Mozgó Világ, 1991. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 1. szám - 1990 BŰNBAKJAI - Simkó János: "Világos, de itt nem egy bolsevista őrületről van szó" - Beszélgetés Angyal Ádámmal
rényebb méretű, különböző profilú vállalkozások. Ebből Óbuda csak egy. Miután én elég szoros személyi kapcsolatban voltam a személyin a hangsúly - valamennyi szervezetünk vezetőjével, a leghatározottabban az volt a benyomásom, hogy az egy óbudaiak kivételével az összes többiek támogatták azt, amit én akartam csinálni. Természetesen az óbudaiaknak szorult helyzetükben sokkal nagyobb volt a hangja. Most ezt úgy lefordítani én a magam számára nem tudom, hogy a hajógyár ellenem volt. Úgy le tudom fordítani, hogy a 20 egységünkből egy nem szimpatizált az én szerkezetváltási, tőkebevonási, profilváltási gondolatommal, de a többi 19 véleménye számomra ugyancsak fontos volt. Úgyhogy egyáltalán nem gondoltam úgy, hogy engem már mélységesen meguntak a hajógyáriak, és repestek a boldogságtól, hogy végre eltakarodok. Egyébként eléggé érdekes helyzet volt, hiszen az én - mondjuk így: - felmentésem ami egy teljesen nevetséges és szabálytalan és jogszerűtlen aktus volt... az én felmentésemet követő tizedik napon az az Állami Vagyonügynökség, amelyik igazán nem vádolható azzal, hogy az én barátom volna, teljes egészében jóváhagyta azt a koncepciót, amit én képviseltem. Mi több, a kijelölt vállalati biztos, akinek az a feladatköre, hogy javaslatokat tegyen a cég további jövőjére, nagyjából ugyanolyan gondolatkörben forog, mint amiben én. Tehát teljesen világos, hogy itt nem egy bolsevista őrültről van szó, hanem egy szakmailag megalapozott csomagról, amit mások is tőlem - nemcsak hogy függetlenül -, hanem ellenemre is, de tudnak képviselni. Ez nekem egy nagy szakmai elégtétel. A legszűkebb környezetemről pedig hát a személyes tapasztalatom az, hogy túl a kötelező udvariasságon, hogy „főnök, ne menjen el”, „főnök, ne csinálja ezt” - ezt tudjuk - ők örültek volna, hogyha én megmásítom azt a döntésemet, és úgy döntök, hogy ottmaradok. Említené a felmentését, ami - legalábbis a sajtóból értesülve róla - egy kurta-furcsa dolog volt. A történet úgy zajlott, hogy behívtak a minisztériumba. Olyan „reggel mondták: délben gyere be” című történet. Egy kb. 5 perces találkozó volt, amiből egy percet vett igénybe, hogy átadták nekem a felmondó levelemet, és további négy percet azzal töltött el a miniszter, hogy kifejezte abbéli reményét, hogy nem fogok kekeckedni az ügy kapcsán. Mint például a Videoton vezérigazgatója, aki nem átallott ügyet csinálni a leváltásából. Hiszen úgyis el akartam már menni. Az az igazság, hogy én ott helyben átfutottam ezt a felmondó levelet, és miután tényleg rendelkezem gyakorlattal a vállalati adminisztrációt illetően, egy pillanat alatt megállapítottam, hogy a felmondó levél többszörösen jogsértő. És azt gondoltam, ha én itt kötözködni akarok, bőven lesz még nekem időm, ha egyáltalán akarok. De én nem akartam kötözködni, tudtam, hogy én úgyis el akarok menni, tudtam, hogy úgyis nagytakarítás van, mindent tudtam. Az én felmondásomnak az volt az indoklása, hogy azért mondanak fel, mert a munkakörömet megszüntették. Én ugye igazgató voltam a vállalatnál. Kérem, e hazában van egy vállalati törvény, amelyik teljesen világosan kimondja, hogy a vállalatot az igazgató vezeti. Ezt a munkakört nem lehet megszüntetni miniszteri leirattal. Ez egy törvény. Hát kérem ennyit a szakapparátus szakértelméről. Azt gondoltam, hogy most már igazából egy lehetőségem van, az, hogy ezt a dolgot kulturáltan, különösebb cirkuszolások, kellemetlenkedések nélkül úgy vezessem le, és az én általam jogosnak vélt érdekvédelmemet is megszervezzem. Én ezt meg is tudtam tenni. Még egyvalamit meg kell kérdeznem Öntől. Ezek a nagy cégek, mint a Ganz Danubius is, meglehetősen nehéz helyzetben voltak Akkor is sor került volna az Ön leváltására, hogyha lényegesen jobb gazdasági helyzetben van a Hajógyár? Persze! Mi több, állítom, hogyha tudták volna igazából, hogy milyen helyzetben vagyunk, hogy az a privatizációs kampány, amiről a vállalati biztosnak kell gondoskodni, mennyire kiürült vállalatközpontot fog ott találni, akkor nagyon másképp gondolkoztak volna. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy a vállalat milyen helyzetben van. És az egész felmentési eljárás során soha nem merült fel, hogy azért kell fölmenteni, mert a cégnek ilyen vagy olyan problémája van. Mindig azt mondták, a vállalat privatizációjának az elősegítésére. De miután én magam már két év óta ezen dolgozom, és miután a koncepciómat az utód nagyjából elfogadta, persze szidolozva, teljesen világos, hogy semmi köze nem volt az ügyhöz a gazdasági helyzetnek. Tudom, hogy aki engem leváltott, annak halvány fogalma nem volt arról, hogy a Ganz Danubius éppen hogy áll. Még azt se tudta, hogy a Ganz Danubiusnak mennyi a vagyona, mennyi az osztalékrátája, hogy működik, szóval nem volt ez szempont, nem ezért váltottak le engem. Ha ez egy keresztkérdés volt, akkor nem dőltem be neki. 62