Mohácsi Hirlap, 1932 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1932-03-13 / 11. szám

2 Outh József gazdaköri jegyző a gazdakör pénzkezeléséről szá­molt be Befejezésül Keszler József mondott búcsúbeszédet, amely­ben búcsúzott a második évfo­lyam egymástól, az iskolától és szeretett tanári karától. vitéz Horváth Iván igazgató nagyszerű, hatásos záróbeszédé­vel ért véget a gazdaköri gyűlés Tar Gyula vizsga­elnök mon­dott ezután elismerő szavakat a szorgalmas tanulóknak, kiváló tanári karnak és Fischer Béla alispánnak az iskola támogató­jának. Fischer Béla alispán mondott végül rövid beszédet. Kiemelte, hogy a hallottakkal nagyon meg volt elégedve s az ifjúsághoz szólva figyelmeztette, hogy mily nagy hatalom a tudás s hogy vigyék ki az életbe az itt tanul­takat, mert csak ezen az utón várhatja a gazdaosztály boldo­gulását. Külön meleg elismerő szavakkal adózott az iskola agi­lis igazgatójának vitéz Horváth Ivánnak, aki szorgalommal, kitar­tással végzi nehéz, elismerésre­­méltó munkáját. Kérte Tar Gyula főtanácsost, hogy a minisz­tériumban hasson oda, hogy az iskola tovább fejlődjön, mert erre az iskolára ma a magyar gazdatársadalomnak nagy szük­sége van. Himnusszal záródott a nagy­szerű vizsga, itt közöljük, hogy a második évfolyam hallgatói az ősszel kiállítást rendeznek és az akkor végett érő gyakorlati idő után kapják meg a végbizonyít­ványt, az aranykalászos gazda címmel. Az iskola előadói: vitéz Hor­­váth Iván, Orosz Gyula, Mayer Ferenc, Kecskés Lajos, dr. Faltay János és dr. Gyarmathy Imre voltak. A növendékek a vizsga után az iskola udvarán gyülekeztek s levente csapattá alakultak át. Az iskola épület udvari bejárata előtt felállították az iskola lobo­góját s ez, valamint az előkelő­ségek előtt diszmenetben vonul­tak el. Kemény lépésekkel, fe­gyelmezett sorokban, feszes vi­gyázzban haladt el a menet. Déli egy órakor közös ebéd volt Polisch vendéglőjében. Az ebéden Tar Gyula, dr. Margitay Lajos, vitéz Horváth Iván, Ká­polnai Zsigmond, Toldy Zsig­mond, Szabó János dunaszekcsői gazda és dr. Schmidt Miklós mondottak felköszöntőt Dr. Schmidt Miklós azokat a gazdá­kat köszöntötte fel, általános tetszés mellett, akik elküldték gyermekeiket az iskolába. Jól is­merjük a gazda konzervatív fel­fogását s tudjuk azt, hogy mily nehéz őket tanulásra ösztönözni s a legnagyobb elismerés illeti azokat, akik ezt a közönbössé­get lerázva magukról, nem tö­rődve a többiek esetleges meg­szólásával elküldték tanulni gyer­mekeiket. A nagyszerű ebéd Pobisch Károly vendéglős érdeme volt. * Hosszúra nyúlt tudósításunkat nem zárhatjuk le anélkül, hogy a mohácsi gazdákhoz ne szól­junk. Feltűnően kevesen, mind­össze ketten voltak mohácsi gazdaifjak a tanfolyamon, ezek is a I­­on. Az idei évfolyamra egyetlen mohácsi gazdaifjú nem iratkozott be. Nem elég szidni a kormányt, különféle vezetőket, abból nem fog több, jobb búza teremni, nem lesznek szebb jó­szágok, hanem igenis tanulni kell, hogy le ne maradjunk a világversenyben ismét. A mohá­csiaknak külön költséget sem okoz, hiszen itt van helyben az iskola. Könyvek sem kellenek s az összes taneszközök alig pár pengő kiadást jelentenek, még­sem akadt egy gazda sem, aki beíratta volna gyermekét. Reméljük, hogy ezeknek a té­nyeknek egyszerű felsorolása is elegendő lesz arra, hogy a jövő­ben nem hagyják meg ezt a szé­gyent a mohácsiaknak. Vikár Zoltán ref. lelkész fogadtatása. F. hó 6­án, vasárnap nagy, ben­sőséges örömünnepe volt a mo­hácsi ref. gyülekezetnek. Ezen a napon lépte át Vikár Zoltán, mint a gyülekezet új lelkésze a város, majd a ref. templom kapuját, hogy átvegye hivatalát és hívei lelki ve­zetését. Az ünnepélyes fogadtatás előkészületei már napokkal előbb a legnagyobb buzgalommal foly­tak, hogy az külsőségeiben is méltóképen fejezhesse ki az ügy fontosságát és a hívek osztatlan örömét. Vikár Zoltán vasárnap délelőtt 10 órakor érkezett meg az eléje utazott presbiterek társaságában a vasútállomásra, ahol — dacára a nagy hóesésnek — rég nem látott lelkes tömeg várta és ha­talmas, dörgő éljenzéssel fogadta. A hitéletnek és örömnek eme első, spontán megnyilatkozása után Fehérváry István műszaki tanácsnok, ref. presbiter a polgár­­mester és a város vezetősége nevében üdvözölte az uj lelkészt abból az alkalomból, hogy mo­hácsi ref. lelkészi minőségében első ízben lépte át a város kü­szöbét A tartalmas és hatásos beszéd után, a presbitérium élén Tabak Szabó Ferenc üdvözölte Vikár Zoltánt olyan keresetlen, olyan láthatóan szívből jövő sza­vakkal, a lelki örömet annyira ki­fejező erővel, hogy beszéde vé­gén, a szónokkal való együttér­­zés megnyilatkozásakép, mint egy szív, egy létekből tört ki a hívek feltűnő sokaságának éljenzése. T. Szabó Ferenc üdvözlő be­széde után a Ref. Ifjúsági Egye­­­­sület nevében ifj. Makó Ferenc, a Leányegyesület nevében Szabó­ Irmuska mondtak üdvözlő sza­vakat és Szabó Irmos egy gyö­nyörű csokrot adott át Vikár Zoltánnak. Az üdvözlésekre Vikár Zoltán külön külön válaszolt szép, kifor­rott szónokot jellemző szavakkal, majd megkezdődött a menet­be vonulásra. Legelői Varga Pál vezetésével húsz tagból álló, fes­tői képet nyújtó lovas bandérium, majd a felvirágozott, díszes hin­­tón Fehérváry Istvánnal és Szabó Irmossal az ünnepelt Vikár Zol­tán, mögötte az ünnepi díszbe öltözött presbiterek, majd 20—25 kocsi és a gyalogosok sűrű tö­mege. A díszes menet ünnepi nyugalommal haladt végig a vá­roson és tért be a lobogó díszbe öltözött Kálvin utcába, ahol újabb tömeg — köztük szép számmal más vallásúak is — várta az ér­kező lelkészt. A templom kapujában, a ha­­ngok zúgása között, Molnár Pál segédlelkész a tőle megszo­kott szónoki készséggel köszön­tötte az eklézsia új papját és adta át neki a templomot, lejárván ed­digi megbízatása. Vikár Zoltán fenkölt szavakkal köszönte meg Molnár Pál üd­vözlő beszédét és meghatóan kedves testvéri csókkal üdvözölte paptársát. Ezután Borbély Évike és Viczi Marika mondtak még szép kö­szöntőt és nyújtottak át egy egy virágcsokrot örömmel várt lelké­szüknek, aki ezután a fehér ruhás leányok sorfala között, a temp­lom udvarán keresztül a pap­lakba ment, hogy palástot öltve magára, megtartsa a templomban első istentiszteletét. A zsúfolásig megtelt templomban a 101. dicsé­ret áhitatos hangjai mellett lépett a szószékre Vikár Zoltán s a hi-é­vek feszült figyelemmel hallgat­ták gyönyörűbbnél gyönyörűbb gondolatait, szavainak, orgánu­mának, előadásának meggyőzően lélekbe kapó erejét, szépségét, melyből ki kicsendül — szent Pál levele nyomán — beszédének mottója: Mit is adjak Nektek, aki mint lelkésztek először szó­­­lok hozzátok! A valóban mély evangéliumi gondolatokat szántó szónoklat, ima és körének után a hívek so­kasága lelkiekben megerősödve távozott, bizonyára azzal a gon­dolattal: Óh adj nekünk Uram, egy aktot is, szivünk szerint vá­lasztott pásztorunk mellé! MOHÁCSI HÍRLAP A Katolikus Legényegylet negyedik nagyböjti estje. Március 6 án rendezte a Kato­likus Legényegylet az idei nagy­­böjti ciklus negyedik estjét. Kling Ferenc ifjúsági tag sza­valata után P. Kiss Szaléz ferenc­­rendi hittanár, prefektus lépett a függöny elé. — Az ember Istenből kiindult örök valóság — kezdte beszédét a szónok — mely érzi, hogy lelke mérhetetlen. Érzi, hogy lelkét a földön senki nem elégítheti ki és e lélek szinte pillanatok alatt járja be a világ összes tájait. Ha­talmas, nagy erő van az ember­ben, mely fölfelé tör. Fölfelé vonzza valami. Mi az? A lélek. Mi a lélek? A lélek Istennek egy lehelete, mellyel az anyagba szel­lemet öntött. Nincs lélek, mondja a modern ember. Ezen állítás té­ves voltát a józan eszű ember előtt nem kell bővebben magya­rázni. Igenis van katolikus, krisz­tusi lélek. A lélek természete mo­zog, fejlődni akar, többet kíván. Kívánja mindenség Urát, az Is­tent. Mi az Isten ? Egy örök fény­tenger, melyből én csak egy fény­sugár vagyok; egy nagy fehér hegy, melyben én csak ici-pici fehérséget képviselek. Mindaz a kevés, mely bennem, emberben van, istentől ered. — Van a léleknek drámai ereje. Az emberi élet tragédiája az, hogy van benne valami titkos erő, mely lefelé húzza. Egyik erő vonz a magasságba, a másik húz lefelé, a kettő fókusában van a lélek. A fölfelé vonzó erő a hit, a le­felé sülyesztő a hitetlenség. Mi történik, ha a lélek értelme kiesik a hitből? Mi lesz ebből? Ennek eredménye a racionalizmus. Nincs lelki nyugalom s ez babonaságra, téves félelemre vezet. Mire vezet az értelem ítélete hit nélkül? A kriticizmusra Ma az élet legna­gyobb ereje az, hogy félvállról veszik az életet. Valami fölényes­kedés lett úrrá az embereken. Mi az örök mélység? Isteniesség-e, vagy emberiesség? Inkább több és nagyobb isteni lelkűlét, mint túlzott emberiesség. Mivé le­szünk, ha a lélek akaratvilága el­veszti a hit erejét? Ekkor feltá­mad az önzés, az egoizmus. — A halandó ember abban a téves hiedelemben ringatja ma­gát, hogy a földön kizárólag ő érette van minden és azt hiszi, hogy ő a világ közepe. Értelem, Ítélet, akarat Isten nélkül mit eredményez? Megteremti a libe­­ralizmust, kommunizmust és az anarchizmust. Ezt alkották a «kul­­turemberek.» A nagy ember, akit Isten önmagából alkotott, ha nem keresi a csillagot, a magasságot, elrothad, lesülyed a semmiségbe. A másik, az igazi világ az, ahol Istent keressük a maga valójában. — A keresztény hit első foka a kétkedő hit, amikor még nem tudunk határozott választ adni az isteni jóra és emberi rosszra. A második fok a szubjektív hit, itt már elhisszük a jót, nem vonjuk kétségbe már csak tekintélytisz­teletből sem. A harmadik fok az objektív hit, ebben már nem­csak hiszem, hanem meg is értem, hogy az Isten akarja, hogy higy­­jek benne. Tudom azt is, hogy miért hiszek. Ez az igazi örök mélység. Tudom, hogy mit ad nekem az Isten. A hit és lélek emelkedésekor kutatok, vizsgálok bensőmben, keresem és megta­lálom magamban az Istent. Meg­értem, tudom, hogy én vagyok az Isten örök gondolata. Enyém az Isten és én isteni vagyok. Mindenkinek meg kell érezni, sejteni az Isten nagy gondolatát, benső, titkos valójában. Ez a ke­resztény hit igazi győzelme. A lélek ereje fölemel oda, ahol lá­tom egy örökkévalóságon át az Istent. Ezt a Szentlélek adta ki­választott egyéneinek, ez nem mindenkinek kiváltsága, csak an­nak, aki ezt ki is érdemli. Most, a nagybőjti ájtatos időkben — fejezte be beszédét a szónok — becsüljük meg a keresztény hi­tet, leljük föl Istent és menjünk hozzá, a legfőbb Bíróhoz, az igaz­ságok Urához, aki vár bennünket. A nagyszámú közönség taps­viharral honorálta a sikerült be­szédet. Utána Marton Kató, a leány­csoport tagjának szavalata követ­kezett, befejezésül pedig Ránics Annuska, Bárácz János, Bálint János, Knittl Ferenc, Szekér Fe­renc és Ribár György szereplé­sével egy bohózat került színre Petrovics Dezső rendezésében. 1932. március 13.

Next