Kegyestanitórendi gimnázium, Mosonmagyaróvár, 1922

I. Adatok az 1922.—23. iskolai év történetéhez. Az iskolai évet a rendes időben kezdettük meg. Augusztus hó 28-án vol az I. oszt. felvételi vizsgálata. Az alakuló értekezletet augusztus hó 29-én tar­tottuk. A javító- és magánvizsgálatok augusztus hó 30. és 31-én voltak, a tanulók felvétele pedig szeptember hó 1., 2. és 4. napján történt. Szeptembe hó 5-én volt, az ünnepélyes „Veni Sancte“. A rendes előadásokat szeptembe hó 6-án kezdtük meg s a június hó 29-én tartott „Te Deum“-mal s a bizo­nyítványok kiosztásával fejeztük be. A tanítás menetét semmiféle zavaró kö­rülmény nem gátolta. Változás a tanári karban. A kegyes-tani­tó rend főnöke Galambo Károlyt a helybeli gazdasági akadémiára küldötte gazdasági tanulmányok vég­zésére s helyébe Péntek Józsefet rendelte a budapesti kegyesr. tanárképzőbe. Kilár Istvánt a nms. VKM, a nyírbátori főgimnáziumhoz helyezte át. Valláserkölcsi és fegyelmi állapot. A tanári kar az ifjak vall­ása és erkölcsös nevelését folyton szem előtt tartotta. A kath. ifjúság a téli idő­szak kivételével naponkint, az egész tanév folyamán pedig vasár- és ünnep­napokon szentmisét és szentbeszédet hallgatott. Az ifjúság az év folyamán többször gyónt és áldozott. A húsvéti szent gyónást két napi lelkigy­akorla előzte meg. A más vallásuak hitoktatóiktól nyertek oktatást. Tanítványaink fegyelmi állapota megnyugtató. Illedelmes, szerény magaviseletüek. Egészségi állapot. A tanárok és tanulók egészségi állapota a tanév folyamán elég kielégítő volt. Dr Száhlender Ferenc egészségtan tanár és iskola­orvos megtartotta a hivatalos szemvizsgálatot és az újraoltást is. Hivatalos látogatás. Dsida Ottó, tanker, kir. főigazgató úr január­­ 15.—19. napján látogatta intézetünket. Január hó 19-én értekezletet tartott tanári karral és előadta észrevételeit. Ünnepségek. Az évnyitón és évzárón kívül ünnepélyt rendeztünk már­cius hó 15-én (Petőfi-ünnepély), június hó. 2-án (cserkész-ünnepélyt). Önképzőkör. Az önképzőkör Kiss Béla tanár vezetésével működött. A ifjúságot pályatételek kitűzésével is iparkodtunk önképzésre buzdítani. A pálya­tételek és nyerteseik a következők: Irodalomtörténeti pályázat: 1. „Petőfi élete költészetében“ Nyertese Gselley János VIII. o. t. Jutalma a polgármester úrnak Szilveszter esti gyűjtéséből 500 K. 2. „A magyar népdal sajátságaidban Petőfi dalaiban Nyertes: Bobest Aladár VIII. o. t. Jutalma a fenti gyűjtésből 500 K. Fizikai pályázat: 1. „A mechanika alapelveinek értelmezése“. I tételre nem érkezett be dolgozat. 2. „Szabadon választott tétel“. Nyertes Bobest Aladár VIII. o. t. Jutalma 500 K. Mennyiségtani pályázat: 1. „A maximum-minimum elv érvé­nyesülése a természetben“. Nyertes: Cselley János VIII. o. t. Jutalma 500 F 2. „Hat példa megoldása és grafikus ábrázolása“. Nyertesek: Bozi Ferenc , Gálosy Zsolt VII. o. t. Jutalmuk 500—500 K.

Next