Mozgó Világ, 1991. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 1. szám - 1990 BŰNBAKJAI - Simkó János: "Világos, de itt nem egy bolsevista őrületről van szó" - Beszélgetés Angyal Ádámmal

rényebb méretű, különböző profilú vállalkozá­sok. Ebből Óbuda csak egy. Miután én elég szoros személyi kapcsolatban voltam a­­ személyin a hangsúly - valamennyi szervezetünk vezetőjével, a leghatározottabban az volt a benyomásom, hogy az egy óbudaiak kivételével az összes többi­ek támogatták azt, amit én akartam csinálni. Ter­mészetesen az óbudaiaknak szorult helyzetükben sokkal nagyobb volt a hangja. Most ezt úgy le­fordítani én a magam számára nem tudom, hogy a hajógyár ellenem volt. Úgy le tudom fordítani, hogy a 20 egységünkből egy nem szimpatizált az én szerkezetváltási, tőkebevonási, profilváltási gondolatommal, de a többi 19 véleménye szá­momra ugyancsak fontos volt. Úgyhogy egyálta­lán nem gondoltam úgy, hogy engem már mély­ségesen meguntak a hajógyáriak, és repestek a boldogságtól, hogy végre eltakarodok. Egyéb­ként eléggé érdekes helyzet volt, hiszen az én - mondjuk így: - felmentésem ami egy teljesen ne­vetséges és szabálytalan és jogszerűtlen aktus volt... az én felmentésemet követő tizedik napon az az Állami Vagyonügynökség, amelyik igazán nem vádolható azzal, hogy az én barátom volna, teljes egészében jóváhagyta azt a koncepciót, amit én képviseltem. Mi több, a kijelölt vállalati biztos, akinek az a feladatköre, hogy javaslatokat tegyen a cég további jövőjére, nagyjából ugyan­olyan gondolatkörben forog, mint amiben én. Tehát teljesen világos, hogy itt nem egy bolsevis­ta őrültről van szó, hanem egy szakmailag meg­alapozott csomagról, amit mások is tőlem - nem­csak hogy függetlenül -, hanem ellenemre is, de tudnak képviselni. Ez nekem egy nagy szakmai elégtétel. A legszűkebb környezetemről pedig hát a személyes tapasztalatom az, hogy túl a kötelező udvariasságon, hogy „főnök, ne menjen el”, „fő­nök, ne csinálja ezt” - ezt tudjuk - ők örültek volna, hogyha én megmásítom azt a döntésemet, és úgy döntök, hogy ottmaradok.­­ Említené a felmentését, ami - legalábbis a sajtóból értesülve róla - egy kurta-furcsa dolog volt.­­ A történet úgy zajlott, hogy behívtak a mi­nisztériumba. Olyan „reggel mondták: délben gyere be” című történet. Egy kb. 5 perces találko­zó volt, amiből egy percet vett igénybe, hogy át­adták nekem a felmondó levelemet, és további négy percet azzal töltött el a miniszter, hogy kife­jezte abbéli reményét, hogy nem fogok kekecked­­ni az ügy kapcsán. Mint például a Videoton vezér­­igazgatója, aki nem átallott ügyet csinálni a levál­tásából. Hiszen úgyis el akartam már menni. Az az igazság, hogy én ott helyben átfutottam ezt a fel­mondó levelet, és miután tényleg rendelkezem gyakorlattal a vállalati adminisztrációt illetően, egy pillanat alatt megállapítottam, hogy a felmon­dó levél többszörösen jogsértő. És azt gondoltam, ha én itt kötözködni akarok, bőven lesz még ne­kem időm, ha egyáltalán akarok. De én nem akar­tam kötözködni, tudtam, hogy én úgyis el akarok menni, tudtam, hogy úgyis nagytakarítás van, mindent tudtam. Az én felmondásomnak az volt az indoklása, hogy azért mondanak fel, mert a mun­kakörömet megszüntették. Én ugye igazgató vol­tam a vállalatnál. Kérem, e hazában van egy válla­lati törvény, amelyik teljesen világosan kimondja, hogy a vállalatot az igazgató vezeti. Ezt a munka­kört nem lehet megszüntetni miniszteri leirattal. Ez egy törvény. Hát kérem ennyit a szakapparátus szakértelméről. Azt gondoltam, hogy most már igazából egy lehetőségem van, az, hogy ezt a dol­got kulturáltan, különösebb cirkuszolások, kelle­metlenkedések nélkül úgy vezessem le, és az én általam jogosnak vélt érdekvédelmemet is meg­szervezzem. Én ezt meg is tudtam tenni.­­ Még egyvalamit meg kell kérdeznem Öntől. Ezek a nagy cégek, mint a Ganz Danubius is, meglehetősen nehéz helyzetben voltak Akkor is sor került volna az Ön leváltására, hogyha lényegesen jobb gazdasági helyzetben van a Hajógyár?­­ Persze! Mi több, állítom, hogyha tudták vol­na igazából, hogy milyen helyzetben vagyunk, hogy az a privatizációs kampány, amiről a válla­lati biztosnak kell gondoskodni, mennyire kiürült vállalatközpontot fog ott találni, akkor nagyon másképp gondolkoztak volna. Egyáltalán nem ér­dekelte őket, hogy a vállalat milyen helyzetben van. És az egész felmentési eljárás során soha nem merült fel, hogy azért kell fölmenteni, mert a cégnek ilyen vagy olyan problémája van. Min­dig azt mondták, a vállalat privatizációjának az elősegítésére. De miután én magam már két év óta ezen dolgozom, és miután a koncepciómat az utód nagyjából elfogadta, persze szidolozva, tel­jesen világos, hogy semmi köze nem volt az ügy­höz a gazdasági helyzetnek. Tudom, hogy aki en­gem leváltott, annak halvány fogalma nem volt arról, hogy a Ganz Danubius éppen hogy áll. Még azt se tudta, hogy a Ganz Danubiusnak mennyi a vagyona, mennyi az osztalékrátája, hogy működik, szóval nem volt ez szempont, nem ezért váltottak le engem. Ha ez egy keresztkérdés volt, akkor nem dőltem be neki. 62

Next