Mozgó Világ, 1990. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 1. szám - ESSZÉ - Molnár Gál Péter: Glosszák Eörsi glosszáihoz

Három dolog azonban nélkülözhetetlen: színész, néző és mitológia. Hívhatjuk a mitológiát közmegegyezésnek. Szólít­hatjuk valamilyen rendszernek, amin belül a fogalma­kon ugyanazt érti színpad és nézőtér. Amióta Hugo Victor és társai szétrúgták a klasszikus szabályokat, s nyomukban nemzedékről nemzedékre apróbb atom­jaira bontják írók-rendezők-színházi bölcsészek a sza­bályokat és a színházi gyakorlatot: a valamirevaló rombolók egy új mitológia fölépítésén fáradoznak. Eörsi most eljutott a klasszikus triászig. Újra elju­tott. Húsz éve ott ugrált már Szophoklész peplonja csücskinél. Rángatta az antik atyust: adja oda törté­netét egy huligánpéldázathoz. Most sorra újrafogal­mazza az ókori Athén színpadi sztorijait, miként ko­rábban megkísérelt behatolni a franciás szerkezetű körúti drámába, a molnárferenciség közmegegyezésé­be. Ugyanígy keresett mitológiát Lukács Györgyben, vagy a Marka grófnőben, abban bízva: a nézők hajlan­dóak egységben reagálni, ha az előadás hőse a haldok­ló Lukács, vagy Zsupán, a parlagi báró és táncoskomi­kus, vagy mint A fogadás esetében a mai magyar való­ságban megkergetett Marx Károly. Marksz az őrültek házában, Marksz az autóbusz­­megállóban, Marksz a kávéházban, Marksz a napila­polvasó, Marksz a ládagyárban, a munkások között, Marksz a rendőrségen, munkáslázítóként stb. Alapötlete: a látszatot szembesíteni a lényeggel, jelenségeket az elmélettel. Vegyünk komolyan minden szót, tünetet, adalékot. Olvassuk mellé szövegmagya­rázatul a marxi szentenciákat, fölismert törvényszerű­ségeket, vezessük vissza az elméletet a gyakorlatba. Próbáljuk ki: egy magát marxista vallásúnak valló államhatalomban mit ér a marxizmus és vajon van-e keresnivalója a marxisták között magának Marx Ká­­rolynak? Változat Ödipuszra (1988-89) Kaposvárott Babarczy László és Lukáts Andor át­írta Szophoklész tragédiáját. Rendező és színész értel­mezése vitahelyzetbe hozta a dramaturgot. Egyfelvo­­násossal védte álláspontját. Két színész játssza: 1. szí­nész Ödipusz és Teiresziasz, 2. színész Teiresziasz, a Pásztor, a Színésznő, az Őr, Iokaszté és Kreon. A drá­ma nem került színre, de bemutatta a Magyar Rádió Változatok Ödipuszra címmel. Első mondat a Rádiószínházban: Théba százméte­res homokréteg alatt fekszik. — Hol?­­ Bennünk! A két hang­­ a Kar - erkölcsi példa után nyomoz. Megkétszerezi Eörsi a detektívdrámát: nemcsak a ki­rály nyomoz saját múltja után, alattvalói is igazi ki­rályt akarnak fölkutatni maguknak, mert botcsinálta tömeggyilkosok a mi Ödipuszaink­ Teiresziász bűnszakértő, városa múltját megjövendöli. A két hang mitológiáról, antik drámáról pletykálgat szkeptiku­san. Rálátnak önmagukra. Tudják: már irodalmuk van. Akkor még voltak ilyen királyok, nosztalgiázzák, de Eörsi menten felel. Miért tételezzük fel, hogy régen igazságszeretőbbek voltak a fejedelmek? Vajda László plebejusán bamba derűlátása szembefeszül Vallai Pé­ter fátyolos intellektualizmusával. Tagadhatatlan fe­szültséget ad a keresztrejtvényjátéknak: sikerül-e za­kósoknak peplonosokat alakítani. Feszültséget ad az örökölt antik forma és mese edényébe töltött csípős jelenkori indulat. Használ az eltávolító áttétel a napi politikai indulatoknak. Dialektikussá teszi, kivédi a féligazságok elfogultságát. Az eltávolító rápillantás kiemeli az elévülhetetlen klasszikusból, amit leporol­­hatatlanul ellepett évezredek görcsös tisztelete. Most kihallható belőle elsődlegessége. Segít az antik a mo­dernnek : a higgadt elemzés vizsgálati fénykörébe von­ja a témát. Távlatot ad a mának. Ironikusan történeti­vé alakítja a pillanatot.­­A rádióelőadás zöme intim motyogás, bensőséges katyvasz. Mintha színházban ülnénk, olyan keveset érteni a színészekből. Sokaszté polipos nazalitással szipirtyóhangon rikoltozó repedt fazék. Zöngés hangjai fülsértőek. Fogain kicsorbul minden sziszegő hang. Nem bírja a verses szöveget sem szuflával, sem a mélységeit szenvedéllyel. Sikoltva vesz levegőt. Félős, megfullad az igyekezettől. A rádió­játék utolsó mondata: Honnan jön ez az iszonyú zaj? - Belőlünk!... és nincsen semmi zaj, csak szelíd lantze­ne, vagy halk hárfa arpeggio, lágy futam... az is diszk­réten, elmerengően.) Eörsi Szophoklész­ kifosztása is bebizonyította: le­hetetlen föltámasztani az élő színházban az egykor operaszerűen elénekelt és eltáncolt, bonyolult vallási összefüggésekbe ágyazott tragédiákat. Csak stilizációs szenvelgés, esetleg műveltségcelebrálás lesz belőle. Zakósitók nemzedékei újraírták, megglosszázták az antik triász műveit. Eörsi végigglosszázza a történelmi időt. Széljegyze­tekkel látja el a világot. Eligazítani-eligazodni vá­gyik. Azt óhajtja, hogy színházban ülve is ugyanarra gondoljunk, ha azt mondják nekünk hősiesség, vagy azt: árulás. Ne bámuljunk olyan megértő alázattal a múlt és a jelen nagyjaira, törjük a fejünk, kínlódjuk elő a magunk igazságát.

Next