Mozgó Világ, 1995. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)
1995 / 9. szám - TANULMÁNYOK - Lengyel László: Értelmiség a rendszerváltásban
télén kapott vidéki orvossá, iskolaigazgatóvá, hozzá nem értő politikussá változott, vagyis szakmai szempontok alapján leértékelődött. Ugyanaz a nyugati, aki tegnap érdeklődve nézett Václav Havelre, hogy ön valóban forradalmár, ez érdekes, ma azt kérdezi, hogy ön írt könyveket, hát nálunk is szoktak írni könyveket 500 példányban. Az átalakulásban hirtelen szolgáltató iparossá változik az az értelmiségi, aki a rendszerváltás előtt szolgáltató iparos helyett egy egészen más, megváltó szerepre volt kényszerítve. És nemcsak a rendszerváltó elit volt korábban váteszi szerepben, hanem bizonyos értelemben érezhette a vidéki tanár is, hogy ő valamilyen szolgálatot teljesít, a nép szolgálatát. A tanár a nép nevelőjének, a kultúrás a nép művelőjének, az orvostörténész a nép felvilágosítójának nemes szerepébe álmodta magát, ezzel különböztetve meg szegényes állását a kőművesétől, a lakatosétól, a vállalkozóétól. Ma már az áruk és szolgáltatások versenyének 22 idején kiderül, hogy ez nem feladat, szerep, szolgálat, hanem egyszerűen szolgáltatás. Egyik oldalon van fizetőképes kereslet, másik oldalon van ennek megfelelő szolgáltatás. Ha nincs fizetőképes kereslet, sajnáljuk, az ön szolgáltatására nincs szükségünk. A rendszerváltás természetét illetően a frusztráció nem azért alakult ki, mert annyit romlottak a mutatóink a Kádár-rendszer óta, hanem azért, mert ugyanazok a dolgok, amelyek tegnap még bizonyos szerepeket engedtek meg, ma ezeket a szerepeket egy másik versenyben egyszerűen lehetetlenné teszik. A rendszerváltásban szerepés státusvesztés állt be, s ezért érezzük rosszul magunkat. A rendszerváltás bekövetkezett. Van többpártrendszer, megtörtént a piacgazdaság felé lépés, van jogállamiság. Ebben a vonatkozásban viszonylag békésen és jól sikerült minden. Előrementünk. Csakhogy van egy másik oldal, a rendszerváltásnak az a vetülete, hogy egy ország átlépve egy határon versenyképessé válik-e, értelmisége bejut-e egy nemzetközi versenybe vagy épp ellenkezőleg kiszorul abból. Ebben a vonatkozásban baj van Kelet-Európában. És ebből a szempontból talán baj van Magyarországon is. Nem az a probléma, hogy visszatérünk-e a rendszerváltás előtti időszakhoz, akár egy másik párt beérkezésével, hanem az, hogy ezt az átalakult szerepet feltehetően soha többé nem fogjuk tudni visszafordítani. Rendszerváltó értelmiség Ki is a rendszerváltó értelmiség? A válaszért vissza kell mennünk a nyolcvanas évekbe. Úgy gondolom, hogy létezett egy sokrétű és nagyon tagolt rendszerváltó elit. Az egyik ilyen rendszerváltó elitcsoport az úgynevezett demokratikus ellenzék, az ennek a köréhez csoportosuló urbánus ellenzék, amely utólag már liberálisnak tekinthető, de akkor egyáltalán nem volt liberális ellenzéki csoportosulás. Ennek a csoportosulásnak volt egy sajátos kultúrája és értelmiségi holdudvara. Létezett egy népi-nemzeti irányultságú ellenzéki csoportosulás fontos kulturális hagyományokkal és kiterjedt hajszálgyökerekkel. Aztán létezett önálló csoportosulásként az 1956-os revizionista ellenzék, amely később ugyan feloldódott sok irányzatban, de a 80-as években még létező volt. Negyedikként sorolnám a reformértelmiséget, elsősorban a reformközgazdászokat, akik egy modernizációs kultúrát és egy széles társadalmi kapcsolatrendszert hordoztak. Már ekkor, a nyolcvanas években megjelent a későbbi párttá szerveződéstől függetlenül az úgynevezett fiatal szakkollégista értelmiségi elit, akiket később a fiataldemokraták csak részben tudtak a pártjukba bevinni. Ez a fiatal egyetemista diákmozgalmas kör nagyon tevékenyen vett részt ebben a rendszerváltásban a nyolcvanas évek második felében. Még két további csoportot említenék, egyrészt a párton belüli ellenzéknek azt a