Mozgó Képek, 1987 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7. szám
1987. JÚLIUS 11 A filmnek féktelen étvágya van. A film számára semmi nem lehet eléggé romlott vagy eléggé szent ahhoz, hogy visszariadjon megfilmesítésétől. A film fölfalja a Bibliát és Sade márki emlékiratait, a világirodalom klaszszikusait és a napilaphíreket. Az pedig, ami a vásári ponyván kínálja magát, még riszál is a filmnek. A hangos mozgókép pedig nem szégyenlős: magáévá teszi a felkínálkozó - vagy vonakodó - meghatározatlan tárgyiasságot, hogy ezt meg- és fölemésztve létrehozza a maga meghatározott tárgyiasságát. Első pillantásra a képregény maga a cemendék cemendéje. Szinte valamennyi műfaji sajátossága a film felé taszítja. Csak azzal mentegethetnénk, hogy szemléleti alapjai már jóval a film sőt a laterna magica megszületése előtt kialakultak: nem kell hozzá különösebb fantázia, hogy valaki a képírást, a 70 méter hosszú és fél méter magas bayeux-i faliszőnyeget, az ikonok „zsityije” részét vagy akár a templomi freskókat egyfajta comicsként tudja „olvasni”. Bár, az igazat megvallva, igazi comic striprel, „szalagtörténetről” csak a múlt század vége óta beszélünk. Pontosan 1986. február 16 a óta, mivel a New Yorker World vasárnapi mellékletében ekkor jelent meg „Yellow Kid”, a comicshős (ejtsd: komiksz) utcagyerek. Érdekes egyébként, hogy a comics és a mozi születése az időben milyen közel van egymáshoz. Természetesen azzal is magyarázhatnánk az egybeesést, hogy a múlt század végére érte el a kommunikációs technológia azt a szintet, amely elengedhetetlen volt az új közleménytípusok létrehozásához és továbbításához. De ez a magyarázat sántítana, s az eszközök fejlődésére hárítana át minden felelősséget, noha az a valószínűbb, hogy a mozgóképben és a szalagtörténetben egy változóban lévő, sőt már meg is változott kultúra teremti meg új formáit. A film és a comics ugyanazon kor szülöttei, de míg a film csaknem egy évszázad során megteremtette a maga populáris és művészi formáit egyaránt, a comics strip, a képregény megmarad néhány kísérlettől eltekintve népszerű művészetnek, amelyet ma már ádázul gyűlölünk is, hiszen úgy jelenik meg a kultúrában, mint a magas művészeti érték leszállított, „rágógumisított" változata. A film azonban nem válogatós: animációs és natúr műfajai habzsolják a képregényeket, a képregényekbe foglalt mítoszokat. A tömegfilm eddigi története során jól megfigyelhető a mítoszokhoz való sajátos viszonya: hol a filmen kívül született mítoszokat emelte át a maga világába, hol pedig saját mítoszokat teremtett. Az átemelhető, bejáratott mítoszok pedig megvannak a képregények világában. Csak ki kell nyúlni értük: ott nyüzsög Popeye és Superman, Micky Mouse és Barbarella, Flash Gordon és Buck Rogers. Pusztán spekulatív úton arra juthatnánk, hogy a képregény rajzolt, stilizált világa az animációs film számára jelenthet jól feldolgozható alapanyagot. Max Fleischer (Popeye), Dave Fleischer (Superman) és' mások épregénykultúra helyett kétségkívül helyesebb lenne a hazai viszonyok '.r ról tájékoztató írásnak képtörténet, képsorozat, képösszeállítás műveléséről beszélnie. Ugyanakkor, ha a kultúrát a köztudatban oly gyakori módon a művelődésnek kizárólag pozitív zöngéivel azonosítjuk, akkor ez az elnevezés is sántít, hiszen a képregényhez túlnyomórészt negatív asszociációink tapadnak. Ennek azért van reális alapja, mert a képregénynek annak ellenére, hogy annyi idős, mint a film, ez utóbbival ellentétben eddig még világszerte és hazánkban sem sikerült hitelt érdemlően elfogadtatnia azt a nézetet, hogy például a filméhez hasonló művészi mélység elérésére is képes. A magyar olvasónak azonban tudnia kell, hogy vannak, akik bizonyítékokat sorakoztatva felesküsznek a képregény e lehetőségeire, s egy kicsit hasonlít a dolog a film egykori létküzdelmméhez. A képregény elnevezés pedig azért nem egészen pontos, mert azt hazánkban leginkább az amerikai születésű comics egyik szelídített változatára alkalmazták. E változat standardjét végső soron, az utóbbi 30 évben, Cs. Horváth Tibor alakította ki, s abban különbözik amerikai típusú társaitól, hogy a verbalitásnak, az irodalmiságnak nagyobb teret enged a grafika rovására, kevésbé harsány, kevésbé filmszerű, csínján bánik a szóbuborékokkal is. (Rövid írásomban természetesen nem térhetek ki a comics jellegzetességeire, de erről az olvasó bőségesen tájékozódhat a közeljövőben a Művelődéskutató Intézetben és a Gondolat Kiadónál megjelenő könyveimből.) Más hazai változatok még inkább eltávolodnak ettől az amúgy is „szolidnak” mondható stílustól, feltehetően, mert szerzői félnek attól a megbélyegzéstől, hogy comicsszal foglalkoznak, és meglehetősen tisztázatlan, az illusztrációhoz közel eső, a semlegesség látszatát keltő formát hoznak létre. Ilyen a Kisdobos nemrégi történelmi sorozata vagy a Képírás Kálti Márk Képes Krónikáját felidéző képösszeállítása 1987 májusában. Az iméntiekre ugyan szintén rámondják, hogy képregény, azonban, ha szigorúan vesszük, éppúgy nem tekinthetők annak, mint a Pannónia Filmstúdió a Ludas Matyiból, a Tusból vagy Az idő uraiból készült képtörténetei, példája ezt látszik igazolni. De Robert Altman (Popeye), Richard Donner (Superman) vagy Roger Vadim (Barbarella) vállalkozásai már arról tanúskodnak, hogy az élő szereplőkkel készített filmek éppígy képesek a műfaj keretein belül a stilizációra. S a helyzet még ennél is bonyolultabb. Ha a comicsmítosz átlép a mozi világába, az átemelt közkeletű mítosz is részévé válik a mo zi Richard Lester rendezte Superman film /főszereplője, Christopher Reeve V sszatekintve a hazai „képregény” történetére, ez a visszafogottság mindig is jellemző volt képtörténeteinkre A századfordulón átvett és közölt képaláírásos Wilhelm Busch-történet, a Max und Moritz Marczi és Miskává magyarítva épp emiatt volt könnyen közölhető, és később is olyannyira ragaszkodtak szerkesztőink a hagyományokhoz, hogy az 1930-as években megjelent Aller Képes Családi Lapjában is kitörölték a képregényekből a comics-szerű szóbuborékokat, és aláírásokkal helyettesítették. Ilyenfajta „képregényeket" közölt a 10-es évektől Az Újság, a Képes Újság, a Képes Gyermekújság és a Képes Kis Lap is. 1945 után a Pajtás folytatja ezt a hagyományt a Pajkos Pistával, Vásott Palival és a Derelye-ikrek didaktikus történeteivel. Az 1949-ben megjelent Vak Bottyánék rajtaütnek-ben felbukkan a szóbuborék is. A személyi kultusz Amerika-ellenessége 1954-ig űzi ki a „képregényeket” lapjaink oldalairól, ezt követően azonban az Új Világban, a Szabadságban és a Szabad Ifjúságban egyre gyakrabban megtalálható, 1957-től pedig a Füles a képregénygyártás centruma, de a Népszavában, a Magyar Ifjúságban, a Pajtásban, a Képes Nyelvmesterben, sőt még a Magyar Rendőrben is feltűnnek ezek a sajátos művek. A leggyakoribb rajzolók: Korcsmáros Pál, Zórád Ernő, Sebők Imre, Csergezán Pál, Gugi Sándor, Endrődy István, a rajzfilmes Dargay Attila és Fazekas Attila. Jelenleg a képregénygrafika koronázatlan királya Zórád Ernő, a forgatókönyvírásé pedig Cs. Horváth Tibor újságíró. Nem utolsósorban ez utóbbinak köszönhető, hogy - eltérően a comics általános hagyományaitól - hazánkban az irodalmi művek adaptálásai, nemzetközi összehasonlításban, az átlagnál jelentősebb - időnként meghatározó - szere-pet játszanak. (Néhány közülük: Jókai A kőszívű ember fiai, Victor Hugo A nyomorultak, Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány.) Jellemző rájuk, hogy kizárólag cselekményes, kalandos történeteket választanak ki átdolgozásra, s miután újabban a minisztériumi szervek tiltják a kötelező olvasmányok vagy a nagy klasszikus regények képregénnyé alakítását, egyre gyakrabban a kalandos, szórakoztató tömegirodalmat terjesztik. Ebből is látszik, hogy a képregénygyártás és -forgalzi mitológiának. A Daniel Haller által feltámasztott Buck Rogers, hat évtizeddel comicsbeli születése után aktualizálódik mint az Armageddon utáni víziók egyike. Altmannak a rajzfilmek világából előhívott Popeye-e már önmagának paródiája is. Amikor Oldrich Lipsky megrendezi bájos darabját, a Négy gyilkosság elég lesz, kedvesemet, olyan populáris mítoszt dolgoz fel, amely saját, cseh kultúráján kívül esik: ez már kelet-közép-európai comics-kritika is. Ami pedig a képregényt illeti: úgy tűnik, hogy már Magyarország sem az a kimondott comicsmentes övezet. Nálunk szaporodnak mint füzetek, könyvek és mint filmek. A televízióban Tarzan már réges-rég bekopogtatott, de megjöttek a Disney-hősök, Popeye, s már itt van Astérix, a gall is. Nem is kívánom őket kiűzni: nem hiszem, hogy a magas kultúrától való elfordulás alapvetően a közkeletű, szórakoztató művek számlájára írandó. Hadd éljen a comics papíron és celluloidszalagon! Bár - az igazat megvallva - nem lenne rossz, ha a szalagtörténetek egyre inkább a saját közkeletű mítoszainkat hordoznák. RÉZ ANDRÁS marás sincs eléggé átgondolva hazánkban, noha az irányító szerveknek ez szándékában áll Ezért karolták fel az 1983-as nyíregyházi és az 1985-ös püspökladányi képregény-konferenciát is, mely lépéseket tett a tisztábban látás felé. Annyi bizonyos, hogy a képregényt főleg a fiatalok kedvelik, és ez lehet az egyik kiindulópont. 1980-as évektől, mint a kulturális élet más frontján is, a polgári - s közte az amerikai - tömegkultúra hatásának erősödése figyelhető meg a képregénytermelésben. Ennek egyik jele, hogy felbukkantak, majd megszaporodtak a képregényfüzetek. A másik, hogy eredeti comicsot is átveszünk. Ilyen például az Alfa Junior magazinban az Astérix közlése, s ilyenek az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Pajtás, Kockás, Hahota stb. kiadványaiban a francia kommunista kiadó, a Vaillant figuráinak Pif, Placid és Muzo, dr. Justice, Herkules történetei. A Lapkiadó Vállalat és a Táltos Gmk is bekapcsolódott a termelésbe, sokak szerint azonban hiányzik egy olyan kísérleti műhely, amely a kommerszből a szélesebb értelemben vett hasznossá, értékessé változtatná a hazai képregényeket. Akik ennek lehetőségében hisznek, a comicsnak az ismeretterjesztésben és nyelvtanításban rejlő lehetőségeire esküsznek, megvalósult, de hazánkban még nemigen létező formákra hivatkozva. RUBOVSZKY KÁLMÁN 'tójsör '£$2 <► j \ ?i ä^W | 5 p $ s g^fc»- ■"’ fft*'!'* ^W^f'f^Wo i i I* [•] ;i ao -tBM.^1 k i -w jr" fX w»**«.$***£»..í ” Lí ,* •* •tóL*f<eOri/w»'>s*- • rVJÉMCC-' t ■ Ä L„á....■'... _■ Az első Superman képregény címoldala Micky Mouse, vagy ahogy nálunk ismerik. Miki egér Tex Wilter filmbeli megszemélyesítője, Giuliano Gemma Popeye és szerelme Robert Altman filmjében Robin Williams és Shelley Duvall A legújabb Cs Horváth-Korcsmáros képregényfüzet