Mozgó Világ, 1988. július-december (14. évfolyam, 7-12. szám)

1988 / 12. szám - ELBESZÉLÉS - Veres András: Amúgy, avagy Nem szeretem a füstszagot

és a problémát konkretizálni. Dénes odatekerte a szalagot, ahol Presley legbehízelgőbb hangján végigbeszéli a számot, a háttérben a legfinomabb, legérzelmesebb, legandalítóbb kísérettel, s hamarosan kiderült, hogy sem a paradoxonok, sem a nők nem önmagukért vannak. - Mintha szótlan lennél. - Minek annyit fontoskodni? - Miért ne? - Csak a tényeknek van értelme. Ha behunyom a szemem, nem látok. Ha kinyitom... - Akkor sem. - De igen, aránylag erős kontúrokkal. - Látod például Zolit? - Ezt most fogjam fel keresztkérdésnek? - Inkább mesélek a zöld disznóról. - Az a jó benned, hogy nem nehéz kitalálni, mit akarsz. - Visszavonom, amit az előbb mondtam. Mégsem vagy szótlan. - Te viszont buta vagy. Holnap kirakhatnád az öregedet. Mondjuk, tíz felé. - Azt hiszem menni fog. Drága vagy. - Csak a tényeknek van értelme, ugye? Az idegek, ahogy mondani szokás, pattanásig feszültek. A kollégiumi terem zsúfolásig megtelt, hogy megvitassák A. György sokat emlegetett cikkének helytelen és helyes passzusait. Az első sorokban meghívott vendégek, közöttük számos tudományos munkatárs is, akiknek kutatási területe éppen napjaink ifjúsága, cinizmusa meg hasonló. Az emelvényen a vita szervezőbizottsága, kellő hivatalos komolysággal és félelemmel. S egy-két kivételtől eltekintve (de meg nem engedve) körös-körül a székeken vagy állva kíváncsi diákok. Az első hozzászóló hozzászólásra buzdította a hallgatóságot. A második köszönetet mondott a vita megszervezéséért. A harmadik arról beszélt, hogy ez a nyílt megtárgyalása problémáinknak csak egy olyan fejlettebb társadalomban lehetséges, mint a szocializ­mus. A negyedik hangsúlyozta, hogy A. Györgynek a hajaszála sem görbült. Az ötödik azt fejtegette igen körülményesen, hogy nem személyekről kell beszélni, hanem elvekről. A hatodik szerint nem szabad különválasztani a kettőt. A hetedik különválasztotta. A kilencedik buzdított. A tizenötödik köszönetet mondott. A huszonkettedik érthetetlenül darált. Az isten tudja hányadik palócosan ejtette az „á” hangot. Ha valóban beszélnek, Kis Pista elmondta volna: „A cikk fogadtatása engem Horger Antal úr eljárására emlékeztet. Felháborodni a kihívó, ostorozó gesztuson, de azon nem, hogy »harmadnapja nem eszek«. Jó lenne, ha először megpróbálnánk megérteni A. György írásának tanulságait.” És Nagy Pista elmondta volna: „Csakhogy nagy a különbség a két helyzet között: a Nincsen apám élménye, az elállatiasító nyomor általános jelenség volt, míg a cikkben felvetett problémák periférikus jellegűek.” És Papp Pista elmondta volna: „Dehogy periférikusak! Szerintem a pedagógusok helyzete perdöntő ott, ahol fontos az, hogy az emberek gondolkozzanak. A megoldás pedig nem egyszerűen anyagi kérdés, bár az is.” És Kovács Pista elmondta volna: „Állandóan mellébeszélünk! Ki akar közülünk vidéken tanítani? Emelje fel a kezét, megszámolom.” És Tóth Pista elmondta volna: „Például én. Sőt kötelezővé tenném minden végzett tanár számára. De vidéken jóval magasabban fizetnének, és biztosítva lenne a perspektíva a legkiválóbbak számára, vagyis az, hogy fölkerüljenek Pestre.” És Horváth Pista elmondta volna: „Naivitás itt bármit is eltervezni! Pest már most túltelített - sok az eszkimó és kevés a fóka.” És István Pista elmondta volna: „Lehet, hogy naivitás tervezgetni, de még nagyobb naivitás lemondani róla. Dinamizmust, mozgást kell lehelni megmerevült oktatási rendszerünkbe, különben előbb-utóbb katasztrófához vezet.” Nem talált szavakat. Mintha kicsúszott volna a valóság a keze közül, és csupán messziről nevetne rá csúfolódva. Amikor X. felvetette, hogy Y. felvetette, hogy X. nem vetette fel, amikor pedig felvetette, vagyis, ha nem, különben, azonban, miáltal, minek utána, de azért... igen, akkor úgy érezte, egy pillana­tig, hogy megőrült, hogy ki kellene tárni az ablakokat, fel kellene gyújtani az épületet, futni, rohanni, vagy egyszerűen röhögni, teli szájjal, lehetetlenül, vagy talán ez is kevés és minden értelmetlen, mindenki hülye, mindegy. Talán a kifejezésben a hiba, talán a kifejezettben, talán a kifejezőben: egyremegy. Kár volt eljönnie. Most beálljon ő is a sorba? Vagy fél még beállni is? Isis. A leghelyesebb, ha elbámul valahová, egy képzeletbeli pontra, a fejek fölött, a szavak fölött, és nem törődik, és nem figyel, és nem cselekszik - az legalább nem árthat senkinek. A lányra nézett, csillogott a szeme. Miért is panaszkodna? És X. folytatta, mert Y. folytatta, és miért is ne folytatta volna, és X. félreértette, mert Y. nem értette, hogy ő mit értett, és mindenki azt hitte, vagyis, hanem, különben, miáltal...

Next