Mohácsi Hirlap, 1939 (28. évfolyam, 1-54. szám)

1939-01-01 / 1. szám

­­t a Városi Múzeum Pécs POLITIKAI ÉS TáRSADALMI HETILAP Előfizetési Ára: Negyedévre 1 pengő 60 fillér Száma­­ 16 fillér. Szerkesztőségi 88, kiadóhivatali telefon sz. 67. É­JFK Szilveszter éjjelén az óra­mutató ne­m áll meg. A má­sik pillanatban továbbindul, mert az idő sem áll meg. Az időnek nincs pihenése, csak roh nása. Az idő szá­guld. Vala­mikor vágtató pa­ripákon, ma stratoszféra ma­gasságában az őrületig foko­zott hajrában suh­­ tovább. Éjfélkor egy pillanatban múlttá lesz a jelen és az elmúlt 1938 as év beáll a sokmillió év sorába, amelyek ezen a száguldó, forgó föld galyabison annyi mindent láttak. Sorukban ott van az ember, a föld és Isten min­den teremtményének története Attól a pillanattól kezdve, amikor az Úr elindította sorsára az emberiséget. És rakódunk egymás mellé az évek milliói, soraik alatt az eltemetett sorssal. Minden évnek megvolt a maga sorsa. Minden év ho­zott jót és hozott rosszat. Minden évben születtek és meghaltak az emberek s minden évben elindultak és befejeződtek életek és rendel­tetések. Amikor most búcsúzunk az elmúlt 1938. évtől, a szí­vünk hálával telve, könnyes szemekkel küldi be a vég­telen sorba. Ez az év, amely elé nem sok reménnyel te­kintettünk, a magyar remé­nyek egy részét hozta. Ott rejtegette magában már szü­letése pillanatában, hiszen az Úr által kijelölt után minden előre elrendelteti. Takargatta, aztán hirtelen kitette, mint édesanyja a gyermekeinek szánt édességet, vagy játékot. Odatette annyi év óta bal­sorsban küdő magyarság elé a Felvidéket, millió testvéré­vel. Karácsonyi ajándékot hozott a magyar nemzetnek, amely oly régen az advent várakozásával tekint a homá­lyos jövőbe és várja a mai LKOR gyar sors újjászületését. Magyar Karácsonyt hozott nekünk és a Felvidék ma­gyarjaink. Testvéri összsölel­­kezést, örömök sorozatát. Hogy maradtak még vágya­ink, kívánságaink? Igaz, de le­­gyünk türelemmel, hiszen most születik az éjfél pilla­natában az új év, az 1939. Éppoly rejtelmes, éppoly ti­toktartó s mi reméljük, hogy méhében hordja a magyar ígéret teljes megvalósítását, úgy a határokon kívül, mint belül. Mert nemcsak vissza­várjuk az összes elszakított megvár területeket, nemcsak minden magyar testvért akar­juk ismét itt látni az isten­alkotta és ember által meg nem változtatható, természe­tes határok között, hanem azt is akarjuk, hogy idebenn is újjászülessen a magyar élet. Ez az új élet már fakadó­ban van. Elindult azon a keresztény alapon, amely Krisztus tanítását, annak minden igazságát és szépsé­gét akarja az emberek sor­sába átvinni. Elindult és el kell jönni annak az időnek, hogy amíg az egyiknek ka­lács jutott a másiknak is legalább a becsületes meg­szolgált és gondtalan kenyere legyen. Kell jönnie az új időknek, amelyben nem ezer­nyi egyesületen át kapnak az elesettek pillanatnyi segít­séget, percnyi örömet szer­vezve, hanem egyszer min­denkinek meg lesz a meleg ruhája, a napi tisztességes falatja. Egy új, keresztény és szo­ciális országot várunk, amely elsősorban a népet, a dolgo­zók millióit szolgálja minden törvényével és annak minden betűjével. A munkáért nem alamizsnát, hanem bért kell adni, amely megadja az ala­pot a megélhetéshez. És munkát tetteket várunk a most fakadó új esztendőben Nemcsak azoktól, akik oda­fenn az ország sorsát inté­zik, hanem becsületes rész­­vállalást a nemzet minden tagjától. A dolgozók milliói­nak állama csak a dolgozóké lesz, ahol a here nem élhet meg Mindenki a maga he­ December 7 én reggel hűvös, de napsütéses időben három hatalmas gázfűtéses teherautóval elindultunk Barkasszóra ahol több község felsorakozott ifjú­sága várt bennünket, nemzeti lobogók alatt Az előző nap szorongó érzése most izgatott várakozásban éltek lelkünkben. A község határában levő vásár­téren nagy négyszögben várt az ifjúság és a község vezetősége Mi zeneszóval vonultunk a térre, majd a század díszoszlop vonal­ban felállott, amikor is az volt a benyomásunk, hogy itt bár tar­tózkodó, de reményekkel teljes magyar ifjúsággal állunk szemben, akiknek a szívéhez vezető utat kell csak megtalálnunk. A vezetőség rövid tanácsko­zása után zenekarunk a Himnust játszotta, majd Fóris Endre ref. lelkész, a község lelki vezére, és utána Lakatos Ferenc fő­jegyző a község nevében kö­szöntött bennünket, szeretetteljes szavakkal üdvözölve századunkat, majd Nedőczy Gyula őrnagy magyaros szeretettel részletesen ismertette nagy érdeklődés mel­lett, a leventeintézmény célkitű­zéseit. A továbbiakban Balla Ká­roly a leventék nevében igen hatásos köszöntőt mondott az ottani ifjúsághoz, végül pedig Szász Árpád főoktató az általa ismert rutinos előadói készség­gel elszavalta vitéz Somogy­vári Gyulának „Nyergesetek ... c. költeményét. Ezután a század szakaszgyakorlatatokat mutatott, ez azonban nem nagyon érde­kelte a fiukat, ezért a zenekar térzenét adott nagy sikerrel, a századot pedig oszoltatták, hogy ismerkedjenek meg az ottani ifjúsággal és kicserélhessék ta­pasztalataikat. Igen, ereje teljes latbavetésé­­vel kell, hogy szolgálja az­ uj időket, amelyek csak így hozzák el azt az uj magyar életet, amelynek valóraválá­­sát várjuk s amelyet keser­ves­ időnkben megálmodtunk. És eljön . . . hozzá az 1939!.. . Az ünnepély alatt már érez­tük, hogy fokozatosan közele­dünk egymáshoz, am­kor pedig a kölcsönös ismerkedés után örülhettünk a várva-várt viszont­látás örömének, úgy éreztük, hogy megtaláltuk azt, amiért 650 km. távolságból eljüttünk, mert vére­inkre találtunk, akik szívben és lélekben magyarok maradtak, ruszin testvéreikkel együtt. Le­kötelezően szívesek voltak mind, akik kijöttek hozzánk, a tantes­tület Nagy Gáspár ig. tanító vezetésével, közöttük az állan­­dóan mosolygó tanítónőkkel, akik közül az egyik — általános öröm mellett — jelenlétünkben kapta meg a katonai parancs­nokságtól Barkasszó községbe való áthelyezését és állásában való megerősítését. A jóságos lelkű főjegyző és lelkész megelégedett tekintetéből a lelki megnyugvást és a rég­óta várt elégtétel érzését láttuk kisugározni. A községi bíró, a nemzeti párt elnöke mind, mind a magyar testvéri szeretet élő szimbólumai voltak. Egy rövid félórai beszélgetés után testvéri barátság fejlődött ki a falu népe és közöttünk Ezután közkiván­­ságra zeneszóval végig vonul­tunk virágesőben a község fő­utcáján és megközelítettük a wieni »béke mű« bölcs demar­kációs vonalát, amely kettésza­kította a község közigazgatási határát és megtörte Munkács felé vezető egyetlen vasútvona­lunkat, csak azért, hogy a ma­gyarság testében egy újabb tüs­két tudjanak elhelyezni és ezzel b­ztosíthassák egy »idegen hata­lom« távoli stratégiai érdekeit. Aki egyébként a magyarság ér­dekeinek semmibevételét a gya- I­korlatban is látni akarja az Mohácsi leventék a Felvidéken. in.

Next