vezetők eddig elértek, a további lépéseket vajmi ritkán teszik meg, mert könnyen megállapíthatjuk azt is, hogy éppen gazdasági szempontból majdnem semmi sem történik, hogy változtassunk a jelenlegi helyzeten. Kit hibáztassunk ezért? A vezetőket? Ezek a nép hangulatának a kifejezői, mert hiszen abban a percben, amikor nem azt hangoztatják, ami a népnek kedves, megbuktak, amit semmiképen sem akarnak. A népet ? A nép önmagától sohasem tanul, azt tanítani kell, így érünk őozzá: ahhoz, hogy a gazdasági gondolkodást, mégpedig hangsúlyozottan az erkölcsi alappal bírót, a teljesen reálisat minél jobban el kell terjeszteni a polgárság körében. Ha azt a sok-sok energiát, amit például csak egy községi választáson is elpazarolunk, gazdasági kérdések megvitatására fordítanánk, ha akár közös erővel, akár külön új utakat, módokat keresünk az általános jólét, a fejlődés, a munka fellendítésére, akkor sokkal hamarabb érnénk el nemcsak politikai céljainkat, hanem tényleg a város fejlődéséhez, egészséges gyarapodásához, békés munkálkodásához érnénk el. Az a párt, vagy pártvezér, amely ezt eléri, az lesz a jövő embere, mert közvetlen anyagi előnyöket fog juttatni a polgárságnak. Már a gyermekkorban errefelé kell fordítani a gyermek figyelmét, hogy mint férfi a gyakorlati ember szempontjából bíráljon el mindent. Ez nem fogja jelenteni az idealizmus kiölését, sőt egy új, modern idealizmus fog kifejlődni, de a tömegek ezeknek a jelszavaknak a gyakorlati értékét is megvizsgálják s elbírálják s a helyes útra kerülnek. Hogy a gazdasági gondolilyenkor újév táján, talán nincs is ember, akinek egy pillanatra ne jutna az eszébe, hogy várjon mit hoz az új esztendő? Végignézi a múlt év küzdelmeit, fáradságos munkáját s lelki szemeivel megpróbálja, hogy ebben az újévben szebben, jobban képzelje el, hogy miképen is lesz majd? A város életében ugyanez van. Visszatekint az elmúlt esztendő.., látja, hogy mennyi megoldatlan probléma maradt, amely elintézést vár és legalább is megkísérli felállítani magának az új év munkáját, reményeit, vágyait. Ez alkalomból egy a város ügyeivel sokat foglalkozó vezetőhöz fordultunk a fenti kérdéssel, aki a következőket mondotta: — Visszatérő kérdés, amely minden újévben foglalkoztat mindenkit, de talán soha reménytelenebben nem néztünk az újév elé, mint ma, amikor annyi tennivaló lenne, de semmihez sincs pénzünk. — Nehéz erre a kérdésre felelni. Társadalmi problémák ütköznek össze városi ügyekkel. Az egyik jobban kiált bele a nincstelenségbe s követeli, könyörgi elintézését, de összetörik minden igyekezete a nincstelenségen. — Ha a város költségvetését nézzük, akkor semmi jót sem mondhatunk. A többségre jutott párt maga lesz a legnagyobb zavarban, ha csak részben is meg akarja valósítani azt, amit úgy közben ellejtegetett. Hallottunk útépítésről, járdákról, szegényügyről, de arról, hogy honnan veszik a pénzt ezek elintézéséhez, semmit sem hallottunk. — Ne is várjunk csodát, mert az ma már nincs. Itt, ha valaki komoly munkát akar, akkor csak olyan kérdések megoldását tűzheti ki maga elé, amelyek elintézésénél nem kell a polgárság zsebére számítani, mert az ma nagyon üreskodás összefér a legtisztább erkölcsi felfogással, az minden kétségen felül áll s ilyen lesz majd a jövő embere. — Kérdés, melyek azok az elintézendő kérdések, amelyeknél nem kell a polgárságra számítani. Itt van például a polgármester beszédében említett Mohács—pécsi és Mohács—bátaszéki vasutak ügye. Minden erővel arra kell törekedni, hogy a kormányzattal megértessük, hogy ezek nem a mi egyéni érdekeink, hanem olyan közérdek, amelyet az államnak kell megoldani. — A városra, a községekre ma számítani nem lehet. Nehéz költségvetéssel, súlyos pótadóval küzdenek, nem tudnak ilyen célokra áldozni, ellenben az állam azokból az összegekből, amelyeket invesztálásra szánt, száz százalékban fordítsa ezek megoldására. A két vasútvonal ügye csak látszólag a mienk. Igaz, hogy az ország szivétől el vagyunk zárva s oda szeretnénk jutni, közelebb lenni, gyorsabban odaérni, de ugyanez az állam, az ország érdeke is, hogy minden vidéke az erre a célra kifejlesztett fővároshoz minél hamarabb eljuthasson. — A Mohács—pécsi vasút lehetetlen tarifapolitikájáról kár beszélni. Magántársaság, amelynek ehhez szerződésszerűleg biztosított joga van s amelybe az állami csak akkor szólhatna bele, ha megváltaná. Ha viszont ezt az összeget előteremti, akkor ebből az összegből könynyen megépíthetné a Mohács—bátaszéki vonalat, amely szinte automatikusan elintézné a pécsi vonal tarifális ügyeit. Ugyanis, ha az MPV. azután is ragaszkodik drágább tarifájához, a forgalom természetesen Bátaszék felé gravitál. Kénytelen lesz tehát alkalmazkodni a MÁV. tarifájához, sőt esetleg olcsóbban is kell talán szállítania, hogy vonala teljesen el ne néptelenedjen. — Mohács polgárságának tehát