Mohácsi Hirlap, 1933 (23. évfolyam, 1-53. szám)

1933-02-19 / 8. szám

1033. február 19. MOHÁCSI HÍRLAP hiúsult.. De ha Ausztria haj­landó volt Németországgal vámszövetségre lépni, mely bizony hátrányos lett volna reá nézve, kétségtelen, hogy ha­zánkkal is hajlandó lett volna megkötni annál is inkább, mert itt sokkal nagyobb az egymásra­utaltság. Búzafeleslegünk felét Ausztria képes felvenni. Búzater­melésünk csökkentése és mező­gazdasági termelésünk céltuda­tos átalakításával (állattenyész­tés fokozása, len, kender, do­hány, termelése) elérnénk azt, hogy feleslegeink nagy részét Ausztriában helyezhetnénk el. Ausztria iparcikkei részére pedig vámmentes lehetne az egész magyar piac. Hazai iparunkat ez csak igen kis mértékben érintené. Mivel úgy hazánk, mint Ausztria gazdasági válságban szenved, meg kell valósítani a magyar-osztrák vámszövetséget, hogy mi és Ausztria a múlt tradícióira támaszkodva, gazda­sági egymásrautaltság alapján egy életképes gazdasági biokban egyesüljünk, hogy a teljes össze­­omlást elkerüljük. Ilyen gazdasági szövetkezé­sekkel elérhető lenne, hogy a feleslegesek elhelyezést nyerjenek, hogy az új termelés megindul­jon, ami pedig új munkaalkal­­kalmak keletkezését és a munka­nélküliek millióinak foglalkozását hozná magával. A kereseti lehe­tőségek emelkedése pedig a fo­gyasztást emelné, miáltal a ter­melés fokozódhatna. Végeredményben a gazdasági helyzet javulását, a termelés és fogyasztás emelkedését, a mun­kanélküliek elhelyezését, az em­berek megelégedését vonná maga után. Szidonya János, amelyekhez hasonló művészi plakátokkal kevés város dicse­kedhetik Magyarországon, készül egy kisebb ismertető füzet is Mohácsról, a város nevezetessé­geiről is, amelynek illusztrációi már készen vannak s amelyet ingyen szándékozik a város egyelőre az összes középiskolák­nak és a baranya megyei közsé­geknek megküldeni, amennyiben erre szükséges pénz rendelke­zésre fog állani. Pécsett szintén kiadtak egy ilyen kis füzetet, amelynek költségeit azonban a kereskedelem és a gyáripar, to­vábbá a szállodák és vendéglők állották, úgyhogy jelenleg már négy nyelven adták ki s elárasz­tották vele Ausztria, Franciaor­szág és Olaszország idegenfor­galmi hivatalait. Kívánatos volna, hogy a költségeknek legalább egy részét itt is azok az érde­keltségek vállalják, akiknek a legtöbb hasznuk lesz az idegen­­forgalomból. A könyvet szintén Kolbe Mihály és vitéz dr. Hor­váth Kázmér állítják össze. Mohács város idegen­­forgalmi plakátjai. A városházán a polgármesteri előszobában a könyvtár szek­rényre kifeszítve három éves plakát lepi meg az embert Az egyik plakát felirata: «Nyaraljunk Mohácson !» Ez a plakát a strand propagandájára készült. Egy fürdőruhában levő hölgyet ábrázol,­ mögötte a város szilhet­­jével s a Dunával. A másik pla­kát felirata: «Utazzunk Mohács­ra! Történelme gazdag, népvi­selete színes !» A harmadik pla­kát : «Mohácsi Farsang» felirattal a busójárásból vesz ki egy jele­netet. Három busó látszik rajta, amint járják a táncot. Mind a három plakátot Kolbe Mihály festőművész készítette vitéz dr. Horváth Kázmér irányítása mel­lett. Ezek a plakátok első fecskéi annak az idegenforgalmi propa­gandának, amelyet Mohács vá­rosa ez évben bevezetni igyeke­zik. Hogy azokkal a szerény eszközökkel, amelyek erre a célra egyelőre rendelkezésre ál­lanak, sikerül-e ezen plakátokat mind elkészíteni és kidobni, nagy kérdés. Mindenesetre a város hatósága meg fogja kísé­relni, mert tudatában van annak, hogy propaganda nélkül nincs eredmény. A plakátokon kívül, amelyek rendkívül sikerült alkotások s X­X­X*­­xxxxxxxxx A Mohácsi Polgárok Olvasóköre közgyűlése A Mohácsi Polgárok Olvasó­köre múlt vasárnap tartotta ren­des közgyűlését, amelyen a ta­gok szép számmal vettek részt. Schmidt Lajos elnök nyitotta meg a közgyűlést s vázolva a múlt év történetét a súlyos gaz­dasági válságról beszélt, amely különösképen ezen egyesület tagjait sújtja, akik majd teljesen kisgazdák. Csak az lehet a vi­gasztalásunk, hogy egész vilá­­gágon így van, de reméli, hogy hamarosan véget ér ez majd. Kéri a tagokat, hogy a tagdíjat pontosan fizessék, hogy az egyesületi élet fennakadást ne szenvedjen. A pénztári jelentés 1286­­ bevétellel szemben 1252 pengő kiadással ismertette az elmúlt év anyagi részét. Ugyanezen az alapon állítják össze a követke­ző évi költségvetést, mégis aján­latosnak látszik a tagdíjmérséklés. Több kisebb ügy után a köz­gyűlés a tisztújítást ejtette meg az alábbi eredménnyel: Elnök : Schmidt Lajos, alelnök Báli Pé­ter, háznagy Almann Miklós, igazgató Riszt András, jegyző Heréb János, II. jegyző Szűcs Péter, ügyész dr. Schmidt Mik­lós, pénztáros Matkovics Mátyás, ellenőr Molnár József, könyvtá­ros Horváth Mihály, számvizgáló bizottság Balázs Mihály, Seregé­­lyi János, Horváth István, ifj. Haramza István, Lipokatics György. Választmány Heréb Mátyás, Vészeli József, Heréb István, ifj. Heréb György, Heréb Antal, Szűcs Mihály, Pucher András, Pécsi Péter, Petrovics Károly, Halász Péter, Pichler József, ifj. Báli János, Pécsi György, Kasza András, ifj. Vö­rös Mihály Kasza Antal, Bakó Gergely, Kiss József, Bakó Mi­hály, közép Bencsik János, id. Pécsi Mihály, Bencsik József, id. Heréb József, Ladányi János, Mészáros Mihály, Gulyás István, Vészeli Simon. Póttagok Horváth József, Bakó János, Gulyás Jó­­szef, Vörös Péter. Kegyelettel adózott­ a közgyűlés Apponyi emlékének. A város Speyer kötvényeket vá­sárol.­­ Törölték a helybeliek helypénzét. Csütörtökön délután fél 3 órai kezdettel tartotta a város képvi­selőtestülete rendes közgyűlését. A Városi Keresztény Párt majd teljes számban gyűlt össze, míg a Városi Párt csak lassan szál­lingózik. A közgyűlés megnyitása után felállt dr. Margitay Lajos pol­gármester s vele az egész köz­gyűlés. A polgármester emelke­dett szellemben­, a legmélyebb ke­gyelettel emlékezett meg: a nem­zet nagy halottjáról, gróf Apponyi Albertről. A közgyűlés tagjai megilletődve hallgatták a magas­­szárnyalású beszédet. A közgyűlés első érdemleges pontja a Baranyai Villamosság r.­t által rendelkezésre bocsáj­­tott 62 ezer pengőnek az eredeti határozattól eltérő felhasználása. vitéz Szőnyi Alajos referálta be az ügyet. Teljes részletessség­­gel ismerteti a Speyer kölcsönt, amelyet Amerikában helyeztek el s amely az utóbbi időben név­­értékének negyedére esett le. A városnak jelenleg 43 ezer pengőt kell évente fizetnie kamat és törlesztés címén, amennyiben a villamosaiért kapott 60 ezer pengőért Speyer kötvényeket vá­sárolna, ez esetben mintegy 250 ezer pengő értékű kötvény tulaj­donosa lenne s 19 ezer pengő kamatot visszakapna a lefizetett kamatból. Vitéz Szőnyi minden oldalról megvilágítja a kötvény­vásárlást s nem talál sehol olyan momentumot, amely veszélyt, vagy vesztességet rejtene magában s igy mindenképen ajánlhatja a vá­sárlást. A tárgyhoz elsőnek Schmidt Miklós dr. szólott, aki olyan nagy fontosságúnak tartja ezt az ügyet, hogy alaposan kellene megtárgyalni. Utána dr. Schwartz Béla, Schmidt Károly, dr. Beck Alajos, Vida Dezső, Petrovics Károly szóltak hozzá. Nívós, ko­moly vita fejlődött, amely néha heves volt ugyan, de minden­esetre mindkét felfogás részéről az őszinteség tükröződött vissza. Végül is szavazásra került s 32 szavazattal 10 ellenében elhatá­rozták a kötvényvásárlást. Az ásványvíz és a szikvíz megadóztatásának kérdését levet­ték a napirendről. Nagyobb vitát keltett a hely­pénz ügye, amelynél Czerm­es Mátyás és társai azt kérték, hogy a mohácsiak ne fizessenek helypénzt. A vita során Csupics Lukács, Petrovics Károly és Bükkös Ferenc szólaltak fel s a szavazásnál majdnem egyhangú­lag — a tisztviselő szavazatok nélkül — a helybeliek helypén­zét törölték. Több kisebb ügy után a köz­gyűlés fél 6 órakor ért véget. — Uj lap. Kaposváron Uj —Vir­radat címmel szépirodalmi lap jelent meg, amely az irodalmon kivül a művészettel és kritikával foglalkozik. A lapot Csermely Ist­ván szerkeszti. 3 IGYUNK ZWACK-UNICUM gyomorerősitő likőrt. — Uj ügyvéd. Dr. Csáky Árpád az ügyvédi és bírói vizs­ga második részét dicsérettel letette. Az uj ügyvéd Mohácson nyit irodát s összeköttetései és ismerettsége mindenesetre re­ményt nyújtanak annak mene­telére is. — Halálozás. Deutsch Kornél Pécs város ny. főszámvevője éle­tének 79 ik évében szerdán délu­tán meghalt. Az elhunyt Pécsett az adófelügyelőségnél kezdette meg hivatali pályáját, majd 1887- ben Mohács nagyközség pénztárosa­­ lett. 1892-ben került Pécs városá­hoz, ahol 1927-ig, nyugalomba vonulásáig dolgozott. Mintaszerű tisztviselő volt, akit sokszor talált az éjszaka íróasztalánál. Nyugalom­ba vonulása után Mohácsra költö­zött s itt élt Kornél fiánál. Halá­lát két fia Deutsch Kornél és Valér­s kiterjedt körű rokonság gyászolja. Temetése pénteken dé­lután volt mély részt mellett. — Hamberger Ferencé sz. Egrich Teréz életének 67-ik évében f. hó 16 án meghalt. Halálát az Egrich, Kecskés, Schnell, Városi családok gyászolják. Temetése szombaton délután — lapunk megjelenésekor — 3 órakor lesz. — Az O. T I. Mohácsi Kiren­deltségének megszüntetése. A kirendeltség vezetősége tudomásá­ra hozza a munkaadóknak és a biztosítottak, hogy a kirendeltség végleges megszüntetése a legkö­zelebbi napokban megtörténik s ezzel a kirendeltség beolvad a pécsi kerületi pénztárba. A pécsi kerületi pénztár egy a Mohácson felállítandó közvetítő szerv útján fog gondoskodni a Mohácsal való kapcsolat fentartásáról. A kiren­deltség megszűnése után a köve­tendő eljárás felől hírlapok útján részletes tájékozást­­fognak kapni az érdekeltek.­­— A Mohácsi Kát. Legény­­egylet csoportja ma, vasárnap délután pontosan 4 órától a bel­városi r. k. elemi népiskolában gyűlést tart, melyen előadó lesz Balázs Mária tanítónő. tabletták, csak az eredeti cso­magolásban a Bayer- kereszttel valódiak. Mindenféle pótszert utó-Minden gyógyszer­tárban kophetele.

Next