Móser Zoltán: A félkövér vége - Esszék és tanulmányok (2013)
I. Távlatok
reneszánsz harangtornyával igazán különös élményt adhat annak, aki képes a kicsiny dolgok nagyszerűségét befogadni. A templom előtt út, a Lengyelországba vivő főút, túlfelől a magas kerítés, magas fák. Beljebb, félhomályban magányos és üres kastély. Abban a kastélyban Mednyászky László lakott. Ezt a reneszánsz kastélyt Horváth (vagy Graded Stansith) Gergely építtette, 1570—1590 között. Később a Thökölyeké, majd a Mednyánszkyaké lett. A kastély utolsó úrnője Mednyánszky Margit volt, aki itt 521 darab Mednyánszky-képet és -rajzot őrzött a második világháborúig. Azóta a kastély csak pusztult. Szerencsére a renoválását időben elkezdték — még a teljes pusztulás előtt —, és így megmaradt. Aztán eladták, és ma panzióként működik. Állóképek Justh Zsigmond író 1894-ben megjelent regényében, a Formusban Csöbör Apót néven rajzolta meg Mednyánszky alakját: „íme, arcképe: kopasz koponya, cafatos nagy szakáll, fejéhez arányítva kicsiny, tompa orr, piciny, kékes, gyermek kifejezésű, fátyolozott szemek. Rendetlen, piszkos, elhanyagolt ruházat. Cinikus külső, testben, lélekben, így is, úgy is cinikusra játssza magát, pedig nagy szívébe belefér egy világ... Egy ősrégi faj vonalán az utolsó állomás. Benne culminál századok finomsága, betegsége, tán vétkei.” „Ez az egyszerű, szürkekabátos ember — rajzol róla egy másik képet Lyka Károly — bárónak született, de költővé lett. Akik jól ismerik őt, csodákat mesélnek igénytelenségéről és prófétai egyszerűségéről. Egyik ismerősünk mondta nekünk, hogy majdnem könny gyűlt a szemében, amikor Mednyánszky műtermébe lépve látta, hogy annak egyetlen bútora egy kétforintos ácsolt ágy. Telt volna bőven jobbra is, kényelmesebbre is, neki nem kellett. Úgy élt, mint egy aszkéta, a keresménye elvándorolt a nyomorultak tanyájára.” „Mágnás vagyok és vagyonom van, tehát kötelességem azokon segíteni, akik rá vannak szorulva” - írja egyik levelében Mednyánszky, aki az alvilági alakok társaságában érezte magát a legjobban. Csavargó 61