Mozgó Világ, 1995. január-június (21. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 1. szám - A KORRUPCIÓRÓL - Edit-Szikra Zsuzsa: Korrupció-puzzle
hogy a kerületi IKV átalakítására találjanak minél tapasztaltabb, olcsóbb vállalkozót. A 39 vállalkozó közül egy 50 millió forintért, a többi 16 millióért, illetve ennél kevesebbért vállalta volna a munkát. Hogy, hogy nem, az 50 milliót kérő cég nyerte a pályázatot, az, amelyiknek semmilyen tapasztalata nem volt átalakítási ügyekben. Második menetben a nyertes ugyan módosította pályázatát - ez is törvénytelen -, és végül is csak 17 milliót kért az önkormányzattól. Valamilyen okból kifolyólag kiadta a munkát egy a pályázaton vesztes cégnek. Egy kis fejszámolás után kijön, hogy a pályázat nyertese és tán még valakik 11 millión tiszteltek. ...Mind Hack Péter, az SZDSZ korrupciós bizottságának a vezetője, mind Dornbach Alajos, az SZDSZ etikai bizottságának az elnöke elmondta, hogy valóban számtalan feljelentés érkezett Mihályi Gábor ellen, igyekeztek is belelátni az önkormányzat ügyeibe, de erre nem volt mód. Hiába kaptak a polgármester úrtól szóbeli ígéreteket, az iratokba nem pillanthattak bele. „Nem vagyunk nyomozóhatóság, így nem is kényszeríthetünk senkit az iratok átadására. Egy azonban biztos, hogy nem védjük ezt az urat.” Április 1. Népszabadság (Interjú Mihályi Gáborral) - A hírek szerint a képviselő-testület működése nem volt zavartalan... - Véleményem szerint nem is lehetett volna az. Még az is előfordult, hogy az egyik pártfrakció lemondásra szólított fel. Vizsgálatot kértem magam ellen, amelynek végén megerősítettek a helyemen... ...Én remélem, hogy tárgyalásos úton rendezhető a Kopint-Datorg és a Technoimpex ellentéte. Tudom, hogy az irtózatos arányú béremelés csak elírás volt, azóta már korrigálták is. Április 27. Magyar Hírlap Mihályi Gábor polgármester a testület szándéka ellenére kötött a Technoimpexszel olyan szerződést, amely szerint az 556 millió forint vételár megfizetése után annak bérleti díjtartozására a kerület nem tart igényt - nyilatkozta lapunknak Kézdi Andrea ,volt SZDSZ-es, később köztársaság párti] képviselő. Kézdi Andrea a december 15-i ülésen javaslatot tett arra, hogy a szerződést csak azután kössék meg, ha a Technoimpex rendezte tartozását. ...A képviselőasszony a következő testületi ülésen interpellációban kérdezte meg a polgármestert, hogy a szerződésbe belefoglalták-e a díjhátralék elengedését. Bár a kérdésre egy szóban - igen vagy nem - kérte a választ, a polgármester csak arra tett ígéretet, hogy 30 napon belül írásban válaszol... A polgármester megkeresésünk ellenére sem válaszolt a képviselő állításaira. Június 24. Népszabadság „Mihályi felel a Technoimpexügyért?” ...tizennégy támogató szavazat, hat ellenvélemény és öt tartózkodás mellett fegyelmi eljárást kezdeményezett az V. kerületi önkormányzat képviselő-testülete Mihályi Gábor ellen. Július 28. Magyar Hírlap Határozatképtelenség miatt elmaradt tegnap a rendkívüli képviselő-testületi ülés az V. kerületben, mely a fegyelmi bizottság állásfoglalásáról döntött volna Mihályi Gábor polgármester fegyelmi vétségének ügyében. ...Mint ismeretes, Demszky Gábor főpolgármester ügyészségi bejelentést tett az V. kerületi önkormányzat ellen, miután a főváros tulajdonosi bizottsága megtévesztőnek tartotta a belvárosi önkormányzat által hozzájuk eljuttatott adatokat. ...A kerület polgármesterétől és