Mohácsi Hirlap, 1932 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1932-07-10 / 28. szám

4 — Halálozás. F. hó 4-én el­hunyt Pécsett Németh Vilmosné szül. Lauly Terézia megyei állat­orvos özvegye 68 éves korában. Az elhunytban Kovacsich Józsefné nővérét gyászolja. Hellberg Jakab géplakatos mes­ter családjába súlyos gyász köl­tözött. Három hónapos kisleányuk, Erzsike tért vissza az angyali se­regbe s szomorúságot hagyott itt a szülőknek. Szombaton délután 4 órakor, lapunk megjelenése nap­ján temetik. Julius hó 24-én tartjuk siófoki kirándulásunkat! Megírtuk annak idején, hogy olvasóink közül többen kérték a múlt évben annyira sikerült társasautó kirándulások idei meg­szervezését. A legtöbben a bala­toni kirándulásra emlékeztek szí­vesen vissza s ezért julius hó 24-én ismét a Balaton mellé Siófokra visszük olva­sóinkat. A viteldíj 10 pengő, amely a jelentkezéskor fizetendő. Jelent­kezni lehet szerkesztőségünkben (Szentháromság u. 4.) legkésőbben július hó 20 ig. Amennyiben a jelentkezők száma nem volna elegendő, úgy még az­nap a már jelentkezetteket értesítjük. — Vármegyei kisgyű­lés. Ba­­ranyavármegye kisgyülése hétfőn délelőtt 10 órakor ülésezett. A kis­­gyülésen Mohácsról és környéké­ről Erős József, dr. Heckenberger Konrád és dr. Beck Alajos vettek részt. A kisgyülés 43 pontból álló tárgysorozatát hozzászólás nélkül tárgyalták le. — Iparosok és kereskedők és a gazdamoratórium. A nyár­időre szóló gazdamoratórium ter­vével kapcsolatban megmozdultak az ipari és kereskedelmi érdekelt­ségek. Követelik, hogy a velük szemben fennálló gazdatartozás kivétessék a moratórium alól. Az érdekeltségek követeléseit a 33-as bizottságban fogják szóvátenni. A Színpártoló Egyesület a nézőtér átalakítása folytán a föld­szinten is állóhelyeket létesített, melyet kizárólag diákok mérsékelt áron vehetnek igénybe. Személy­azonossági igazolványokat dr. Gyarmaty Imre háznagynál vagy Kolldor Jenő pénztárosnál kap­hatók. Igazolvány nélkül a pénz­tár jegyet nem adhat ki. — Találtatott f. hó­b án egy vékony arany női nyaklánc, Mária függővel. Igazolt tulajdonosa a rendőrségen átveheti. Ezenkívül a rendőrség őrizetében több talált kulcs is van, mely a tulajdonosok által szintén átvehető. — A mohács—pécsi vasuta­sok illetményeinek rendezése. A Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete a mohács—pécsi vasu­tasok illetményeinek rendezése ér­dekében memorandumot küldött Dormándy Géza vezérigazgatónak. Róbert Emil kincstári főtanácsos és Orenczer Mihály dr. ügyvezető­elnök az emlékiratot most Bécs­­ben Wertheimer vezérigazgatónak is átadták és kérték a mohács— pécsi vasúti alkalmazottak helyze­tének sürgős megjavítását. A ve­zérigazgató megígérte, hogy a ké­rést lehetőleg teljesíteni fogja. — A Mohácsi Földmivesek Olvasóköre kerti ünnepélye. Vasárnap délután Böröcz István, Böröcz Jánosné és Pécsi Antal rétjein, szemben a kölkedi vám­házzal, sikerült, népes kerti ünne­pélyt rendezett a Mohácsi Föld­mivesek Olvasóköre. Az ünnepély sikere már a kora délutáni órák­ban biztosítva volt, amikor szá­zával érkeztek az érdeklődők s csakhamar pár ezer ember szo­rongott a réten. Nagyszerű zene — bátai rezesbanda, felváltva a kitűnő házi zenekarral — szóra­koztatta a megjelenteket s csak­hamar kitűnő hangulat uralkodott a közönségben. Fokozták ezt a hangulaton Prosovszky Mária, majd később Holló Imréné, sz. Kovács Mária, akik magyar nép­dalokat adtak elő kitűnően, sok átérzéssel Papp Béla nagyszerű hegedű kísérete mellett. Egy kis egy felvonásos is segített a han­gulat fokozásához, amelyet ka­cagva hallgattak végig. Este tíz óra felé .A házasságközvetítő" c. kacagtató bohózatot adták elő, amelyben ifjú Dékány János, Samu János, Szabó Ferenc, Mákó Ferenc arattak nagy sikert. Pro­sovszky Mária és Holló Imréné ismét magyar dalokat adtak elő, majd befejezésül ifjú Dékány Já­nos képviselői programmbeszédet mondott óriási sikerrel. A siker annál nagyobb volt, mert senki sem értett a beszédből semmit sem. Volt abban latin szó, volt abban politikai műkifőzés, csava­ros godolatmenet és fogalmazás, csak érthető beszéd nem volt és a hallgatóság sokáig kacagott a kitűnő számon. A kitűnő hangu­latú mulatság a hajnali órákba nyúlt. — Benne vagyunk a fürdő­­szezonban. A kánikulai hőség lassan megtöltötte fürdőzőkkel az uszodát, amelyen a vezetőség ebben az évben is újításokat vitt végbe s igyekezett minél kel­lemesebbé tenni a benne való fürdőzést, így meghosszabbították a közös uszodát, zuhanyt csi­náltak, magánkabinokkal egészí­tették ki azok részére, akik nem akarnak a közös fürdőkben für­deni. A fürdeni vágyók meg is töltik mindennap az uszodát s vígan úszkálnak, fürdenek és na­poznak. Ugyancsak megkezdődött a strandszezon is és annak ked­velői délutánonkint ellepik a me­leg homok­ot. — Tűzoltók közgyűlése. Mint múlt számunkban megírtuk a Mohácsi önkéntes Tűzoltóegylet folyó hó 10-én tartja rendes köz­gyűlését délelőtt fél 11 órai kez­dettel. Ha ez a közgyűlés hatá­rozatképes nem lenne, folyó hó 24 én a megjelentek számára való tekintet nélkül tartják meg. — Az uj búza elhelyezése. A magyar uj búzafeleslegből Olaszország 1,7 millió, Német­ország 1 millió, Franciaország pedig 800 ezer méter mázsa búzát hajlandó kedvezményes feltételek­kel átvenni. — Zongorahangoló specialista BINGOLD Mohács, Kazinczi u. 7. — Szomjas? Nagyon kellemes, ízletes üdítőitalt kaphat a Mohácsi Kisgazdák Tejszövetkezetében. „Tej fröccs“ néven a szövetkezet forgalombahozott üdítő­itala — amely állandóan jégbe van hűtve — fölözött tejből készül s málná­val, naranccsal van ízesítve és szénsavval töltve. Miután a fölö­­zéssel a zsírtartalom elvonatott, a fölözött tej nem hizlal, ellen­ben tartalmazza a tej összes vita­­minjeit, valamint más értékes al­kotó részeit. A „Tej-fröccs" cél­jaira szolgáló fölözött tejet elő­ször pasztőrözik s azután készül, miáltal minden baktériumtól men­tes. A „Tej-fröccs tehát egészsé­ges, kellemes, vitamindús üdítő ital. Akik eddig megizlelték a legnagyobb elismeréssel nyilatkoz­tak, az új üdítő italról. Egy üveg málnaizzel ára 20 fillér, narancs­­ízzel 24 fillér. — Áldott állapotban levő nők és ifjú anyák a természe­tes „Ferenc József keserűviz használata által rendes gyomor- és bélműködést érnek el. — A Dunába gurult cséplő­gép. Szombaton délelőtt a DGT. kikötőnél kirakodás közben egyik cséplőgép, amely már a partra volt vontatva, megcsúszott s be­gurult a vízbe. A cséplőgépen egy-két törés történt a lecsúszás következtében, egyébként nagyobb baj nem történt. — Öngyilkos siketnéma. Illés Pál siketnéma, mohácsi szi­geti lakásáról még múlt hó 26 án eltűnt s utána nem adott életjelt magáról. A süketnémán az utóbbi időben az elmebaj jelei mutat­koztak s igy tartottak tőle, hogy esetleg öngyilkosságot követett el. Vasárnap aztán a bácskai dunaág szélén, Püspökpusztától délre egy hullátt vetett ki a viz, amelyről megállapították, hogy Illés Pál 53 éves szigeti lakos. A holttest már oszlásnak indult. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy elmezavarában követte el az öngyilkosságot. — Pofon a Csirkék miatt. Martina János dunaszekcsői la­kós csirkéi átjártak a szomszéd özv. Pintér Nándorné kertjébe. Az asszony kövekkel dobálta meg a csirkéket, hogy kizavarja a kertjéből, amiért Martina any­­nyira megharagudott, hogy fel­törte az özvegyasszony kapuját, behatolt az udvarba s pofon ütötte. Martina ellen megindult az eljárás. — Mohácsi nyaralás előké­szítése. Felhívja a város polgár­­mestere mindazokat, akik fürdő­vendégeket óhajtanak fogadni, hogy ebbeli szándékukat július 12-éig a város polgármesteri hi­vatalában jelentsék be azzal, hogy 1. milyen szoba lenne kiadandó, 2. meg lenne-e engedve a konyha­használat, 3. mi lenne a szoba­bére külön, 4. mi lenne a teljes ellátás díja egy napra kétszeri, háromszori és ötszöri étkezés mellett ? A bejelentés alkalmával közölni kell, hogy a szoba pad­­lós avagy földes-e? — A városi közkönyvtár szünete. A városi közkönyvtár július hó 15 től augusztus hó 15-éig szünetel. Felhívja az olva­sókat, hogy legkésőbb e hó 15-ig a kinn levő könyveket szállítsák be és adják le a hivatalos órák alatt a Városház I. e. 24. számú szobájában, hogy a könyvtár a szünet alatt rendezhető legyen. Felhívja ugyancsak az olvasókat, hogy hátralékjaikat augusztus 1-ig egyenlítsék ki, mert ellenkező esetben azt per útján fogja be­hajtani. — A fürdés áldozata. Múlt héten Krimmer István dávodi la­kos a bácskai dunaágban fürdött s elsodorta a viz. A segítségére sietők már nem tudták megmen­teni s belefulladt. Vasárnap ve­tette ki a viz holttestét, amelyre a rendőrség a temetési engedélyt kiadta. — Öngyilkos csavargó. Miss község határában az akácos erdő egyik fáján akasztott férfi hullára találtak. A ruházata csupa rongy volt, zsebében semmiféle igazoló írást nem találtak, a pénztárcájá­ban mindössze 12 fillér volt. Mi­vel kétségtelen megállapítást nyert, hogy öngyilkosság történt, az ügyészség megadta a temetkezési engedélyt. — Az új bankkamatláb. A hivatalos kamatláb leszállításával kapcsolatban a bankkamatlábat is újból szabályozták. A fővárosi pénzintézetek 8, a vidéki pénz­intézetek pedig 8 és fél százalék kamatot számíthatnak feleiknek. Ugyancsak csökkent hasonló arányban a bankbetéti kamatláb is. MOHÁCSI HÍRLAP 1932. július 10. Q­yürkőzik bennem . . . Qyürkőzik bennem vér, világ, szerzetes ibolyaálma, életfergeteg, Jasintén reggel rigóként ébredek S szivemből rácseng csuda­ csend-lemez. Csend! te vér, rohanó csak­ rossz kamasz, Csend! világ, virgonc csacsogó veréb, Csend! te zuborgó száguldó herék, Isten pusztáján ágra ne akassz! Z­igót száműzzem rikkantó dalával, Megbirkóztam az illanó halállal S kiszáradt patakként ne lássam az estet. J­e legyek legyőzött, viharba veszett S ne hulljak magamba, mint ki­halni kész, Vértől, világtól mámoros vitéz. Kocsis LÁSZLÓ. X X X X X X XX XXX XX XXXX X xxxxxxx

Next