Mozgó Világ, 1989. július-december (15. évfolyam, 7-12. szám)

1989 / 10. szám - TANULMÁNYOK - Stark Tamás: Hadifoglyok békében

VII. 16-i szám közli, hogy a 7270. sz. borovicsi táborból 4 évi fogság után visszaért „Szentiványi József, szül.: 1883., Budapest, Sági Ferenc, szül.: 1929., Várpalota, Neh­­rer György, szül.: 1929., Székesfehérvár.” Tehát az említettek 61, illetve 15 évesen es­tek „hadifogságba”. Az 1948. X. 14-i szám azt tudatja, hogy megérkezett szovjet fog­ságból Bajtor Béla szül.: 1931., Rinyabesenyén. Őt 13 évesen vitték el. A sort hosszan lehetne folytatni. Az emberek elhurcolásának egy másik oka ugyancsak a sztálini szocializmus rendszeréből adódik. A megtorlástól való félelmükben a hadseregparancsnokok egyes hadműveletek elhúzódá­sát az ellenséges erők nagy számával magyarázták. A hadifogságba esett német és magyar katonák sorát tehát az ostrom után civilekkel dúsították. A deportálás harmadik momentuma a pacifikálás és a már említett kollektív felelősségre­­vonás elve volt. 1944 novemberében a Kádrátaljáról hozzávetőleg 80 000 magyart vittek el.­ Tollas Tibornak a Nemzetőr 1989. márciusi számában megjelent tanulmányából kiderül, hogy a Felső Tiszavidékről faluszámra vitték el az embereket. A Magyar Hadifogoly Híradó akaratlanul ismét bizonyítékkal szolgál, amikor 1946. június 17-i számában büszkén adja hírül, hogy a Magyar Kommunista Párt segítségével „negyvenezer Miskolc környéki civil fogoly érkezett a Szovjetunióból.” De fogságba kerültek a korábban itt menedéket találó franciák, lengyelek, sőt a húszas évek orosz emigránsai is. Cegléd, Vác, Baja, Jászberény, Kecskemét, Esztergom, Mezőtúr és más átmeneti táborok­ban 1945-46 folyamán több mint 200 000 magyar fordult meg, útban a Szovjetunió felé. Az egyik hírhedt közbülső állomás Brassó volt. Csupán 1945 januárjában 12 000 foglyot, nagyrészt a főváros ostroma után elhurcolt polgári személyt hoztak Ceglédről ide, hogy néhány hét múlva Focsanin át vigyék őket a Szovjetunióba.­ Sok ezren már a közbülső állomásokon meghaltak. „Temesváron sok ezren estek 1945 nyarán az ottani hatalmas gyűjtőtáborban dühöngő vérhasjárványnak áldozatul. Brassó környékén a két átmenő tábor súlyos betegeit és halottait Keresztényfalvára vitték, ott vannak eltemetve besüppedt tömegsírokban. Halálozás tekintetében mindezeket felülmúlják a romániai Foksán, a besz­­szarábiai Bjelc és a galíciai Szambor fogolytáborai. Ezeken át került ki a Szovjetunióba a Magyarországról elindított fogolytranszportok mintegy 75 százaléka. Ennek megfelelően magas az itt pihenő magyar halottak arány­száma. A galíciai Szamborban mintegy 20 000 kárpátaljai magyar van eltemetve.”­ A szovjet táborokban sem voltak jobb közállapotok. Az orosz táborszemélyzet ugyan kirívó esetektől eltekintve tudatosan nem törekedett a deportáltak megtizedelésére - megtet­te ezt maga a táborélet, a rabszolgamunka. A körülményekről hű képet fest a Fehér Könyv egyik riportalanya: „Előttem még ma is ismeretlen nevű helyen, valahol az Urál hegységben, a Cseljabinszk-Omszk felé vezető vasútvonal mentén volt az az elhagyott, még az első világháborúból származó fogolytábor, ahova bennünket szállítottak. A foglyokat, összesen mintegy 5-6000 magyar és német hadifoglyot, félig-meddig összedűlt föld alatti bunkerekben helyeztek el. A silány napi ellátás: kukoricakenyér, két alkalommal meleg víz korpával. Az ólmos vizet csak forralva lehetett inni. (...) Az élelem munka­normára ment, de ezt a normát sohasem tudtuk elérni, pedig hajtottak bennünket, mint az állatokat. A megbetegedések száma egyre emelkedett, de sem orvos, sem gyógyszer nem került a lágerbe. A halottakat meztelenre vetkőztették és kocsiszámra hordták ki a tömegsírba. ... a 7362/6. számú sztálingrádi táborban 1825 magyar hadifogolyból 2 év alatt 843 halt éhen. A hullákat egyszerűen a bombatölcsérekbe dobálták be. (...) A tábor egyik napi jelentéséből kitűnik, amely jellemző a táborban uralkodott állapotokra, hogy 1947. február 7-én a táborban fogva tartott 2407 hadifogoly­ból csak 1009 volt olyan egészségi állapotban, hogy munkahelyére ki tudott vonulni. (...) Focsaniból a 7575/2. számú bauxittogorszki táborba kerültem. A körzetben mintegy 8000 hadifoglyot tartottak fogva, ebből a magyarok száma mintegy 3000 volt. (...) A Focsaniból ideérkezett magyar hadifoglyok 40 százaléka az első 4 hónapban elpusztult. A halottakat teljesen ruhátlanul dobálták bele a láger közelében fekvő tömegsírokba. (...) A deportált szállítmány végcélja az 1026. számú novijdonbaszi bányásztábor volt, ahol rövid időn belül több mint 10 000 magyarországi polgári személyt zsúfoltak össze. A foglyokat sem élelem­mel, sem ruházattal nem látták el. A járványok és az éhség tömegesen szedték soraikból az áldozatokat. Orvosi ellátás és gyógyszerhiány miatt a halottak száma napi 18-20 főre rúgott. Én mint a hullaszállító szekér kocsija, személyesen vettem részt 4600 sorstársam

Next