Mozgó Világ, 1989. január-június (15. évfolyam, 1-6. szám)
1989 / 6. szám - INTERJÚ - Tóth Pál Péter: Börtönben - szabadon - Beszélgetés Jónás Pállal
- A 2. Magyar Hadsereg elpusztult a Donnál. Minderről és egyáltalán a háborúnak az akkori eseményeiről mit, mennyit tudtatok? - Mindent, vagy majdnem mindent tudtunk. Láttuk a szörnyű helyzetet, amibe a magyarság belekeveredett. Különösen Sztálingrád után majdnem minden gondolkodó számára világos volt, hogy ez a háború a német szövetségesek számára elveszett. Az is többé-kevésbé világos volt, hogy Magyarországra a szovjet csapatok jönnek be. A Fitos Nagybizottságán belül volt egy csoport, amelyik Kiss Sándorhoz, egy protestáns, tiszta, radikális diákvezetőhöz csatlakozott. És én is ennek a csoportnak voltam a tagja. Kiss Sándor soha nem volt napi politikus. Fitos mindig csinált kompromisszumokat, gyakorlati politikus volt. Kiss Sándor soha nem volt kompromisszumos. Először Kiss Sándor engem untatott, mert amikor összeültünk egy összejövetelre, átszellemülten érkezett és azt mondta: „Fiúk, én találkoztam Jézussal.” Mély hittel, égő protestantizmussal beszélt. De ez csak bevezető volt, s utána következő elemzésével teljesen egyetértettem. Agyamból és szívemből beszélt. - Miért jött létre ez a szereződés? Mi kényszerítette ki azt, hogy a Magyar Ifjúság Nagybizottságán belül az előbb felsoroltak Kiss Sándort követték? - Mert mint az előbb mondottam, ott voltak körülöttünk a nyilasok. És a baloldal is. A szélsőbal később kivált a Magyar Ifjúság Nagybizottságából. Szerintem elszigetelődtek, de hosszú távon igazuk volt. Rendkívül sokat vitatkoztunk a györffystákkal. Számunkra fontos volt, hogy a Magyar Ifjúság Nagybizottságából Ambrust, a Turul Szövetség országos vezérét kibuktassuk. Ambrus és Fitos egyidősek voltak. De a Fitos mozgalmában senki sem volt 26 éven felüli, Ambrus gárdájában 50 éves öregdiákvezérek voltak. Fitos vezérkara mind fiatal volt. Átvettük a Turul Szövetséget a lillafüredi táborban, és én befutottam mint országos kulturális alvezér. - Hogyan jellemeznéd azt a tevékenységeteket, amikor már a Turul országos vezérkarához tartozol? - A Turult átvettük, de a programot nem valósítottuk meg, mert az idő gyorsan haladt előre. És egyszerre csak világossá vált számunkra, hogy nekünk egy külön szervezetet kell csinálnunk, egy úgynevezett Ifjúsági Turult. Ezt Fitos kifogásolta. Az volt az álláspontja, hogy mi vagyunk a Turul Szövetség. De ezekben az időkben életem legérdekesebb része a Muharay-együttesben játszódott. 1942-ben kerültem be a Muharay-együttesbe. Itt megalakult egy csoport, a Szőrök. A Szőrök tagjai már radikálszocialisták voltak. Óriási élmény volt számomra Muharay Elemér radikalizmusa. Ott volt Szabó Iván, a szobrász, Vitányi Iván, Schubert Antal, Kövesi Sándor, egy csomó diák és munkás fiú és lány. Ezekkel semjátszottunk, népitáncoltunk és sok helyzetben találkoztunk. Én hoztam be oda Benedek Árpádot, aki akkor orvostanhallgató volt. Ugyancsak én vittem be Benedeket az Unitárius Kollégiumból a Györffy-kollégiumba. Volt a szobájában egy asztal, egy ágy, meg egy csontváz. Erre föltettük a kalapunkat. Pénzünk nem volt. Hagymát és kenyeret ettünk. Ha akadt egy pár fillér, lementünk valahova és ittunk egy korty „unitárius bort”. - 1944 nyarán a tomáspataki egyetemi tábor vezetője voltál. Védelmi vonalakat építettetek Erdélyben. Itt kaptad meg a katonai behívód. - 1944 augusztusában én is felmentem Pestre. Azonnal felvettem a kapcsolatot a barátaimmal. A legjobb barátom akkoriban Zimányi Tibor, akivel életünk egy szakasza hasonlóképpen alakult. Elkezdtünk beszélgetni, mit csináljunk, menjünk-e illegalitásba? Ezt kérdezte Zimányi tőlem. Azt javasolta, hogy menjünk be a Ludovikára. Dekkolni. De el fog kezdődni egy olyan idő, amikor fegyveresen kell ellenállni. „És hol tudunk ehhez a legjobb képzést kapni? - kérdezte. - A Ludovikán!” Mondom: „Tibi, ez óriási ötlet.” Így aztán Zimányival együtt jelentkeztünk a Ludovikán. Zimányi az utolsó pillanatban eltántorodott, de én októberben mint csapatszolgálatos, bevonultam a Ludovika Akadémiára. Levittek bennünket Várpalotára. Egy hónap múlva novemberben lejött értem Schubert Antal, aki azt mondta, Pali, ebből a baromságból elég, most már illegalitásba kell menned. Én kisétáltam vele együtt, és a kaszárnyából teherautón visszamentünk Pestre. Pesten Zimányi adott civil ruhát. S ezzel elkezdődött az én illegális életem. Az illegalitás komoly dolog volt, de fiatalok voltunk, és mindennek volt humora. Mit mondjak, néha valahogy úgy éreztük, hogy mindez nem is igaz, csak egy színpad. Vagy olyan, mint a cserkész hadijáték. Végeredményben feltételezések vannak és szerepek. De ezek nem komolyak, nem lehetnek komolyak. - Mit jelentett az illegalitás?