Mozgó Világ, 1981. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)

1981 / 12. szám - ESSZÉ - Kőbányai János: Mindenki lehet sztár - Hangszabályozás a lemezkiadásban

Mert nem a lemez kiadása a megdöbbentő, hanem az - és csak ezért foglalkozunk a le­mezzel hogy valódi tömegigény van rá. A magyar beat történetének túlnyomó részében mindig az értékes, világszínvonalú (ez a fogalom persze nem azonos a világhírrel) zeneka­rok voltak a közönség körében is a „menők”, a divatosak. A nagy csomópontok: Illés, Syrius, Locomotiv. Az Illés és a Syrius esetében a népszerűség fő forrása zenéjük auto­nóm egyediségében, magyarságában rejlett. S noha a hetvenes évek második felétől ez a színvonal rohamosan esett, de a P. Mobil, a Piramis, második korszakában az Omega mindig jó zenei színvonalat hozott, sőt egy-két kiváló - gondolatilag sajnos nem elég igé­nyes - énekes-sztárt felszínre is dobtak (Vikidál Gyula, Révész Sándor). Az elmúlt tizenöt év alatt természetesen volt számtalan, a HBB-hez hasonló együttes - maga Földes sem most próbálkozik először de nem is emlékszünk rájuk, mert egy egészségesebb, igénye­sebb popzenei környezetben számottevő hírnévre nem tehettek szert. Olyan mélypontra gondolni sem lehetett, hogy az ország egyik legnépszerűbb zenekarának szólistája nem tud énekelni. Az együttest támogató közönség lenne ilyen rossz? Nem hiszek rossz közönségben, ere­dendően a rosszat választó, alacsony igényű emberben. Csak tömegpszichózissal félreve­zetett sokaságban, és olyan reális viszonyokban, amelyek egy adott korban tápot adhat­nak a hamis tudat kialakulásának, az egyéni igények, érdekek önpusztító félreismerésé­nek. A mostani magyar ifjúság - a harmadik beat-generáció - arcát, viselkedésének, eszmé­nyeinek, céljainak, vagy az eszmények, célok hiányának fő tendenciáit - amit tünetként a HBB betöltötte szerephelyzet is jelez - alapjaiban nem kulturális hatások, irányzatok ha­tározzák meg, hanem azok a világpolitikai, belső gazdasági, intézményrendszeri (legfő­képpen: iskolai) problémák, amelyek az országra nehezedtek a hetvenes évek derekától. A kultúrának, s ezen belül a popkultúra irányításának, támogatásának hiányosságai azonban jelentékenyen közreműködtek a pop-világ szomorú leépülésében. Az MHV, az ORI és a telekommunikációs szervek nem támogatták a beat legjobb értékeit „megszün­tetve megőrző” hazai jazzrock-mozgalmat, nem volt itthon készült lemeze, országos tur­néja, s rádiófelvétele is csak alig, olyan nagy együtteseknek, amilyen a Syrius, a Rákfogó, az Atlas, az Interbrass, a Bajtala-trió, a Teátrum, az egykor jazzrockot játszó Mini, Apos­tol, és még sorolhatnánk. Emlékezetünkben élő képüket lelkes, fiatal népművelők, kultúr­­házi előadók rajzolták élesebbre. Kulturális értékek támogatása és üzlet, no meg persze manipuláció együtt: fából vaskarika. Ebből csak a cenzori funkció marad, amely kimerül abban, hogy az üzletileg is megalapozott, szociális mondandójú zenekarokat (P. Mobil, Beatrice, URH, Bizottság, Kontroll) - hiába van tömegigény rájuk - juszt sem adják ki, egy egyoldalú pozíció kialakította követelményrendszer alapján; de olyan, egyébként ré­gen „integrált” szerzőtől is félnek, mint Petőfi Sándor: Európa csendes, újra csendes című Versének zenéje igen, szövege nem kerülhetett rá Szörényi Levente szólólemezére. Tehát az efféle „kultúravédő” intézmények mind a zenei értékektől - amely nem mindig kifizető­dő -, mind a kétségtelenül némi agresszivitással párosult, de gondolatokra, kritikára kész­tető szociális mondandótól megtisztították a magyar ifjúsági zene kommunikációs fóru­mait. Így jött létre egy olyan vákuumhelyzet, amikor minden, ami újdonságot ígér (arc, hangzás, szöveg, show), minden, amit határozottan állítanak, az tartalmától, értékétől függetlenül­ nyer. Az ifjúsági zene „gazdái” tehát a vákuum létrejöttéért - egy évtizedes „munka” eredménye - felelősek, kárhoztathatóak, s nemcsak a művészi szépségtől és tár­sadalmi kritikától egyaránt mentes, absztrakt, valóságos indítékaitól elválasztott agresszi­vitást tartalmazó produkció tűréséért. Szerep-szerep ez lényegében, amit valakinek el kel­lett ebben a légüres térben játszania; ha nincs Földes, akadt volna más, aki él ezzel a lehetőséggel. De igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg, hogy a vákuumhoz hozzájárultak az elkényelmesedett zenekarok is, amelyek nem dacoltak eléggé a nyomással, túl ..hamar adták fel". Az őket csúcsra juttató tömegektől elszakadva már nem volt kinek utat, példát mutatni, s főleg nem volt milyen alapon. S hogy maga a harmadik beatnemzedék nem ju­tott a beat fórumaihoz, ez már a legsúlyosabb, a popzenei életen jóval túlmutató konflik­tusforrás.

Next