Mozgó Világ, 1981. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)

1981 / 3-4. szám - REGÉNYRÉSZLET - Csaplár Vilmos: Szociográfia

- Milyen utcában? - Egyikben biztosan. - Férjhez ment? - Nem ment az. - És mit csinál? Mit tudom én, hogy mit csinál! - Úgy értjük, hogy mi a foglalkozása? Mit tudom én, hogy mi az ő foglalkozása! - És azt honnan tudja, hogy nem ment férjhez? - Tudom. - Biztosan összevesztek valamin. Ugye? - Mindegy az. - Miért mindegy? - Mindegy az - rángatja a vállát az öreg, helyezgeti, rázza össze az újabb köteg rozsét. Távolodik tőlünk a csirkeházak irányába. Megy vissza oda, ahonnan előbukkant. A Mazsópusztára vivő út másik oldalán, a templommal átellenben áll a községi általános iskola. Folyosója és négy tanterme világos, tiszta. A tisztaság itt, úgy látszik, az egyik fő szempont. Minden teremben van hátul egy lavór és minden tanulónak szappan, törülkö­ző. Süt a februári nap. Az ablakokon át rásüt a falakra kiakasztott gyerekrajzokra, fest­ményekre. Négykézláb mászó tengerész, csíkos trikóban, sapkája pántlikája tekereg utá­na a levegőben. A háttér piros, a tengerész nadrágja kék. Táj, sötétzöld hegyekkel. Fel­hők, mindenféle valószínűtlen alakúak. A rajzlap fölső sarkából parányi Nap szórja suga­rait a rajzlap alsó sarkában féloldalt dőlő házra. A ház fölött egy lány röpköd széttárt karral és lábbal. Figyelmünket fölkelti egy elálló fülű kisfiú monotípia-eljárással készült képmása. Valamit írtak a kép jobb sarkába, de nincs idő kibetűzni. A rajztanár, egyben az iskola igazgatóhelyettese, türelmetlenkedik, hív magával bennünket. A rajzszakkör szo­bájában előkerülnek az újabb, a falra még ki nem tett „munkák”. Világszép Nádszál Kis­asszony, Három Szegény Szabólegény. És más, tetszés szerint választott mesehősök. Ter­mészetesen bőven van itt is és kinn a falakon is március 21-re, április 4-re, november 7-re készült alkalmi rajz és vízfestmény, sok zászlóval, katonákkal. A tanár úr igen büszke a szakkör munkájára. „Csak ne rajzolna bele mindegyikbe!”, mondja az állami gazdaság állatorvosa később, amikor az iskolában tett látogatásunkról kérdez bennünket, s mi elsőnek a rajzokat említjük. - A tanárok mindent megtesznek, ami képességeikből telik. - Az igazgatóhelyettes a rajzokat visszapakolja a papírfedelek közé, ahonnan sorban kihúzogatta őket. - Láthat­ják maguk is. Nézzenek csak jól körül, hiszen ezért vannak nálunk! Csoportunk különben mindig csak cigarettázó orvostanhallgató tagja szóba hozza a szülők és a tanárok közötti kapcsolat problémáját, közben az igazgatóhelyettest cigaret­tával kínálja, majd maga is rágyújt. - Hát kérem, van ilyen szülő is, meg olyan is. Sokat nem is ismerünk. Esetek? Hát van, aki valósággal ráront a tanárra, ha a gyereke rossz bizonyítványt visz haza. Egyesek bero­hannak az iskolába, ha a gyerek elszakította a ruháját. És a tanárt szidják. Ezt a szülőt például addig sose láttuk. Folyton szolgálatban van, azt mondja, nincs ideje bejönni. Vas­utas az illető. A napfény fehéren folyik szét az ablaküvegen. Vakít. Kis fénykör szaladgál a mennyeze­ten. A tanár karórájának a számlapja tükröz, miközben a táblára ír. Csönd van az osz­tályteremben, csak a kréta csikorgása hallatszik. Nagyon erősen nyomhatják a táblához. PETŐFI SÁNDOR: EGY GONDOLAT Valaki észrevette a fénykort. Megmutatta valaki másnak, az pedig megint valaki más­nak. Fészkelődés kezdődik, többen fölfelé bökdösnek ujjakkal a mennyezetre. A külön

Next