Moldvai magyarság, 1995 (6. évfolyam, 56-64. szám)

1995-01-01 / 56. szám

(folytatás a 2.oldalról) iratanyagát és utána bukovinai magyarral beszélünk, lehetetlen az azonosságot meg nem állapítanunk.­­A nyelvnél és az ősfoglalkozás eredmé­nyeinél is ékesebben és elhatározóbban beszélnek dalaik. Ha semmi más kapcsolatunk nem volna a bukovinai magyarsággal, csak a Kodály­ról Hadikfalváról, Istensegítsről, Fogadjis­­tenről, Andrásfalváról és Józseffalváról feljegyzett 30 ének, ez is pontosan mutatná a cáfolhatatlan gyökérközösséget. A buko­vinai nótafák milyen nagy megelégedéssel állapíthatják meg, hogy énekeik a magyar énekek főértékeiként magyar, német és an­gol nyelven bejárták már a Világot és hogy a magyar operaház színpadán is szóhoz ju­tottak. A Kodály Zoltán Székely fonójában örömmel látjuk a józseffalvi: Nekem olyan emberecske kéne, az istensegítsi: Szomorú fűzfának és Most jöttem Erdélyből, a fogadjisteni Apró alma lehullott kezdetű énekeket. Nem annyira dallamáért, mint jel­lemző szövegéért iktatjuk ide az alábbi éne­ket, melyet Balázs Péter Lukács nekem énekelt 1932. augusztus 10-én Istensegíts­­ben: Istensegíts mit vétettem, Hogy én benned nem élhettem? Elátkozott apám, anyám, Az Isten es haragszik rám. Sebesen főj a Szucsáva, Ülök-e még a martyára? Sebesen fej a Szucsáva, Nem ülök én a martyára. Magosan áll a kopac hegy, Ha sírok es most mán mindeggy, Elvándorlók messze fődve, Ott maradok tán örökre. Én Istenem teremtettél S egy víg napot nem rendeltél, Én Istenem­be megvertél, Ingem legjobban mindennél. Nincs szerencsém semmi jóba, A szerencse forgásába, Attól mind meg vagyok fosztva, A jó mind másnak van adva. A bukovinai magyarok minden élő ma­gyarnál igazibbak. Általam tiltakoznak minden más megnevezés ellen. Meggyőző­désük sárbatiprásáért vállalták a bujdosást és hontalanságot. Keménységüket az évti­zedes nélkülözés és hontalanság sem törte meg. Új otthonukban vallásukhoz és fajuk­hoz hűek maradtak. Nyelvüket, szokásai­kat, hagyományaikat híven őrzik. Mindig adtak a magyarságnak. Most, amikor a sors keze ismét végigvette Józseffalva közsé­gét, ne legyen egyetlen magyar, kinek szíve meg ne mozdulna és ne sietne futva a nél­külöző magyar testvérek segítségére. Én tudom, hogy az ő imádságuk ereje, hálájuk hatása ezerszeresen visszafizet minden ál­dozatot, minden értük vállalt tettet. Vajha a bárhol élő magyarokat érő csapás minden élő magyar szívbéli ügye lenne!... Bu-ko-vi-na, Bu-ko-vi-na, Áld-jon meg az Is-ten új-ja Hogy ne üs-mer-te-lek vo-na, Mért vagy hoz-zám és mos-to-ha. ■ Domokos Pál Péter gyűjtéséből. GYÖRFI DÉNES Madéfalvánál elveszett székelyek keserves éneke (...) a Bethlen Könyvtár kézirattárá­ban egy XVI. századi, keltezetlen, kéziratos vers vonja magára a figyel­met. A szóban forgó terjedelmes verset Klaniczay Tibor közölte le első ízben a romániai dokumentációs könyv­tárakban végzett kutatásai eredménye­ként 40 évvel ezelőtt, 1954-ben Budapesten, a Kossuth kiadónál meg­jelentetett tanulmányában. Egybevetve az eredeti kéziratot a le­közölt példánnyal, némi helyesírási be­avatkozással, — most a madéfalvi veszedelem évfordulóján — úgy vélem, érdemes újraközölni e verset, hogy ar­ról a mai olvasó is tudomást szerezzen. Szerelmes Istenem ki véred ontottad A magas keresztfán bűnünket elmostad Szállj le az egekből néped vigasztaljad Csapásainkat s súlyos inségünket hallad Erdély s Magyar Ország te is figyelmezzél Mert megnyomta vállát népednek tsalárd szél Gyászos köntösödben öltözni ne késsél Haljad beszédemet kardra ne vettessél. Csík Gyergyó Háromszék Nemes Magyar Nemzet, Sirassátok immár a magatok vérét Megromlott Hazának fényeskedő népét Vétketeknek látom meg adtátok bérét. Sok jaj szót küldtetek már fel az egekben Mert sokan feredtek tulajdon vérekben Úgy a fegyver által mentenek a földben idegen nemzetnek mert estek kezekben. Akik megmaradtak németek kardjától Sokak megfosztanak magok vagyonjoktól Alig oltalmazták fejeket haláltól így estenek távol szép szabadságoktól Ki fontolhatná meg Madéfalva kárát Kinek felégették nyugodalmas házát, Nem nézték ezüstit, marha s gabonáját Sőt azt örvendezték látván annak lángját. De mely sok embertis a tűz meg emésztett Csontjukat azoknak halomban temetett ifjúságokban le­tették élteket, Fájdalmokra nékik a tűz ágyat vetett ímé sok Asszonyok özveggyé lettenek Házakban merőben szívesen könnyeznek Vigasztalást nintsen hogy kitől vegyenek Sírással jajgattyák halálát férjeknek. Árvaságra jutott szerelmes magzattyát Könnyezi sok Anya mert nem látja Attyát Fejét életének avagy mongyam párját Mert megölte német kard éle az urát. Majd minden faluban az Anyák siratták Elesett fiukat óránként jajgatták Szívbeli fájdalmit egymásnak mutatták Mely keserűségbe szíveket bé zárták. Sok sebes férfikat aki akart látni Szép friss legényeket a földön heverni Csíkba kínok között lehetett szemlélni Szíved meg epedve kit kellett felvenni így esett Csík Gyergyó szép pápista nemzet Szabadsága nélkül nagy Portziót fizet Fegyverre kelletett tenni munkás kezét Hivségének ilyen formán érzi ízét. Ha strázsára mégyen járma otthon szárad Marhája és háza dolog nélkül marad Felesége otthon tsak hogy el nem hervad Hogy nem láttya férjét bujában ellankad. Próbátlan dolgot kell nékie mivelni Gyenge asszony kezét kaszájára tenni Szekérrel fejszével havason eldölni Aki nem próbálta nehéz azt dolgozni. Duplás verejtékkel csűréből kell élni Gyenge karjaival holtiglan czipelni El bádjadt testének így kell el­száradni Csuda az asszonynak ily dolgot győzhetni. Szekere ha romlik neki kell tsinálni Annak négy kerekét kezével falazni Ily siralmas dolgot kell nékik próbálni Erős férfiak is meg kezdik könnyezni,­­ Siralommal ökrét teszi be járomba Szántani éhséggel mégyen határába Öröltetés mián esik nyavalyába Mezőben vagy házban megyen koporsóban. Haljátok férfiak asszonyok szólanak Kősziklák ezekre csak meg nem hasadnak Hogy lehet szívetek hozzánk nem hajlanak Lelketek testetek tollúnk el távoznak. Velünk esküdtetek holtja el nem hagytok Betegségünkben is ágyunknál maradtok Már midőn meg halunk velünk nem szólhattok Keserves az nékünk azt meg valhattyátok. Ilyen pusztulásra minnyájunk jutásunk Melyet még Hazánkban időnkben nem láttunk Török idejében ingyen sem hallottunk Melyre vétkünk mián mostan mi akadtunk. Leányok s asszonyok együtt férfiakkal Sebbe keverhetik lelke!«* motskokkal Vétkes dögleteses paraznacágokkal Úrok azt okozta távol lakásokkal. De ha imádkozunk nem esünk veremben A testi kívánság nem ver Kelepczében Jézust szűz Máriát vigyük be szívünkben Gyakor gyónásokkal meg marad lelkünkben Azért Jézus kérünk ne vesd el népedet Mutasd Ínségünkben áldott szerelmedet Szűz Anya Mária tsokollyuk kezedet Hogy ez s más világon látha­tyuk szívedet. Ámen. (R.M.Sz. 1994.1.29-30) 3 MOLDVAI MAGYARSÁG I DESPRE SITUAŢIA ACTUALĂ A CEANGĂI­LOR MAGHIARI DIN MOLDOVA Denumirea de „ceangău” apare pentru prima oară în secolul 16. Astăzi aşa sunt numiţi acei catolici care s-au stabilit în Moldova mai demult. E mai puţin corect să folosim această de­numire în legătură cu satele secuieşti formate în secolul 18-lea în văile Trotuşului, Tazlăului şi Bistriţei, îngrijorat de soarta ceangăilor care trăiesc în Moldova Mi­­kecs László scria următoarele: “...învăţământul în limba româ­nă, si ceea ce natural aceasta conţine, dar care si în mod »­AL , * conştient e conţinut de acesta, romanizarea, poate avea conse­cinţe nebănuite: pierderea completă a limbii maghiare, si cu aceasta, identificarea cu limba si naţionalitatea română". Noi am avut şcoli în­ limba noastră doar pentru puţini ani, dar nici acestea n-au fost în toate satele noastre. Statul român, folosindu-se de puterea Securităţii şi a Miliţiei, a închis aceste şcoli în 1959-1960. Astăzi, în aşa numita “democraţie de tip românesc”, ni se pun tot felul de piedici în redeschiderea aces­tor şcoli. La cererea episcopului român Melchisedec, cu îngăduinţa papei, în România s-a înfiinţat un episcopat romano-catolic în anul 1881, pentru “mai buna îngrijire” a credincioşilor. La Iaşi şi Bucureşti au fost înfiinţate episcopii, în fruntea cărora întot­deauna se află conducători bisericeşti care convin politicii ro­mâne. Maghiarii din Moldova au cerut de-a rândul secolelor preoţi maghiari în satele lor, dar din cauze obiective, aceasta nu s-a putut realiza. Mai târziu, când acest lucru a devenit posibil, au­torităţile române s-au străduit să împiedice aceasta. De mai multe ori au încercat oamenii din satele noastre să ceară sau să aducă preoţi maghiari, dar Siguranţa şi Securitatea au luat mă­suri violente împotriva acestora. Aproape în ficare sat îşi amintesc oamenii mai în vârstă de aceste represiuni. Institutul teologic din Iaşi se străduieşte să transforme în ieniceri cre­dincioşi pe băieţii naivi de la ţară, şi aceasta reuşeşte aproape întotdeauna.­­Preoţii trimişi în satele noastre depind nu numai de superio-­ rii lor ierarhici, ci şi de bunăvoinţa statului român. Din această cauză majoritatea acestor preoţi, fiind de partea statului român, încearcă să educe, să crească români cât mai buni din maghiarii moldoveni. Pentru aceasta noi trebuie să uităm­ limba noastră maternă, obiceiurile noastre Strămoşeşti, cântecele noaste — deci tot ceea ce mai e maghiar în noi. Ştiu bine aceşti preoţi şco­­liţi, că satele noastre sunt inculte, rămase în urmă, şi vor ca această stare de lucruri să rămână aşa, pentru că în cazul acesta ei pot să ajute mai bine la asimilarea, dizolvarea, dispariţia noastră. In satele ceangăieşti lumea s-a obişnuit să asculte de preoţi, pentru că speră să audă de la ei cuvântul Domnului. Dar ei, în afară de aceasta, ne îndeamnă să rupem odată pentru totdeauna orice legătură cu cultura maghiară. Majoritatea preoţilor noştri se folosesc de puterea ce le-o dă biserica catolică şi statul ro­mân, ca să ducă pe drumul pierzaniei satele noastre, ca noi să ajungem să fim drojdia societăţii, mai rău decât ţiganii. Se fo­losesc de încrederea pe care le acordăm ca să-şi bată joc de demnitatea noastră; se străduiesc să ne umilească; sufletul lor e străin de sufletul nostru. Cu alte cuvinte, aceşti preoţi acţionea­ză contrar intereselor noastre etnice adevărate; şi aceasta pot să o facă atâta timp, cât lumea satelor noastre e neştiutoare şi le îngăduie. Aceşti preoţi se referă pe universalitatea credinţei romano­­catolice, pe care o interpretează după cum au chef, şi în modul acesta vor ei să ne facă una cu poporul român. Preoţii noştrii, educaţi în spirit românesc iau în derâdere cultura noastră, vo­inţa noastră. După părerea mea, aceşti preoţi nu se ţin de pre­cepte morale. Profită de faptul că oamenii din satele noastre sunt credincioşi, că avem nevoie de credinţa noastră. Asta se numeşte şantaj. Acest mare păcat al lor nu ar putea fi absolvit de nimeni, dacă Sfântul Scaun le-ar ţine partea. Dar vor da sea­mă în faţa lui Dumnezeu cel adevărat! • Pe de altă parte în satele noastre învăţătorii şi profesorii sunt români; ei sunt străini de populaţie. Dintre ei puţini posedă pregătirea care e necesară unui intelectual de la ţară. . După unele păreri în satele noastre ceangăieşti trăiesc cam 150.000 de catolici care mai vorbesc limba maghiară. Numărul catolicilor moldoveni a crescut mult în ultimele două secole. Prin satele noastre au trecut cercetători maghiari care au în­registrat, au fotografiat multe obiceiuri. Alţii, aşa numiţii cer­cetători prea plini de patriotism românesc, umblând prin satele ceangăieşti, au declarat că nu avem nici o datină maghiară. E foarte uşor de dezminţit această afirmare, fiindcă cercetătorii maghiari au cules multe volume de cântece din satele noastre. Aşa de pildă Domokos Pál Péter, Kallós Zoltán, şi încă mulți alţii. Situaţia economică a satelor noastre e deosebit de gravă. La noi sunt multe familii sărace. E întristătoare lipsa de şcolariza­re. Toate acestea ne reduc simţitor şansele de a mai avea un vi­­­­­­itor. In Moldova, noi, maghiarii ceangăi, nu am avut niciodată intelectuali şi conducători proprii, care să ne apere interesele. Situaţia noastră e dezastruoasă şi nesigură. Cu toate acestea, mai putem spune, că cel puţin în parte, mai aparţinem unei cul­turi nespus de bogate — cultura maghiară. Csicsó A. J. 1994, sept. 28 GAZETA CEANGĂILOR

Next