Mozgó Világ, 1984. július-december (10. évfolyam, 7-12. szám)

1984 / 11. szám - MŰKÖZELBEN - Csajka Gábor Cyprian: Másokkal, egyetlenül - Pintér Lajos: Didergő ünnep

MÜKÖZELBEN Világunk ellenpontjai a szellem és erőszak kúszva egymás felé nyomulnak, vaksi szintézisük ha, ha, a szellemes erőszak Pintért az elmúlás, a halandóság tudata és a halandókkal pusztuló értékvilág elvesztése döbbenti rá, hogy élő magából is elveszít valami alapvetően fontosat, amit már csak a látomásos vers reinkarnálhat - „Megy apám a motoron, fröccsen rá a sár / Énekelgeti magában: / tavaszi szél utat száraszt, virágom, virágom (...) Én nem szóltam emberhez húsz éve így: virág. / Nem szólítottam meg a virágot magát: virág. / Ahogy a rózsapiros taréjú kakasét, / csak elvágom a rózsa nyakát------”, ámde: „Behunyt szemem mögül nézlek / s lehunyt szemed mögött látom: / most is ott fut csikó-időm / s futnak a csikók” (Apám elvermelt szemére). A család kisvilágának makrokozmikus érvényű felnagyítása költészetünk - s tán minden költészetek - egyik alaphagyománya. S e sorok is tanúsítják, hogy igenis folytatható, menthető és továbbírható hagyomány, ha van hozzá élmény és intuíció. A betegséggel való küzdelem, a korai halál gondolata afféle fegyverhordozóként kíséri a költőt, akit elsősorban mégis a „hogyan lehet szépen élni” kérdése foglalkoz­tat, a küzdve-teremtés modus operandija, még ha felőrlődik is a harcban: „Medve-erő karomban, medve- / maszk arcom előtt. Barbár, / ki a porcelán örök báltermein átcsörtetek, áttörök (...) Megyen a medve, morrog a mája, / őröl apám a malomban. Magamat / lassan megőrlöm én is, dalol a malom” (Magamat lassan megőrlöm én is). Mindezt persze a „hatalma megcsúszó ormain” leskedő Hatalmasság egészen más­képpen akarja, szoborrá merevített ál-idillbe internálná a költőt (kilakoltatás a szavakból), akinek a holland pszichológuslány baráti keresztkérdésére is válaszolnia kell: „Tabuk nincsenek?/ De vannak, felelem, de méginkább vannak / s hatalmasabbak­ a metaforák”. Pintér Lajos metaforákkal is és metaforák nélkül is tud verset írni; legjobb költemé­nyei és sorai azonban közvetlenségükkel és „átíratlanságukkal” hatnak, azzal, hogy képeik érzékítenek, nem pedig eltakarnak. „Nincs sunyi titkom, nem azért születtem, / hogy testem gyöngyház-kését / becsukva tartsam, élve eltemessem” (Párbeszéd a hírszerző fával). * A Didergő ünnep nem „újabb állomás” és nem is megérkezés. Technikai értelemben: verseskötet, lényegileg: életműfázis. Versgyűjteményként nem hibátlan, magyarán szólva, elírásokra, ilyen-olyan toposzokra, elkapkodott versekre is akadni benne (sőt még képzavarra is: „A madár-szemlencse / az ország házát vinnyogva nézi”). Utóbbi­ként viszont azt bizonyítja, hogy Pintér Lajos jelentős, egyéni hangú költő, aki tudatosan szélesíti és építi lírai világát - s főképpen: töretlen lendülettel. Szépen élni című versének zárószakasza ars poetica-szerűen összegzi helyzetét és helyzetideálját, útját, az Együtt-és­ Külön harmóniája felé (Szépirodalmi). Hódolni egy lánynak a kertben, a termőre­­fordult mandulafának, talpamba szúrt s talpamba fúlt, szántam a méhét, méhecskét, van kézikapám, gépem és hűtlen könyvem, van képzetem arról, ami nincsen, költő vagyok, tehát más, különös és különc, de halhatatlan vállalkozásom csak az, amelyik veletek közös. Csajka Gábor Cyprian 113

Next