Mozgó Világ, 1981. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)

1981 / 7. szám - SZOCIOGRÁFIA - Berkovits György: -mondta Gabes - magyarázta Gy. Bence I.

lett volna kivétel az anyósok között özv. Horváthné, hát nem, Gabes, hahaha... miről is beszélt özv. Horváthné. . .A Gabes szülei azt mondták, majd ők kistafírozzák a Mar­gót, megkapták a bútort, az ágyneműt, később befizették a lakást... Nekem rosszul is esett, mert az az igazság, hogy nekünk is jó érzés lett volna, ha ugyanazt tudtuk volna biz­tosítani, mint ők... Én megmondtam, hogy azért várhattak volna egy évet... meg azt is, hogy azért a Gabes is jól gondolja meg, mert a házasság az nem olyan, hogy fogom ma­gam és holnap odébbállok... Ha úgy tudtam volna, mint most, hogy a Gabes majd ho­gyan viselkedik, akkor talán lebeszéltem volna a lányomat, lehet, hogy rosszul tettem vol­na, lehet, hogy nem... A fékemnek azt a súlyos rosszullétét az okozta, hogy felidegesítet­te magát a Gabes miatt...” - Az apósom külön szekta volt az emberek között - mondta Gabes -, nem ivott, nem cigizett, nem ment sehova, otthon ült, főzött, szerintem nem is élt, eleve halálra ítélte ma­gát. .. Nem szabad ilyennek lenni... Jobb helyeken büntetik... Ha rászólt a mami, hagyta, nem volt ellenvéleménye... Egyenjogúság ide vagy oda, valakinek hordani kell a nadrágot, hát az anyós hordta, ez nem egészséges, ép, egészséges nőnek nem ilyen férjre van szüksége. - Hm, Gabes, tudod mit mondott Chamfort? Megmondta volt - magyarázta Gy. Ben­ce „Arra, hogy sose nősüljünk meg, egyik legnyomósabb okunk az, hogy mindaddig nem vagyunk egészen balekja egy nőnek, amíg nem a nejünk”, persze közhely, nem érde­kes... Érdekesebb, amit özv. Horváthné mesélt: „... Az biztos, hogy a lányom túl késő­re nem maradhatott ki, gondolom, eleinte moziba jártak a Gabessal, ezt annyira nem tu­dom ... A férjem nem engedte, hogy a Gabes udvaroljon a lányomnak, szó se lehetett ró­la, majd ha leérettségizik, mondta a férjem, akkor nem bánja, ha találkoznak, az utolsó évben találkoztak többször, mert addig a Gabes nagyon is kerülte a házunkat, tudta, hogy a férjem közbeszólt. .. Aztán, amikor a Margó jött, hogy neki tetszik a Gabes, meg van vele elégedve, engedjük meg, hogy bejöjjön, hát akkor mondta a férjem, hogy még csak most érettségiztél le, s ha avval jön a Gabes, hogy nősülni akar, az még korai, neked is sok minden kell, ami egy nagylánynak... Aztán tudtam meg, hogy ők találkozgattak hamarabb is, ez is közrejátszott, hogy a Margó érettségije nem olyan jó lett.” Margó erre így emlékezett: „Akkor betegedett meg az apám... Olyan ideges voltam, hogy nem tud­tam leérettségizni, el kellett halasztani...” - Én szerettem az apósomat - mondta Gabes -, mert roppant csendes ember volt, le­százalékolt kis öreg, az anyós uralkodott fölötte... Ha többet kapott vissza a közértben egy tízessel, annyira becsületes volt, visszavitte... - Én pontosan hasonló emberek után kutatok, Gabes, mint a te apósod volt - magya­rázta Gy. Bence -, én ugyanis olyan embereket keresek, akik, egy rádiós vitaműsorban hallottam: „rokonszenves, értékes tulajdonságokkal bírnak”. De elárulhatom, hogy ne­kem ennyi még kevés, én azt az új típusú embert keresem tulajdonképpen, aki „helyes, magasztos célért küzd az akadályozó erők ellen”. Most rátalálhattam volna esetleg, de hát az apósa, Gabes, már meghalt, bocsánat, még nem jár rá a szám a tegezésre, szóval az apósod meghalt... A rádió és a tévé viszont rátalált az igazi hősökre. Ezt a közönség re­akciói bizonyítják. Mondok egy példát: A Szabó család egyik főszereplője, Balla Tibor zongoraművész, Péteri úr unokaöccse, beleszeretett Szabó Icába, de egy hajókirándulá­son összevesztek, a Tibor egy homokzátonyról a Dunába vetette magát, eltűnt. No most, a Budapesti Révkapitányság kétségbeesve jelentkezett a Rádiónál azzal, hogy az ég szerel­mére, csináljanak már valamit a szerkesztők ezzel a szerencsétlen Balla Tiborral, mert éj­jel-nappal szól a Révkapitányság telefonja, a fél ország érdeklődik, megtalálták-e leg­alább a zongoraművész holttestét. Tehát, Gabes, aktívan hallgatjuk a rádiót. Vagy ott van a tévé, ez is megtalálható már a családok többségénél, s hogy mekkora a hatása, hát akkora, hogy amikor az egyik vidéki városunkban a Mojszejev együttes fellépett, üres volt a nézőtér, pedig minden jegy elkelt, de a jegytulajdonosok otthon maradtak, mert ép­pen az egyik táncdalfesztivál döntője folyt, talán hatvanhétben lehetett, amikor is hat­­száznegyvenkilencezer-nyolc szavazat érkezett a közönségtől, s másnap mindenki arról beszélt, hogy az énekesek milyen stílusban járultak a kamerák elé, ki milyen ruhát hor­dott, s megegyeztünk abban, Gabes, hogy elegáns volt ez a fesztivál, ilyen jelzők hangzot­

Next