Mozgó Világ, 1993. július-december (19. évfolyam, 7-12. szám)
1993 / 12. szám - ALTERNATÍV MÉDIA MAGYARORSZÁGON II. - AZ IGAZI ALTERNATÍVOK - Rácz Mihály: Feljegyzések a magyar gerillasajtóról
oldal). Erősen vonzódott a kísérleti/elektronikus/dark zenékhez, valamint a gúnyos hangnemhez és az apolitikussághoz. Szerkesztője 1991-ben öngyilkos lett. Az anarcho-punk színtér elkötelezettje az OLVASNIVALÓ, melyet Németh Tibor szerkeszt Egerben. Első és második száma egyaránt igyekezett megvilágítani a mozgalom politikai és zenei oldalát (A/5, 36 oldal), a harmadik pedig a Class zenekar szövegeinek és nyilatkozatainak szenteli egész tartalmát (A/5, 44 oldal). Tavaly jelentkezett a negyedik számmal, amely leginkább a humort tekinti eszközének (A/4, 24 oldal). Két számot ért meg a szegedi TŰZVONAL. Az elsőt „készítette: Szúnyog, Tölgyes, Sonka”. Kaotikus képszerkesztés és sokoldalúság jellemzi (A/5,56 oldal). A második már áttekinthető dizájnnal, kevés fotóval, annál több rajzzal jelent meg (A/5,36 oldal). Készítői: „Zsolt, Laci, Kriszta, Szúnyog”. Itt jegyzem meg: csak szerkesztőt/szerkesztőket tüntettek fel, de kevés kivételtől eltekintve a fanzineket többen írják, rajzolják és ötlik ki, felsorolni őket hoszszadalmas lenne, ráadásul a közreműködők nevét nem is mindig teszik közzé. Nagyrészük dolgozik átvett, vagy egyszerűen lenyúlt anyaggal is egyéb - gyakran külföldi - fanzinekből vagy professzionális lapokból, alkalomadtán kommentárordal ellátva. Általános a szerzői jogok - 142 a copyright - semmibevétele. Azonkívül nem tesznek eleget a sajtótörvények előírásainak, mellőzik a bejelentési kötelezettséget, vagyis hivatalosan nem léteznek. Ez céljuk is. 1990-ben és 91-ben jelentkezett Báthory Gábor a SZEMÉTTELEP című fanzin egy-egy számával. Célja volt, hogy nem túl nagy terjedelemben a lehető legtöbbet próbálja átfogni; interjúk, novellák, kritikák, versek találhatók benne (A/5,32 oldal). A második szám tartalmazza a harmadikat is - közepébe fűzve, kivehető technikával -, amely csak montázsokat, úgynevezett artwork-öket, képregényt tartalmaz (ez is A/5, összesen 48 oldal). Szintén 1990-ben kezdte készíteni Pozsonyi Ádám a GENYÓ SZÍVÓ DISZTROLY-t, melynek nemrég jött ki a hatodik száma. Váltakozó méretben és nyomdatechnikával, 20-24 oldal körüli terjedelemben készül. Sajátsága a minden értéknek és álértéknek nekirontó anarchista felfogás, a féktelen gúny és a szabadszájúság. Nincs kötött szerkezete. Szentesi amatőr kulturális fanzinként hirdeti magát az Arató Mátyás szerkesztette, 1991 tavaszán indult ÉLET-JEL. Elsősorban az országon belüli zenei, kulturális élettel foglalkozik, koncentrálva szűkebb lakóhelyére. Eddig négy számról van tudomásom (A/5, 32-36 oldal). Ugyanő jelentette meg az URH zenekar egy szövegfüzetét is IDEGEN IDEGRENDSZEREKBEN címmel (A/5,32 oldal). Az Élet-Jel mellékleteként jelenik meg a NOUVA rock - roll fanzin, amely címe ellenére sem csak zenei lap (filmkritikák, versek); készítésében részt vesz Arató Mátyás mellett Rakk László és Libisch Károly. 1991. júliusi az egyetlen számot megért KINEK MI. Szerkesztője Farkas Zsolt Szegeden. Tartalma: koncertbeszámolók, szövegfordítások, lemezkritikák, riportok (A/5, 28 oldal). Szolnokon készül a DALLASS (indult: 1991 szeptemberében), többen szerkesztik, de csak Molnár Attila van feltüntetve kontaktusként. Eddig három számot publikáltak; a lap elképzeléseiben rokon a Genyó Szívó Disztroll-jal, de több komolyabb hangvételű cikket közöl (A/5, 28 oldal). 1991-től a fanzinek mennyiségi elharapózása miatt szinte semmilyen támpont nincs a lapok kronológiai sorrendbe állítására, így az utóbbi három év termését leginkább véletlenszerű elrendezésben mutatom be. Pécsi illetőségű a LANONGRUD, amely az alternatív zene mellett a képzőművészeteket és a mail artot vállalta fel. Szerkesztői: Leiszter Attila és Apáti Zita. (A Lanongrud második száma egy füzetbe kötve jelent meg az Életjel harmadik számával). A Lanongrud harmadik száma újjáalakulva látott napvilágot, kézzel nyomtatott oldalakkal, nagyon ügyelve a képszerkesztésre. Ezt újra első számként jegyzik (A/5, 44 oldal). Nyíregyházán székel a BÚVÁROK REMÉNYKEDNEK két szerkesztője: Bazsa és Kondorosi. E „Rosszindulatú pletykalap” mindig más utónevet, alcímet kap: „...und hüte Bíró”; „...és a Róka horgya el a családodat”; „... & Szerbusz Paraszt”. Féktelen humor és támadókedv jellemzi őket. Szerkesztőit feljelentette egy helyi rendőr 1992-ben, mert az egyik szám borítóján önmagát vélte felismerni egy „Országos műtrágyaakció” szlogen alatti fotón. Néhány elhalasztott tárgyalás után felmentő ítélet született. Eddig négy számuk jelent meg (A/4,36 oldal). Két lapszáma jött ki eddig a budapesti ORDÍTÓ EGÉR-nek, amely minden zenei irányzatban érdekeltnek vallja magát, az anarchopunktól a kísérleti zenékig. Gondos szerkesztés és változatos tartalom jellemzi (mindkét szám A/5 és 40 oldal). Két szerkesztője: Gyökér Erika és Broder Ferenc. Mosonmagyaróváron tevékenykedik ifj. Hittl Gusztáv, az ő nevéhez számtalan kiadvány kapcsolódik. Több számot megért az ESZMÉLÉS, a FÉNYKERESŐ KIADVÁNYOK és a MERRE VAN A KAPCSOLÓ? (vagy: MERRE VAN A KIBASZOTT KAPCSOLÓ?). Kivitelezésüket elsősorban a politika érdekli és a dokumentáció. Az egri VISSZHANG fő profilja az anarcho-punk