Mozgó Világ, 1990. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 1. szám - ESSZÉ - Molnár Gál Péter: Glosszák Eörsi glosszáihoz
lefedték hamis deszkapadlóval, odalenn raktár működött írók helyett. 56-ban nyílt meg újra a kávéház. Előbb a mai ruhatár helyére zsúfolódott be az igazi irodalmi népség, hogy ellenőrizhetetlenül terjessze valódi vagy ál rémhíreit. (Déry Tibor mesélte, hogy kihallgatták a Gyorskocsi utcában. Mondta ezt? Mondta azt? Mondta amazt? Déry, természetesen, mindent letagadott. Közben azon törte a fejét, honnan tudják, hogy mondta, amit mondott. A Hungáriára keresztelt New Yorkban zajlott az ominózus beszélgetés 57 elején. Beszélgetőpartnerében megbízott feltétlenül. Asztalkájuk mellett nem ült még vendég. De a csavart oszlopnak dőlve ott állt Gábor úr, a pompás irodalmi főpincér. Megvan, ő az ! Másnap Déry bement a kávéházba, abban az időpontban, amikor már megtelt pletykálkodókkal. Jó hangosan, érthetően szólt a vendégek feje felett Gábor úrhoz:„Őrmester úr, egy duplát kérek!” Gábor urat a következő héten áthelyezték a Royalba fizetőnek. Déryt lecsukták, de nem ezért.) Antigoné (1989) Hogy mi van a színpadon, az majdnem egyenértékű azzal, hogy kik ülnek a nézőtéren. Eörsi Antigonéjának bemutatójára kicserélődött a protokoll. Két stúdiós kislány fölállt a már megtelt nézőtér középső két székéről, amit addig megbízásból fenekével foglalt, átadta helyét az új miniszterelnöknek, Németh Miklósnak és feleségének. Csengey Dénes személyében képviseltette magát az MDF, Mécs Imre és Fodor Gábor az SZDSZ színeiben tisztelgett, Barabás János az MSZP nevében jelent meg annak az Eörsinek a bemutatóján, akit jogelődjének művelődéspolitikája alig vagy egyáltalán nem engedett színpadra húsz évig. Kicserélődött a protokoll, kicserélődött a színházi hallás, a társadalmi akusztika. Negyedszázadig nézhettük-hallhattuk színházainkban a legkülönfélébb klasszikus drámák előadásainak ürügyén a koncepciós perekre való utalást, amit az alkotók rendkívül bátornak, a nézők rendkívül kevésnek tartottak, a kritikusok pedig elrágódtak rajta. Most a temetetlen holtak, az eltemethetetlen hősök emlékének lázító és mozgósító jelenlétét nézhette a közönség. Azt írnám: későn. A megszilajodott és megkergült 1989-es történelem túlrobogott a drámai dilemmákon és az, ami június 16. előtt lázas szó és izgató helyzet volt papíron, mire október 26-án színre került a Várszínház refektóriumában, kihűlt. Eörsi Szophoklész átirata, áldassék, nem csupán Zeitstück, történelmi zsebórához igazítottan, hanem dialektikus gondolkodás és erkölcsi magatartás dialogizált végeredménye. A rendezés az új igazgató színházi szűzbeszéde. Hajdan itt volt főiskolai gyakorló korában Major asszisztense, majd mesterével együtt kirúgatott, járta a maga útját, működött beosztottként Szolnokon, s lett a maga gazdája Miskolcon, azután vándormadárkodott két évadot, amíg megmelegítették neki a Nemzeti igazgatói székét. Az előadás szakít a Nemzetiben az utolsó évadokban divatozó romantikus trehánysággal (Az ember tragédiája), szakít a bulvári félrebeszéléssel (Szombat esti hölgyek, Margarita asszony), a bátortalanul leemelt klasszikusokkal, amiket téveteg kézzel rossz polcról vettek le (Dollárpapa). Szakít a színfaliázó drámai bömböléssel (Bánk bán). Színjátszásunk bölénye, Bessenyei Ferenc (ráadásul intrikus szerepben, antagonistaként) szelíd halksággal szólal meg, annyira nem kritikai kívülállással vallja elő magából Kreont, a diktátort. Régi igazság: magyar színpadon Bessenyei beszél a legszebben halkan. Érthető a zagyvaszavúak között. Tisztán zengő a motyogók karéjában. Képviselője annak a szerepnek, amit játszik, nem kritikai kívülállású árulója. Bessenyei szereplése azt ígéri: ebben a színházban az ellenérv is meghallgattatik (és meghallhatóvá tétetik). Nem nyomják el érveit, emberi igazságát, mint a féloldalasan hamis (kritikus) színjátszás teszi, kilyukasztva ezzel a dráma hajóját, hogy a léket kapott fenéken át betörjön a badar féligazságok szennyes áradata. Az első erős drámai hatást az előadás huszadik perce körül kapjuk. Kreon szembekerül az Őrrel. Itt hangváltás történik, s ez mindig mélyen meghúzódó gondolati változást takar. Egy üvöltözésre szakosított színházban váratlanul lecsavarják a hangerőt. Bessenyei és Gáspár Tibor halk, érvelő, illemtudó és protokolláris. Nem gerjesztett szenvedéllyel hörgik szembe egymást. A játéktérre nem rekedésig feszített torkok hangászati mutatványa terpeszkedik. Érvek csapnak össze érvekkel. Önmaga igazságában rendíthetetlen két ellentétes erkölcsi alapállás vívja csatáját. Csiszár rendezése pontos, tiszta, kipróbált és begyakorolt színi világot tár nézői elé. Újdonságszámba menő értéke a rendezésnek: zeneisége. Az előadás első felében fülbéli örömöket kínál, a szöveg rejtett zeneiségét juttatja érvényre. Nemcsak Csiszár állandó zenei munkatársa, a Lutoslawsky-tanítvány Mártha István révén, aki az elnyúló előjátékban egyszerre Szabó Ferencre és Mejtuszra utaló induló utánzatokkal készíti fel a néző fülét a soron következő drámához. Erős hatást ér el, az előadás talán legerősebbikét, amikor a