Mozgó Világ, 1981. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)
1981 / 10. szám - SZOCIOGRÁFIA - Diósi Ágnes: "A tököli börtön sárgára van festve"
A tököli börtön sárgára van festve• Fejezet egy készülő könyvből DIÓSI ÁGNES Körbenézek a tököli HÉV-állomáson, vajon mikor indul busz. Látom, mások is toporognak tétován. Középkorú cigány házaspárhoz lépek oda, öltözetük olyan, mintha vasárnapi misére mennének, mindkettőjük kezében csomag. Az asztalnál kosárformájú szatyor, patyolatfehér asztalkendővel letakarva. Úristen, rémülök el magamban, úgy látszik, nem kellett volna komolyan venni, amit a papíron olvastam, én csak annyi ennivalót hoztam, amennyit két óra alatt meg lehet enni. Persze, a táborba igyekeznek ők is, Nyíregyházáról indultak el még tegnap. Tíz napra ítélték a gyereket, a fele még hátravan. Egyetlen fiuk, ők azóta se elevenek, se holtak, nem is értik, hogyan keveredett ilyesmibe, azelőtt nem volt vele semmi baj. Szokott jönni a busz, nem érdemes gyalog elindulni, nagyon messze van. Hát az én hozzátartozóm? Az két évet kapott, rablás volt, sajnos. Fiam? Olyasmi. Növendékem volt. Furcsán néznek rám, hiszik is, nem is. Amikor a Róbertbe kerültem, és megkaptam csoportom névsorát, Laci neve mellett a „Bö” jelzés szerepelt. Ez volt a „börtönben” egyezményes jele, mert a „B” beteget jelentett, az „SZ”, hogy szökésben van - a tizenöt fős csoportból tán csak hat név mellett nem volt semmiféle jel. A következő év novemberében szabadult Laci, addigra sok minden lejátszódott az intézetben, amikről ő szállongó hírek formájában értesült. Első találkozásunkkor kezet csókolt. A gesztus eléggé szokatlan volt a Róbertben, de ő nagy eleganciával fejtette ki a nők iránti mély hódolatát. Példaképéről, Che Guevaráról beszélgettünk néhányszor, aztán mind a ketten elkerültünk az intézetből, én szabadúszó lettem, őt ismét letartóztatták. A Che Guevara-értelmezés nem sikerült. Laci pályafutását nagy valószínűséggel az anyai szeretet hiánya határozta meg. Előző börtönbüntetése után nem kellett volna visszajönnie az intézetbe, ha anyja elvállalja, de nem vállalta. A BM mosodájában dolgozik, neki ilyen fia nem lehet. Ő csak a jóra intette, ha ez nem fogott rajta, nagyon sajnálja. Számomra az ilyen anya akkora rejtély, aminek a kibogozására pillanatnyilag nem vállalkozom. Továbbá annak boncolgatására sem, hogy hasonló előzmények mellett mitől lesz az egyik gyerek bűnelkövető, a másik meg nem. Családi traumák csak abban az esetben érdekelnek, ha nagy társadalmi földmozgások velejárói. Nem foglalkoztatnak most az anyagi javakkal elhalmozott, egyébiránt elhanyagolt csemeték félresiklásai - sem a felsőkáder-, sem az értelmiségi, sem a munkástörténetek. Azok szerencsétlensége érdekel, akikkel szemben eleve bizalmatlan a társadalom, amúgy is nehéz sorsukat előítéletek súlyosbítják, ennek folytán a törvény sokkal inkább sújtja, mint védi őket. De hát most Lacihoz megyek, anyja helyett engem hívott a beszélőre. Bent a váróteremben az őszes, hosszú hajú, szép termetű, szép arcú cigányember és felesége szintén a buszt tudakolják. Erzsébetről jöttek, ők is felpakolva. .Decemberben történt, havas idő volt. Két férfi nekiment, ő adott az idősebbiknek egy pofont. Darabos téglák voltak ottan, jeges volt, elcsúszott, úgy tört el neki a vállcsontja. Ezért kapta az én fiam az egy évet. Pedig mondhatom, hogy a család ötven százaléka bent a fővárosban muzsikál, nem egy lemaradt cigánycsalád. A feleségemnek tizennyolc éves munkaköre van. Nekem két vállalatnál van tizenkilenc évem. A gyerekek elmentek dolgozni, mindenki szépen letette a fizetését, ami kell, megvesszük, normálisan. Az a baj, hogy olyan lemaradt negyed az az erzsébeti negyed, ott van a legösszekevertebb emberiség. Hiába akarna rendes viselkedést egy gyerek felvenni, nem létezik, hogy meg bírja tartani. Olyan van, hogy bemegy akármelyik mulatóba, belekötnek. Nem vitás. Belekötnek. Nem számít, hogy fiatal