Mozgó Világ, 1988. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1988 / 2. szám - SZOCIOGRÁFIA - Tódor János: Két évad a Bahamákon

A jeges szél miatt futólépésben igyekszünk terepszemlém utolsó állomása, a börtön felé. A Bahamákon, amely az ország egyetlen férfifogháza, jelenleg közel félezer börtönös­ elítéltet tartanak fogva. A börtönkerítés fehér kapuját a központi épület ügyeletesi szobájából nyitják. Itt, az elítélt­ ügyeletest megelőzve fegyőr-tiszthelyettes jön elénk, tiszteleg, majd jelentést tesz a főnevelőnek. Mikádójának antantszíján pisztolytáska, kábítóspray, gumibot és bilincs, kezében karikára fűzött kulcserdő. Igen, ő az, akinek láttán először jut eszembe úgy istenigazából, hogy börtönben vagyok. Leendő elöljáróm most nem vezet testépítő- és kultúrterembe. 50-60 személyes zárkákat mutat, ahol kétemeletes ágyakon alszanak a rabok. Akinek csak a doberdón (legfelső ágyon) jutott hely, annak esténként szemébe lóg a neoncső. Ahogy a szűk folyosón elhaladunk, a fehér falhoz lapulva szorgalmasan köszöngetnek a börtönösök. Ez a korridor már nem emlékeztet a fogházkörlet folyosójára. A fogdasoron síri csend, mintha csak egy kórház proszektúráján járnánk. Ide fegyelmi vétségük miatt utalja a parancsnoki szigor a fogházasokat 10, a börtönös elítélteket pedig maximum 20 napra. Előbb egy fehérre mázolt, vastag „szúnyoghálós” ajtó nyílik, aztán a fegyőr kulcsai nyomán csattan a kutya fémpofája a fogda vasalt faajtaján. Amikor föltárul a hozzávetőlegesen 2x3 méteres cella, a bent lévő elítélt gyorsan az ajtóval szemközti falhoz simul, és laza vigyázzállásban jelenti a hadnagy úrnak, hogy a fogda létszáma egy fő. Fiatal cigány férfi áll előttünk. Lábán papucs, posztógatyája öv nélkül lötyög a csípőjén, keszeg felsőtestén szürke molinófelső. A nadrág slicce szétnyílik, hiányoznak róla a gombok. A fogdás szeme alatt koszos, liláskék karikák, lázas arca felpufffadt, akár egy többnapos vízihulláé. Tekintetében fáradt, álomkóros zavar. Hirtelen könyörgőre fogja a szót, szinte letérdel a hadnagy elé, hogy az vegye ki innen. Nem kellett volna megtagadni a munkát - mondja neki a főnevelő. De hát ő dolgozni akar - ismételgeti már-már elsírva magát a sötét bőrű ember -, mert nem bírja tovább, begolyózik a kóterben. A hadnagy, hangjában némi szánalommal, közli a fogdással, hogy nem áll módjában kivenni, s hogy akkor kellett volna gondolkodnia, amikor betagadott. Aztán kísérőm utasítja a törzsőrmestert, hogy az egészségügyi szobáról hozasson nyugtatót az elítéltnek. Amint zárul az ajtó, odabentről artikulálatlan üvöltés hallik. A fogdás egyetlen szót kiabál torka szakadtából, ami nyilván valami fenyegetés lehet, legalábbis a hangsúlyból és az elkese­redett dühből ítélve. Nem tudom, mit jelenthet ez a szó, életemben nem hallottam. A fegyőr hirtelen visszafordul, lecsapja a reteszt, csuklóján megvillan a szürke gumibot, ám mielőtt még fölemelné, a helyzethez képest angyali nyugalommal kérdezi a priccsig hátráló fogdástól, hogy befogja-e végre a büdös pofáját. A bömbölés nyomban abbamarad, a törzs úr már nevet, s miközben rácsapja a kutyát, jópofán dörmögi maga elé, hogy a kurva anyját nekije. A főnevelőt csak azután merem megkérdezni, hogy mit üvöltött a fogdás, amikor eljöven­dő kollégáim kiengednek a fogdasor dühöngőjéből. Ez egy koromsötét, szivaccsal bélelt, műbőrrel szigetelt odú, ahova azokat az ön- és közveszélyes őrjöngőket dugják, akiket másként nem lehet már megfékezni. Ide került volna a szemét cigány is - mondja a törzsőrmester -, ha nem hagyja abba. Engem természetesen csak brahiból zártak fél percre ide, hogy úgymond: „egy kicsit érezze a hely szellemét”. Régi nevelőnek számítok már, mire az intézet pszichológusa beavat, miként is fokozható a dühöngő hatása. Meztelenre kell vetkőztetni a delikvensét, mert a pucérság még inkább kiszolgáltatottá tesz. Nem tudom, számomra ez az alig harminc másodperc is félelmetesnek és elviselhetetlennek tűnik. Hosszú percekig aligha tudnám ép ésszel elviselni. Á, meg lehet ezt szokni, szólal meg a törzs úr, odabenn még a legkeményebb vagány is hamar lelassul. Szóval az a cigány, magyarázza a főnevelő, azt ordibálta, hogy befarcol, ha nem veszem ki a fogdáról. Ez annyit tesz, hogy valamely éles tárggyal összevagdalja magát. Általában csuklóra mennek, teszi még hozzá, de látott már olyat is, hogy a csavargó a nyakán metszette el az ütőeret. (Azt már a szegedi fegyházból átminősítése után érkezett elítélt könyvtárosunk mesélte, hogy annak idején az ámokfutó Richter Richárd is befarcolt. Meztelenül tették a dühöngőbe, s ő kiszedett néhányat a burkolatot rögzítő százas szögek­ből, aztán azokkal farcolt, sőt még nyert is belőlük. A rozsdás szögektől vérmérgezést kapott. Úgy kellett életben tartani, hogy a halálos ítéletet végre tudják hajtani rajta.­ A hatályos Btk. három büntetés-végrehajtási fokozatot különböztet meg: fogházat, börtönt és fegyházat.

Next